Csatlakozás a Szovjetunió elleni hadjárathoz

A Gyorshadtest Délvidékről történő hazaszállítása után, már egyetlen magyar kötelék sem tartózkodott határainkon túl. Ez a helyzet látszólag úgy tűnhetett, hogy a délvidéki akció ellenére sikerült megőrizni Magyarország függetlenségét és katonai erejét. A körülmények azonban teljesen más képet mutattak. A német hadsereg uralta egész Európát, a balti államok nyugati határa és Görögország közötti vonaltól nyugatra. E térségben nem volt olyan állam, amely valamilyen módon ne kötődött volna Németországhoz, és nem volt olyan fegyveres erő, amely komolyan veszélyeztethette volna a harmadik birodalom érdekeit. A magyar politikai és katonai vezetésnek már volt is elképzelése 1941. elején, hiszen ismert volt előtte, hogy Hitler rövidesen „rendezi a német-szovjet viszonyt”. Bartha Károly honvédelmi minisztert és Werth Henrik vezérkari főnököt erről már 1940. decemberében tájékoztatta Hitler. A Berlinben folyó tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy Németország korszerű fegyvereket ad a honvédség számára, míg Magyarország erős védelmi vonalat épít a Kárpátokban, és szükség esetén megszállja azt. A német támadás közvetlen megindításáról a magyar kormányt június elején és 16-án is értesítették.

A honvédség 1941-es fejlesztése már a HUBA-II. Programmal folytatódott. Befejeződött a VIII. hadtest alárendeltségébe tartozó közvetlenek, valamint a 8. határvadász-dandár és az 1. hegyi dandár felállítása, illetve anyagi alapjainak megteremtése. Mivel a mennyiségi fejlesztés a kibővített HUBA-I-el lényegében befejeződött, a minőségi mutatók javítása került előtérbe. A gyaloghadtestekben növelték a gépvontatású lövegek számát és több gépjárművet kaptak a közvetlenek is. Nőtt a repülőgépek száma és új típusok jelentek meg. A Gyorshadtestnél májusban jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. A gépkocsizó-dandároktól kivonták a kis harckocsikat és a harckocsi zászlóaljat magyar gyártmányú Toldi könnyű harckocsikkal látták el. Az Ansaldokat zömében a lovasdandárok kapták meg. A fennmaradó részüket a parancsnokságok, a kerékpáros- és felderítő zászlóaljak között osztották szét. Növelték a terepjáró gépjárművek (Botond) és a Csaba típusú páncélgépkocsik számát. A hadtest szervezeti struktúrája alapjaiban nem változott. A 8. határvadászdandár szervezete: parancsnokság és törzs; hét határvadász zászlóalj (1., 2., 3., 10., 11., 25. és 26.); egy tüzérosztály; egy tarackos üteg; egy légvédelmi tüzérosztály; egy utász zászlóalj; egy híradó zászlóalj; egy lovas század; és egy közel felderítő repülő század. Az 1. hegyi dandár szervezete: parancsnokság és törzs; négy hegyi zászlóalj (egyenként három puskás század, egy géppuskás század 12db gpu-val, árkász szakasz, távbeszélő szakasz, aknavető szakasz 6db av-el); egy hegyi tüzérosztály 8db he lg-el; Páncéltörő részleg 2d pct lg; motorkerékpáros szakasz; páncélgépkocsi szakasz 4db pc gk; híradó század; utász század; és a vonat.

A magyar védelmi rendszer a német-orosz-magyar hármas határtól, a Kárpátok hágóin keresztül a román-orosz-magyar hármas határig húzódott. Az 1000m feletti, erősen átszegdelt és nehezen járható terepen kiépített határzár viszonylag kis mélységű biztosítási övvel és a járható irányokat lezáró század¾zászlóalj erejű támpontokkal rendelkezett. A védőállások elsősorban könnyű tábori építményekből álltak. Az „O” (Orosz) határzár teljes körű aktivizálására (aknamezők telepítése, műtárgyak rombolása, akadályövek létesítése, forgalom lezárása stb.) konkrét terveket készítettek, s a szükséges anyagokat beleértve a 10-12 napra elegendő élelmet és lőszert is a két dandár béke-elhelyezési körletében halmozták fel. A határvédelmi zár aktivizálására és a védelmi harc vezetésére a vezérkar Szombathelyi Ferenc altábornagyot, a VIII. hadtest parancsnokát jelölte ki. A hadtestparancsnokság 1941. június21-én 0 órától Munkácson működött. Szombathelyi altábornagy június22-én a rádió híreiből értesült a német-szovjet háború kitöréséről. Azonnal kiadta intézkedéseit a személyi állomány egyűt-tartására, a műszaki anyagok előretolására és a teljes záráshoz szükséges előkészületek megtételére. Még ezen a napon délután a vezérkar készültségbe helyezte az ország valamennyi légvédelmi- és repülőerőit, valamint kiadta az intézkedését, amely az „O” határvédelmi terv azonnali és teljes körű bevezetését határozta meg.

1941. június22—25. között a VIII. hadtest alárendeltségébe tartozó csapatok közül az erődparancsnokság századai, az 1. hegyi dandár, a 8. határvadászdandár, a hadtest közel felderítő repülőszázada és egyéb közvetlenjei határzárási feladataikat végezték. Ennek során leállították a határforgalmat, aknazárakat és egyéb akadályokat létesítettek, robbantáshoz előkészítették a műtárgyakat, elrendelték a még számba vett alakulatok mozgósítását és felvonultatását. Június25-ére nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet csapatok a gyors német előretörések következtében nem képesek még korlátozott célú támadást sem indítani a magyar állások ellen, ezért a vezérkar főnöke elrendelte a műszaki zárás leállítását, a már végrehajtottak meghagyása és az életbe léptetett rendszabályok fenntartása mellett.

Június26-án az ország légterét több alkalommal sértették meg szovjet, illetve azonosíthatatlan felségjelű gépek. Ezek közül a 13,08-órakor Kassa elleni támadás volt a legjelentősebb. Az említett időpontban három, máig sem azonosított gép kb. 14 bombát dobott le a Bethlen Gábor- és a Görgey Artúr laktanyákra, valamint a postapalotára és a környező lakóházakra. A légitámadás következtében húszan, az újabb kutatások szerint 32-en meghaltak és igen sokan súlyos sebesülést szenvedtek. Kassát, ezt követően még 14,45-kor, 16,30-kor és 18,34-kor is támadták ilyen repülők. Ekkor azonban már bombázni nem tudtak, a jól záró magyar légvédelmi tűz miatt. Ezen események hatására a Minisztertanács már délután összeült, és döntött a Szovjetunióval szembeni hadiállapot kinyilvánításáról. Bárdossy miniszterelnök július27-ei bejelentését a képviselők tudomásul vették. Ezzel a magyar politikai vezetés mindent egy lapra tett fel. A hadiállapot kihirdetésével és az ezt követő hadba lépéssel elvesztettük annak lehetőségét, hogy szovjet győzelem esetén Magyarország háború utáni megítélése pozitív legyen és a visszaszerzett területeket megtarthassuk. A vezérkar a minisztertanácsi döntés után azonnal utasította a légierő parancsnokságát, hogy 27-én a reggeli órákban hajtson végre válaszcsapásokat a megadott szovjet települések ellen. Elrendelte továbbá a 2. lovasdandár kivételével a Gyorshadtest mozgósítását és tájékoztatta a VIII. hadtest parancsnokát a hozott döntésekről és a várható feladatokról.

Szombathelyi Ferenc altábornagy, a vezérkar rendelete alapján kiadta a hadiállapot elrendelésével kapcsolatos intézkedéseit, amely főbb vonatkozásaiban a következőket tartalmazta: „Magyarország VII. 27-én a délelőtti óráktól kezdve hadiállapotban levőnek tekinti magát, Szovjet-oroszországgal szemben; a határról visszavonuló ellenséget követni kell, míg a portyázó századok a helyükön maradnak; szándékom a Felső-Tisza völgyében egy erősebb csoportot összevonni. Míg a felvonuló seregtestek beérkeznek a határt biztosítani és az ellenséget követni a meglévő erőknek kell; a felderítést azonnal be kell vezetni azokon a helyeken, ahol az ellenség megkezdte a visszavonulást.” Utasította a VIII. és a X. könnyűfelderítő repülőszázadot, hogy vegyen részt a 27-én 08,00 órakor sorra kerülő válaszcsapásban. Ezen túlmenően meghatározta a repülési sávokat és a felderítési feladataikat, ami az orosz csapatok első vonalának felfedésére terjedt ki, különös figyelmet szentelve a visszavonulásokra és az esetleges támadó szándékra. Szombathelyi a két dandárból önálló harcra képes, vegyes hadműveleti csoportosítást hozott létre. A Rakovszky csoportnak (az 1. és 2. hegyi-, a 10. és 25. határvadász-, a VIII. kerékpáros zászlóaljak és egy légvédelmi üteg) feladatul szabta, hogy Uzsoknál, a Vereckei- és a Tornyai-hágónál lépjék át a határt, kövessék a visszavonuló ellenséget, tartsák fenn velük a tűzérintkezést. A déli szárnyon a Felk csoport (a 3., 4. hegyi-, a 2., 3., 11. és 26. határvadász-, a VI. kerékpáros zászlóaljak és három légvédelmi üteg) helyezkedett el. Feladata volt, hogy a Pantyr- és a Tatár-hágó térségében biztosítson, majd a Gyorshadtest beérkezése után nyomuljon előre a hágókon át.

Bevezető harcok és a Kárpát-csoport megalakulása

A 27-ei légi csapásunkat a repülődandár bombázóosztálya, a 23-as vadászrepülő-század, valamint a VIII. és a X. közel felderítő repülőszázad hajtotta végre. Minden magyar gép szerencsésen visszaérkezett, annak ellenére, hogy nyolcat több találat is ért.

A szovjet határőrizet mögött 10-12 kilométerre három övből álló védelmi rendszer húzódott, amelynek teljes mélysége elérte a 10-14 kilométert. Az első övet tábori kiserődök láncolata képezte, ezeket a századok támpontszerűen szállták meg és rendezték be. A támpontok a legfontosabb irányokat zárták le és igen sok aknavető és géppuska tüzelőállással rendelkeztek. A második öv Szkole, Dolina, Nadvorna, Gyeljatyin vonalában került kiépítésre és ez képezte a védelem gerincét. A teljesen összefüggő és műszakilag jól berendezett második vonalat a harckocsikkal, tüzérséggel és lovassággal megerősített lövészezredek védték. A harmadik öv már nem volt összefüggő, csak a legfontosabb irányokat zárta le. Ebben a lövészhadosztályok tartalékait helyezték el.

A magyar felderítés korábban a két dandárunk előtt 10 lövész-, 3 gépesített-, 2 lovas- és 1 hegyi hadosztályt azonosított. Június22-től azonban ez az erő fokozatosan csökkent, ugyanakkor igen aktív zárási munkálatokat folytattak. A hágók szűk átjáróiban a korábban telepített zárakat újakkal egészítették ki. Több kilométer hosszúságban hatalmas fákat döntöttek az utakra, amelyeket aknamezőkkel és rejtett robbanószerkezetekkel egészítettek ki. A műtárgyakat robbantáshoz készítették elő. A hidakat, az alagutakat és a vasúti pályákat mindenütt aláaknázták. Erőinek zömét a határról visszavonták az erődövbe. Július26-a után megkezdték a raktárak és a települések kiürítését, az üzemek és a gyárak leszerelését, illetve megsemmisítését. A június27-ei légi felderítés megállapította, hogy nagyobb csapatrészek északkeleti és keleti irányokban vonulnak vissza.

1941. június28-30-a között az északi szárnyon három irányba nyomultak előre a magyar zászlóaljak. 28-án a kora délutáni órákban elsőnek a 25. határvadász-zászlóalj indult meg. A Vereckei-hágónál átlépve a határt, rögtön egy utóvéd századba ütközött. A harcokban 2 magyar és 8 szovjet katona esett el. Az előnyomulás igen lassú volt, mert a szűk völgyekben futó utakat rombolták, akadályokkal és műszaki zárakkal fedezték. Ennek ellenére a zászlóalj mindvégig követte az ellenséget és 29-én estére Huta községig jutott el. Az 1. hegyi zászlóalj 28-án 12,30-kor azzal a feladattal lépte át a határt, hogy akadályozza meg a beszkidi híd felrobbantását, majd Oporec irányába nyomuljon előre. A híd sikeres birtokba vétele után él százada Oporec előtt egy utóvéd századba ütközött. Megkerülés után az ellenség a település mögötti erős védelmi vonalba vonult vissza, amelyet egy lövészezred védett. Miután a zászlóalj főerői felfejlődtek, igen erős tüzet kaptak. A parancsnok látva a túlerejű ellenség szívós kitartását, védelmet rendelt el. A szovjet lövészezredek állásaikat csak 30-ára virradó éjszaka hagyták el. Az 1. hegyi zászlóalj megkezdte a visszavonulók követését és a nap végére Tarnovkáig jutott el. A 10. határvadász-zászlóalj Viszkov felé vezető műúton kezdte meg előnyomulását. Térnyerése csekély volt, mert a szovjet műszaki zárás itt volt a legteljesebb. Az út több mint 4km hosszúságban el volt torlaszolva. Az úttesten keresztül 15-20 méteres kidöntött fák tömkelege hevert, amelyek alatt aknák voltak elhelyezve, az ágakra pedig érintésre robbanó szerkezeteket szereltek. Az úttorlaszok és a műszaki zár felszámolása csak 29-én fejeződött be. Ezt követően a zászlóalj felzárkózott Viszkovra. A felderítő járőr jelentette, hogy a településnél egy megerősített lövészezred véd. A zászlóaljparancsnok, Rakovszky vezérőrnagy határozott utasítása ellenére zászlóaljával megtámadta a jól kiépített védelmet. A támadás természetesen nem sikerült, ráadásul a zászlóalj súlyos veszteségeket szenvedett (20 fő halott, 100 fő sebesült). A dandárparancsnok a helyszínre sietett, leállította a támadást és védelmet rendelt el. Ezt követően a harccsoportot két tüzérüteggel erősítette meg, majd előrevonta a tartalékban lévő 2. hegyi zászlóaljat. Az újabb támadás sem járt sikerrel, így a két zászlóalj védelemben maradt.

A VIII. kerékpáros zászlóalj (közvetlenjei nélkül) csak 28-án érkezett meg Csontosra. A zászlóaljat a dandárparancsnok egy géppuskás századdal és egy árkászszakasszal erősítette meg. Feladatául szabta meg, hogy a főcsoportosítástól északra, Uzsokon át jusson el Tukoljkára és vegye fel a kapcsolatot a 17. hadsereggel. A kerékpárosok 30-ára teljesítették a feladatot, de németekkel nem találkoztak. Közben (28-án este) megérkezett a vezérkar intézkedése, amely lényegében a következőket tartalmazta: a VIII. hadtest a Gyorshadtesttel és a 101. légvédelmi tüzérparancsnoksággal június30-ától Kárpát-csoport néven működik, mint a vezérkarfőnök közvetlen alárendeltje. A július1-jei támadást a Felső-Tisza völgyében kell megindítani Gyeljatyin, Sztanyiszlav, Kolomija irányába. Cél: a visszavonuló szovjet erők követése és a Dnyeszter mielőbbi elérése. A csoport támogatására felvonul még a 151. hadihíd-parancsnokság, 101. híradó-szerelő oszlop, a 152. gépkocsizó-utászzászlóalj és a 106. hírközpont. A főcsoportosítás harcát az 1. légi dandár támogatja. A határzár továbbra is érvényben maradt, a portyázó századok maradjanak a helyükön.

Támadás a déli szárnyon is megindul

A Felk csoport július1-jén a reggeli órákban átlépte a határt. Mivel a Gyorshadtest 2. gépkocsizó dandárja már beérkezett, Szombathelyi altábornagy a déli szárny parancsnoklását Miklós Béla vezérőrnagynak adta át. Az új parancsnok, bár az egyetlen keskeny előrevonási útvonal amúgy is túlzottan zsúfolt volt, úgy döntött, hogy a felvonuló oszlopokon keresztül ütközetbe veti a gyorsdandárt. A 14 órakor meginduló 2. gépkocsizó dandárnak fél napjába került, mire átkínlódta magát az elől lévő gyalogságon. Így az idő előtti ütközetbe vetési kísérlet kudarcot vallott. Nem sikerült időt nyerni, sőt jelentős időhátrányba kerültek. A Gyorshadtest kellő ütemű előnyomulása csak július3-a után következett be, miután a Felk csoport gyalogos részei levonultak az útról és megkezdődtek a helyreállítási munkák. Az eddig kiadott német és magyar értékelések általában elismeréssel szóltak a szovjet csapatokról: „tevékenységük egyre szervezettebb, felismerik a helyzeteket és többnyire jó döntéseket hoznak. Szívósságuk és kitartásuk példaértékű, még a kilőtt harckocsikat is védik. A végsőkig harcolnak, veszteségeikkel nem törődnek.”

Július elején a Kárpát-csoport előtt lévő ellenség mindenütt visszavonulóban volt. A főerők elszakadását erős utóvédekkel biztosították. Valószínű céljuk a Dnyeszter elérése és a keleti parton történő megkapaszkodás lehetett. A déli szárnyon továbbra is a 2. gépkocsizó dandár nyomult előre. 3-án estére elfoglalta Kolomiját, majd a város megtisztítása után pihent. A 4-ei feladata Horogyenka elfoglalása volt. Előnyomulásuk reggel 7 órakor kezdődött meg, felderítő részei délben felzárkóztak a falut védő erők biztosítási vonalára. A fedező erők visszavetése után a dandár él zászlóalja betört a településbe, ahol igen véres és elkeseredett utcai harcot vívtak. A kb. két zászlóalj erejű szovjet erő ellenállása csak azt követően tört meg, amikor a dandár főerői átkaroláshoz fejlődtek fel. A település még sötétedés előtt magyar kézre jutott. Közben a Gyorshadtest többi részei is kezdtek beérkezni. Az 1. gépkocsizó dandár már Gyeljatyinig jutott, míg az 1. lovasdandár Borkút—Rahó területén, az eredeti megindulási körletébe összpontosult.

Az északi szárnyon a harcok jellege nem változott. A szovjetek főerőikkel fokozatosan vonultak vissza, amit erős utóvédekkel biztosítottak. A Rakovszky vezérőrnagy vezette harccsoportok, kerülték a feleslegesnek tűnő véres támadásokat. A nagyobb erők előtt védelembe mentek át és átkarolásokkal próbálták visszavonulásra kényszeríteni az ellenséget. Amikor az megkezdte erőinek kivonását, szorosan követték őket. Súlyosabb harcokra az Opor és az Orova folyók között került sor. A 25. vadász- és az 1. hegyi zászlóalj a folyók torkolatánál egy szovjet zászlóaljat kerítettek be és számoltak fel. Ezt követően harccal elfoglalták Szkolét, ahol 14 feltöltött raktárt találtak, nagy mennyiségű üzemanyaggal, ruházattal és élelemmel. Rakovszky vezérőrnagy a zászlóaljakat, miután kijutottak a Kárpátok túloldali lejtőire, két csoportba vonta össze a vezetés egyszerűsítése, és az ütőerő növelése érdekében. Az Újlaky csoport (az 1. hegyi-, a 25. határvadász- és a VIII. kerékpáros zászlóalj) és a Piskey csoport (a 2. hegyi-, a 10. határvadász-, és az újonnan beérkező 15. kerékpáros zászlóalj) 4-ére Boljekov—Ludvikana vonalát érte el. További feladatuk volt, hogy kerékpáros részeikkel Kalus és Sztanyiszlav irányába derítsenek fel, minél előbb jussanak ki a Dnyeszterhez, és vegyenek birtokba átkelőhelyeket. A gyalogos részek végső támadási céljaként Sztanyiszlav elfoglalását határozták meg.

A déli szárnyon a volt Felk csoport kikerült Miklós Béla vezérőrnagy parancsnoksága alól és biztosítási, útfenntartási feladatokat látott el. Ugyanis itt húzódott az egyetlen olyan útvonal, amelyen az utánpótlást meg lehet oldani, de a rombolások és az erős esőzések miatt igen nehezen volt járható. Helyre kellett állítani a Sztanyiszlav irányába vezető haránt utat is, mivel a Rakovszky csoport anyagi helyzete már-már kritikussá vált. Megpróbálták ugyan az Újlaky- és a Pisky csoportokat légi úton ellátni, de ez kevésnek bizonyult.

1941. július5-e után a támadás fő terhe a Gyorshadtestre esett, amely már rögtön az első napon az addigi legnagyobb harcát vívta meg. A kora reggeli órákban a 2. gépkocsizó dandár azzal kezdte meg előnyomulását Kolomijáról, hogy Zalescsikinél birtokba veszi a Dnyeszter egyik legfontosabb átkelőhelyét. Az élen a felderítő-zászlóalj, mögötte az 5. gépkocsizó zászlóalj haladt, mint elővéd. Már nem volt messze a kijelölt célpont, amikor Kriscsatek településnél egy szovjet lövészezred támadta meg őket. A két zászlóalj a felderítő járőrök jelentése alapján időben szétbontakozott és védelembe ment át. A többször megismételt erős rohamokat nem bírta, halogató harcba kezdett, és kb. másfél kilométert szorult vissza. Itt az ellenség támadása a jól szervezett tűzben időlegesen elakadt. A dandárparancsnok azonnal útba indította a 6. gépkocsizó zászlóaljat Kolomija, Sznyatyin, Kocman, Zasztovna menetvonalon, hogy hát- illetve szárnytámadással nyújtson segítséget az elővéd zászlóaljnak. A 6. gépkocsizó zászlóalj már Kocman előtt járt, amikor felderítői megállapították, hogy Csernovci irányából egy ellenséges lovashadosztály fejlődik fel támadáshoz. A zászlóaljparancsnok erőit Sznyatinig vonta vissza, és ott a magaslatokat kihasználva erős védelmet szervezett. A dandárparancsnok is azonnal intézkedett. A 4. zászlóaljból egy tüzérütegből és egy harckocsi századból álló harccsoportot irányított Kriscsatek térségébe. A csoport délről átkarolta a szovjet lövészezredet, amely félve a bekerítéstől visszavonult. A zászlóalj, bár szorosan követte a visszavonulókat, a hidat nem tudta birtokba venni. A szovjetek ugyanis be sem várták, hogy erőik befejezzék az átkelést a Dnyeszteren, felrobbantották a hidat. Közben a 6. gépkocsizó zászlóalj is szívós védelmi harcra kényszerült. Szerencséjük volt, mert a szovjet hadosztályt tüzérségi előkészítés nélkül részenként vetették be. Amikor feltűntek a magyar harckocsik gyors visszavonulásba kezdtek. Ezt követően a 2. gépkocsizó dandár felzárkózott a Dnyeszterre, de átkelési eszközök hiányában átkelni nem tudott. Másnap Szombathelyi Ferenc altábornagy a Gyorshadtest parancsnokának kérésére a 8.- és a 15. kerékpáros zászlóaljakat arra utasította, hogy Sztanyiszlav térségében keljenek át a Dnyeszteren, majd délre fordulva jussanak el Tulszte térségébe és vágják el a Gyorshadtest előtt védekező ellenség visszavonulási útvonalát. Július6-án csak a 15. kerékpáros zászlóalj tudott partot váltani. Nyizsovnál a felrobbantott híd pilléreire pallókat és létrákat fektettek le. A műszaki katonák és egy kisebb biztosító csoport a rögtönzött átkelőhelyen partot váltott. A műszakiak megjavították a túlparton lévő kompot, amelyen most már biztonságosan megkezdődhetett a két kerékpáros zászlóalj átkelése. A 15. kerékpáros zászlóalj 7-én délben elérte Tulsztét, ahonnan egy százada azonnal útba indult, hogy a Szereten is átkelőhelyet vegyen birtokba. A század az utolsó pillanatban ért ki a Liskovcénál lévő hídhoz, mert azt éppen robbantani akarták. Géppuskatűz fedezete mellett végrehajtott gyors rohammal sikerült elfoglalni a hidat és a szovjet műszaki csoportot foglyul ejteni.

Zalescsikinél a hadihíd 7-én elkészült és a Gyorshadtest megkezdhette az átkelést. A 2. gépkocsizó dandár Borscsev Liskovce irányába mozgott előre, átkelve a 15. kerékpáros zászlóalj által birtokba vett hídon, 8-ára felzárkózott a Zbrucs folyóra. Ez idő alatt a Gyorshadtest többi része is befejezte a Dnyeszteren való átkelést. A Kárpát-csoport ezzel teljesítette feladatát. Gyalogos részei mindenütt elérték a Dnyesztert, míg a gyors alakulatok elővédjei a Zbrucs, míg főerői a Szeret folyók vonalában biztosítottak.

A szovjetek e területeket már kiürítették, és csak kisebb fedező erők és eltévedt, elszakadt csoportok maradtak hátra. A légi tevékenységük ezekben a napokban viszont felerősödött. Miklós Béla vezérőrnagy a délutáni és esti órákban vadászvédelmet kért. Kérését azzal indokolta, hogy ezen, az időpontban hajtanak végre a szovjetrepülők bombatámadásokat. A támadó repülőgépekre magyar felségjelek vannak felfestve.

1941. július8-án a vezérkar intézkedést adott ki a további feladatokra, amely lényegét tekintve a következőket tartalmazta: A Gyorshadtestet július 9-én 0 órától kivonja a Kárpát-csoportból és a Rudenstend (Dél) Hadseregcsoport alárendeltségébe utalja. Továbbiakban a 8. határvadász- és az 1. hegyidandár a VIII. hadtestparancsnokság alatt, mint megszálló kontingens fog tevékenykedni. A két dandárból a kerékpáros- és a páncélos részeket a Gyorshadtest állományába osztja be. Szombathelyi Ferenc altábornagy ezen információk birtokában a két dandárt a következőkre utasította: a) amíg a hadműveleti helyzet megkívánja a Gyorshadtest mögött harcászati biztosítás; b) a terület megtisztítása és a közbiztonság helyreállítása; c) közreműködés a normális élet helyreállításában; d) a terület légvédelmének megszervezése; e) a katonai közigazgatás bevezetése külön parancsra. Északi zóna: Rakovszk csoport; déli zóna: Felk csoport; elválasztó vonal: Rafajovla, Nadvorna, Otinja, Ehotyimir, Nyezviszka (a Felk csoport számára mind bevárva).

Ezzel véget ért a Kárpát-csoport alig több mint egyhetes támadó hadművelete, amely egy sor sajátos jelleggel bírt. A magyar csapatok feladata nem az volt, hogy nekirontsanak az ellenségnek és megsemmisítsék azt, hanem a lehető legnagyobb mérvű erőlekötés, a szovjet csapatok tervszerű tevékenységének felborítása, valamint a megszállt területek megtisztítása és birtokba vétele. Ezt bizonyítja a helyenként több mint 80km széles működési sáv, valamint a nagy térhez viszonyított erők alacsony aránya. Így a Keleti-Kárpátokon túli harcok nem voltak döntő hatással a német-szovjet háború menetére, de annak szerves és fontos részét képezték. A magyar csapatok a rájuk bízott feladataikat nagyszerűen oldották meg és szinte erőn felül teljesítettek. Tudatos és aktív tevékenységgel állandóan zavarták az ellenség visszahúzódó kötelékeit, és ezzel igen jelentős erőket kötöttek le. Nem egy esetben bizonyították, hogy jó vezetéssel, ügyes manőverekkel és bátor rámenéssel a túlerejű ellenség is megverhető. Mindez azért volt lehetséges, mert a magyar honvéd még mindig őrizte értékeit, az egészséges harci virtust, a leleményességet és a nagyfokú kötelességtudást. Szívósságának, kitartásának és jó fizikai állapotának tudható be az is, hogy egyes zászlóaljak elképesztő távolságú menetek után képesek voltak azonnal harcba lépni és eredményesen harcolni. A 15. kerékpáros zászlóalj például két nap alatt a Kárpátok magas hegyein, az út nélküli felázott, sáros terepen, gyakran kerékpárjaikat hátukon cipelve 180km tettek meg, mielőtt oly leleményesen átkeltek a Dnyeszteren. Hasonló, a normákat messze túlhaladó teljesítményt a gyalogzászlóaljak is produkáltak, amikor napi 36-42km-es meneteket hajtottak végre.

A Gyorshadtest önálló tevékenységének időszaka (július10¾18.)

A magára maradt magyar királyi I. Gyorshadtest igen kedvezőtlen hadműveleti helyzetben volt. A Kárpát-csoport korábbi sávja alig csökkent, dandárjai pedig egy hadműveleti vonalon, több mint 100km mélységében voltak elnyúlva, az ellátás akadozott, a megerősítésül kapott kerékpáros zászlóaljak teljesen kimerültek, a kerékpárok gumija az agyagos sárban tönkre ment. Ráadásul Miklós tábornok hírt kapott arról, hogy hadtestét el akarják szakítani egyetlen utánpótlási vonalától, és északra akarják eltolni, a Dél Hadseregcsoport tartalékába. Bár az intézkedés a németeknek történő átalárendelésről már régen kiadásra került, az azonban csak július17-én következett be. Ez a csúszás Miklós Béla vezérőrnagy számlájára írható, mivel az átalárendelésnek az előzőekben említett módját nem volt hajlandó elfogadni. Mivel Rundstedt tábornok ragaszkodott eredeti döntéséhez, a Gyorshadtest parancsnoka a magyar vezérkarhoz és a 17. német hadsereg parancsnokához (Stülpnagel gyalogsági tábornok) fordult segítségért. Kérésének az volt a lényege, hogy a Gyorshadtestet hagyják meg eredeti vonalán és a 17. német hadsereg alárendeltségébe kerüljön, továbbá tisztázzák a hadtestének ellátási kérdéseit. Miklós vezérőrnagy jól tudta, ha elmozdítják saját utánszállítási útjáról, a németek képtelenek lesznek csapatait feltölteni, mert ilyen járművekkel, páncélos technikával és lőszerrel nem rendelkeznek. Azzal is tisztában volt, ha központi tartalékba kerül, alakulatai rövid időn belül felmorzsolódnak. Végül a magyar vezérkar nyomásának és Stülpnagel tábornok érveinek hatására Rundstedt tábornok engedett.

Ez idő alatt a hadtestparancsnok megkezdte csapatainak felzárkóztatását, és a következő tartalmú intézkedést adta ki: „Az 1. gépkocsizó dandár Szmotricsnál verjen hidat a Zbrucs folyón és foglalja el Dunajevcit. A 2. gépkocsizó dandár a rendelkezésére álló hídon áthaladva vegye birtokba Kamenyec-Podolszkit. Az 1. lovasdandár gyorsítsa meg menetét és a két gépkocsizó dandár közötti résbe előnyomulva szállja meg Cvancsikot.” Az átkelés az 1. dandárnál harccal kezdődött. Már hídverés közben felderítették, hogy tőlük 1km-re délre egy megerősített szovjet lövészszázad jól kiépített támpontban véd. A dandárparancsnok azonnal kijelölte a támadásban résztvevő csapatokat és kiadta intézkedését az ellenséges csoport felszámolására. A felderítők fedezete mögött előrenyomuló gépkocsizók bekerítették az oroszokat és rövid tűzharc után, szétverték őket. Egy részüknek sikerült a folyón túlra menekülni, miközben 17 fő halottat, 57 fő foglyot, 5 géppuskát hagytak hátra. A magyar harccsoportból 4 honvéd sebesült meg. A híd a délutáni órákra elkészült, így a Balin¾Dunajevci irányú felvonulás még ezen a napon megkezdődhetett. Július12-én délután a dandár megszállta Dunajevcit. A településben kisebb utcai harcokra került sor. A lakosság elmondása alapján a reggeli órákban kb. egy ezred vonult el kelet felé, valószínűleg a Sztálin-vonalba. A 2. gépkocsizó dandár előnyomulása közben több utóvédet is felszámolt. Megerősített felderítő zászlóalja Kamanyec-Podolszki előtt erős ellenségbe ütközött. A dandár három irányból egyidejű támadást indított a város ellen. Több órás heves harcok után az ellenséget sikerült kiűzni a településből. A lovasdandár a gépkocsizók mögött zavartalanul nyomulhatott előre. Július12-ére szintén kiért kijelölt körletébe, Cvancsik területére. Ezzel a hadtest teljesítette közelebbi feladatát. Miklós vezérőrnagy ekkor leállította a hadtest támadását. A további előretörést a szomszédok helyzete sem indokolta, ugyanakkor szükségessé vált az állomány pihentetése és a csapatok feltöltése.

A hadtest július10¾12-e között több száz foglyot ejtett, 13 darab harckocsit, 12 löveget, 11 gépjárművet, 50 géppuskát, 400 puskát, valamint igen nagy mennyiségű lőszert, üzemanyagot és élelmet zsákmányolt. Július12-én, miután a csapatok elérték kijelölt körleteiket igen jelentős légi harc bontakozott ki a magyar és a szovjet vadászrepülők között. A magyar pilóták a harcok során 5 szovjet repülőgépet lőttek le. Megsérült 7 magyar gép is, azonban pilótáinknak sikerült visszarepülni és saját területen landolni, illetve kiugrani.

A 17. német hadsereg parancsnoka 16-án hadműveleti átiratot juttatott el Miklós vezérőrnagyhoz. Köszönetet mondott a Gyorshadtestnek a bátor és nagyszerű harcáért, ami igen nagymértékben elősegítette csapatainak sikerét. Elismerőleg szólt arról is, hogy a magyarok ugyanolyan széles sávban tevékenykedtek, mint az ő seregteste, és egy pillanatig sem voltak lemaradva, sőt feladatukat rövidebb idő alatt teljesítették. Sajnálkozását fejezte ki abban a vonatkozásban, hogy még mindig nem tisztázódott a Gyorshadtest alárendelésének kérdése, bár a nap folyamán újból kérte a „Dél” Hadseregcsoport parancsnokát, hogy mielőbb hozza meg döntését, remélhetőleg mindkettejüknek megelégedésére. Tájékoztatásul közölte, hogy csapatai Bártól északra megtörték az ellenség ellenállását a Sztálin-vonalban és páncélos ékei keleti irányban, nyomulnak előre. Július17-én végre megszületett a döntés. Miklós vezérőrnagy elérte célját, hiszen csapatai a 17. német hadsereg alárendeltségébe kerültek. Következetes kitartása és eredeti tervéhez való ragaszkodása tudatos volt.

A döntés tehát kedvező volt, ami sajnos nem jelentette azt, hogy a Gyorshadtest helyzete is lényegesen javulhatott. Ugyanis az utánpótlás rendszere sokkal bonyolultabb lett, mivel az két részre, a saját és a német anyagi alapra osztódott. Ennek összehangolása és párhuzamos működtetése igen nehéz feladatot jelentett. Július18-ától megváltozott a Gyorshadtest korábbi vezetési, összeköttetési és jelentési rendszere is, mivel szinte teljesen megszűnt a magyar irányítás. A felterjesztett jelentések, kérelmek nagy kerülővel, többszörös áttételen (A 17. német hadsereg-parancsnokság, a „Dél” Hadseregcsoport-parancsnokság, a német főhadiszállás) keresztül juthatott el Budapestre. Ez egyrészt igen sok időt vett igénybe, és az információk csorbát szenvedhettek az esetleges tartalmi torzulások miatt. Másodszor kizárta annak a lehetőségét is, hogy Miklós tábornok és a vezérkar között bizalmas kontaktus jöjjön létre olyan ügyekben, amelyek szigorúan magyar vonatkozásúak kellett, hogy maradjanak.

A Bug menti harcok (július19—augusztus17.)

A Dél Hadseregcsoport a szomszédjához és a Barbarossa-terv előírásához képest jelentős lemaradásban volt. Támadási irányában helyezkedtek el a szovjet főerők, és igen kedvezőtlenek voltak számára az időjárási és útviszonyok. Tartalékait már felhasználta, ennek ellenére támadási üteme alig gyorsult valamit. A 17. német hadsereg a Dél Hadseregcsoport jobb szárnyán támadva július17-én befejezte Bártól északra a Sztálin–vonal áttörését. További feladata volt, a Bugtól keletre törjön előre a Fekete-tengerig.

A Gyorshadtest július18-án arra kapott utasítást Stülpnagel tábornoktól, hogy törje át Bár térségében és attól délre a Sztálin-vonalat, majd a Bug nyugati partján akadályozza meg az ellenség visszavonulását a folyón túlra, illetve, hogy a Bug túloldaláról erőket dobjon át a támadók mögé. A Gyorshadtest a korábbi körzetében¾Dunajevci, Cvancsik, Kamenyec-Podolszki¾állomásozott. Miklós vezérőrnagy a feladathoz az 1. gépkocsizó dandárt és az 1. lovasdandárt vehette számításba, mivel a 2. gépkocsizó dandár előtt a 17. szovjet lövészhadtest egy megerősített hadosztálya védekezett, és sorozatos ellenlökéseket hajtott végre ellene. Az 1. gépkocsizó dandár 19-én indult meg. Bár előtt felszámolt egy szovjet utóvédet, majd 20 órára elérte a települést, és rövid előkészületek után megkezdte a város elfoglalását. Egész éjszaka utcai harcok voltak, csak reggelre sikerült a várost megtisztítani. Július20-án Stülpnágel tábornok az 1. gépkocsizó dandárt saját alárendeltségébe vonta, mivel Vinnyica térségében támadása elakadt a sorozatos szovjet ellencsapások következtében. Az új parancs értelmében az 1. gépkocsizó dandárnak gyors ütemben előre kellett törnie Pecsaráig, azzal a céllal, hogy ott átkelve a Bugon, fedezze a bekerítő hadműveletet a déli irányból támadó szovjet erőkkel szemben. A dandár pihenő nélkül, már 20-án reggel megindult. Bártól keletre elhárított egy ellenlökést, majd felszámolt két szovjet zászlóaljat, amelyek a németek arcvonalán keletkezett résen igyekeztek kitörni.

Július20-án este a dandár főerői megkezdték az átkelést a Bugon, míg egy zászlóalja Pecsarától északra, a folyó nyugati partján biztosított. A főerők 21-én reggel egy szovjetcsoportosításba ütköztek. A zászlóaljak gyorsan szétbontakoztak, és határozott támadással szétverték az éppen Vinnyica irányába felvonuló szovjet hadosztály oldalt biztosító erőit. A harcok során derült ki, hogy a szovjetek előző nap egy német egységet bekerítettek és nagy mennyiségű anyagot zsákmányoltak. A dandárnak sikerült a foglyokat kiszabadítani és a hadianyagot visszaszerezni. A dandárparancsnok miután felmérte az ellenség erejét, sikeres rajtaütés után azonnal védelmet rendelt el. A szovjetek két napon át szinte szünet nélkül és egyre hevesebben támadták a magyar hídfőt. A kb. egy lövészezredből, két harckocsi századból és jelentős tüzérerőkből álló csoportosítás rohamait a dandár rendre visszaverte és hídfőjét megtartotta. Az 1. gépkocsizó dandár július19¾22-e között 150 fő foglyot ejtett, kilőtt 21 harckocsit, 16 harcjárművet és több tehergépkocsit, valamint 12 löveget, 1 teljesen ép harckocsit és rengeteg gyalogsági fegyvert zsákmányolt. Saját vesztesége 26 fő (1+25) halott, 50 fő sebesült és 10 fő eltűnt volt. Megrongálódott 12 db harckocsi, (ebből 7-et megjavítottak), 3 páncélgépkocsi (nem javítható), és 16 gépjármű. Július23-án a dandár újból a Gyorshadtest alárendeltségébe lépett.

Az 1. lovasdandár az 1. gépkocsizó dandárhoz hasonlóan július19-én kezdte meg a felzárkózást az erődövre. A dandár, hogy elkerüljön számos folyóakadályt, az egyetlen járható útra sorolta be erőit, amely Cvancsik, Dunajevci, Novaja-Usice felé vezetett. Menetét azonban nem tudta megkezdeni, mert elővédje már Cvancsik előtt szívósan védekező ellenségbe ütközött. Közben befutott a felderítő jelentés is, amely arról szólt, hogy kb. ezred erejű támadás, van kibontakozóban, amelyet a harckocsik is támogatnak. A dandárparancsnok azonnali védelmet rendelt el. A szovjetek több támadást indítottak a magyar védők ellen, de azok a jól szervezett tűzrendszerben rendre összeomlottak. Vattay vezérőrnagy látva, hogy az ellenség egyre enerváltabban és mindinkább szervezetlenül indul rohamra, támadásra adott parancsot. Az ellenség be sem várta a huszárok rohamát, visszavonult az erődöv mögé. Az 1. lovasdandár estére felzárkózott a Sztálin-vonalra és megszervezték az áttörést, amelyre két támadó csoportosítást hoztak létre. A gépesített és a kerékpáros részeket az északi szárnyon a műút mentén, míg a lovas részeket ettől délre, nehezen járható terepen vonták össze. A magyar felderítő járőrök az éjszaka folyamán beszivárogtak a védelembe és megállapították, hogy a főerők megkezdték a visszavonulást, csupán a fedező egységeket hagyták hátra. A dandárparancsnok korábbi tervtől eltérően már pirkadatkor kiadta parancsát a támadásra. A huszárezredek váratlan megjelenése az alig járható terepen meglepte a védőket, akik szinte ellenállás nélkül feladták állásaikat. Ezt követően Miklós tábornok leállította az 1. lovasdandár támadását. Intézkedése jogos volt, hiszen a két ütőképes gépkocsizó dandárja le volt kötve, súlyt nem tudott képezni, a lovasdandár pedig alkalmatlan volt jelentősebb ellencsapások elhárítására.

A 2. gépkocsizó dandár irányába kifejtett nyomás 21-ére hirtelen megszűnt, és megkezdhette előrehaladását. A Bug felé előnyomulva azonban Szpikoffnál egy harckocsikkal megerősített zászlóalj erejű ellenlökés érte. Fedező erői védelmet foglaltak a főerők pedig eltolódtak oldalra és előre. Mire az ellenség megkezdte támadását, bekerítésre is kerültek. A szovjetek ezért a nem körültekintően előkészített támadásukért igen nagy árat fizettek (200 fő halott, 320 fő sebesült és a zászlóalj összes fegyverzete). A bekerítésből csupán kisebb részeknek sikerült a Bugon túlra menekülni. A dandár Pecsaránál kijutott a Bughoz és déli irányba fordulva átvette az 1. gépkocsizó dandár feladatát. Július24-én az első lépcsőben támadó 2. gépkocsizó dandár Tulcsin térségében igen súlyos harcokba keveredett egy megerősített szovjet lövészezreddel. A magyar dandárnak csak estére sikerült az ellenséget kivetni állásaiból és visszavonulásra kényszeríteni. A tűzösszeköttetést azonban nem tudta fenntartani, mivel az üldözés a mélyen felázott talajon lehetetlenné vált. Így a szovjetek Bersadnál újabb, még erősebb védelmet tudtak szervezni, amelyhez mind nagyobb erőket dobtak át a Bug túloldaláról. Július25-ére az ellenség feladva védekezését támadásba ment át. A 2. gépkocsizó dandár igen nehéz helyzetbe került, mert támogatásra nem számíthatott. Az 1. gépkocsizó dandár a német csapatokkal együtt a sártenger fogságába esett, a lovasdandár pedig 100km-el hátrább tisztogatási akcióban vett részt. Egyedül a közben beérkező jobb szomszéd 3. román lovasdandárnak lett volna lehetősége déli irányból hátba támadni az ellenséget, de amikor meglátták a kialakult helyzetet, gyorsan visszavonultak. Később a német hadsereg utasítására sem voltak hajlandók támadást indítani, a következő indokkal: „ha a németek sem tudnak mozogni a sártengerben, akkor mi sem.”

Július26-án a szovjetek három irányból, irányonként egy-egy lövészezreddel támadtak. Dandárunk ezeket, a támadásokat rendre visszaverte, de közben jelentősen kimerült, készletei kezdtek kifogyni. Ezt a sikert a jól szervezett védelemnek köszönhették és annak, hogy a szovjet ezredek támadása nem volt összefogott, azokat 3-4 órás eltolódásokkal indították egy-egy ezred erővel. Július27-én estére végre beérkezett az 1. gépkocsizó dandár. Míg mások a sártengerben tétlenül álltak és várták az esőzések leállását, addig a magyar honvédek összegyűjtötték a környék valamennyi lovát és ökrét. Harcjárműveiket ezekkel vontatva kezdték meg előrevonásukat, hogy nehéz helyzetben lévő bajtársaiknak segítséget nyújtsanak. Július28-ára virradó éjjel az 1. gépkocsizó dandár jobb szárnya átkarolta a szovjeteket, majd kora délután a 2. gépkocsizó dandárral együtt 16 órás kemény harcok árán visszavetették őket és megtisztították a Bug keleti partját. Ezt követően a 2. gépkocsizó dandár második lépcsőbe került.

Az 1. gépkocsizó dandár július30-ig a Bug nyugati partján felszámolta a visszamaradt szovjet alakulatokat, majd 31-én és augusztus1.-én a 16. német páncélos hadosztállyal közösen súlyos helységharcok után elfoglalta Pervomajszkot. A harcok hevességét jelzi, hogy a dandár is komoly veszteségeket (46 fő halott, 112 fő sebesült) szenvedett, miközben a három nap során 1850 fő foglyot ejtett, 30 darab ágyút, 250 gépjárművet, 50 szekér málhát, 50 géppuskát, 120 lovat zsákmányolt.

A német-magyar erők augusztus 6-a és 10-e között Umany térségében bekerítették, majd felszámolták a 6. és 12. szovjet hadsereget. Míg az 1. gépkocsizó dandárunk a bekerített erőkkel harcolt, az 1. lovasdandár a déli irányt biztosította. Felderítői jelentések alapján észrevették, hogy egy erős szovjet harci kötelék a 4. német hegyi hadosztály arcvonalán keletkezett résen átnyomulva a 17. német hadsereg parancsnokságát veszélyezteti. Vattay tábornok lovas dandárjának részeivel váratlan csapást mért rájuk, erőik zömét szétverte, míg a fennmaradó részt a gyűrűbe szorította vissza. Ezzel a 17. német hadsereg parancsnokságot a nyilvánvaló pusztulástól mentették meg, amiért Stülpnagel tábornok köszönetet mondott. A 17. német hadsereg parancsoknak értékelése az elmúlt időszakról és a kialakult helyzetről: „Az ellenség harminckét hadosztálya védekezik a Bug keleti partja mögötti területen. Védelme igen aktív és sorozatos ellencsapásokat mér. Általános benyomás, hogy védelme harcászati szinten már mintaszerű és sokat javult a hadműveleti vezetése is…. Ha a páncélosok alkalmazásában kezdetben nem követnek el olyan elemi hibákat, ma a német hadsereg nem állna itt.” Kihangsúlyozta továbbá, hogy a Gyorshadtest igen jó benyomást tett rá. Ugyanolyan sávban támadott és közel annyi foglyot ejtett, mint az ő hadserege. Megítélése szerint a Gyorshadtest pár közepes tüzérüteggel jobban járna, mint a lovasokkal. Miklós vezérőrnagy az értékelést elfogadta, megtisztelőnek tartotta, és kifejtette: tisztában van azzal, hogy a hadműveleti helyzet a Gyorshadtesttől is maximális erőfeszítést követel. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a két seregtest között az összműködés hiányos. Példaként említette meg az 1. gépkocsizó dandár esetét, amikor a Bug partján két német zászlóaljat ugrasztottak szét katonái, illetve amikor németek ütöttek rajta a Bugban fürdőző magyarokon.

Az umanyi bekerítő hadművelet befejeztével Miklós vezérőrnagy hadműveleti szünetet kért a 17. német hadsereg parancsnokától. Csapatai a 32 napja tartó szünet nélküli harcokban teljesen kimerültek, a kerékpárok és a gépjárművek javításra szorultak és a nagy távolságra lemaradt anyagi alapokat fel kellett zárkóztatnia. Kérését elutasították, sőt a 17. hadsereg parancsnoka augusztus10-én újabb támadásra vonatkozó parancsot adott ki számára. „Az ellenség még jelentős erőkkel rendelkezik a térségben. Az a szándéka, hogy a kijevi irányt tehermentesítse és ennek érdekében erős ellencsapást mér a Bug déli folyásánál. Igyekezete célszerű, de már elkésett, mivel az 1. páncélos csoport felszabadult. Cél a főerőkkel minél előbb elérni a Dnyepert, megakadályozni, hogy az ellenség szilárd védelmet alakítson ki. Az erők egy részével folytatni a támadást a Bug mentén, délkeleti irányba. A Fekete-tengernél lezárni a déli szárny előtt védő ellenség visszavonulási útvonalát. Ehhez a feladathoz megalakul a Kempff hadműveleti csoport. Állománya: a Gyorshadtest, a 16. gépesített- és a 16. páncélos hadosztály. Feladatok: A 16. gépesített hadosztály nyugatról leköt a Gyorshadtest két gépkocsizó dandárjával az Igul és a Bug között, míg a 16. páncéloshadosztály északkeletről támad. A csapat együttműködik a 11. német hadsereggel és a román csapatokkal. A támadás időpontja augusztus12.” 

A Gyorshadtest előtt a 9. szovjet hadsereg két megerősített hadosztálya védett. Védelme mélyen tagolt volt és elsősorban tábori jellegű építményekből állt. Előtte és a mélységben számos aknamezőt telepítettek. A Gyorshadtest hadműveletének előkészítése érdekében az augusztus8-án újjáalakult repülőcsoportot is bevetették. Ennek állománya ekkor a II. és a III. közel felderítő repülőszázad, a 113. vadászszázad, a 412. és a 4. önálló bombázószázad volt. Augusztus7-én csapatpróbára érkezett ezen felül 7 db Reggiane 2000 (RE-2000) típusú vadászgép. Augusztus11-én a bombázók azt a feladatot kapták, hogy Nyikolajevnél rombolják le a Bugon átívelő két kilométer hosszú hidat. Ez a híd volt az egyetlen átkelési lehetőség a szovjet csapatoknak a visszavonuláshoz. A bombázó századot hat CR 42-es, illetve RE 2000-es vadász kísérte el. Az erős légelhárító tűz ellenére Eszenyi százados telibe találta a hidat. A többi gép a nyikolajevkai laktanyákat, a pályaudvart és a kikötőt bombázta. A szovjetek két Rata vadászszázadot emeltek fel, hogy megsemmisítsék a magyar bombázókat. A magyar vadászok azonban ügyes taktikával megtizedelték őket, miközben a bombázók lövészei sem tétlenkedtek. A vadászok öt, a bombázók lövészei négy „Rata”-t lőttek le. A magyaroknak egy veszteségük volt. A harcokból Lasztóczy főhadnagy nem tért vissza RE-2000-es vadászgépével. A repülők bátor és eredményes tevékenységét a németek is elismerték. Lhőr vezérezredes a 4. légiflotta parancsnoka személyesen gratulált a repülőcsoportnak.

Az augusztus12-én induló támadás sikerrel járt. Erős légi és tüzérségi támogatás mellett 13-ára áttörték a szovjet védelmet és megindult a sikerkifejlesztés. Ekkor azonban a mélységből a 130. és a 164. orosz hadosztályok sorozatos ellencsapásokat hajtottak végre és ezzel sikerült megtörniük a Gyorshadtest lendületét. 14-ére 200 kilométeres menet után (három nap alatt tették meg) a lovasdandár is beérkezett. Miklós vezérőrnagy úgy döntött, hogy a balszárny mögül beveti a huszárokat, míg a két gépkocsizó dandárral arcból leköt. A lovasdandár megjelenése meglepte a szovjeteket, mivel felderítésük nem tudta megállapítani az átkarolást. Így keleti irányba történő kitörésük nem sikerült, és kedvező helyzet alakult ki a szovjet hadosztályok felszámolására. 14-én mindhárom dandárunk támadásba lendült. A szovjetek a szívós ellenállás mellett sorozatos ellencsapásokat mértek a támadókra és tovább keresték a keleti irányú kitörés lehetőségét, eredménytelenül.

A Gyorshadtest augusztus15-én és 16-án igen heves harcokat vívott Nyikolajevka előterében és a városban. 15-én a Gyorshadtestnek sikerült visszavetnie az ellenséget, a települést megközelítő útvonalakról, de maga is kimerült. Pár órás pihenő, feltöltés és pontosítás után megkezdődött a városért folyó küzdelem. A 2. gépkocsizó dandár nyugatról, a 16. német páncélos hadosztály keletről támadta Nyikolajevkát. Egész éjszaka tartó heves harcok után 16-án sikerült elfoglalni a várost. Ezzel a Bug menti harcok időszaka véget ért. A Déli Front bal szárnyán védekező szovjet erőket a német-magyar-román csapatok szétverték, s mintegy 60 000 főt ejtettek fogságba.