|
Hadműveletek a Csendes-óceán és Délkelet-Ázsia térségében I.
2007.09.09. 19:20
I Rész.Ebben a részben mutatjuk be Japán hadba lépését, térnyerését a Csendes-óceán, Délkelet-Ázsia térségében. A Midwayi összecsapást, majd a szövetségesek előre törését Okinawa elfoglalásáig.
HADMŰVELETEK CSANDES-ÓCEÁN ÉS DÉLKELET-ÁZSIA
TÉRSÉGÉBEN
Japán már hosszú idő óta folytatta az egész Távol-Kelet és a Csendes-óceán feletti uralom megszerzésére irányuló tevékenységét. Az Egyesült Államok tisztában volt Japán agresszív szándékával, de még nem volt felkészülve a háborúra. A japán katonai vezetés úgy döntött, hogy kihasználja Anglia európai lekötöttségét, és az USA felkészületlenségét, és megszerzik azok délkelet-ázsiai és csendes-óceáni érdekeltségeiket. Közelebbi hadászati célként az angol-amerikai tengeri erők megsemmisítését, a Fülöp-szigetek, Malájföld, Holland-India, Thaiföld, Burma és számos csendes-óceáni sziget birtokba vételét tűzték ki. A meghatározott célt két szakaszban érték el. Az első szakaszba (1941. december7-1942. február közepe) tartoztak: a Hawai, a Fülöp-szigetek és Malájföld elleni hadműveletek. A másodikba (1942. február közepe-április vége) tartoztak: Holland-India birtokba vétele, a tengeri uralom kivívása az Indiai-óceán keleti térségében, Burma bekebelezése, valamint a Csendes-óceán délnyugati részén fontos körzetek elfoglalása.
A hawai hadművelet közvetlen célja az USA Pearl Haborban állomásozó „Csendes-óceáni” Flottájának megsemmisítése volt. A kikötőben 94 hadihajó horgonyzott. Az Ohau-szigeten lévő légitámaszpont – amely Hawai légvédelmét volt hivatva ellátni- nem folytatott felderítést és nem volt felkészülve a tömeges légi csapás elhárítására. Nagumo tengernagy parancsnoksága alá tartozó tengeri erők november26-án indultak el a Kurill-szigetekről. A főerők december7-én hajnalban kiértek a csapásmérés körzetébe, és 6 órakor az anyahajókról levegőbe emelték a repülőgépek első, 7 óra 15 perckor a második hullámát. A két légitámadás következtében megsemmisült, illetve harcképtelenné vált az amerikaiak 8 sorhajója, 6 könnyű cirkálója, 1 torpedórombolója és 272 repülőgépe. A személyi veszteség 3400 fő volt. Szerencsére az anyahajók és több más hajó gyakorlatozott a tengeren, így azokat nem érte találat. Ezzel az Egyesült Államok belépett a háborúba, amelynek december11-én Németország és Olaszországis hadat üzent, amit a csatlósaik is követtek. Az USA hadba lépésével a háború 1941. végére valóban világméreteket öltött. Kiterjedt csaknem valamennyi kontinensre, óceánra, átfogta a világ nagyhatalmait, a közepes és kis országok jelentős részét. A háború kiszélesedése nemzetközi szinten egyben az erők elkülönüléséhez vezetett. Az 1941. augusztus14-én közzétett, a világ nemzetei leendő együttműködésének alapelveit rögzítő, amerikai-angol egyezményt, az Atlanti Chartát, a Szovjetunió és sok más ország is elfogadta. A Charta alapelveit valló 26 állam 1942. január1-jén az Egyesült Nemzetek Kiáltványában hirdette meg az antifasiszta koalíció politikai programját.
A Fülöp-szigetek elleni hadművelet közvetlen célja az volt, hogy szétzúzzák az USA „Ázsiai” Flottáját és a Fülöp-szigeteken állomásozó erőit, birtokba vegyék a területét és kedvező feltételeket teremtsenek a további hadműveletekhez Holland-India és Ausztrália ellen. A hadműveletbe a tengeri, a szárazföldi és a légi erő csapatait vonták be. A támadás 1941. december8-án a japán légierő váratlan csapásával kezdődött, Két nap alatt megsemmisült a térségben tartózkodó amerikai repülők zöme. A tengeri erők kihajóztak a nyílt vizekre, mert légi támogatás nélkül nem mertek hadműveletet kezdeni. Így a japánok simán partra szálltak és 1942. január2-ára elfoglalták Manilát. Az amerikaiak a Bataan-félszigeten tartották magukat, de a túlerő nyomásának kénytelenek voltak engedni. A japánok május7-én elfoglalták az utolsó amerikai állásokat is.
A Malájföld elleni hadművelet az előzővel egy időben kezdődött. Az angolok nagy gondot fordítottak a térség és Singapur védelmére. 100 ezer fős szárazföldi erő és a „Keleti” Flotta védte. A japánok elképzelése az volt, hogy tengeri és légierővel megsemmisítik a brit légierőt és a „Keleti” Flottát. Ezzel párhuzamosan a szárazföldi erők támadást indítanak Indokina területéről, és tengeri deszantot raknak ki Thaiföldre és Malájföldre. A támadás december8-án éjszaka indult a deszantok partra tételével. Még ezen a napon Indokina felől is megindult a szárazföldi támadás. A Hajnalban a japán légierő megsemmisítette a brit repülők jelentős részét. A Singapurból kihajózó „Keleti” Flotta jelentős részét a japán repülők megsemmisítették. A japán erők 1942. január végére birtokba vették Malájföldet. A Singapuri erőd védői február15-éig tudták tartani magukat. Singapur elfoglalásával a japánok kedvező feltételeket teremtettek a további hadműveleteikhez (Burma, Szumátra, Jáva)
A burmai hadművelet célja az volt, hogy befejezzék az angol és holland erők megsemmisítését, kiszorítsák őket a Bengáli-öbölből és birtokba vegyék Burmát. A szárazföldi erők támadása december végén indult Thaiföldről. Az angolok szívós ellenállással a Sittang és a Bilin folyóknál megállították a japán támadást, de az ellenség megkerülte a jól kiépített védelmet, és március8-án elfoglalta a fővárost Rangoont. Ezt követően észak felé nyomulva, áttörték a kínai védelmet és betörtek Kínába. Az angol-indiai csapatok kénytelenek voltak Indiába visszavonulni.
A Jáva elleni hadművelet a terveket igen gondosan dolgozták ki. A feladathoz itt is szárazföldi, légi és tengeri erőket alkalmaztak. A szövetségesek ebben a térségben 50 ezer holland katonával és egy közös angol, amerikai, holland hajórajjal rendelkeztek. A hadművelet 1942. február14. és március 15. között zajlott. A japánok az előkészítés során elfoglalták a Jáva körzetében lévő szigeteket, és Szumátra déli részét. Ezt követően a japán flotta, csapást mért Darvin kikötőjére. A szövetséges hajóraj kísérletet tett a japánok partra szállásának megakadályozására, de bekerítésbe került és szinte teljesen megsemmisült. Ezt követően a japánok partra szálltak és március5-14 között elfoglalták Batáviát, Surabajót és kifejlesztették a támadást a sziget belseje felé. Március közepére elfoglalták egész Holland-Idiát.
A Ceylon elleni hadművelet. A japán flotta március elején hadműveleteket kezdett az Indiai-óceán térségében, hogy kivívja a tengeri uralmat és megakadályozza az angol tengeri szállításokat a Távol-Keletre. A feladat végrehajtását Nagumo tengernagy repülőgép anyahajó magasabb egységére bízták. Az angolok felfedték a Ceylon ellen indítandó támadás előkészületeit, és megkezdték a „Keleti” Flotta átcsoportosítását a Maldiv-szigetre. A japán repülők azonban felderítették a manővert, és súlyos veszteséget okoztak a brit flottának. Ezt követően a brit tengeri erő lényegében megszűnt létezni a Távol-Keleten
A japánok a háború kezdeti szakaszában magukhoz ragadták a hadászati kezdeményezést, szétverték a szövetségesek tengeri erejét és elfoglalták gyarmatait Kínától Ausztráliáig. A továbbiakban lemondtak Ausztrália megtámadásáról, de hadműveleteket kezdtek Szamoa, Fidzsi-szigetek, Új-Kaledónia, valamint Új-Guinea ellen azzal a céllal, hogy megszilárdítsák pozícióikat a Csendes-óceán délnyugati térségében és megakadályozzák az USA és Ausztrália közötti tengerhajózást.
Az amerikai hadvezetés felismerte a veszélyt, amelyet Ausztrália elszigetelése jelentett volna, ezért intézkedtek, hogy tengeri erővel zárják le a Hawai és Midway-szegetek vonalát és biztosítsák az Ausztráliával tartandó tengeri összeköttetést, különös tekintettel a Hawai, Midway, Szamoa és a Fidzsi-szigetekre. Ennek érdekében 1942. január és április között jelentősen növelték a Csendes-óceán térségében lévő csapataikat. Miután felfedték, hogy a japánok támadást készítenek elő Új-Guinea és a Salamon-szigetek ellen, megelőző csapást mértek a kikötőkben berakó deszantokra. A japánok a veszteségek miatt kénytelenek voltak lemondani eredeti tervükről, illetve módosították azt.
Tengeri ütközet a Midway-szigeteknél
A japánokat nyugtalanította az egyre erősödő amerikai tengeri erő aktivizálódása, ezért elhatározták, hogy a Midway- és a Aluet-szigetek elfoglalásával és a térségben tartózkodó ellenséges flotta szétverésével, áttörik a védelmet és elszigetelik Ausztráliát. Az összpontosított erőkből három csoportosítást hoztak létre. A Midway-szigetek ellen tevékenykedett öt anyahajó, két repülőgép szállító hajó, négy sorhajó, tizenhárom cirkáló, harminchárom torpedóromboló és ötezer fős deszant szállító hajó. Az Aleut-szigetek ellen két anyahajót, hat cirkálót, tizenkét torpedóromboló, hat tengeralattjárót, 2500 fős deszant szállító hajót és számos más hajót összpontosítottak. A két támadó csoportosítást északról (Midwaytől 600 mérföldre) egy anyahajó, két repülőgép szállító, hét sorhajó, három cirkáló, huszonegy torpedóromboló biztosította.
Az amerikai parancsnokság megfejtette a rejtjeles rádióadásokat, így tudott a japán támadásról. Az elhárításra készültek, de csak három anyahajó nyolc nehézcirkáló tizennégy torpedóromboló és tizenkilenc tengeralattjáró állt rendelkezésükre. A szigetek előterét elaknásították, a megközelítési útvonalakat tengeralattjárók biztosították. A légierő 700 mérföldes körzetben folyamatos légi felderítést végzett. Az amerikaiak helyzete a japán erőfölény ellenére nem volt teljesen kilátástalan. A szárazföldi telepítésű repülőkkel fölényben volt, ismerték a japán elképzeléseket, míg azok nem tudtak semmit az amerikai előkészületekről. Az amerikai felderítő repülőgépek jelentették a főirányban tevékenykedő deszant konvojt, és a légierő, csapást mért rá, igaz a rossz látási viszonyok miatt kevés eredménnyel. Közben a japán csapás mérő kötelék 240 mérföldre megközelítette Midwayt, de a rádió forgalmazás tilalma miatt, az amerikai repülő csapásról nem tudtak. Így aztán a terveknek megfelelően június4-én 108 repülő szállt fel az anyahajókról, hogy csapást mérjenek Midwayra. A támadó japán repülőket szervezett tűz és a már felemelt vadász kötelékek fogadták, jelentős veszteségeket okozva nekik. Ezt követően az amerikai légierő támadásba ment át. A szigetekről és az anyahajókról felszálló repülők több hullámban támadták a japán főerőket, jelentős veszteséget okozva nekik. Így a japánok kénytelenek voltak lemondani szándékukról és visszavonultak Japán irányába. Az ütközetben a japánok négy anyahajót, két nehézcirkálót három torpedórombolót egy szállító hajót és 322 repülőgépet vesztettek, míg az amerikaiak vesztesége egy anyahajó, egy torpedóromboló és 150 repülőgép volt. A japánoknak sikerült elfoglalni az Aleut-szigeteket, de a Midwayn lévő erős amerikai támaszpont ezt jelentéktelenné tette. Ez az ütközet fordulópontot jelentett a csendes-óceán térségében folyó hadműveletekben, mert az erőviszonyok és a kezdeményezés egyre inkább az amerikaiak javára kezdtek eltolódni.
1942. hátralévő hónapjaiban a hadműveletek a Salamon-szigetek körzetébe tevődtek át. Az amerikaiaknak sikerült Guadalconál tengeri deszantot partra tenni és a szigetet elfoglalni. A tengeren inkábba japánok voltak eredményesebbek. Haditermelésük azonban meg sem tudta közelíteni az amerikaiakét. 1943-ban a szövetségesek Az ABC tervnek megfelelően Távol-Keleten és a Csendes-óceán térségében nem indítottak nagyobb hadműveleteket. Japán a viszonylagos nyugalmat fegyveres erőinek fejlesztésére használta ki. 1944 kezdetén a japán hadvezetés arra kényszerült, hogy továbbra is védelmet folytasson a Csendes-óceán térségében. A megszállt szigeteket megtartva kívánta megakadályozni a szövetségesek előretörését. Kínában viszont nagyszabású támadást terveztek azzal a céllal, hogy elfoglalják Kína középső és déli részén lévő amerikai légi támaszpontokat és megteremtik a szárazföldi összeköttetést Délkelet-Ázsia országaival. A szövetségesek erre az időre jelentős erőfölényben voltak, különösen a tengeri- és légierő tekintetében. A Csendes-óceán középső részén Nimitz tengernagy, a délnyugati térségben pedig Mac Artur tábornok hadműveleti csoportja működött.
1944. február1-én kezdődött a szövetségesek aktív tevékenysége. Még e hónapban elfoglalták a Marshall- szigeteket, augusztus10-re a Mariana-szigeteket, majd szeptemberben a Palau- és Ulithi-szigetek birtokbavételével elszigetelték a Karolina-szigetcsoport japán helyőrségét. A délnyugati körzetben február második felében és márciusban elfoglalták az Admiralitás-szigeteket, áprilisban már Új-Guineáért folytattak támadást. Szeptember közepére kedvező feltételeket teremtettek a Fülöp-szigetek elleni hadművelethez. A Fülöp-szigeteken a deszantok partra szállása a flotta és a légierő tűztámogatásával október20-án kezdődött. A japán hadvezetés a flotta főerőit rejtve a Fülöp-szigetek körzetébe vonta. A váratlan csapásmérést az amerikai felderítés hiúsította meg. Október23-25-én az Enganc-foktól keletre a Samar-szigetnél és a Surigao tengerszorosnál a második világháború legnagyobb tengeri ütközete bontakozott ki. Az amerikai flotta nagy fölényben volt az anyahajók fedélzetén lévő repülőgépek tekintetében, így a tömeges légi csapást tudott mérni a japán hajókra még mielőtt azok megközelíthették volna a célterületet. Ezen kívül a rádiólokációs felderítő eszközök megléte is fölényes helyzetet teremtett. Ezeket, az előnyöket az amerikai flotta jól kihasználta és szétverte a japán erőket. A japánok három nap alatt négy anyahajót, három sorhajót, kilenc cirkálót és nyolc torpedórombolót vesztett. A vereség tehát katasztrofális volt. Kudarcot vallottak a japán elképzelések a kínai arcvonalon is. A hadműveletek folyamán értek ugyan el sikereket a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang csapatok ellen, azonban tervüket- Kíní középső és déli részének elfoglalását, az amerikai támaszpontok felszámolását- nem tudták végrehajtani. Japán hadászati helyzete 1944-ben jelentősen romlott. Ennek ellenére még számottevő szárazföldi és légierővel és jelentős embertartalékokkal és hadászati nyersanyagkészletekkel rendelkezett.
A Csendes-óceán addigi legnagyobb deszant hadművelete.
1945.tavaszán felerősödtek a szövetségesek hadműveletei a Csendes-óceán és a Távol-Kelet térségében. A célkitűzés az volt, hogy befejezik a Fülöp-szigetek elfoglalását, majd hídfőket foglalnak az eredetileg is Japánhoz tartozó szigeteken és előkészítik az anyaország elleni inváziót. A Fülöp-szigeteken felújuló harcokkal párhuzamosan birtokba vették Ivo-Jima szigetét és előkészítették Okinawa elleni, invázióz. A sziget birtoklása stratégiai jelentőségű volt a további tevékenység szempontjából. Helyőrségét 72000 japán katona és 250 repülőgép alkotta. A partra szállást a 10. amerikai HDS, az 5. flotta és egy angol repülő magasabb egység hajtotta végre, állományukba 450 ezer katona, 1300 hadi- és szállító hajó, valamint 1700 repülőgép tartozott. Április1-jén hatalmas erejű légi és tüzérségi előkészítés után kezdődött meg a deszantok kirakása a nyugati parton. 5-ére a csapatok elérték a keleti partot és közben két részre osztották a védekező erőket. A japán flotta erői és az öngyilkos (kamikaze) pilóták sikertelen kísérletet tettek a deszant-művelet megakadályozására. Június22-re az amerikai csapatok elfoglalták Okinawát.
| |