szantomihaly
szantomihaly
Menü
     
E.mail címem

szanto.mihaly@zmne.hu

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Hírlevél hallgatóimnak
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
A Magyar Honvédség a kiegyezés után
     
MH 1867-től
     
A Magyar Királyi Honvédség második világháborúban
A Magyar Királyi Honvédség második világháborúban : 4./II. Hadműveletek Magyarország terűletének megtartásáért

4./II. Hadműveletek Magyarország terűletének megtartásáért

  2007.01.26. 19:17

Ez a rész Budapest bekerítésére indított harmadik és negyedi szovjet kisérletet, és a 3. Ukrán Front tevékenységbe való bekapcsolódását, illetve a fővárosnk bekerítését mutatja be. II. rész

A Budapest elfoglalására tett harmadik kísérlet meghiúsítása (1944. 11. 29¾12. 10.)

A szovjet főparancsnokság is tanult és 8 napos hadműveleti szünetet engedélyezett a 2. Ukrán Front számára pihentetés, feltöltés illetve átcsoportosítás végrehajtása céljából. 1944. november26-án utasította Malinovszkij marsallt, hogy erőit jobban koncentrálja. A főirányon belül Balassagyarmat, majd Budapest, a kisegítő irányon belül pedig Miskolc elfoglalását határozta meg elérendő célként. Malinovszkij marsall ennek figyelembevételével szabta meg alárendeltjeinek feladatát. A főcsapás irányában támadó 7. gárdahadsereg Hatvan és Kartal között 8 kilométeres szakaszon törje át az ellenség védelmét. Nagykökényes¾Verseg¾Pusztamagyaros vonalán biztosítsa a 6. harckocsi-hadsereg és a Plijev lovas-gépesített csoport Ütközetbe vetését. A harmadik nap végére zárkózzon fel a gyorscsoportokhoz és vegye át Ipolyszeg¾-Borsosberény¾Nógrád¾Verőcemaros vonalának védelmét. Az 53. hadsereg bal szárnyával csatlakozzon a 7. gárdahadsereg áttöréséhez. Szücsi és Lőrinci között törje át a védelmet és fejlessze ki támadását Szécsény irányába. A harmadik nap végére vegye birtokba Karancslapujtő¾Balassagyarmat vonalát. A 46. hadsereg a Csepel-szigetről Ercsinél keljen át a Dunán, majd fejlessze ki a sikert északi irányba és nyugatról zárja körül Budapestet. A feladat végrehajtására a 46. hadsereget megerősítették a 2. gárda gépesített hadtesttel (160 harckocsi) és 1300 löveggel. A 2. Ukrán Front jobb szárnyán a harcok lényegében le sem álltak. Mivel a 27. hadsereg az előző feladatát¾Miskolc elfoglalását¾nem tudta teljesíteni, Malinovszkij marsall a seregtestet 1 szovjet és 1 román hadtesttel erősítette meg. A 27. hadsereg feladata volt, hogy november29-én Onga térségében törje át a német védelmet és a nap végére, vegye birtokba a magyar hadiipar egyik legfontosabb fellegvárát. Ezzel párhuzamosan a 40. hadseregnek ki kellett jutni a Hernád völgyébe, majd Aszaló¾Halmaj irányába nyomulni. Miskolcért 4 napon át elkeseredett küzdelem folyt. A német hadosztályok szinte teljesen felmorzsolódtak. Lőszerkészletük elfogyott, támogatást nem kaptak és személyi állományuk 20-30%-ra csökkent. A Karola-vonalban és előterében folyó küzdelmek végül is a szovjet csapatok sikerét hozták. December5-re a Wöhler hadműveleti csoportnak fel kellett adnia Miskolcot, Sajószentpétert, Sátoraljaújhelyet és a Hernád völgyének egy részét. Ezzel párhuzamosan az 53. hadsereg és a 27. hadsereg csatlakozásán küzdő hadtestek november30-án elfoglalták Egert, és az arcvonal ettől északra átmenetileg stabilizálódott.

A német vezetésnek ebben az időszakban nem volt határozott elképzelése és ereje aktív ellentevékenységre. Tartalékait felhasználta, így egyedüli célját a szovjet támadás lassítása képezte. Mivel a Dunántúlon kialakult helyzetet veszélyesebbnek ítélte meg, kénytelen volt az északi arcvonalról erőket átdobni oda. A főirányban a harcok december elején kezdődtek el újból. A Dél Hadseregcsoport-parancsnokságot meglepte, hogy a szovjetek a legerősebb csoportosításukat, a harckocsi- és gépesített erőik zömét, a Cserhát és a Börzsöny irányába vetik be. Friessner vezérezredes korábban éppen ezt a védelmi szakaszt gyengítette meg Budapest megtartása és a Dunántúlon előnyomuló 3. Ukrán Front feltartóztatása érdekében. A 7. gárda- és az 53. hadsereggel szemben több mint 80 kilométeres szakaszon a IV. német hadtestnek alárendelt hadosztályok (4 gyalog-, 2 páncélgránátos és 2 páncélos-) védtek, 30-50%-os feltöltöttséggel. A Dél Hadseregcsoport parancsnoka ezért leállította a 2. magyar páncéloshadosztály kivonását (pihenőre és feltöltésre ment volna) és Vác, míg a 24. páncéloshadosztályt Egerbaktáról Balassagyarmat védelmére rendelte. Ezzel egyidőben elrendelte, hogy a Feldherrnhalle páncélgránátos hadosztály és a 13. páncéloshadosztály részei Vác térségéből készítsenek elő egy erős ellencsapást a szovjettámadó ékek ellen. Továbbá több riadó és műszaki alegységet irányított a Börzsöny átjáróinak védelmére.

December5-én a Szücsi és Kartal közötti támadási sávban a szovjetek 10 lövészhadosztályt vetettek be. A második lépcsőben még 4 lövészhadosztály, a siker kifejlesztésére pedig a 6. gárda-harckocsihadsereg és a Plijev lovas-gépesített csoport állt rendelkezésre. A sokszoros erőfölény ellenére a támadók a nap végére csupán 6-8 kilométeres beékelődést értek el, miközben a német-magyar csapatok ellenállása nőtt. Malinovszkij marsall, tartva attól, hogy a támadás üteme most sem éri el a kívánt mértéket, már 5-én kora délután ütközetbe vetette a 6. gárda-harckocsihadsereget (több mint 500 harckocsi) 6-án pedig a Plijev lovas-gépesített csoportot, 2-2 lövészhadosztállyal együtt.

Friessner vezérezredes ennek ellensúlyozására a Vác térségébe rendelt Feldherrnhalle páncélgránátos hadosztálynak és a 13. páncéloshadosztálynak feladatul szabta, hogy egy keleti irányú csapással vessék vissza a szovjet harckocsi- és gépesített kötelékeket. Az összecsapásra a Galga völgyében került sor, de már a kezdet-kezdetén kiderült, hogy a kb. tízszeres fölényben lévő ellenséget képtelenség akár csak feltartóztatni is. A két hadosztályt ezért gyorsan visszavonták a pesti hídfőbe. December10-ig fel kellett adni a Balassagyarmat, Ipolyszög, Rétság, Kismaros vonalától délre eső területeket. A 6. gárda-harckocsihadsereg viszont a Börzsöny mögötti Ipoly völgyét nem tudta elfoglalni és Budapestre történő behatolása is elmaradt.

A Balassagyarmat irányába indított támadással egy időben a 46. hadsereg és a 2. gárda gépesített hadtest megkezdte a Dunán való átkelést. December4-én 23 órakor a Csepel-sziget északi részén a 23. lövészhadtest első lépcsőben lévő zászlóaljai az éj leple alatt tüzérségi előkészítés nélkül indultak meg. A meglepés nem sikerült, mert erős, igen jól szervezett tűz fogadta az átkelést, végrehajtó deszantokat, nagy veszteséget okozva a támadók soraiban és üzemképtelenné téve az átkelő-eszközök háromnegyed részét. Ezzel párhuzamosan a 239. rohamlöveg-dandár és a 271. népi páncélgránátos-dandár sorozatos ellenlökéseket hajtott végre, több alkalommal is a Dunába vetette vissza az átkelő lépcsőket. A szovjetek azonban mit sem törődve veszteségeikkel, egymás után indították átkelő csoportjaikat. Az eredmény nem maradt el, az első nap végére sikerült pár száz főnek megkapaszkodnia a folyó túloldalán. December5-én a 37. lövészhadtest a Csepel-sziget déli csücskénél (Adonytól délre) tett kísérletet az átkelésre, amely teljes kudarccal végződött. Az 59. lövészhadosztály erői a 2. magyar huszárezred tüzében szinte teljesen megsemmisültek. A 46. hadsereg parancsnoka itt le is állította az átkelést, erőit Ercsi körzetébe és attól északra összpontosította. December6-án a szovjet próbálkozások végül sikerrel jártak. A szakadatlan harcokban kimerült német-magyar erők kénytelenek voltak visszavonulni a Margit-vonal Érd¾Velencei-tó közötti szakaszára. A Dél Hadseregcsoport parancsnoka a térségbe irányította a 8. páncéloshadosztályt, amellyel lényegesen megerősödött a védelem. A 46. hadsereg 8-a és 10-e között több kísérletet tett a védelem áttörésére, sikertelenül. Az átkelés és a hídfőből indított rohamok során olyan veszteségek érték, amelyek értelmetlenné tették a további kísérleteket a támadás folytatására.

A 2. Ukrán Frontnak Budapest elfoglalására tett harmadik kísérlete sem járt sikerrel. Ugyanakkor jelentős területeket foglalt el, csapatai a Karola-állást Balassagyarmat és Miskolc térségében áttörték, és ezzel a Wöhler hadműveleti csoportot elvágták a magyarországi utánszállítási útvonalaitól. Rontotta viszont pozíciójukat az a tény, hogy a front főerői kedvezőtlen csoportosításban, csak irányokban járható hegyes körzetekbe kerültek.

A Dél Hadseregcsoport helyzete még kritikusabbá vált. A Karola-állás lényegében elvesztette jelentőségét, a seregtest tartalékait már felhasználta, utánpótlásra alig-alig számíthatott. Ráadásul a Dunántúlon is vészjóslóan alakultak az események, miután a 3. Ukrán Front Jugoszláviából előretörve a Dráva szögben megkezdte átkelését a Dunán.

A 3. Ukrán Front bekapcsolódása a magyarországi hadműveletekbe

A szovjet főparancsnokság eredetileg nem tervezte a 3. Ukrán Frontot bevonni a Budapestért folyó küzdelmekbe. A 3. Ukrán Front azt a feladatot kapta, hogy a Dráva-szögben keljen át a Dunán, majd főcsapását északi irányban mérve hozza létre a bekerítés külső gyűrűjét. A feladathoz a frontot¾az erők beérkezésének ütemében¾jelentős számú tartalékkal erősítették meg. Állományába a novemberi harcok idején az 57. és a 4. gárdahadsereg, a 17. légi hadsereg, a 18. harckocsi-, a 7. gépesített-, az 5. gárda-lovashadtestek, valamint a 83. önálló tengerészgyalogos dandár és a Dunai Katonai Flottilla erői tartoztak. Az 57. hadsereg feladata volt, hogy november elején Apatinnál és Batinánál (Kiskőszeg) hozzon létre hídfőt, majd ebből támadva közelebbi feladatként november20-ára jusson ki Pörböly—Alsónyék¾Apátvarazsd¾Pécs¾Kémes vonalára, majd támadjon tovább Kaposvár¾Nagykanizsa irányába. A 4. gárda hadseregnek¾amely még felvonulóban volt¾az 57. hadsereg jobb szárnya mögül kellett ütközetbe lépnie. Feladatul kapta, hogy támadjon Székesfehérvár irányába, majd a város elfoglalása után északi irányban előretörve hozza létre a bekerítés külső gyűrűjét.

A Dél Hadseregcsoport parancsnoksága már november első napjaiban tudomást szerzett a szovjetek szándékáról, mivel a 2. magyar hadsereg parancsnoksága jelentette, hogy Apatin térségében a Duna túlpartjáról erős famegmunkálás zaja hallatszik. Ez igen kellemetlen hír volt Friessner vezérezredes számára. Mert a Duna vonalát is alig védték erők. Bajától a Dráva torkolatáig terjedő 100 kilométeres szakaszt csupán a 31. SS-páncélgránátos hadosztály, a Brandenburg páncélgránátos hadosztály részei, valamint a magyar 1. folyamőr zászlóalj, két határvadász- és két csendőrzászlóalj tartotta. Tartalékban csupán kisebb rendőr-, csendőr- és őrszolgálati alegységek voltak. Nyilvánvaló volt, hogy ezen minimális erőkkel lehetetlen egy komolyabb szovjet átkelést megakadályozni, majd szervezetten visszavonulni és a Margit-vonalban erős védelmet kialakítani. Hosszú huzavona után az OKH végre rendezte a nyitott szárny kérdését, és ide irányította a 44. gránátos-hadosztályt, és a Baja-Balaton vonaltól délre eső területek védelmével az „F” Hadseregcsoportot bízta meg. Ezzel egyidőben a Duna vonalán is megváltoztak a parancsnoklási viszonyok. A Bajától délre eső szakaszt a 2. magyar hadsereg parancsnokságától a 2. német páncélos hadsereg LXVIII. hadteste vette át, míg a Bajától Vácig tartó szakasz védelméért¾a budapesti szakasz kivételével¾a 3. magyar hadsereg felelt.

Az 57. hadsereg parancsnoksága nem fordított valami nagy figyelmet az átkelőhelyek felderítésére, amikor úgy döntött, hogy Apatin térségében fog partot váltani. A település körzetében a szovjeteknek először egy 150-200 méteres holtágat kellett leküzdeniük, mielőtt elérték volna a főágat. A Duna jobb partján pedig kb. 15-20 kilométer mélységű vízzel borított ártéri erdőség húzódott, sűrű, jelentős mélységű csatornahálózattal.

A német-magyar védelem e vizenyős terület mögött épült ki, a víztükröt csak járőrökkel és kisebb alegységekkel figyelték. A fő ellenállási vonal 2-3 árokból állt, komolyabb műszaki megerődítése nem volt. A jól járható irányokat azonban erős támpontokkal zárták le.

Az első szovjet katonák november5-én jelentek meg az ártéri erdőségben. Pár átkelés meghiúsítása után a német-magyar fedező erők visszahúzódtak a kiépített védelmi vonalakba. Az 57. szovjet hadsereg első lépcsőjében lévő hadosztálya 3 nap alatt kb. ezrednyi erőt juttatott át a Dunán. Ezzel egyidőben egy hadosztálya Batina térségében igyekezett hídfőt kialakítani. A német vezetés ez utóbbit sokkal veszélyesebb szakasznak minősítette, mert¾ellentétben az apatini hídfővel¾a terep alkalmas volt arra, hogy nagyszabású hadműveletet indítsanak belőle. Itt egy szovjet lövészhadosztály és két jugoszláv dandár kísérelte meg az átkelést. A harcok hevességére jellemző, hogy ezek az erők november9. és 12. között szinte teljesen felmorzsolódtak, miközben csak egy jelentéktelen méretű harcászati hídfőt tudtak kialakítani. Helyüket és feladatukat a 64. lövészhadtest vette át. A német-magyar vezetés minden erejét arra fordította, hogy megakadályozza a két hídfő kibővítését és egyesítését. Ezért a Batinánál védő csapatokat, magyar őr- és csendőr alegységekkel erősítették meg, míg a közben beérkező 44. gránátos hadosztály erőinek egy részével éket vertek a két hídfő közé.

Az 57. hadsereg november14-től minden tartalékát bevetette, hogy az átkelést befejezze és kitörjön a hídfőből, így 10 napon át heves és váltakozó sikerű harcok dúltak Batina térségében. A szovjetek végül november24-én egyesítették a két hídfőt, és ezzel egy 50 km széles és 10-15 km mély területet vettek birtokba a Duna jobb partján. Nyilvánvalóvá vált, hogy az átkelést már nem lehet megakadályozni és az áttörés csak idő kérdése. Ráadásul a 4. gárda hadsereg¾kihasználva, hogy a német-magyar csapatok minden erejüket Batina és Apatin térségébe összpontosították¾november24-én reggelre Mohácsnál viszonylag könnyen átkelt a Dunán.

Az események hatására a magyar és a német vezetés között egyre feszültebb lett a viszony. A németek gyenge harcértékűnek, sőt esetenként gyávának minősítették a magyar csapatokat. Különösen a solti hídfőnél történt események után vált feszültté a két fél kapcsolata. Beregffyék a helyzetet azzal magyarázták, illetve arra hivatkoztak, hogy a magyar vezetésnek semmi beleszólása nincs a hadműveletek irányításába. A magyar csapatokat zászlóaljakra szétszedve német alakulatokhoz osztják be, ami mélyen sérti a katonák önérzetét. Ráadásul a német vezetés csak követel, ugyanakkor még azokat a fegyvereket sem szállította le, amiket a magyar kormány már régen kifizetett. Ennek ellenére a nyilas apparátus¾amely november24-25-én települt át a Dunántúl északnyugati körzetébe, mindent elkövetett, hogy a német igényeket kielégítse.

Az OKH elvárása volt, hogy a Dél Hadseregcsoport a szovjet támadás ütemét lelassítsa, csapatai szervezetten vonuljanak vissza a Margit-vonalba és ott szilárd védelmet, hozzanak létre. Ennek érdekében elrendelte, hogy a 3. magyar hadsereg-parancsnokság az alárendeltségében lévő műszaki erőkkel Duna-földvár¾Simontornya¾Siófok vonalában egy közbeeső, feltartóztató („Jenő”) vonalat építsen ki. Ezzel összhangban előkészületeket tett arra, hogy Székesfehérvár térségében egy erősebb támadó csoportosítást alakítson ki a szovjet előretörések ellensúlyozása érdekében.

Tolbuhin marsall úgy értékelte a helyzetet, hogy a csapatai előtt a német-magyar erők jelentősen meggyengültek, védelmükben nagy rések keletkeztek. Ezért elrendelte, hogy alárendeltjei december1-jén menjenek át üldözésbe és akadályozzák meg az ellenséget védelmének újjászervezésében. Az 57. hadsereg feladatul kapta, hogy a hadműveletek 5. napjára foglalja el Kaposvárt, és a 10. napra jusson ki Keszthely¾Zalaapáti, illetve a Dráva-Mura torkolat terepszakaszára. A hadsereg gyorscsoportját (32. gárda gépesített dandárt) Kaposvár, míg az 5. gárda lovashadtestet, mint a front (egyik) gyorscsoportját, Nagykanizsa elfoglalása érdekében tervezték ütközetbe vetni. A 4. gárda hadseregnek közelebbi feladatként Székesfehérvárt, további feladatként Dunaalmást kellett elfoglalnia. A hadsereg gyorscsoportját, a 7. gárda-gépesített hadtestet (107 harckocsi) Székesfehérvárért vívott harcok időszakában, míg a front (másik) gyorscsoportját a 18. harckocsi-hadtestet (227 harckocsi) a további feladat teljesítése érdekében kívánták ütközetbe vetni. A 3. Ukrán Frontnak tehát Budapest bekerítését nyugatról kellett biztosítania azáltal, hogy az említett vonalon egy külső gyűrűt hoz létre.

A 3. Ukrán Front két hadserege december1-jén indította meg döntőnek vélt támadását a Dunántúlon. A német-magyar védelem a Balatontól délre kettévált, hogy az erőket a „magyar tengertől” északra és délre húzódó Margit-vonalba tudja hátravonni. Így a Dél Hadseregcsoport jobb szárnyán védő II. magyar hadtest a Jenő-vonalba, míg a LXVIII. német hadtest Kaposvár irányába vonult vissza. Ez utóbbi azonban kedvezőtlen helyzetbe került, mert bal szárnya nyitottá vált. Az 57. hadsereg a németek szabad szárnyát kihasználva Marcali¾Keszthely irányába vetette be főerőit. A bekerítés elkerülése végett a LXVIII. német hadtestet hátra kellett vonni Marcali, Nagybajom, Barcs vonalára. Ezzel egy időben a Balaton északi partjának védelmére rendelt erőkből létrehozott harccsoportokkal ellencsapást mértek az átkarolással fenyegető 6. gárda-lövészhadtest jobb szárnyára, amely már Keszthely előterébe ért. Az ellencsapást a 3. német lovasdandár részei, a magyar 1. ejtőernyős- és a 13. felderítő-zászlóalj, valamint két huszárszázad hajtotta végre. 7-e és 9-e között visszavetették a 6. gárda-lövészhadtestet Balatonszentgyörgy¾Kéthely¾Marcali vonalára. Ezt követően a 2. páncélos hadseregnek december20-ára sikerült a védelmet megszilárdítania Balatonmária¾Kéthely¾Böhönye¾Nagybajom—Nagyatád¾Babocsa vonalában, amely 15-20 kilométerre húzódott a Margit-vonal előtt. Közben a 2. német páncélos hadsereg erőit megerősítették, amely december20-án egy páncélos- (LXVII.) és egy hegyi hadtestből (XXII.) állt. A 31 zászlóalj összesen 8413 fővel, 55db páncéltörő ágyúval, 33 rohamlöveggel és kb. 280 db tüzérlöveggel rendelkezett. Harckocsija nem volt!

A 4. gárda hadsereg  előtt a LVII. német páncélos- és a II. magyar gyaloghadtest védekezett, a Kapos csatornára támaszkodva. Ezt az arcvonalat azonban nem lehetett tartani, mivel a Dombóvártól délre eső szárnya nyitott volt és a 4. gárda hadsereg itt támadó 20. lövészhadteste megkerülte, majd Siófok irányába tört előre. A Dél Hadseregcsoport parancsnoka ezért elrendelte, hogy december3-ra virradó éjjel csapatai kezdjék meg visszavonulásukat a Jenő-vonalba. E gyenge, pókhálószerű védelmet a németek 4 zászlóaljjal erősítették meg. A jobb szárny mögött Enying térségében az 1. folyamerő dandár, a bal szárny mögött pedig az 1. lovashadosztály részei készültek fel ellenlökések végrehajtására. Friessner vezérezredes ezen felül kérte, hogy a 23. és az 1. páncéloshadosztályból (23 harckocsi és 12 üteg) képezzenek támadó lépcsőt Simontornya térségében.

A 4. gárda hadsereg azonban nem hagyott sok időt a védelem megszervezésére, illetve a támadó csoportosítás létrehozására. A szovjet előrevetett osztagok már december3-án délelőtt elérték a Jenő-vonalat és hídfőket alakítottak ki Mezőkomárom és Simontornya között. A német-magyar csapatok számos ellenlökést hajtottak végre, amelyek lényegesen lecsökkentették ugyan a szovjet csapatok támadási ütemét, de megállítani nem tudták azt. Nem volt jobb a helyzet a védelem bal szárnyán sem. December5-én a 31. szovjet lövészhadtest itt is áttörte a hadtest védelmét. A 979. német gránátos ezred anélkül vonult vissza, hogy arról az 1. lovashadosztályt, illetve a „Solt” ezredet értesítette volna. A „soltiak”, felismerve kilátástalan helyzetüket, szintén visszavonultak, illetve az ezred 3. zászlóalja megadta magát. Az arcvonal itt is összeomlott. 6-ára virradó éjjel a 42. gyalogezred maradványait Baracskára, míg a megmaradt „Solt” erőket Kápolnásnyékre vonták vissza. A teljesen „leharcolt erők” kisebb-nagyobb ellenlökésekkel igyekeztek lassítani a szovjettámadást a Margit-vonal előterében, hogy védelmüket újjá tudják szervezni. December8-án a szovjet erők Martonvásárnál és Polgárdinál mélyen betörtek a Margit-vonalba. 8-án a kora délutáni órákban a németek kísérletet tettek a beékelődő ellenség visszaszorítására, egyelőre sikertelenül.

December9-én a 4. gárda hadsereg hadtestei több kísérletet tettek a Margit-vonal áttörése érdekében, de ezek a kísérletek kudarcot vallottak. A szovjetvezetés látva, hogy a 3. Ukrán Front képtelen a Margit-vonalban védekező erők ellenállását megtörni, 9-én este leállította a támadást és 10 napos hadműveleti szünetet rendelt el. December9-e és 20-a között mindkét fél átcsoportosításokat hajtott végre, pihentették és feltöltötték a csapatokat.

Budapest bekerítése (1944. 12. 20.¾31.)

A szovjetvezetés elképzelése az volt, hogy a Velencei-tó két oldalán támadva áttörik a német-magyar védelmet, majd a támadást északkeleti és északnyugati irányokba kifejlesztve egyidejűleg létrehozzák a bekerítés belső és külső gyűrűjét. Az egységes vezetés és a feladatok jobb összehangolása érdekében a 46. hadsereget a 3. Ukrán Front alárendeltségébe utalták. Ezzel egy időben a 2. Ukrán Front támadást készített elő az Ipolyság körzetében abból a célból, hogy Neszmély¾Esztergom között a Duna északi partjának birtokbavételével megakadályozza a német-magyar erők kicsúszását a gyűrűből. A 46. hadseregnek feladatul szabták, hogy Kápolnásnyék és Felsőpettend között törje át a német-magyar csapatok védelmét, majd a 2. gárda-gépesített hadtest ütközetbe vetése után közelebbi feladatként vegye birtokba Bicskét és a hadműveletek 8-9. napjára foglalja el Budát. A 4. gárdahadsereg a Velencei-tótól délnyugatra törjön át és foglalja el Székesfehérvárt. Ezt követően a 7. gépesített hadtest ütközetbe vetésével észak-északnyugati irányba támadva a hadművelet 5-6. napjára Dunaalmás, Mór, Balaton vonalában alakítsa ki a külső gyűrűt. A front gyorscsoportjainak (az 5. gárda-lovashadtest és a 18. harckocsi-hadtest) ütközetbe vetését a helyzettől tették függővé. Feladatuk volt, hogy a két hadsereg csatlakozásán támadva Esztergomnál és attól nyugatra jussanak ki a Dunához, és vegyék fel a kapcsolatot a 2. Ukrán Fronttal.

A Dél Hadseregcsoportnál már december10-én felvetődött egy nagy ellentámadás indításának gondolata. A „Késői Szüret” („Spätlese”) fedőnevű hadművelet elfogadott változatát a Balaton¾Velencei-tó szakaszról Dunaföldvár irányában megindítandó támadás jelentette. Ehhez a lengyelországi arcvonalról három páncéloshadosztályt (3., 6., és 8.) és három Párduc páncélos osztályt (11/I., 6/I. és a 130/I.) terveztek átcsoportosítani. December20-ig mind a hat páncélos kötelék megérkezett, de a rossz időjárás miatt (a felázott talaj miatt a nehéz harckocsik csak utakon tudtak mozogni) a támadást el kellett halasztani. Így a „Késői Szüret” helyett december20-án a Balaton és Martonvásár között a szovjettámadás bontakozott ki.

A Margit-vonal Balaton¾Velencei-tó közötti szakaszát¾4. gárdahadsereggel szemben¾a III. páncélos hadtest erői védték. Az első védőövben az 1. és a 23. páncéloshadosztályok gyalogrészei rendezkedtek be védelemre. A 2. védőövet Székesfehérvár központtal a 6. páncéloshadosztály szállta meg. A páncélos-ezredek 10-20 harckocsiból álló harccsoportjai a két védőöv között helyezkedtek el. A Velencei-tó és Érd között a 46. hadsereggel szemben a LXII. Gyaloghadtest védekezett. Első lépcsőben az 1. magyar huszárhadosztály, egy levente rohamszázad, egy kerékpáros zászlóalj (összesen 9 üteggel és 2 Turán harckocsival), a „Kesseő” harccsoport (3 magyar, 2 német zászlóalj és 5 üteg), az 1. légvédelmi tüzérdandár 8 ütege páncélelhárításra berendezkedve, valamint a 271. német népi gránátos hadosztály (4 német, 3 magyar zászlóalj, 7 üteggel) erői védtek. A jobbszárny mögött a Lovasberény térségében a 2. magyar páncéloshadosztály (5 Toldi és 2 P—IV-es harckocsi, 7 Nimród páncélvadász és 5 páncéltörő ágyú, míg a balszárny mögött Kajászó¾Vál térségében a 8. páncéloshadosztály (21 harckocsi és 8 üteg) összpontosult. A két hadtest mögött tartalékban állt még a 3. páncéloshadosztály és három „Párduc” harckocsi osztály, ellencsapások végrehajtására. E nagyszámú páncélos egységek azonban nem jelentettek túl nagy erőt. A magyarországi harcokban korábban is részt vett páncéloshadosztályok (az 1., a 8., és a 13.) egyenként kb. 2-3 ezer főből és 10-20 harckocsiból álltak. A Lengyelországból átcsoportosított páncélos-kötelékek valamivel jobban fel voltak töltve. A 6. páncéloshadosztály több mint 13 ezer főből, 107 harckocsiból, míg a 3. páncéloshadosztály 7 ezer főből, 52 harckocsiból és rohamlövegből állt. A három önálló harckocsi osztálynak összesen 39 harckocsija volt. A német-magyar csapatok az említett szakaszon kb. 35-40 ezer fővel, 200 harckocsival és 300-350 löveggel rendelkeztek.

A 3. Ukrán Frontnak a térségben 32 lövészhadosztálya, a Dunai Katonai Flottillája, 1 önálló tengerészgyalogos dandárra, 2 áttörő tüzérhadosztálya, 1 lovas-, 1 harckocsi- és 2 gépesített hadteste állt rendelkezésre a támadás végrehajtásához. Ez mindösszesen kb. 200-240 ezer főt, 800-900 harckocsit és rohamlöveget, valamint 3400-3500 löveget és aknavetőt jelentett. Ezek az erők december20-án erős légi és tüzérségi előkészítés után megkezdték a támadást a Margit-vonal ellen. A 46. hadsereg első lépcsőben támadó hadosztályai a nap végére csupán az első állásból tudták kiszorítani a német-magyar csapatokat. Támadásuk a sorozatos ellenlökések következtében a második állás előtt elakadt. A 4. gárdahadsereg az első napon sikeresebben harcolt. A jobb szárnyon támadó 31. gárda-lövészhadtest áttörte a fővédőövet és megközelítette Pákozdot. A sikert azonban egyelőre nem tudták kifejleszteni, mert a III. német páncélos-hadtest erőinek részeivel sorozatos ellenlökéseket mért a beékelődő erőkre. Fjodor Tolbuhin marsall, a 3. Ukrán Front parancsnoka a támadás ütemének felgyorsítása érdekében elrendelte, hogy 21-én vessék ütközetbe a hadseregek gyorscsoportjait. Feladatul szabta számukra, hogy a nap végére fejezzék be a harcászati mélység áttörését és fejlesszék ki a sikert Bicske, illetve Tatabánya irányába. A két gépesített hadtest azonban nem tudta ezt a feladatot teljesíteni, támadásuk a második védőövben elakadt. A sikertelenségben az is közrejátszott, hogy a gyorscsoportokat részenként, széles arcvonalon és nem kellő előkészítés után vetették ütközetbe. A támadás különösen a Velencei-tótól nyugatra, Székesfehérvár térségében akadozott. A front parancsnoka ezért úgy határozott, hogy a 18. harckocsi hadtestet¾mint a front legerősebb gyorscsoportját¾a 46. hadsereg sávjában veti ütközetbe, a 2. gárda-gépesített hadtest bal szárnyán, Pázmándtól nyugatra. Támadása Vereb¾Vértesacsa¾Bicske irányában bontakozott ki, míg a 2. gárda-gépesített hadtest északkeletnek fordult, hogy birtokba vegye a Budai-hegység átjáróit. Ez döntő fordulatot jelentett a harcok menetében. A 46. hadsereg több mint 400 harckocsival és rohamlöveggel a Velencei-tótól északra döntő, mindent elsöprő fölénybe került.

A Dél Hadseregcsoport a Dunától északra is igen nehéz helyzetbe került. Ugyanis a 2. Ukrán Front 7. gárdahadserege és a 6. gárda-harckocsihadserege áttörte a német védelmet és 21-én estére kijutott az Ipolyhoz. A 6. gárda-harckocsihadsereg ezt követően menetből átkelt a Garamon. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy a Budapest körül kialakítandó gyűrű északról bezárul és a szovjeteknek lehetőségük, nyílik arra, hogy a Dunán átkelve nagy zavart keltsenek és eldöntsék a hadművelet kimenetelét. Heinz Guderian vezérezredes, az OKH főnöke a felderítői jelentések alapján már december18-án intézkedéseket tett a Garam völgyében kialakult helyzet ellensúlyozására. 19-én a 3., a 6. és a 8. páncéloshadosztály páncélgránátos ezredeit, 20-án pedig a magyar „Szent László” hadosztályt dobták át a Dunántúlról a szovjet támadás megállítása, illetve erőiknek a Börzsöny mögé történő visszavetése érdekében. Ennek során igen heves harcok¾közöttük páncélos ütközetek¾alakultak ki az Ipoly és a Garam közötti területen. A német-magyar csapatoknak sikerült a 2. Ukrán Front támadását lelassítani és megakadályozni. Az említett erők átdobása után a dunántúli arcvonal igen meggyengült, ezért Friessner vezérezredes Guderiántól azt kérte, hogy a Pest védelmében részt vevő 8. SS- lovas hadtestet bocsássák rendelkezésre, mert arcvonala különben hamarosan összeomlik. Hitler a kérést¾a nagy számú páncélos erőkre hivatkozva¾visszautasította, sőt 24-én az egész vezetést leváltotta. Friessner helyére Wöhler gyalogsági tábornokot, Fretter-Pico tüzérségi tábornok helyére pedig Herman Balck páncélos tábornokot nevezte ki. A szovjet áttörést azonban ők sem tudták megakadályozni.

A 46. hadsereg gyalogrészei és a 2. gárda-gépesített hadtest 26-ára Szentendre¾Budakalász¾Érd vonalában létrehozta a bekerítés belső gyűrűjét, míg a 18. harckocsi hadtest elfoglalta Esztergomot és felvette a kapcsolatot a 2. Ukrán Front 6. gárda-harckocsihadseregével. Közben a 4. gárdahadsereg sávjában is felpörögtek az események. December24-től a Dél Hadseregcsoport védelme kettészakadt és szárnyai nyitottakká váltak. Tolbuhin marsall ki is használta a kínálkozó lehetőséget: Csákvár térségéből ütközetbe vetette az 5. gárda-lovashadtestet, míg a 18. harckocsi-hadtest főerőit Esztergomnál nyugatnak fordította azzal a feladattal, hogy Dunaalmás, Almásfüzítő és Tata között biztosítsa a 4. gárdahadsereg jobb szárnyát a lövészerők beérkezéséig. A hónap végére a 4. gárdahadsereg is teljesítette feladatát és létrehozta a bekerítés külső arcvonalát. Dunaalmás és Tatabánya között a 31., Környe és Pusztavám között a 68., Pusztavám és Csór között a 20., míg ettől délre Balatonakarattyáig a 21. lövészhadtestek mentek át védelembe. A 2. gárda- és a 7. gépesített hadtestek a 46. és a 4. gárdahadsereg alárendeltségében maradtak, míg a 18. harckocsi hadtestet Bicske, az 5. gárda-lovashadtestet pedig Csákvár térségébe vonták össze, hogy mint fronttartalékok bármely irányba bevethetők legyenek.

Ezzel bekövetkezett az elkerülhetetlen, Budapest, és az ott rekedt erők körülzárása.

 

 

 

 

     
Pontosidő
     
Naptár
2023. November
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
<<   >>
     
Látogatók száma
Indulás: 2006-12-19
     
Linkek

www.bunker.gportal.hu

www.zmne.hu

 

     
Üzenetrögzitő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77