szantomihaly
szantomihaly
Menü
     
E.mail címem

szanto.mihaly@zmne.hu

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Hírlevél hallgatóimnak
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
A Magyar Honvédség a kiegyezés után
     
MH 1867-től
     
Az első világháború hadtörténete
Az első világháború hadtörténete : 7. A hadművészet fejlődése az első világháborúban

7. A hadművészet fejlődése az első világháborúban

  2007.01.08. 08:43

Ebben a részben foglalom össze a hadászat, hadművelet, a harcászat és a vezetés legfontosabb kérdéseit

 

 

7.     A hadművészet fejlődése az első világháborúban

 

A történelem első világméretű háborújában harminchárom ország vett részt, mintegy másfél milliárd lakossal. Hadműveletek folytak Európában, a Közel- és Távol-Keleten, Afrikában és mindhárom óceánon. A háború folyamán a halottak száma elérte a tíz milliót, a sebesülteké a húszmilliót.

A hadászat: első négy hónapjának eseményei bebizonyították, hogy a hadászati elképzelések a fegyveres küzdelem új feltételei között érvényüket vesztették. A kidolgozott katonai elméletek nem feleltek meg a kor politikai, technikai és gazdasági lehetőségeinek. A milliós tömeghadseregek, és a háború gépi korszakában az ellenséget egy döntő csatában nem lehet megsemmisíteni. Az induló hadászati tervek bekerítésre irányuló szárnycsapásait a rendelkezésre álló pusztító eszközök hatása és a csapatok lehetősége közötti ellentmondás kizárta. Ugyanis a védő fél tűzfegyvereivel és szabadon manőverező tartalékaival az alacsony támadási ütem miatt képes volt szabad szárnyait lezárni. A kiegyenlített erőviszonyok egyik fél számára sem tették lehetővé a hadászati kezdeményezés tartós megragadását. Az arcvonalak 1914 végére a földrajzi környezet szabta határok között fokozatosan, megmerevedtek. A hadászat új helyzet elé került. Egyrészt meg kellett oldani a hadművészet eddig ismeretlen problémáit, másrészt meg kellett teremteni az egyre jobban elhúzódó háború anyagi és személyi feltételeit.

Az arcvonalakon kialakult helyzet következtében az ellenség megsemmisítése érdekében alapvető feladattá vált a támadás és a védelem új elméletének és gyakorlatának kidolgozása. A támadás és a védelem dialaktikus kapcsolatát nem ismerték fel. Megoldásra váró feladatok voltak: a védelem harcászati mélységének áttörése, annak hadműveleti és hadászati sikerré való továbbfejlesztése; a mélyen lépcsőzött hadászati védelem létrahozása; a több hadszíntéren folyó és koalíciós jellegű tevékenység vezetési rendszerének kialakítása. A hadászati tartalékok és a hátország szerepét késve, csak a háború folyamán ismerték fel, így menetközben kellett megoldani a hadviselő felek egész társadalmi, gazdasági potenciáljának a fegyveres küzdelem szolgálatába állítását. Ezeknek, a feladatoknak a szemben álló felek politikai és katonai vezetése csak részben tudott megfelelni.

A hadászat már a háború elején képtelenné vált a több hadszíntéren folyó tevékenység irányítására. A vezetés folyamatossá tétele, a hadviselés megváltozott követelményeinek megfelelően egyes hadműveleti irányokban (csatákban, hadműveletekben) tevékenykedő csapatok összefogására front vagy hadseregcsoport elnevezéssel hadműveleti törzseket szerveztek, s ezek alárendeltségébe utalták a seregtesteket és az önálló magasabb egységeket, különböző alakulatokat. A 3-5 hadseregből álló frontra, hadseregcsoportra hárult a hadszíntér egyes irányaiban végrehajtott tevékenységek megszervezése (anyagi, technikai, személyi, katonai stb.) és vezetése. Ezzel a hadászat a haditevékenységgel kapcsolatos terheket megosztotta. Így a vezérkarok vagy főparancsnokságok nagyobb figyelmet szentelhettek a háború összproblémáira. A létrehozott törzsek azonban a rájuk bízott feladatokat csak részben tudták teljesíteni, mert a katonai gondolkodás a hadműveletek vezetésének önálló elméletét és gyakorlatát még nem dolgozta ki, így a gyakorlatban alakult az elmélet.

A hadműveleti vezetés, a hadművészetnek ez az ága, mint a háború gépi korszakának terméke a hadviselés anyagi-technikai bázisa megváltozásának, a milliós tömeghadseregek megjelenésének, a tömeges fegyvergyártás elterjedésének, a szállítás, az összeköttetés és manőverezés megnövekedésének következménye. Akkor alakult ki, amikor a fegyveres küzdelem létrejött feltételei szükségessé tették. Az első világháborúban gyakorlatilag végleg kivált a hadászatból a hadműveleti vezetés és beékelte magát a hadászat, illetve a harcászat közzé. (Többen azon a véleményen vannak, hogy ez a megfogalmazás csupán a szovjet-orosz katonai gondolkodásban terjedt el és hadműveleti vezetés nem önálló elmélet és gyakorlat, hanem a hadászati vezetéshez tartozó tudomány és gyakorlat.)

A hadműveleti törzsek feladata a harcászati mélység áttörése és a siker hadműveleti méretű kifejlesztése lett volna. Ehhez azonban nem rendelkeztek a szükséges erőkkel és eszközökkel, illetve az újonnan megjelent fegyverek (harckocsik, repülők stb) hadműveleti, harcászati alkalmazásának elveit és gyakorlatát nem dolgozták ki, de nem találták meg a lovasság alkalmazásának helyes módszereit sem. Így feladatának a háború éveiben, a legtöbb esetben nem tudott eleget tenni. Az 1915. évi hadműveletekben az áttörést keskeny arcvonalszakaszon (10-15km) igyekeztek végrehajtani a tüzérségi sűrűség arcvonal-kilométerenként 40 löveg fölé emelkedett. A védelem mélysége megkövetelte a támadó erők lépcsőzését. A hadseregek hadműveleti felépítése az év végén már sok esetben háromlépcsős volt. Az első és második lépcsőben gyaloghadtesteket, a harmadik lépcsőben pedig a siker kifejlesztésére lovashadosztályokat alkalmaztak.

1916-ban az áttörési szakasz 45-50km-re való kiszélesítésével és a tüzérség további összpontosításával igyekeztek a védelmet áttörni. Az állásrendszerek teljes rombolását a hosszú tüzérségi tűztől várták. Ez azonban a meglepetés teljes elvesztését jelentette, az ellenfél a mélységből időben előrevont tartalékaival új védelmet tudott megszállni. Jelentős tapasztalatokat hozott az áttörés kérdésének megoldásához az orosz Délnyugati Front 1916 nyarán végrehajtott támadása. Ennek során 400km-es arcvonal szakaszon egy időben tizenegy szakaszon rövid (25 perces) tüzérségi előkészítés után, mértek csapást a központi hatalmak csapataira. Ezzel megfosztották őket a hadműveleti tartalékokkal való manőverezés lehetőségétől. A siker kifejlesztés azonban – megfelelő erő hiányában – itt is elmaradt.

1917-18-ban a harcászati mélység áttörésében, annak ellenére, hogy a harckocsikat és repülőgépeket is alkalmazták, illetve a németek kidolgozták a beszivárgásos vagy rohamharcászat szisztémáját, lényeges változás nem történt. Ha egyes esetekben a támadó csapatok ki is jutottak a hadműveleti mélységbe (pl Caporetto, vagy a németek 1918 elején), a tartalék előre mozgása olyan lassan történt, hogy az ellenfélnek volt ideje a megfelelő erők akár vasúton való átcsoportosításával az áttörést elreteszelni. Mindezekből következik, hogy megoldatlan maradt a siker hadműveleti méretekben való kifejlesztése és a jelentős csoportosítások bekerítése és megsemmisítése.

A harcászat, a háború évei alatt bebizonyosodott, hogy a harcfeladatokat – támadásban és védelemben egyaránt – csakis összfegyvernemi harccal lehet megoldani. Már az1914-es és tapasztalatai rámutattak a háború előtti harcászati elvek tarthatatlanságára. A tűz meg növekedett szerepe, a géppuska széles körű alkalmazása lehetetlenné tette a gyalogság sűrű láncalakzatban való támadását. A rajvonalakban rohamozó katonák fél vagy egy lépés távolságra voltak egymástól, ezzel magyarázható, hogy a kezdeti veszteségek elérték a létszám 40-50%-át. A hadosztály 3-5km széles és 400m mély harcrendben támadott. A harcok tapasztalatai bebizonyították a tüzérség és a gyalogság közötti szoros együttműködés megszervezésének szükségességét. Alkalmazni kezdték támadás előtt az ellenfél tűzfészkeinek tüzérségi tűzzel való lefogását.

1915-ben, az előző és sikertelenségei a hadviselő feleket új támadó harcrend, a „hullámharcrend” kialakítására kényszeríttették. Ebben a támadó hadosztály szélességi kiterjedése 1,5-2km-re csökkent, ugyanakkor mélysége 1-2km-re meg növekedett. Az új harcrendben a hadosztály ezredei, illetve zászlóaljai egymás mögött széles láncalakzatban támadtak. Az egymás mögött 70-100m-re előrenyomuló 8-16 soros „hullámok” biztosították ugyan az erőkifejtés fokozását a mélységből, de lényegesen csökkentették a tűzerőt és növelték a veszteségek lehetőségét. A katonai vezetők még 1915-ben is a szuronyrohamtól várták. A gyalogság a roham végrehajtásakor a tüzérségtől nem kapott támogatást, ezért veszteségei aránytalanul nagyok voltak.

1916-ban felismerték, hogy a tüzérség egy időben nem képes lefogni a védelem teljes mélységét, ezért a tüzet csak a védelem egyes állásaira irányították. A támadást több napos tüzérségi előkészítés után indították. Miután birtokba vették az első állást, a tüzérség a tüzét a következő terepszakaszra helyezte át. A túlzott módszeresség a támadás ütemének további csökkenéséhez vezetett.

1917-ben már általánossá vált a gyalogság tűzhengerrel való kisérése, a kritikus 400m–en belül azonban továbbra is támogatás nélkül maradtak. A váratlanság növelése érdekében a tüzérségi előkészítés idejét lerövidítették. A harckocsik tömeges alkalmazásakor az angolok olyan helytelen következtetést is levontak, hogy a tüzérségi előkészítés el is hagyható. A légierőt már nem csak felderítésre használták, hanem az ellenség tüzérsége, tartalékai és hadtápterülete elleni csapások végrehajtására is. A harckocsik bevetése, a gyalogság félautomata fegyverekkel való ellátása és a kísérő tüzérség megjelenése a csoportos harcrend kialakulásához vezetett. Jellemzője volt, hogy a gyalogság már nem összefüggő láncalakzatban, hanem egy-két raj a harckocsik és lövegek köré csoportosulva támadott. A csoportok csak az ellenséges tűzfészkek vagy objektumok megrohamozásakor bontakoztak szét. A katonák csoportosulása a harckocsik, géppuskák, lövegek, körül jól szemléltette, hogy a támadóharc csak akkor járhat sikerrel, ha valamennyi fegyvernem együttes erőkifejtést tanúsít. A németek – harckocsik hiányában – 1917-ben a tűz- és az ütőerő növelése érdekében kísérőlövegeket és aknavetőket alkalmaztak, illetve 1918-ra kidolgozták a rohamharcászat elméletét és gyakorlatát. Mindezek ellenére a harcászat alapvető feladatát harcászati mélység áttörését és a siker kifejlesztés alapjának megteremtését nem tudta megoldani.

A támadóharc vezetése is megváltozott. A háború előtti nézetek szerint vezetési pontokat csak a hadosztálynál és hadtestnél hoztak létre 0,5-1km mélységben. A parancsnok harcálláspontjáról, illetve egy figyelőpontról vezette a harcot. Az ezredparancsnok az elsőlépcső-zászlóaljak harcrendjében vagy a mögött helyezkedett el, és lovon mozogva személyesen irányította az ezred harcát. A háború alatt a vezetési pontok száma megnőtt. Az ezredparancsnok részére is az első lépcsőtől kb. 0,5-1km-re harcálláspontot rendeztek be, ahonnan irányok szerint távbeszélő-összeköttetést szerveztek a zászlóaljakkal, illetve az előljáróval. A hadosztály és a hadtest vezetési pontjai hátrább kerültek. A háború végére általában 2-3, illetve 3-5km távolságra voltak az első lépcsőktől. A vezetés gyakran megszakadt, a harcálláspontok előre telepítése a támadás során lassú volt, és legtöbbször lemaradt a csaptoktól. Tehát az egységek, magasabb egységek vezetése, együttműködésük megszervezése és fenntartása az egész háború alatt megoldatlan maradt.

A védelem, az ellenség tüze 1914 őszén arra kényszeríttette a védőket, hogy a háború előtti szabályzatokkal ellentétben összefüggő lövészárkokat, fedezékeket stb. építsenek ki. A védelem az év végén már két-három összefüggő lövészárokból, álló védőövből (mai terminológia szerint – állásból) állt. Az árkok közötti távolság 100-150m volt. A védőövben a hadosztály védett 10km-ig terjedő szélességben és 3-4km mélységben. Az erők-eszközök zömét a peremvonalban helyezték el.

1915-16-ban a tüzérségi tűz hatására a védelem mélysége 15-20km-re növekedett. A hadtesttartalékokat igyekeztek az ellenség hadosztály tüzérségének hatótávolságán kívül elhelyezni. A védelemben fokozatosan két védőövet építettek ki. A 10km mélységig terjedő első védőöv két-három állásból épült fel, melyeket a hadtest erői szálltak meg. A második védőövben a hadsereg tartalékok helyezkedtek el. A hadosztály védősávjának szélessége a mélységi növekedés miatt 7-8km-re csökkent.

 

1917-ben a peremvonal elé 3-4km mélységű fedező zónát (biztosítási övet) hoztak létre. Támpontrendszerűen építették ki oly módon, hogy a támadókat a sorozatlövő fegyverek és a tüzérség tűzhatás-körzetébe tereljék. A fedező zónát az elsőlépcsős ezredek előrevetett zászlóaljai szállták meg. A fedező zóna mögött építették ki a harci zónát, melyet a hadtest védett. Az erők és eszközök zömét itt helyezték el. Mélysége 6-10km volt, három állással, melyek egymástól 2-3km távolságra voltak. A harci zóna mögött 4-8km távolságra építették ki a 10-12km mélységű hátsó zónát, ahol a hadseregtartalékok helyezkedtek el. A védelem teljes mélysége elérte a 25-30km-t. Az erőket a védelemben lépcsőzve helyezték el. Az eddigi passzív védelmet felváltotta az aktivitásra való törekvés, amely a tartalékok ellenlökéseiben nyilvánult meg. Az összefüggő árokrendszer kiépítése ellenére a védelem egyre inkább támpontrendszerűvé vált.

A védelem fejlődésére tehát jellemző, hogy a tűzeszközök meg növekedett szerepe miatt egyre nagyobb mélységekben, mind több műszaki megerődítéssel létrahozott állások és akadályok rendszerére épült.

A védelmi harc vezetésében is változás ment végbe a háború éveiben. A zászlóaljparancsnokok figyelőpontjai a peremvonal mögött 200-300m-re, az ezred harcálláspontja 1,5-2km-re, a hadosztályparancsnok vezetési pontja 3-5, a hadtestparancsnoké 10-15km mélységben települt. A háború második felétől kezdve gyakran tartalék harcálláspontot is létrehoztak, bár ez nem vált általánossá.

 

     
Pontosidő
     
Naptár
2023. Június
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
     
Látogatók száma
Indulás: 2006-12-19
     
Linkek

www.bunker.gportal.hu

www.zmne.hu

 

     
Üzenetrögzitő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77