Integrálódás a Varsói Szerződésbe (1955—1956)

Magyar politikai vezetés fontosabb döntései a Varsói Szerződés létrehozásának időszakában.

1955. tavaszán miután Rákosi Mátyás visszaszerezte hatalmát a pártvezetésben és megkezdte Nagy Imre miniszterelnök háttérbe szorítását, az MDP PB előre nem tervezett kérdést tárgyalt. Ugyanis Hruscsov 1955. márciusában küldött levelében, az 1954 őszén megtartott moszkvai tanácskozásra utalva kérte a magyar pártvezetés véleményét egy létrehozandó katonai szervezet dokumentumáról, és a szervezet alapokmányáról. A szerződés tervezet áttanulmányozása, és jóváhagyását követően a PB 1955. május 5-i ülésén felhatalmazta Hegedűs András miniszterelnököt, hogy a Varsóba induló küldöttséget vezesse. A tanácskozás eredményeként 1955. május14-én létrejött a Varsói Szerződés (VSZ), és május15-én aláírták az osztrák államszerződést, az MDP vezetése megvizsgálta a Magyar Néphadsereg helyzetét. A PB 1955. június11-i ülésén a hadsereg szellemiségét alapjában véve egészségesnek minősítették, de említést tett a felmerülő hiányosságokról is. 1955. tavaszán a magyar légvédelem súlyos fiaskót élt át, amikor is egymásután többször úgy sértették meg ellenséges repülőgépek a magyar légteret, hogy azokkal szemben semmilyen hatékony ellenlépés nem történt. A korábbi években elkezdett létszámcsökkentés következő állomásaként, a Minisztertanács szeptember7-i rendelete alapján újabb 20 000 fővel csökkentették a Magyar Néphadsereg állományát. A védelmi kiadások további csökkentését azonban már nem lehetett a korábbi időszak gyakorlatának megfelelően folytatni. A Magyar Néphadseregtől elvont források már oly nagyra nőttek, hogy felkeltették a moszkvai vezetés figyelmét is. Erre utal, hogy 1955. szeptember15-én az MDP PB jóváhagyta Bata István vezérezredes honvédelmi miniszter által beterjesztett szovjet javaslatot, amely pontosan meghatározta, hogy Magyarországnak mikor és milyen katonai fejlesztéseket kell végrehajtani. A szovjet katonai vezetés levele jelezte, hogy Moszkva eltökélte magát arra, hogy hatékonyan működő katonai szervezetet irányítson. Ennek egyik első jele volt, hogy a Varsói Szerződésbe tömörült államok katonai kiadásának rendszerét ellenőrzése alá vonta, majd igyekezett annak részleteit meghatározni. Következő lépésként a tagállamokkal elfogadtatta a VSZ Egyesített Fegyveres Erői Főparancsnokának (EFE) működési szabályzatát, amelyet az MDP PB október6-i ülésén jóvá is hagyott.

„Az Egyesített Fegyveres Erők élén, a varsói tanácskozáson 1955. május14-én elfogadott barátsági, együttműködési és kölcsönös támogatásban résztvevő országok között kötött szerződés szerint főparancsnok áll[1]l.” A főparancsnok helyettesei a szerződés tagállamai által kinevezett katonai vezetők. Az EFE Főparancsnoka és helyettesei mellett működik a Törzskar, amelybe a tagállamok delegálnak katonai szakembereket. A létrehozott Egyesített Parancsnokság közvetlen irányítása alá a VSZ tagállamoknak saját hadseregeikből bizonyos alakulatokat kellett kijelölni. A Varsói Szerződés értelmében a Magyar Néphadseregből az Egyesített Fegyveres Erők állományába az alábbi magasabb egységeket jelölték ki: hat lövész hadosztály (12., 17., 32.) /teljes/, 9., 27., (könnyű), 8. (békében keret, háborúban könnyű); két gépesített hadosztály (5., 7.); 25. és a 66. vadászrepülő hadosztályok. A fokozatosan kialakuló VSZ szervezeti rendszere és az Ausztriából, hazánkba áttelepülő nagy létszámú szovjet katonai erő, a Jugoszláviával való viszony lassú normalizálódása ismét alapjaiban módosította Magyarország katonapolitikai helyzetét. Ezért az új hadműveleti irányoknak megfelelően elsőrangúan fontos lett az osztrák–magyar határszakasz őrzése, amelyet az osztrák államszerződés létrejöttével és a nyugati hírszerző szervek várható aktívabb tevékenységével magyaráztak.

A Politikai Bizottság 1955. november3-i ülésén újból a Magyar Néphadsereggel kapcsolatos témát tárgyalta. Itt jónak tartották, hogy kedvező visszhangja volt a Varsói Szerződés létrejöttének, valamint az életbe lépett tiszti- és szolgálati törvénynek. Kimondták, hogy a hadsereg létszámcsökkentése erősítette a tisztek ragaszkodását a tiszti hivatáshoz. Cinikusnak tűnhet a fenti megállapítás, de figyelembe kell venni, hogy a hadseregből korábban leszerelt hivatásos tisztek és tiszthelyettesek egzisztenciális problémákkal küzdöttek. Ezek hatására a személyi állomány nagy részénél tudatosodott, hogy katonai képzettsége nem konvertálható át a polgári életben, a Magyar Néphadsereg elhagyása egyet jelent a személyes életszínvonal drasztikus romlásával.

A magyarországi nagy létszámú szovjet katonai jelenlét kialakulásának főbb jellegzetességei

1955. május 15-én a második világháborúban szövetséges nagyhatalmak és Ausztria képviselői aláírták az osztrák államszerződést. A szerződés értelmében Ausztria egyik katonai tömbhöz sem csatlakozhat a jövőben, és semlegességét az aláíró nagyhatalmak garantálták. Ez a tény felvetette a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzetének újraszabályozását, amelyre az 1947-es párizsi békeszerződés a következőket határozta meg: „…a Szovjetuniónak fennmarad a joga magyar területen olyan fegyveres erő tartására, amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a szovjet Hadseregnek az ausztriai megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa.”. A magyar vezetés tisztában volt azzal, hogy az osztrák államszerződést követően az Ausztriából kivont szovjet csapatok jelentős részét, a moszkvai vezetés majd hazánkban kívánja állomásoztatni. Ezért, határozták el egy Mezőkövesd térségében nagy hatótávolságú bombázó repülőgépek kiszolgálására alkalmas repülőtér megépítését, amelyre nyilván a szovjet légierőnek volt szüksége, mivel a magyar légierő nem rendelkezett ilyen bombázógépekkel. A repülőteret 1956—1958 között tervezték felépíteni. A beruházás megvalósításánál több minisztérium együttes és összehangolt részvételével számoltak. Az Ausztriából áttelepülő szovjet csapatok elhelyezése érdekében 1955. április12-én a minisztertanács járult hozzá, hogy a Szovjet Hadsereg részére lő- és gyakorlótereket adjanak át. A magyar kormány ebben az intézkedésében továbbá magára vállalta a jelentkező anyagi terheket. A Varsói Szerződés megalakulását követően nagyszámban érkeztek szovjet katonai alakulatok Ausztriából hazánk területére, amelyek elhelyezéséről a magyar vezetésnek kellett gondoskodnia. E folyamat eredményeként a székesfehérvári központtal létrehozott szovjet Különleges Hadtest állományába két gépesített-, egy vadászrepülő- és bombázó hadosztályt, egy pontonos hidász ezredet, továbbá légvédelmi, fegyvernemi és más szakcsapatokat rendeltek.

Válság és összeomlás (1956)

Az SZKP XX. kongresszusa és hatása a világpolitikára

1956. február14—20. között Moszkvában megrendezett SZKP XX. kongresszusa a két világrendszer békés egymás mellett élésének lehetőségét elemezte. A kongresszus megállapította, hogy nem törvényszerű a két politikai rendszer között egy háború megvívása, de a kommunista eszme terjesztésére továbbra is látott lehetőséget, csak immár békés úton. A titkos beszámoló nyilvánosságra került, és jelentős szerepe lett a szocialista tábor országain végigfutó kritikai mozgalmak kialakulásában. A sztálini gyakorlat kritikája nem egyszer, magának a szocialista rendszer létének a megkérdőjelezéséhez is elvezetett. Ezt erősítette, hogy a régi, hiteltelenné vált párt és állami vezetők szavakban átvették az új moszkvai irányvonal frazeológiáját, de tetteikben továbbra is a sztálini időszak gyakorlatát folytatták. A korábbi sztálini időszakban kialakított centralizmussal szemben az új hruscsovi vezetés, már az egyes szocialista államok feladatává tette, hogy kialakítsák és működtessék saját propagandamunkájukat. Mind ez akkor történt, amikor az amerikai stratégiában fokozatosan felértékelődött a szocialista országokkal szembeni fellazító tevékenység

A szocialista országok életében meghatározó jelentőséggel bírt, hogy 1956. július3-án Titó viszonozva Hruscsov előző évi jugoszláviai látogatását, ellátogatott a Szovjetunióba. A szovjet diplomácia ebben az időben megkülönböztetett figyelmet fordított déli szomszédunkra és ösztönözte a magyar vezetést is hasonló lépések megtételére. Azonban a magyar-jugoszláv kapcsolatok normalizálásához előbb el kellet távolítani a legfőbb akadályt, Rákosi Mátyást. A magyar pártvezető lemondatására néhány nappal később, az MDP Központi Vezetőségének július18-21. között megtartott tanácskozásán került sor. Ettől kezdve rohamosan javultak a magyar-jugoszláv kapcsolatok, amelynek eredményeként október15-22. között Gerő Ernő vezetésével, magyar delegáció látogatott Belgrádba, a kapcsolatok rendezésére.

Ebben az évben Európa államainak figyelme egyre inkább a Mediterránum, azon belül is Észak-Afrika államai felé fordult. Az egykori francia és brit gyarmatokon zajló felszabadítási mozgalmak ekkor már számíthattak a Szovjetunió szimpátiájára, és időnként anyagi támogatására is. Jó példa volt erre, a Szuezi-csatorna 1956. július26-án bejelentett államosítása. A Nasszer vezette egyiptomi kormány ezzel a lépésével kívánt olyan állami bevételhez jutni, amivel fedezni tudta az Asszuáni gát építésének költségeit. Az államosítást követő feszültebb légkörben egyre világosabbá vált, hogy a Nagy-Britannia és Franciaország kormánya még a katonai beavatkozást is képes megkockáztatni, hogy visszaszerezze a csatorna államosításakor elvesztett érdekeltségeit.

A magyar katonai hírszerzés értesítette a minisztert az Egyiptom ellen készülő intervencióról. Valószínűleg a szovjet és az amerikai hírszerző szervek is értesíthették kormányaikat, amelyeket nem érhetett váratlanul az október végén megindult brit-francia-izraeli támadás a nílusi ország ellen.

A szovjetvezetés számára egyre komolyabb gondot okozott, hogy az SZKP februári XX. kongresszusa után a szövetséges szocialista országok lakossága egyre nagyobb elégedetlenséggel vette tudomásul, hogy nem a várakozásoknak megfelelő nagyságú és gyorsaságú változások zajlottak. Az 1956. június28-án a lengyelországi Poznanban lezajlott megmozdulások már jelezték, hogy határozottabb és nagyobb változásokra van szükség a szocialista táboron belül. Lengyelországban október19-25. között újabb fordulat következett be, amelynek eredményeként a szovjetvezetők személyes jelenlétükkel „tisztelték” meg a varsói pártvezetést. A varsói események teljes mértékben lekötötték a szovjet vezetők figyelmét, és így már nem érzékelték, hogy időközben Budapesten is egyre feszültebbé vált a légkör. A Varsóban történtek ösztönzőleg hatottak Magyarországra.

Az MDP vezetésének válsága és kísérlet annak feloldására

A Rákosi Mátyás köré csoportosult dogmatikus erők 1955. végén tovább folytatták támadásaikat Nagy Imre ellen. Miután Nagy Imrét az országgyűlés április18-án felmentette a minisztertanács elnöki tisztéből, majd december 3-án kizárták az MDP-ből is. A hazai közvélemény értetlenül állt a történtek előtt, és csodálkozása csak tovább fokozódott, amikor 1956. elején újabb, ismét kívülről gerjesztett politikai fordulat kezdődött Magyarországon. 1956. februárjában, a Moszkvában megrendezett SZKP XX. kongresszusán Hruscsov kritikája, amelyben a sztálini személyi kultusz során elkövetett „hibákról” rántotta le a leplet. Hazánkban az SZKP XX. kongresszusa ismét szellemi pezsgést indított el, amely eredményeként az év közepére a magyar közélet neves személyiségei már nyíltan kezdték bírálni Rákosi politikáját és újjáéledt személyi kultuszát. Az MDP vezetése, élén Rákosi Mátyással fokozatosan elbizonytalanodott. A fokozódó bizonytalanság a Magyar Néphadseregben is éreztette hatását. A katonai vezetés olyan kérdésekkel találta szembe magát, amelyre vagy nem tudott kielégítő választ adni, vagy nem rendelkezett egyértelmű párthatározattal. Ezen kívül ismét megjelent a személyi állomány (főleg a hivatásosok körében) a kiábrándultság és a perspektívátlanság. Az MDP vezetésének elbizonytalanodása és az eseményekre adott hiányos válaszai eredményeként a magyar társadalom egyre nagyobb része fordult el az MDP-től és fejezte ki egyetértését a pártvezetés gyakorlatát bírálókkal. A Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) Petőfi-körének 1956. május22-én megrendezett első, majd ezt követő nyilvános vitái jelezték, hogy megszületett az a fórum, amelyen párttagok és párton kívüli értelmiségiek közösen és nyíltan bírálták az MDP vezetését.

Az értelmiséghez hasonlóan a magyar munkások körében is egyre nagyobb elégedetlenséget váltott ki Rákosi 1955-ös visszatérése a politikai vezetés csúcsára. A keményvonalasok megerősödése az emberek számára egyet jelentett az életszínvonal romlásával. Az egyre romló életkörülmények elleni tiltakozásként 1956. július5-én látványos demonstrációra került sor, mikor is az Óbudai Téglagyár munkásai sztrájkba léptek a romló életkörülmények miatt. A munkabeszüntetés már jelezte a politikai rendszer válságát, és a társadalomban egyre jobban felhalmozódó indulatok nagyságát.

Az MDP vezetése érzékelve a párton belül és a társadalomban jelentkező, egyre nagyobb társadalmi elégedetlenséget az MDP Központi Vezetőség 1956. július18–21-i ülésén elfogadta Rákosi Mátyás lemondását és utódjául Gerő Ernőt választották meg. A KV. döntését alapvetően befolyásolta, hogy Mikoján 1956. július13—21-e között Magyarországon tartózkodott, és nyomást gyakorolt a magyar pártvezetésre, hogy megtörténjen ez a fordulat. Rákosi felmentésének a hírét az országban pozitívan fogadták. Az MDP vezetés felemás határozatai jól tükrözték, hogy a párt vezetése nem merte elszánni magát jelentősebb fordulatra. Pedig az egyre gyorsabban változó bel- és külpolitikai események egyre indokoltabbá tették azt.

Mint ismert 1956. október15—22-e között Gerő Ernő vezette magyar pártdelegáció tartózkodott. Az MDP PB 1956. október20-án megtartott ülésén az itthon tartózkodók már jól érezhették, hogy a lengyelországi változások, keltette várakozások képesek befolyásolni a magyar belpolitikát is. Október 22-én este a Belgrádból hazatérő delegáció tagjai már szembe találták magukat azzal a közhangulattal, amely a másnap október23-án délután kezdődő politikai demonstrációtól elvezetett a fegyveres felkeléshez, majd a forradalomhoz. Az MDP KV 1956. október23-i ülésén újraválasztották a Politikai Bizottság és a Központi Vezetőség Titkárságának tagjait, és javaslatot tettek Nagy Imre miniszterelnökké történő kinevezésére. Az MDP vezetésének ezt követő lépései már jól szemléltetik, hogy a párt vezetése már egyre kevésbé tudta befolyásolni a politikai életben lezajló folyamatokat, és október23-tól egyre inkább az utca eseményei irányították a magyar politikai eseményeket. Mindezek eredményeként 1956 októberének végén megszűnt a Magyar Dolgozók Pártja és átadta helyét a november1-én létrehozott, Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspártnak

A magyar katonapolitika főbb kérdései a belpolitikai válság időszakában

Az 1956-os év egymást gyorsan követő belpolitikai változások a magyar katonapolitikát sem hagyták érintetlenül. A Varsói Szerződés előző évi létrehozása kettős hatással volt a hazai katonapolitikára. Egyrészt serkentően hatott a katonai irányítás rendszerének átalakítására és a Magyar Néphadsereg korszerűsítésére, másrészt a nagyhatalmak kapcsolataiban jelentkező javulás eredményeként végrehajtott újabb 20 000fős létszámcsökkentés gátolta a személyi állomány hatékonyabb munkáját. A már korábban bemutatott honvédelem irányítás rendszerének átalakításakor, az MDP PB 1956. március29-i ülésén pontosan meghatározták a Magyar Néphadsereg párt- és állami irányításának rendszerét. Miután a pártirányítás kérdését rendezték a hadseregben, ismét napirendre került az újabb, 1953 óta immár a harmadik nagyarányú létszámcsökkentés, amely során december31-ig újabb 15 000 fővel kívánták csökkenteni a Magyar Néphadsereg létszámát. 1956. augusztus14-én már a minisztertanács által kiadott rendelet alapján dolgozták ki a csökkentés után várható új létszámarányokat:

Megnevezés                             1956. évi létszám          1957. évi létszám          Csökkenés

Tábornok, tiszt                          29 000                          24 500                          4 500

Továbbszolgáló tiszthelyettes     9 000                           7 450                           1 550

Sor katonák, növendékek          87 000                          83 050                          3 950

Katona összesen                      125 000                        115 000                        10 000

Polgári alkalmazott                   25 000                          20 000                          15 000

Mindösszesen                           150 000                        135 000                        15 000

A létszámcsökkentéssel párhuzamosan, a Magyar Néphadseregben jelentős szervezeti átalakításokat is terveztek. A terv az alábbiakat tartalmazta: Megszüntetni: a 9. lövészhadtest parancsnokságát és közvetlen alakulatait; egy keret lövész hadosztályt; egy keret gépesített hadosztályt. Felállítani: a hadsereg parancsnokságot; a 7. gépesített hadosztály 3. gépesített ezredét; létszámmal megerősíteni az elsőfokú készültségben lévő dunántúli hadosztályok zászlóaljait és századait. A Magyar Néphadsereg hadrendjében új elemként megjelenő hadsereg parancsnokság létrehozása már jelezte, hogy a szervezeti átalakítások során elsődleges szempont volt a Varsói Szerződésbe tömörült államok egységes katonai irányítási rendszerébe történő integráció.

A csökkentések negatív hatásai az MDP vezetését is megdöbbentették. Gerő Ernő az MDP első titkára a Politikai Bizottság 1956. augusztus16-i ülésén beterjesztett javaslatában már az újabb létszámcsökkentés negatív hatásaira hívta fel a figyelmet. A kisebb létszámú és új szervezeti felépítéssel rendelkező Magyar Néphadsereg kialakítása sajátos színezetet kapott, amikor Bata István vezérezredes honvédelmi miniszter 1956. szeptember22-én Zsukov marsallnak írt levelében javasolta a magyarországi szovjet katonai tanácsadók létszámának csökkentését. Könnyen megérthető a magyar vezetés törekvéseinek háttere, ha figyelembe vesszük, hogy a katonai tanácsadók bérét és elhelyezését mindig a fogadó állam fedezte. A tanácsadói létszám csökkentése után Magyarországon továbbra is 54 szovjet katonai tanácsadó teljesítene szolgálatot.

A Varsói Szerződés megalakulásával, napirendre került a hadsereg haditechnikai korszerűsítése. Az előző, 1955-ös évben lezajlott ellenséges berepülések eredményeként ugyan elkezdődött a magyar légvédelem új szervezeti kereteinek kialakítása, de érdemi korszerűsítések végrehajtásáról, csak 1956-ban döntöttek, akkor is külső kényszerek hatására. A VSZ létrejötte szükségessé tette a hadiiparunk korszerűsítését és együttműködését is. Az 1955-től javuló magyar-jugoszláv kapcsolatok eredményeként napirendre került a két ország határán kiépített erődrendszer felszámolása. A Magyar Néphadsereg műszaki alakulatai azonban továbbra sem maradtak munka nélkül. A semleges Ausztria létrejöttével a magyar-osztrák határon kezdődött meg egy újabb műszaki zár kiépítése.

1956. őszén a magyar társadalom számára az egyik legfontosabb kérdés a korábbi koncepciós perekben ártatlanul elítéltek rehabilitálása volt. A rehabilitáció kiterjedt a hadseregre, hiszen sok magyar tábornokot és katonatisztet félreállítottak, többeket pedig kivégeztek. A koncepciós perekben ártatlanul kivégzett tábornokok és honvédtisztek rehabilitálásáról az MDP PB 1956. május11-i ülésén döntött. Ezt követően napirendre került az ártatlanul kivégzett katonai vezetők számára a végtisztesség megadása. Az igen feszült légkörben lezajlott temetést ekkor még nem követte semmilyen incidens. A társadalomban felgyülemlett indulatok látványos robbanására csak október23-án került sor.