szantomihaly
szantomihaly
Menü
     
E.mail címem

szanto.mihaly@zmne.hu

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Hírlevél hallgatóimnak
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
A Magyar Honvédség a kiegyezés után
     
MH 1867-től
     
A második világháború története
A második világháború története : A német-szovjet háború II.

A német-szovjet háború II.

  2007.09.09. 19:26

II. Rész. Ebben a részben mutatjuk be a németek 1942. évi nyári-őszi hadjáratát, Sztálingrád védelmét, 1942. november19-december31. tartó ellentámadást, a nemet rők bekerítését és felszámolását Sztálingrád körzetében. A szovjet általános támadást 1943. január1-március végéig.

 

A német fegyveres erők 1942. évi nyári-őszi hadjárata

 

1942 tavaszának végére a Szovjetunió katonai helyzete 1941-hez viszonyítva javult. Az 1941-42-es téli hadjáratban a Vörös Hadsereg kivívta első nagy sikereit, és jelentős harci tapasztalatokat szerzett. Fejlődött az ország hadigazdasága, fokozódott a hadiipari termelés is. Az erő- és eszközviszonyok élőerőben, harci repülőgépekben, lövegekben és aknavetőkben továbbra is az ellenség fölényét mutatták. Ebben a helyzetben a szovjet hadvezetés elhatározta, hogy az arcvonal nagy részén hadászati védelmet folytat, de egyidejűleg több támadó hadművelettet is indít Leningrád, Gyemjanszk, Harkov körzetében, a szmolenszki, orjoli irányokban és a Krímben. A főhadiszállás úgy vélte, hogy a németek a főcsapást ismét Moszkva ellen fogják mérni. Ezért a délnyugati irányban kevesebb erőt összpontosított, mint a nyugatiba. Engedve a Délnyugati Irány-főparancsnokság sürgető javaslatainak, engedélyezte a harkovi támadó hadműveletek végrehajtását, ami később súlyos tévedésnek bizonyult.

A német hadvezetés elgondolása az volt 1942 nyarára, hogy a döntő támadással, újra magához ragadja a hadászati kezdeményezést, megsemmisíti a Vörös Hadsereg megmaradt erőit, elfoglalja a Szovjetunió gazdasági és politikai központjait, és ezzel befejezi a háborút. Mindhárom hadászati irányban való támadáshoz, azonban nem rendelkezett elegendő erővel. Ezért azt tervezte, hogy a déli irányban mérve a főcsapást, szétzúzza a szovjet csapatok balszárnyát, elfoglalja a doni és kubáni körzeteket, a Krímet, valamint a Kaukázust olajkészleteivel együtt. Május8-án a németek támadásba mentek át és július4-ére az egész Krím a kezükbe került. Szevasztopol elestével a Fekete-tengeri Flotta elvesztette fő támaszpontját. A Dél HDSCS előtt megnyílt a Kaukázushoz a Kercsi-szoroson keresztül vezető legrövidebb út.

A Délnyugati Front 1942. május12-én indította harkovi támadó hadműveletét, amit a kezdeti sikerek után az ellenség északról és délről a szárnyakra mért erős ellencsapásai megállítottak, bekerítve a front főerőinek zömét. Május végéig csak egyes osztagok tudtak kitörni az Észak-Donyecen túlra. A Délnyugati Front veresége az arcvonal déli szárnyán a helyzetet gyökeresen az ellenség javára változtatta meg. Főerői június28-án támadásba lendültek, és miután áttörték a Brjanszki és a Délnyugati Frontok védelmét Voronyezs felé kifejlesztve a sikert, elérték a várost, majd csapást mértek déli irányban. A Déli Front csapatai, hogy elkerüljék a bekerítést, július15-én megkezdték a visszavonulásukat a Don vonalára. A mintegy 170km-es hátrálás következtében az arcvonal déli szakaszán rés keletkezett, és az ellenség főerői megkezdhették támadásuk kifejlesztését a Kaukázus irányában, illetve Sztálingrád felé. Az ellenség Donon való átkelése, a Volgához való kijutása és Sztálingrád elfoglalásának megakadályozása céljából a Főhadiszállás szilárd védelem kiépítését határozta el Sztálingrád előterében a Don vonalán. A feladatot a július12-én létre jött Sztálingrádi Front (21., 28., 38., 51., 57., 62., 63., 64., HDS, 2. légi hadsereg /LHDS/) kapta. A sztálingrádi védelmi hadművelet július17-én indult meg a 64. és 62 HDS előrevetett osztagainak harcba lépésével. Hat napig tartó elkeseredett ellenállásuk után kezdődött a harc a fővédőövért. A túlerőben lévő ellenség, csapást mért a 62. HDS jobb szárnyára és áttörte azt. Az eredeti helyzet visszaállítása céljából a frontparancsnok ütközetbe vetette a megalakulóban lévő 1. és 4. harckocsi hadsereget, azzal a céllal, hogy a 13. harckocsi hadtesttel együttműködve verjék szét az ellenség betört csoportosítását. Háromnapos küzdelemben megállították ugyan a német előre nyomulást, de a Donhoz kijutott erőket nem tudták felszámolni. Ezután az ellenség délre a 64. HDS sávjába helyezte át a főerőkifejtést. Itt is kijutottak a Donhoz, és egy átkelő helyet is birtokba vettek, de a szovjet csapatok július30-ai ellencsapása megállította őket. A támadás elakadása miatt az OKW arra kényszerült, hogy a kaukázusi irányból Sztálingrád ellen fordítsa a 4. PCHDS-ét. Így augusztus elején az a veszély fenyegetett, hogy ez a seregtest délnyugatról áttör a város felé.

A főhadiszállás a vezetés megszilárdítása érdekében augusztus5-én a Sztálingrádi Frontot két frontra (Sztálingrádi és Délkeleti) osztotta. Augusztus7-én az ellenség 4. PSHDS-ének négy hadosztálya betört Abgenyerovo körzetébe. A 64. HDS parancsnokának elhatározása alapján, három lövészhadosztály és egy harckocsi hadtest erőivel csapást mértek erre a csoportosításra. Az augusztus 9-10-én, jól előkészített és sokoldalúan biztosított ellencsapás a beékelődött ellenséges erők szétzúzását, valamint az eredeti helyzet visszaállítását eredményezte. Az ellenség kénytelen volt tíz napig szüneteltetni a támadást. Az Abgenyerovó elleni támadással egyidőben az ellenség augusztus7-én két csapást mért Kalacs városától északnyugatra, és másnap bekerítette az előző harcokban legyengült 62. HDS erőinek egy részét. Ezt követően ennek a hadseregnek három hadosztálya visszavonult a Don keleti partjára. Így tehát az ellenséges csapatoknak egy hónap alatt mindössze 50-70km-l sikerült előrenyomulniuk és eljutniuk a külső védelmi övezethez. A Sztálingrád távoli megközelítési útjain vívott harcok eredményeként a szovjet csapatok, rendkívül nehéz körülmények között hiusították meg az ellenségnek azt a szándékát, hogy menetből áttörjön a Volgához.

Az ellenség augusztus19-én felújította a támadást. Agusztus23-án a 6. német (n) HDS-nek sikerült Sztálingrádtól északra, Rinok körzetében áttörni a Volgához. A Sztálingrádi Front nem tudta felszámolni a beékelődést. Ezért, hogy elvonják az ellenség erőit a várostól, augusztus24-28. között a 63., a 21. és az 1. gárdahadsereg (GDHDS) csapatai a várostól északra egy sor ellencsapást mértek, amelyek a későbbi események szempontjából az oly fontos doni hídfők elfoglalásához vezettek. Arra kényszeríttették a 6. német (n) HDS-et, hogy erőinek jelentős részét északnak fordítsa. Ez valamennyire könnyítette a város védőinek helyzetét, mert augusztus28-án estére sikerült megállítaniuk az ellenséget a város északnyugati peremén. Sztálingrád elfoglalása érdekében a „B” HDSCS parancsnoksága új erőket vetett ütközetbe: a várostól északra a 8. olasz (ol), tőle délre pedig a 3. román (r) HDS-et. Szeptemberben már a sztálingrádi irányban harcolt az ellenségnek mintegy50, a Kaukázusban pedig körülbelül 30 hadosztálya. A német hadvezetés terveinek meghiúsítása céljából a szovjet főhadiszállás új tartalékokat küldött a Sztálingrádi Front állományába (a 24. és a 65. HDS-et), amelyek az 1. GDHDS csapataival együtt szeptember5-13. között több ellencsapást mértek a várost északról veszélyeztető ellenséges csapásmérő csoportosításra. Ezzel lekötötték azok jelentős részét, de a Volgához áttört erőket továbbra sem tudták felszámolni. Szeptember12-ére az ellenség már szinte a városban volt, melynek közvetlen védelmét a 62. és a 64. HDS vette át. A város megtartásáért vívott küzdelem főterhe a 62. HDS-re hárult. A szeptember13-26-áig tartó súlyos harcokban az ellenségnek sikerült elfoglalni a város déli részét. A hadsereg ezután egy szűk, 25km-es sávot védett a városban, melynek mélysége nem haladta meg a néhány száz métert. A hónap végére a németeknek sikerült kijutni a Volgához a Traktorgyár körzetében is, november11-én pedig a Barikádok gyártól délre érték el a folyót. A várost azonban teljesen elfoglalni nem tudták.

Szeptemberben a főhadiszállás előrevonta Sztálingrád körzetébe a 24. és 66. HDS-et, és a front állományába rendelte a 16. LHDS-et. Abban, hogy az ellenség nem tudta a várost elfoglalni, nagy szerepet játszott a szomszédos frontok aktív tevékenysége. Így például szeptember-októberben Sztálingrádtól északnyugatra és délre több korlátozott célú támadó hadműveletet hajtottak végre, hogy segítséget nyújtsanak a város védőinek. Ennek következtében sikerült a 6. n HDS erőinek egy részét északra fordítani, és Sztálingrádtól délre birtokba venni a tavak vidékét. November elejére a „B” HDSCS támadási lehetőségei kimerültek.

Az 1942-es nyári-őszi hadjáratban a szovjet csapatok védelmi hadműveletei rendkívül intenzívek voltak, megállították a németek támadását, és nagy veszteséget okoztak nekik. A Volga és a Don közötti elkeseredett ütközetben a németek mintegy 700 ezer katonát, kétezernél több löveget és aknavetőt, több mint 1000 harckocsit és 1400 repülőgépet vesztettek. A szovjet fegyveres erők kimerítették a német hadosztályokat, de a védelmi harcokban a saját csapatok is nagy veszteségeket szenvedtek. Fel kellett adni az ország területének jelentős körzeteit. Az ellenség Sztálingrádnál kijutott a Volgához, illetve elfoglalta az Észak-Kaukázus nagy részét.

A sztálingrádi szovjet ellentámadás 1942. november19-december31.

Az OKW, miután a nyári-őszi hadjárat nem hozta meg a várt sikert, október14-én Sztálingrád és a Kaukázus kivételével az egész arcvonalon védelmet rendelt el, amelyben a főhangsúlyt a moszkvai irány megerősítésére helyezte. Sztálingrád és a Kaukázus körzetében úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a szovjet csapatok nem képesek nagyszabású támadó hadművelet közel jövőbeni végrehajtására. Sztálingrád térségében a Csir, a Don és a Volga folyók közti területen a „B” HDSCS főerői (a 8. ol-, 3. r-, a 6. n-, a 4. r- és a 4. PCHDS) tevékenykedtek. A 6. HDS és a 4. PCHDS kétharmada Volga és a Don között, illetve a városban összpontosult. Szárnyaikat északon a 3. r, délen pedig a 4. r HDS biztosította. A sztálingrádi német támadó csoportosítás november elejére kimerült, elvesztette támadó képességét, ennek ellenére továbbra is támadó csoportosításban maradt, nem tér át védelemre.

A Szovjetunióban 1942 őszére befejeződött a nemzetgazdaság haditermelésre való teljes átállítása. Ez a tény, valamint az antifasiszta koalíció megerősödése. A szovjet fegyveres erők fejlesztésében, szervezetében beállt változások megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy a háború menetében döntő fordulat következzen be. Az erő- és eszközviszonyok az egész arcvonalon már a szovjet csapatok fölényét mutatták.

Általános erőviszonyok 1942 novemberében

 

Szojetunió

Németo. és szöv.

Arány

Létszám

6591000

6200000

1,1:1

Löveg és aknavető

77851

51680

1.5:1

Harckocsi és rolg.

7350

5080

1,4:1

Repülőgép

4544

3500

1,3:1

A főhadiszállás hadászati elgondolása 1942 novemberében az volt, hogy Sztálingrád térségében északnyugatról és délkeletről Kalacs, illetve Szovjetszkij irányba mért találkozó csapással bekeríti, majd megsemmisíti a Volga és a Don között összevont német csoportosítást. Ezzel magához ragadva a hadászati kezdeményezést, kedvező feltételeket teremt a téli általános támadás kibontakoztatásához. A feladat végrehajtását három front erőire bízták. A Délnyugati Front csapásmérő csoportosításának (5. harckocsi hadsereg /HKHDS/, 21. HDS) az volt a feladata, hogy a Szerafimovics-Kletszkaja hídfőből támadva törje át a 3. r HDS védelmét, majd a sikert Kalacs általános irányban kifejlesztve, a hadművelet harmadik napjára egyesüljön a Sztálingrádi Front csapataival. A front 1. GDHS-ének délnyugati irányú csapással a Krivaja és Csir folyók vonalában a bekerítés külső arcvonalát kellett létrehozni. A Sztálingrádi Fronta csapást a Szarpa-, Caca-, Barmancak-tavak körzetéből tervezte mérni a 64., az 57. és az 51. HDS-ek erőivel. Át kellett törni a 4. r HDS védelmét, majd a sikert Szojetszkij, Kalacs irányába kifejlesztve, a Délnyugati Fronttal egyesülve kellett befejezni a bekerítést. A front erői egy részének- Abganyerovo, Kotyelnyikovszkij irányába támadva- részt kellet vennie a bekerítés külső arcvonalának létrehozásában. A Doni Front 65. HDS-ének a kletszkajai hídfőből, a 24. HDS-ének pedig Kacsalinszkij körzetéből Vertjacsij általános irányban mért összetartó csapásokkal a kis Don kanyarban lévő ellenséges csoportosítást kellett bekerítenie és megsemmisítenie.. A frontok a harcérintkezés vonalától távol, friss erőket kapva készültek a feladat végrehajtására. Az előkészületeket november közepére fejezték be, szigorú álcázási rendszabályok mellett. A német felderítés nem észlelte a létrehozott csoportosításokat, ezért a támadás teljesen váratlanul érte őket. A szovjetvezetés az általános fölényt az áttörési szakaszokon az erők, és eszközök határozott összpontosításával döntővé fokozta.

Erőviszonyok a sztálingrádi irányban1942 novemberében

 

Szovjetunió

Németország

Arány

Létszám

1103000

1011500

1,1:1

Löveg és aknavető

15501

10290

1,5:1

Harckocsi és rolg.

1463

675

2,2:1

Repülőgép

1350

1216

1,1:1

A sztálingrádi ellentámadást három szakaszra oszthatjuk. Az első 1942. november19-30-áig a német védelem áttörésétől a „B” HDSCS főerőinek bekerítéséig tartott (Uranus hadművelet). A második, 1942. december1- 1943. január9-éig, az ellentámadás továbbfejlesztését és a német felmentési kísérlet meghiúsítását foglalta magába (Kis Saturnus hadművelet). A harmadik, 1943. január10-február2-áig, a bekerített erők felszámolásáig terjedő időszakot fogta át (Gyűrű hadművelet).

A Délnyugati Front november19-én ment át támadásba. Az első nap áttörte a 3. r HDS védelmét, és 25-30km-t nyomult előre. A seregtestek a támadást kifejlesztve november22-én elérték a Dont, majd azon átkelve 23-án elfoglalták Kalacsot, és megkezdték az előnyomulást Szovjetszkij felé. A Sztálingrádi Front csapatai 20-án indultak rohamra. A napvégére áttörték a 4. r HDS védelmét, és 22-én délre elérték Szovjetszkij falut. 23-án 16 órakor az északnyugati és déli csapásmérő erők egyesülésével befejeződött a „B” HDSCS főerőinek a bekerítése. Húsz német és két román hadosztály, 330 ezer ember szorult a gyűrűbe. November végéig a bekerített erőket1400 négyzetkilométernyi területre szorították vissza, de a gyors felszámolásra nem volt elegendő erő. A bekerítés belső arcvonalán folyó tevékenységgel párhuzamosan a kijelölt erők november30-ára a Csir és az Akszaj folyók vonalában- a belsőtől 20-100km-ra- létrehozták a bekerítés külső arcvonalát is. A Doni Front csak részben tudta teljesíteni feladatát, mert az ellenségnek sikerült erőit a kis Don kanyarból kivonni.

A 6. HDS parancsnoka Paulus vezérezredes felismerte ugyan a bekerítés veszélyét, de megakadályozni nem tudta. Hitler a kitörésre vonatkozó kérését kategorikusan elutasította. A bekerítés után a német főparancsnokság létrehozta a Don HDSCS-ot, állományában a Hollidt hadműveleti csoportot (HDMCS) (a német-román osztagokból újjá szervezett 3. r HDS), a Hoth HDMCS-t (a 4. PCHDS és a 4. r HDS bekerítésből kitört erői), ide rendelte a katlanba zárt 6. HDS-et és a 4. légi flotta (LF) körülbelül 300 repülőgépét. A két hadműveleti csoport feladata a bekerített erők felmentése és az eredeti helyzet visszaállítása volt. A katlanba zárt erők ellátását légi úton tervezték megoldani. A szovjet hadvezetés felismerte a németek szándékát, ezért december elején leállította a bekerített erők felszámolását és felkészült a felmentési kísérlet elhárítására, a légihíd bénítására, valamint a 8. ol HDS és a 3. r HDS megmaradt erőinek szétverésére.

December12-én Kotyelnyikovszkij térségében a Hoth HDMCS támadásba ment át, és áttöréssel fenyegette a külső arcvonalat. A veszély elhárítására a főhadiszállás nagy erőket irányított a térségbe. 16-án A Délnyugati Front, támadásba lendült. És a 8. ol HDS szétverése után a Hoth HDMCS hátát fenyegette. Ezért a németek a front támadásának megállítására ütközetbe vettették a Hollidt HDMCS-t. Ezek erőit a Délnyugati Front kéthetes küzdelemben felszámolta. Közben a Hoth HDMCS beékelődve a külső arcvonalába, már csak 30-35km-re volt Paulus vezérezredes erőitől. A Sztálingrádi Front csapatai azonban 23-án a Miskova folyó vonalában megállították, majd a hónap végéig tartó küzdelemben felszámolták őket. A német felmentési kísérlet tehát megbukott, és a szovjet csapatok kedvező feltételeket teremtettek a bekerített erők felszámolásához. 1943. januárra a gyűrűbe zárt erők helyzete rendkívül súlyossá vált. A légi utánpótlást a szovjet légierő jórészt meghiúsította. Mindezek ellenére Paulus vezérezredes visszautasította a megadásra felszólító január8-i szovjet ultimátumot. 1943. január10-én reggel megkezdődött a sztálingrádi csata utolsó fejezete. A főcsapást a Doni Front 65. HDS-e mérte nyugatról keletre. Január25-ére betörtek a városba, és a Mamajev Kurgan körzetében egyesültek a várost védő 62. HDS-gel. Ezzel a 100 négyzetkilométerre összezsúfolt erőket két részre vágták. Ettől a naptól megkezdődött a német csapatok tömeges fegyverletétele. Január31-én a déli, február2-án az északi csoportosítás felszámolása is befejeződött. A szovjet csapatok győzelme gyökeres fordulatot jelentett a német-szovjet háború menetében. A Vörös Hadsereg megsemmisítette a „B” HDSCS főerőit, kezébe vette a hadászati kezdeményezést, melyet a háború végéig megtartott. Németország a sztálingrádi vereséget soha többé nem tudta kiheverni. A győzelem hatására megnőtt a Szovjetunió nemzetközi tekintélye, erősödött az antifasiszta koalíció.

A Vörös Hadsereg általános támadása 1943. január1-1943. március vége

A főhadiszállás még a sztálingrádi ellentámadás alatt megkezdte az általános támadás előkészítését. A főcsapást a délnyugati hadászati irányban a Bjanszki, a Voronyezsi, a Délnyugati, a Déli és a Kaukázusi Frontok erőivel tervezték. A cél a „B” HDSCS megmaradt erőinek, a „Don” és a Kaukázusban tevékenykedő „A” HDSCS-nak a szétzúzása volt. A támadást a Déli Front erői kezdték meg 1943. január1-jén Rosztov irányában. Január3-án a Kaukázusi Front indította meg támadó hadműveletét. A két front támadása arra kényszeríttette a német hadvezetést, hogy Észak-Kaukázusból megkezdje erőinek visszavonását. Ezt követően a Délnyugati Front seregtestei lendültek támadásba, s megkezdték a Donyec-medence felszabadítását. A Déli Front hadseregei 300-350km-es előretörés után, február14-én felszabadították Rosztovot, előrenyomulásukat folytatva 18-án kijutottak a Miusz folyóhoz. Ezzel kedvező helyzetet teremtődött az Észak-Kaukázus elfoglalására és az ott rekedt „A” HDSCS erőinek megsemmisítésére.

Északon a Leningrádi és a Volhovi Front csapatai 1943. január12-e és 18-a között elkeseredett harcokban a Ladoga-tó déli partja mentén 8-11km-es sávban áttörték az ellenség védelmét. Ezen a folyosón keresztül a város -18 hónapi körülzárás után – kapcsolatba léphetett az országgal szárazföldön is. A Leningrád alatti hadműveletekkel szoros összefüggésben, Moszkva előterében is támadó tevékenységbe kezdtek a szovjet csapatok. Felszámolták a németek gyenjanszki, rzsev-vjazmai hídfőit. Ezzel az arcvonal Moszkvától újabb 150km-rel távolodott.

A sztálingrádi fordulat előrevetítette a Don felső folyása mentén védők, köztük a 2. magyar hadsereg (m HDS) katasztrófáját is. A Voronyezsi Front oszrogozsszk –rosszosi hadműveletével január13-23 között szétzúzta a 8.ol és a 2. m HDS erőit, majd 23-28 között a Brjanszki Front csapataival karöltve végrehajtotta a voronyezs-kasztornojei hadműveletet. Felszabadították Voronyezst, és gyors ütemben nyomultak előre a kurszk-harkovi irányban, miközben szétverték a 2. n HDS-et is. Február8-án felszabadult Kurszk, 16-án Harkov. A két város körüli harcokba február második felében bekapcsolódtak a Nyugati Front csapatai is, és a Voronyezsi Fronttal együtt beékelődtek A Közép és a Dél HDSCS erői közzé. A szovjetvezetés azonban túlértékelte saját lehetőségeit: a frontok kimerülése, újabb tartalékok hiánya és az anyagi ellátás akadozása ellenére erőltette a támadást. A német főparancsnokság, felismerve a kialakult helyzet számára kedvező feltételeit, az arcvonal megszilárdítása érdekében, különböző helyekről átcsoportosított erőkkel február második felében indított ellencsapásaival visszafoglalta Harkovot és Belgorodot. A támadás tovább folytatásához nem rendelkezett elegendő erővel. Így alakult ki a mintegy 500km hosszú kurszki ív. Március végén a főhadiszállás úgy rendelkezett, hogy a frontok az elfoglalt terepszakaszon menjenek át védelembe. A téli hadjáratban a szovjet fegyveres erő szétverte a német „B”, „A”, Don HDSCS-it és a felső Don mentén védekező HDS-eit, a hadászati kezdeményezést kézben tartva, a délnyugati hadászati irányban mintegy 600-700km-re vetette vissza az ellenséget. A sztálingrádi csata és a téli hadjárat azzal, hogy a német főparancsnokság minden erejét lekötötte, elősegítette a szövetségesek észak-afrikai sikeres támadását is.

     
Pontosidő
     
Naptár
2023. Szeptember
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
     
Látogatók száma
Indulás: 2006-12-19
     
Linkek

www.bunker.gportal.hu

www.zmne.hu

 

     
Üzenetrögzitő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77