III. A nagyhatalmak fegyveres erői és azok szervezeti felépítése

Az első világháború utáni politikai és gazdasági viszonyok változásai jelentősen kihatottak az egyes államok katonai helyzetére is. A Párizs-környéki békeszerződések a legyőzött országokat katonai téren erősen korlátozták. A nemzetközi katonai erőviszonyok egyik legfontosabb tényezője az új típusú reguláris hadsereg – a szovjet fegyveres erők – gyors fejlődése volt. A polgárháború befejezése után jelentős lépés volt az 1924-25-ben végrehajtott katonai reform, amely a békeviszonyoknak megfelelő szervezeti formát és létszámviszonyokat alakította ki. A hadsereg állandó létszáma 1927-ben 586 ezer fő volt. A hadsereg vezetésének megszilárdítása érdekében létrehozták a vezérkart, és bevezették az egyszemélyi parancsnoki rendszert. Ez a hadsereg azonban nem biztosította az ország védelmét és a megfelelő létszámú tartalékos kiképzését. Ezért a tényleges állományú egységek mellett létrehozták a területi elv alapján szervezett milícia ezredeket és hadosztályokat. Ezek törzse, kerete hivatásos, továbbszolgáló és tényleges szolgálatot teljesítő kiképzőkből állt. Az ide behívott újoncok első évben 3, a másodikban 2, a további három évben 1-1 hónapot szolgáltak. A milíciarendszer alapján felállított magasabb egységek száma 1930-ra elérte a hadseregen belüli 58 százalékos arányt. A fegyveres erők fejlesztésének vegyes rendszere lehető tette a nagy létszámú katonai tartalék kiképzését, az ország gazdasági nehézségei miatt a hadsereg fejlesztésére fordított összeg mérséklését. Az iparosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása fokozatosan anyagi bázist teremtett a szovjet államvédelmi képességének erősítésére, a hadsereg és a flotta átfegyverzésére, a csapatok új harci technikával való ellátására, a légierő és a harckocsi csapatok nagyarányú fejlesztésére. Újabb változás és átszervezés a szovjet fegyveres erőknél 1939-ben a háborús veszélyé fokozódása miatt következett be. A milíciarendszert akkor megszüntették, és bevezették minden hadköteles részére a szárazföldi csapatoknál és a légierőnél a 3, a flottánál pedig az 5 éves szolgálati időt. A katonai szolgálat megkezdését a 21 éves korhatárról 19-re szállították le. A Szovjetunió fegyveres erői a háborút megelőzően szárazföldi, légi- és haditengerészeti erőkből, határőr- és belső karhatalmi csapatokból álltak. Az európai kapitalista országok közül a legnagyobb és általános hadkötelezettség alapján szervezett fegyveres erővel Franciaország rendelkezett. A húszas évek afrikai (rif háború 1925-26) és a közel-keleti (szíriai felkelés 1925-27) fegyveres konfliktusai a hadsereg fokozottabb fejlesztésére kényszeríttették a francia vezetést. A Ruhr kaland, Franciaország politikai elszigetelődése, a német gazdaság amerikai-angol segítséggel történő talpra állítása olyan felfogás megerősödéséhez vezetett, hogy esetleg ismét szembe kell nézni egy német támadás veszélyével. 1935-ben, amikor Németország felmondta a wersaillesi békeszerződés katonai rendelkezéseit, a francia fegyveres erőknél nagyarányú reformot határoztak el. Felemelték a szolgálati időt, növelték a békelétszámot, új típusú harckocsikat és repülőgépeket rendszeresítettek, de a hadsereg szervezeti rendszere és kiképzettsége – a hivatalos elvek elmaradottsága következtében – korszerűtlen maradt. A brit politikai és katonai vezetők a szigetország sajátos helyzetéből kiindulva, arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nincs szükség nagy létszámú szárazföldi hadsereg fegyverben tartására, hanem elsősorban a haditengerészetet kell fejleszteni. Az angol flotta a brit világhatalom legjelentősebb tényezője volt, de az ún. „tw power standard” („kétszeres erőfölény”, vagyis, hogy a brit flotta nagyobb, mint az utána következő két állam hajóhada összesen) elvét kellett adnia. Az 1922-es washingtoni flottaszerződés értelmében az USA-é elérhette a britét, a japán annak több mint felét, a francia és az olasz pedig több mint egyharmadát. Anglia, az eredményes kísérletek ellenére elmaradt a légierő korszerű eszközökkel történő mennyiségi ellátásában Németország légierejének gyors növekedése azonban a brit katonai vezetőket is nagyobb ütemű fejlesztésre késztette a harmincas évek második felében. A légierő fejlesztése mellett jelentősen meggyorsították a légvédelmi rendszer kiépítését is Anglia dél-délkeleti partjai mentén. 1939 márciusában ismét bevezették az első világháború után megszüntetett általános hadkötelezettséget. Ekkor kapott nagyobb lendületet a szárazföldi erők fejlesztése is. Az idő azonban már nagyon rövid volt és a második világháború kitörése Angliát felkészületlenül találta. Az Egyesült Államok katonai helyzete főbb vonásaiban megegyezett Angliáéval. Az USA vezetői is a flottában látták a legjelentősebb hatalmi tényezőt. Szárazföldi haderőkét kis létszámú zsoldos hadsereget tartottak fenn, amely mint kerethadsereg, a tartalékosokat képezte ki. Ugyanezt a célt szolgálta az ún. Nemzeti Gárda is, amely az egyes tagállamok önként jelentkezőkből álló fegyveres ereje és háború esetén a hadsereg kiképzett tartaléka volt. Németország részére a békeszerződés százezer fős hadsereg fenntartását engedélyezte a belső rend fenntartására. Nem tarthatta fenn az általános hadkötelezettséget és a vezérkart. A németek kezdettől fogva megszegték a békeszerződés rendelkezéseit. A volt császári hadsereg tisztjeinek jelentő részét átmentették az új hadsereg, a Reichswehr kötelékébe. A nagyszámú bajtársi szövetségekben és sportegyletekben rejtett kiképzést folytattak, és ezzel több millió tartalékost biztosítottak a későbbi hadsereg számára. A fasizmus 1933-as uralomra jutásával a fegyveres erő fejlesztésében új szakasz kezdődött. 1935-márciusában ismét bevezették az általános hadkötelezettséget, és felállították a vezérkart. Németország katonai kiadásai 1938-39-ben elérték az összkiadások 58 százalékát. Az új fegyveres erő, a Wehrmacht szárazföldi, légi- és haditengerészeti erőkből állt. Olaszországban háború után meghirdetett „fegyveres nemzet” elv lényegében milíciarendszerű hadsereget jelentett, csekély – 175000 fős – békelétszámmal és több százezer kiképzett tartalékossal. Az anyagi eszközök hiánya miatt a hadsereg technikai színvonalának emelésére nem volt lehetőség. A hadsereg lassú ütemű fejlesztése a fasizmus uralomra jutása után, a húszas évek közepén indult meg. 1926-ban 18 hónapra emelték az addigi 8 hónapos szolgálati időt. Nagyobb arányú fejlesztésre a harmincas évek elejétől került sor. Az abesszín (etiópiai) háború (1935-36), majd a spanyol polgárháborúban való részvétel következtében magasabb szintre kellett emelni a fegyveres erők hadrafoghatóságát. Az olasz erőfeszítések csak részsikereket eredményeztek. Létszám tekintetében a fegyveres erő az utolsó békeévben a németek mögött a második helyre került a kapitalista államok között. Szervezettségét és technikai ellátottságát tekintve azonban nem volt korszerű. A nagyhatalmak fegyveres erői a háború előtt három haderőnemből álltak (kivétel az USA), de a hadseregek fejlesztésében a doktrinális elvek különbözősége miatt lényeges eltérések mutatkoztak. Angliának és Franciaországnak sokkal nagyobb lehetőségei voltak a hadsereg fejlesztésére, mint Németországnak, ennek ellenére lemaradtak mögötte a háború kezdetére. Míg Angliában a haditengerészet volt az elsődleges, addig Franciaországban a szárazföldi erők részesültek a legnagyobb fejlesztésben. Németország és a Szovjetunió katonai vezetése nagy hangsúlyt helyezett a páncélos- és gépesített csapatok tömeges létrehozására,é ami a fejlesztésben is előtérbe került. Amíg azonban a németek következetesen állították fel a páncélos-magasabb egységeiket, a Szovjetunióban a spanyol polgárháborúból levont téves következtetések hatására, 1939-ben úgy ítélték meg, hogy célszerűbb, ha a harckocsi hadtestek helyett a szárazföldi csapatok gépesített hadosztályokkal és azonos típusú (T-34 és KV) harckocsi dandárokkal rendelkeznek.

a.) A fegyveres erők szervezeti felépítése

A háború előtt a leendő hadviselő felek alapverő hadműveleti köteléknek a hadsereget tekintették, amelyet általában azonos elvek szerint szerveztek. Állományába a törzs- és felderítő csapatokon kívül 2-4 gyalog-(lövész-) hadtest, tüzérhadosztályok, híradóezred, műszaki dandár (a Szovjet Hadseregnél műszaki zászlóalj) és hadtápcsapatok tartoztak. A szovjet és a francia szervezés szerint a hadsereg, repülőkkel is rendelkezett. Az előbbinél 2-3 repülőhadosztály (700 db repülőgép), az utóbbinál 1 repülődandár volt (96 gép) a hadseregparancsnok közvetlen alárendeltségében. A legmagasabb harcászati kötelék a hadtest volt. A lövész- (németeknél gyalog-) hadtest állományába 2-3 lövész-(gyalog-) hadosztály, tüzérezred (dandár), műszaki és híradóegységek, alegységek, valamint hadtápcsapatok és –intézetek tartoztak. A francia hadtest ezenkívül, repülőalegységekkel is rendelkezett. A harckocsik zömmel a páncélos-, illetve a gépesített hadtestek kötelékébe tartoztak. A német hadtest rendszerint páncélos- és gépesített hadosztályokból szerveződött, közvetlenjei általában megegyeztek a gyaloghadtestével. Az 1932-ben felállított szovjet gépesített hadtest – 500 harckocsival és 200 páncélos járművel – 3 gépesített dandárból állott a közvetleneken kívül. 1938-ban ezeket átalakították harckocsi hadtestekké és dandárokká. 1939-ben megszüntették a hadtesteket, tervbe vették 15 gépesített hadosztály megszervezését, egyenként 275 harckocsival. A franciák egyáltalán nem szerveztek gépesített hadtestet, az angol ún. királyi harckocsi hadtest inkább csak igazgatási egység volt. Állományába az Angliában levőkön kívül, a Kanadában és Indiában állomásozó harckocsi-alegységek is beletartoztak – összesen 1 harckocsi-dandárral, 2 önálló harckocsi-zászlóaljjal, 9 önálló harckocsi századdal. Az alapvető harcászati magasabb egység a lövész (gyalog) hadosztály volt. Feladatát hadtestkötelékben oldotta meg, de szervezetét úgy igyekeztek kialakítani, hogy szükség esetén önálló harctevékenységre is képes legyen. Állományába rendszerint 2-3 lövész-(gyalog) ezred – az angoloknál gyalogdandár-, 1-2 tüzérezred, felderítő, műszaki, híradó- és hadtápalegységek, - intézetek tartoztak. Szervezési elvei, erői-eszközei, harci lehetőségei országonként különbözőek voltak. A szovjet lövészhadosztály például létszámát tekintve gyengébb volt a német, francia és angol gyaloghadosztályoknál, de 138 lövegével és 76 mm-en felüli aknavetőivel tűzerőben megelőzte azokat. A francia hadosztálynak 84, az angolnak 72-84, a németnek 102 lövege és aknavetője volt. A német hadosztály ugyanakkor ezen felül 26 kísérőlöveggel rendelkezett. Nagy eltérések mutatkoztak a páncéltörő eszközök rendszeresítésében is. Az akkor korszerűnek tartott páncéltörő lövegekből egyedül a német hadosztályoknál találunk elegendő mennyiséget (75 db 37 mm-es páncéltörő ágyú). A szovjet hadosztálynál 48 db 45 mm-es, a franciáknál 56 db (25,37 és 47 mm-es), az angoloknál 32-48 db 40 mm-es páncéltörő löveg volt. A lovashadosztályok szinte valamennyi hadsereg hadrendjében szerepeltek még, de a húszas évek végétől meginduló átszervezés következtében gépesített vagy részben gépesített kötelékekké alakultak át. A gépesített hadosztályok szervezése eltérő volt. Angliában különböző kísérletek után, 1934-ben állítottak fel egy „kísérleti gépesített” köteléket, amelyet 1935-ben gépesített hadosztállyá fejlesztettek. Állományába 2 páncélos felderítő – 3 könnyű, 3 vegyes (könnyű és közepes) harckocsi-zászlóalj (összesen 136 harckocsi)-, valamint 2 gépkocsizó lövészzászlóalj, tüzérezred és a szakcsapatok tartoztak. A franciák 1932-ben állítottak fel „gépesített lovashadosztályokat” 2 lovas- és 1 gépesített dandárból, 1 tüzérezredből, valamint különböző szakcsapatokból. A hadosztályokhoz 56 páncélos harcjármű (köztük 24 harckocsi) tartozott. 1933-ban létrehoztak egy teljesen gépesített, ún. könnyű hadosztályt, amelyben már harckocsi- és gépesített gyalogdandár volt 220 könnyű és közepes harckocsival, valamint 40 páncélgépkocsival. A német gépesített hadosztály szervezése nem tért el lényegesen a gyaloghadosztályokétól. Szállítása gépkocsikon történt, hadtápja teljesen gépesítet volt, de harckocsival nem rendelkezett. Felderítési és biztosítási feladatokra a németek is állítottak fel néhány könnyű gépesített hadosztályt, amelyben 1 lovas-, 1 páncélos felderítő, 1 tüzérezred és 1-1 harckocsi-, illetve motorkerékpáros zászlóalj volt, 86 könnyű harckocsival és 70-130 páncélgépkocsival. A páncélos fegyvernem alapvető köteléke a páncéloshadosztály volt. Az első ilyen magasabb egységet 1935-ben, a német hadseregben állították fel. Állományába egy páncélos- és egy gépesített lövészdandár tartozott, egy gépesített tüzérezreddel, összesen 324 harckocsival, Angliában csak a fenyegető háborús helyzet hatására, 1938-ban hoztak létre 1 páncéloshadosztályt 260 harckocsival, de szervezése igen lassan haladt. A franciák viszont már csak a németek lengyelországi sikereinek hatására kezdték meg 1940-ben a páncéloshadosztályaik felállítását, egyenként 200 harckocsival, de szervezésük már elkésett. A francia páncélos csapatok zömmel önálló zászlóalj kötelékben maradtak, zászlóaljanként 30 harckocsival. Még jelentősebb eltérések mutatkoztak a gyaloghadosztály egységeinél. A szovjet és német szervezés arra törekedett, hogy adott esetben nagyobb megerősítés nélkül is tevékenykedhessenek. A francia gyalogezred erre nem volt képes. Az angol gyalogdandár sem rendelkezett közvetlenekkel, harcban a hadosztály 1 géppuskás zászlóalját kapta meg. Az első lépcsők harcát közvetlenül támogató aknavetők számát tekintve, a szovjet lövészezredek határozott fölényben voltak (22 db 82-es és 100 mm-es aknavető, a német ezred 18 db 80 mm-es, a francia ezred 8 db 81 mm-es az angol dandár 12 db 76 mm-es aknavetőjével szemben).