szantomihaly
szantomihaly
Menü
     
E.mail címem

szanto.mihaly@zmne.hu

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Hírlevél hallgatóimnak
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
A Magyar Honvédség a kiegyezés után
     
MH 1867-től
     
A második világháború története
A második világháború története : A szövetségesek hadűveletei Európában I.

A szövetségesek hadűveletei Európában I.

  2007.09.09. 19:22

I. Rész.Ebben a részben mutatjuk be a szövetségesek főbb tevékenységét a normandiai partraszállástól Németország kapitulációjáig terjedő időszakban

 

A szicíliai partraszállás és az olaszországi hadműveletek (1943. július17.-1943. november)

Az amerikai-angol katonai vezetés 1943. januárjában tartott casablancai konferencián határozott arról, hogy az afrikai háború befejezése után meglévő erőik elegendőek lesznek a szicíliai, majd ezt követően a dél-olaszországi partraszálláshoz és a térségben elhelyezkedő német-olasz erők szétveréséhez.. A szicíliai partraszállás elgondolása az volt, hogy a sziget két pontján Murro di Forco és Licata között tengeri deszantokat tesznek partra, majd a hadművelet harmadik napjára 160km szélességben és 20-25km mélységben egyesítik a két hídfőt. Ezt követően Enno és Palermo irányába mért csapásokkal kettévágják az ellenség erőit és megakadályozzák visszavonulásukat az Appennini-félszigetre. A hadművelet végrehajtásához Eisenhower tábornok parancsnokságával a 15. HDSCS-t hozták létre állományában a 8. angol- (pk: Montgmery tbk.) és a 7. amerikai HDS (pk: Patton tbk.) tartozott, összesen tizenhárom hadosztály köztük három páncélos és két ejtőernyős dandár. A deszantolást háromezer hajó, négyezer harci-és 1500 szállító repülőgép hajtotta végre, illetve biztosította. Az olasz hadsereg 1943. nyarára szinte teljesen demoralizálódott. A helyzetet jól mutatja, hogy márciusban ugyan sikertelen, de országos megmozdulások zajlottak le a fasiszta diktatúra megdöntéséért és a háborúból való kilépésért. Szicíliát a 6. olasz HDS (két hadosztály) és két német gépesített hadosztály védte (150 hk, 250 rg). A szövetségesek élőerőben, másfélszeres harckocsikban és repülőgépekben négyszeres erőfölénnyel rendelkeztek. A partraszállást hathetes előzetes légi előkészítés vezette be. A partraszállás és a légi deszantok kidobása 1943. július10-ére virradóan kezdődött meg és gyors sikert hozott. A hadművelet harmadik napján a szövetségesek egy 160km széles és 40-50km mély hadműveleti hídfőt birtokoltak, és megkezdték a támadás kifejlesztését, melynek során sikerült megakadályozni az olasz erők visszavonulását, így csak a németek tudtak átkelni Dél- Olaszországba. Szicília augusztus közepére a szövetségesek birtokában volt, a 6. olasz HDS teljesen megsemmisült.

 A szicíliai deszant hadművelet válaszút elé állította az olasz vezetést. A háború és fasizmus-ellenes megmozdulások hatására a Fasiszta Nagytanács július24-én megvonta bizalmát Mussolinitől és másnap letartoztatta. Pietro Bodaglio marsall alakított új kormányt, aki szeptember3-án aláírta a feltételnélküli fegyverszünetet, melyet csak 8-án hoztak nyilvánosságra miután a szövetségesek partra szálltak. Az olasz csapatok nem fejtettek ki ellenállást, így a szövetségesek gyorsan nyertek tért. A németek kénytelenek voltak erőiket hátra vonni, az ellenőrzésük alatt lévő területeken az olasz csapatokat lefegyverezték és saját erőkre támaszkodva, megkezdték a védelmi rendszer kiépítését. Bodaglio október13-án hadat üzent Németországnak. Olaszország tehát kilépett a fasiszta blokkból. A németeknek azonban sikerül kiszabadítani fogságából Mussolinit, aki Észak-Olaszországban létrehozta a Soloi fasiszta köztársaságot. Így az ország két részre szakadt, s egy igen jelentős terület a német szövetségben maradt. A német főparancsnokság Rómától délre 1943 novemberében megszilárdította a védelmet.

A szövetségesek normandiai partraszállása

A szovjetek már 1942-ben várták a második arcvonal megnyitását a szövetségesektől, ennek azonban nem voltak meg az objektív feltételei. Az Olaszországban történt partraszállás bebizonyította, hogy nagyobb erők tevékenységére a terület alkalmatlan. Végül is a teheráni konferencián a szövetségesek ígéretet tettek, hogy az un Overlord (Hűbérúr) hadműveletet 1944. májusában Nyugat-Franciaországban indítják, ezzel Németországot két arcvonalas háborúra kényszerítik. 1943. áprilisától kezdték tervezni az inváziót, főparancsnoknak Eisenhower tábornokot nevezték ki. Az Overlord hadművelet lényege az volt, hogy az első napon öt gyaloghadosztályt tengeri, három hadosztályt pedig légi úton deszantolnak Normandiában azzal a feladattal, hogy mintegy 80km széles és 15-20km mély hídfőt alakítsanak ki. Ezt követően újabb erőket tesznek partra, a hídfőt 10km szélesre és 110km mélyre bővítik. A következő ütemben harminckilencre bővítik a hadosztályok számát, felújítják a támadást és a90. nap végére kijutnak a Szajna és a Loire folyókhoz. Az invázióhoz szükséges erőket Nagy-Britannia déli részén összpontosították. Ezek voltak az 1. és3. amerikai-, a 2. angol- és az 1 kanadai HDS, állományukba harminckilenc hadosztály, néhány önálló dandár és több mint 5 ezer harckocsi tartozott. Az invázió kezdetére 10859 harci-, 2316 szállító- és 2591 vitorlázó repülőgéppel rendelkeztek. A tengeri erőkbe tartozott 5726 szállító és különleges hajó, az áthajózást biztosította a brit flotta 537 hadihajóval. Az expedíciós fegyveres erők létszáma 2876000 fő volt, minden vonatkozásban döntő erőfölénnyel rendelkeztek. A szövetségesek igen nagy gondot fordítottak a meglepetés biztosítására, az álcázásra, a dezinformációra stb. A normandiai partraszállással összhangban kisebb deszantot terveztek partra tenni Dél- Franciaországban. A 7. amerikai HDS egységeinek Toulon térségében kellett partra szállni azzal a feladattal, hogy észak felé támadva foglalja el Lyont, Dijont és egyesüljön a főerőkkel.

A németek már 1942-ben megkezdték, az un. Atlanti-fal építését a tenger parton 2600km szélességben, melyet a német propaganda bevehetetlen erődé nyilvánított. 1944 elején felállították a Nyugat Parancsnokságot két HDSCS-al. Rommel vezértábornagy B HDSCS-ja (39 ho.) védte a holland, belga és a Loire folyóig a francia tengerpartot. Blaskowitz vezérezredes G HDSCS-ja (12 ho.) a Loiretől délre a Vizcayai-öbölig és a Földközi-tenger partján védett. A Nyugat Parancsnokság tartalékában három páncélos és egy gépesített hadosztály volt, illetve hét szervezés alatt álló hadosztály volt a térségben. A szárazföldi csapatokat 152 bombázó, 13 vadászbombázó és 185 vadászrepülőgép támogatta. A tengeri erőket 11 torpedóromboló és aknarakó vadász, 49 tengeralattjáró, 343 torpedónaszád és 116 őrhajó képezte. A német védelem gyengéje abban állt, hogy nem rendelkezett kellő tengeri és légi erővel, erőit meg kellett osztania a több ezer kilométeres tengerparton, hiányos volt a csapatok feltöltöttsége, és helytelenül állapították meg a partraszállás helyét.

Az invázió kéthónapos előzetes és nyolcórás közvetlen légi előkészítés után június6-án 6 óra 30 perckor kezdődött. A gondos előkészítés miatt a partraszállás teljesen váratlanul érte a németeket. A partra tett öt hadosztály gyorsan egyesült az éjszaka folyamán ledobott három légi deszant hadosztállyal. A sikert nagyban elősegítette a szövetségesek abszolút légi fölénye. Estig létre jött a mintegy 80km széles és 17km mély hídfő. A további kimélyítés azonban igen lassan haladt. Július24-ig mindössze 100km széles és 30-50km mély területet foglaltak el. Az újabb támadás 25-én indult. Erre az időre már 32 hadosztályt összpontosítottak a hídfőben. Velük szemben 24 leharcolt német hadosztály védekezett. A fasiszta hadvezetésnek nem voltak tartalékai. A 2. angol és az 1 kanadai HDS Caen körzetében lekötötte a német erők jelentős részét, közben az 1. amerikai HDS St Lotól nyugatra áttörte a védelmet, és kijutott Avranches városához, majd a Seluna folyóhoz. Ezzel biztosította a 3. amerikai HDS ütközetbe vetését, amely megkezdte Bretagne felszabadítását.

A német vezetés augusztus7-én ellencsapást mért Avranches irányában azzal a céllal, hogy kijutva a tengerhez, elvágja a 3. amerikai HDS-et. A hatékony légi támogatás hiányában azonban az ellencsapás kudarcot vallott. Augusztus10-én, amikor megkerülték a németek falaisei erőinek szárnyait, a 3. amerikai HDS azt a parancsot kapta, hogy az 1. kanadai HDS-el együttműködésben kerítsék be a csoportosítást. Augusztus19-én sikerült ugyan bezárni a bekerítés gyűrűjét, de a németeknek közben lehetőségük volt a legharcképesebb páncélos hadosztályaik kivonására. A Falaisenél elszenvedett vereségek után megkezdődött a német csapatok általános visszavonulása. A szövetségesek most már gyors ütemben üldözték az ellenséget és augusztus második felében kijutottak a Loire és a Szajna vonalára. Az amerikai-angol csapatoknak felbecsülhetetlen segítséget nyújtott a francia ellenállási mozgalom. Párizs népe augusztus19-én felkelt, és 25-ére megtisztította a várost a németektől.

Augusztus15-én megindult a partraszállás Dél-Franciaországban is. Az Anvil hadművelet keretében a 6. HDSCS csapatai (7. amerikai, 1. francia HDS) Toulontól keletre abszolút erőfölényben kezdték meg a hídfő kialakítását, majd a visszavonuló ellenséget üldözve szeptember közepén egyesült a 3. amerikai HDS-gel. A szövetségesek ezzel a Calaisi-szorostól a Földközi-tengerig egységes arcvonalat hoztak létre. Az amerikai-angol csapatok támadó tevékenységüket folytatva elérték a Siegfried-vonalat. Szeptembertől novemberig több kísérletet tettek ennek leküzdésére, majd azzal az indoklással, hogy tavaszig lehetetlen támadó hadműveleteket folytatni, decemberben beszüntették az aktív harctevékenységet.

Lényegesen kisebb sikert értek el a szövetségesek Olaszországban. A németek által kiürített Rómát június4-én foglalták el. Az év végére kijutottak a Ravenna-Massa vonalra, ahol a tél folyamára megmerevedett az arcvonal. A tervekben szereplő alapvető feladatot a Pó völgyének elérését nem tudták teljesíteni.

A nyugati szövetséges csapatok 1944 nyarán és őszén tehát megnyitották a második arcvonalat, kiverték az ellenséget Franciaországból, Belgiumból és Közép-Olaszországból, az év végére azonban a németeknek sikerült megszilárdítani az arcvonalat.

A német csapatok ellentámadása az Ardenekben (1944. december16-1945. január)

A német hadvezetés miután megszilárdította az arcvonalat, az erődrendszer mögött csapatösszevonásokat hajtott végre és ellentámadást készített elő. A tevékenységhez huszonkét hadosztályt vontak össze. Mivel az angol-amerikai csapatok a sorozatos támadásokban kimerültek, tevékenységük kifulladt, átcsoportosításokat hajtottak végre, kiépített védelmet nem hoztak létre, az erők elosztása roppant egyenetlen volt. Az Ardenekben 120km-es arcvonalat a 8. amerikai hadtest védte (egy hadosztály akkor érkezett az USA-ból kettő pedig még nem kapott feltöltést. A szövetségesek védelmének ez volt a legsebezhetőbb pontja. A terv lényege az volt, hogy Monshau és Echternach között a gyaloghadosztályok áttörik a védelmet, majd a páncélosokat ütközetbe vetésével a hadművelet második napján Liege és Dinant körzetében kijutnak a Maas folyóhoz. A továbbiakban a gyalogság az északi és déli szárnyon védelembe megy át és fedezi a páncélosok előretörését Brüsszel, és Antwerpen felé. Ezt követően három HDS általános támadásba megy át és szétveri a szövetséges erőket az arcvonal északi szárnyán. A támadást a B HDSCS erőinek kellett végre hajtani, a főcsapást a 6. SS PCHDS mérte, az 5. PCHDS St Vith és Bastogne irányába mért csapást azzal a céllal, hogy Givettől északra kel át a Maason és biztosítja a 6. PCHDS hátát. A 7. HDS feladata volt a csapásmérő csoportosítás balszárnyának fedezése. A siker érdekében 2 ezer fő diverziós kiképzésben részesült amerikainak öltözött katonát dobtak át a frontvonalon. Feladatuk volt átkelőhelyek birtokba vétele, szövetségesek kommendáns szolgálatának megbontása, hirrendszeren keresztül dezinformációval zavarkeltés stb. A támadás előkészítése igen szigorú titoktartási rendszabályok között történt. Az amerikai felderítés nem is tudott megállapítani semmit az előkészületekből.

A december16-án meginduló támadás teljesen meglepte az amerikaiakat. Pánik keletkezett, megszakadt az összeköttetés, a helyzetet nem tudták tisztázni, milyen erők milyen céllal támadnak. Az áttörés 19-re megtörtént, a két PCHDS 30-40km-t nyomult előre. A 8. amerikai hadtest kénytelen volt visszavonulni. Ezt követően a főirányban a német csapatok napi 10-15km-es ütemben törtek előre.

Eisenhower úgy határozott, hogy az áttörés északi szárnyán védelmet folytatnak a déli szárnyon pedig ellencsapást készítenek elő. Montgomery a 21.HDSCS parancsnoka erélyes intézkedéseket foganatosított a Maas folyó és az ardeneki kiszögelés védelmére. Az eredmény nem maradt el. A 6. SS PCHDS támadása kifulladt, az 5. PCHDS kijutott a Maashoz, de átkelni nem tudott. Az áttöréstől délre a 3. amerikai HDS 21-én támadásba ment át 26-án felmentette Bastognet védő csapatokat. A német támadó csoportosítás lehetőségei kimerültek és fennállt a veszélye, hogy bekerítik őket. Ezét január elejétől megkezdték erőik visszavonását a Siegfried-vonal mögé. 1945. január végére a szövetséges csapatok az eredeti helyzetet visszaállították.

A ruhri hadművelet és Németország kapitulációja (1945. március- 1945 május9)

1945 elejére Németország helyzete tovább romlott a nyugati arcvonalon is. Csapatai kiszorultak a Siegfried-vonalból, csak a Rajna keleti partján tudtak meg kapaszkodni. A rendelkezésre álló 53 gyengén feltöltött és leharcolt hadosztályból öt páncélos- és három gépesített volt.

A szövetséges főparancsnokság száztíz hadosztállyal, több mint 11 ezer harckocsival és 10500 repülőgéppel rendelkezett. Március23-án a Rajna északi szakaszán a 21. HDSCS erőszakos folyóátkelést hajtott végre, majd délen a már korábban hídfőt foglalt 12. HDSCS erőivel tovább folytatták a támadást keleti irányban. Április elejére bekerítették a németek mintegy 325 ezer fős ruhri csoportosítását, amely letette a fegyvert. Ezután az Elba felé előretörő szövetséges csapatok már nem találkoztak nagyobb ellenállással. Április25-én az Elbánál az 1. amerikai HDS előrevetett osztagai Torgau körzetében találkoztak az 1. Ukrán Front kiérkező csapataival. A ruhri hadművelettel egy időben a 6. HDSCS is eredményesen tevékenykedett Németország déli területein.

A Németország nyugati és déli területein folyó tevékenységgel egy időben a szövetséges csapatok április9-én Észak-Olaszországban is megindították az utolsó támadásukat. Április21-én felszabadították Bolognát, és két nappal később elérték a Pó folyót. A németek elkéstek a visszavonulással, és így erőik nagy részét bekerítették a szövetségesek. Április25-én Észak-Olaszországban a kommunista párt és más baloldali erők vezetésével nemzeti felkelés tört ki, amely elsodorta Musssolini salói fasiszta köztársaságát. Április29-én a német csapatok kapituláltak, és május2-ára teljesen beszüntették az ellenállást.

     
Pontosidő
     
Naptár
2023. Július
HKSCPSV
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Látogatók száma
Indulás: 2006-12-19
     
Linkek

www.bunker.gportal.hu

www.zmne.hu

 

     
Üzenetrögzitő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77