szantomihaly
szantomihaly
Menü
     
E.mail címem

szanto.mihaly@zmne.hu

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Hírlevél hallgatóimnak
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
A Magyar Honvédség a kiegyezés után
     
MH 1867-től
     
A Magyar Honvédség 1945 után
A Magyar Honvédség 1945 után : 3./I.A Magyar Néphadsereg az 1956-os forradalom idején

3./I.A Magyar Néphadsereg az 1956-os forradalom idején

  2007.01.21. 08:58

A következő fejezet két részben mutatja be a Magyar Néphadsereg tevékenységét az 1956-os forradalom idején. Az első rész az október 28-ai fordulatig tárgyalja az eseményeket. I. rész

3. A magyar néphadsereg az 1956-os forradalomban

A Magyar Néphadsereg fő jellemzői a forradalmat közvetlenül megelőzőidőszakban

A Magyar Néphadseregnek az 1956-os forradalomban játszott szerepének, tevékenységének megértése érdekében az általános politikai helyzet vizsgálatával párhuzamosan fel kell tárni a hadsereg fejlődésének legfontosabb jellemzőit, figyelembe kell venni belső életének sajátosságait, elemezni kell a hadseregen belül a forradalmat megelőző időszakban végbement főbb folyamatokat.

A Magyar Dolgozók Pártja a hadsereget is igyekezett a legszorosabb ellenőrzése alatt tartani. A Központi Vezetőség közvetlenül irányította és ellenőrizte a parancsnoki kar és általában a vezetők tevékenységét, ellenőrizte a fegyveres erők harckészültségét, kiképzését, a pártpolitikai szervek munkáját, az állomány erkölcsi-politikai állapotát. Ugyanakkor meghatározta az erőszakszervezetek fejlesztésének, szervezésének és mozgósításának feladatait, a fegyverzeti, technikai és egyéb felszerelésekkel történő ellátását, a honvédelmi jellegű kiadásokat és beruházásokat. A pártirányítás kiterjedt a hadsereg életének, tevékenységének minden területére. Az irányítás és ellenőrzés fentiekben vázolt rendszeréből egyenesen következett, hogy a vezetés és a társadalom működése „zavarainak”, az úgynevezett torzulásoknak a hatásai a Magyar Néphadseregben is azonnal megjelentek. Az „ötvenes évek” — a társadalom egészét súlytó — torzulásai, törvénytelenségei, a személyi kultusz a hadsereg fejlődésére, tevékenységére is jelentős hatást gyakoroltak. A népgazdaság lehetőségeit messze meghaladó hadseregépítés, fejlesztés az erőszakszervezetek életét, működését is károsan befolyásoló tényező forrásává vált. A hadsereg forradalom alatti tevékenységét—több más tényezővel egyidőben —jelentősen befolyásolta, hogy 1956-ban is folytatódott az átszervezés és ezzel összefüggésben a létszám csökkentése. Ekkor a Minisztertanács döntése alapján a hadsereg létszámát összességében mintegy 15 000 fővel kívánták csökkenteni (ebből 4500fő volt tiszt).

Az átszervezés során a katonai szervezetek közül változatlan állapotban csak egy maradt. Az alakulatok és az intézmények közül 49-et megszűntettek, 290 új állománytábla szerinti szervezetre tért át, és 21 más helyőrségbe települt. Ezen időszak alatt 9 új katonai szervezet felállítását határozták el. A hadsereg forradalom alatti helyzetét jelentősen befolyásolta, hogy a leszervezésre ítélt katonai szervezetek felszámolását a vizsgált időszakban még nem fejezték be, és a megmaradt ezredek közül sok ezekben, a napokban került másik hadosztály irányítása alá. A hadsereg alkalmazását a fentieken túl korlátozta az is, hogy az állományváltás megkezdődött, a leszerelést a legtöbb alakulatnál végrehajtották, de az újoncok behívására még nem került sor. Így egy-egy ezred létszáma—5-600 fő —alig volt több, mint egy feltöltött zászlóaljé. Miután Budapesten a karhatalmi szolgálat a katonai tanintézetekre—az akadémiákra és a tiszti iskolákra—épült, ezért nem hagyható figyelmen kívül, hogy tiszti iskolákban a végzős növendékek avatását végrehajtották, a frissen avatott tisztek a szabadságukat töltötték, a szolgálati helyükre még nem vonultak be, és a forradalmat közvetlenül megelőző időszakban az akadémiákon és a tüzéralakulatoknál is nagy szabadságolás volt.

A szervezetre vonatkozó adatokon túl, ha csak érintőlegesen is, de vizsgálni kell a fentiekben felvázolt változások személyi állományra gyakorolt hatását is. A Hadtörténeti Intézet dolgozóiból 1956 végén összeállított munkacsoport az 1957 tavaszán készített tanulmányában, több vonatkozásban is helyesen mutatta be a hadseregen belül az „ötvenes években” lejzajlott változásokat, a szervezetet jellemző és egyben terhelő ellentmondásokat. E tanulmány készítői többek között megállapították, hogy a hadsereg fejlesztése során létrejött túlzott méretű központi vezetés a döntési jogosítványok centralizálásával, a szabályzatok előírásainak önkényes megsértésével szinte teljes egészében felszámolta a közép- és alsószintű parancsnoki kar önállóságát. A katonai felső vezetés elszakadt a csapatoktól, azok életét, problémáit nem ismerte. A nagyfokú bürokrácia eltompította a felelősségérzetet, betegessé vált a felsőbb szervek bizalmatlansága, általánossá vált az alárendeltek mélységes lebecsülése. Törvénnyé vált, hogy a tisztek beosztásra és rendfokozatra való tekintet nélkül, mindenre felsőbb utasítást várjanak, önállóan nem intézkedhettek, minden öntevékenységet és önállóságot a csírájában elfojtottak. A tisztikar életviszonyai nagymértékben hatottak a szolgálati feladatok ellátásának színvonalára. A tisztek többsége minden évben más beosztásba és más helyőrségbe került, és megközelítőleg húsz százalékuk élt külön a családjától. Ez is a magyarázata annak, hogy különösen az alacsonyabb rendfokozatú tisztek jelentős része a tiszti pályát nem tekintette hivatásnak, és sokan kérték a leszerelésüket. A tiszti állomány körében kialakult elkeseredést fokozta az elhárító szervek gyakran önkényes eljárása, mely sok esetben a parancsnokok tekintélyének lejáratásához is vezetett. Ebben is, keresendő a hadseregen belül is általánossá váló Államvédelmi Hatóság-ellenes hangulat és magatartás gyökere. A bajokat tetézte a következetlen és lelkiismeretlen káderpolitika, amely a hadsereg tisztikarának csaknem minden rétegében komoly elégedetlenséget szított.

A magyar hadsereg tevékenységével kapcsolatos, egymásnak sokszor szögesen ellentmondó vélemények, és értékelések alapján jogosan fogalmazódik meg a kérdés, hogy az október23-ai tüntetés méretétől megrettent állami és pártvezetés miért csak egy idegen hatalom, a Szovjetunió fegyveres erejére támaszkodhatott. Miért nem bízott, miért nem bízhatott a hadsereg határozott fellépésében, mik voltak az okai, hogy ez az erő október28-ig, a felkelés győzelméig nem vált a forradalom fegyveres erejévé és november4-e után sem válhatott a forradalom vívmányainak hatékony védelmezőjévé. Erről később a volt miniszterelnök, Hegedüs András többek között a következőket mondta: „Nem készült föl egy dologra a hadsereg... ez a nemzeti felkelés. Arra a tömeghangulatra, hogy ‘aki magyar, az velünk tart’. Ennek a hadseregnek a tisztikara nagyon sokat adott arra, hogy magyar....”

A fentiekkel összefüggésben szólni kell a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokról is. A megszálló hatalmak 1955. május15-én írták alá a független, demokratikus Ausztria visszaállításáról szóló szerződést. A csapatok kivonása Ausztriából megtörtént, de ezek nagy részét Magyarország területén helyezték el. Az 1955. szeptemberében Magyarországon felállított szovjet Különleges Hadtest állományába kettő (a 2. és 17.) gépesített gárdahadosztály, a 195. vadászrepülő, a 177. bombázórepülő hadosztály, a 20. pontonos hidászezred, valamint légvédelmi, fegyvernemi és más szakcsapatok kerültek. A hadtest parancsnoksága Székesfehérvárra települt, főerői Szombathely, Kecskemét, Pápa, Debrecen, Szolnok, Cegléd, Sárbogárd, Veszprém, Hajmáskér, Győr, Körmend és Komárom helyőrségekben állomásoztak. A Különleges Hadtest rendeltetése: a magyar csapatokkal együttműködésben az osztrák határ lezárása, védelme, a szovjet csapatok kivonása esetén a közlekedési útvonalak biztosítása volt. A hadtest a Vezérkar útján a szovjet fegyveres erők miniszterének volt alárendelve.

Hruscsov 1956-ig több ízben kifejtette, hogy Magyarországon adott esetben készek minden eszközt felhasználni, így a Különleges Hadtest parancsnoka már 1956 júliusában parancsot kapott: az alaprendeltetés ellenére készítsen tervet a szovjet csapatoknak „a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása” érdekében történő alkalmazására. A terv a „Volna” („Hullám”) fedőnevet kapta. A hadosztályparancsnokok eligazítása megtörtént, akik a feladat végrehajtásához szükséges adatok beszerzésére is lehetőséget kaptak. A magasabb egységek, egységek és alegységek speciális felkészítése 1956. október23-ig nem kezdődött meg.

A magyar erőszakszervezetek karhatalmi célú alkalmazásának terve

Amint arról már szóltam a szovjet legfelső politikai vezetés egy Magyarországon kibontakozó politikai válság, kezelésében az erő korlátlan alkalmazására helyezte a hangsúlyt. A Magyarországon állomásozó szovjet haderő a katonai beavatkozás terveivel már 1956. júliusában rendelkezett.

Karhatalmi alkalmazásra vonatkozó tervekkel rendelkeztek a magyar erőszakszervezetek is, melyet Nagy Imre 1954. január18-án hagyta jóvá. A hadsereg erőinek a BM fegyveres csapataival együttműködve az „esetleges belső ellenséges megmozdulások likvidálásában” akkor kellett volna részt venni, ha a BM fegyveres csapatainak ereje a likvidáláshoz nem bizonyul elegendőnek, vagy a BM nagyobb erejű fegyveres csapatainak a megmozdulás színhelyére történő beérkezése rövid időn belül nem várható és késedelmes alkalmazásuk a veszély további fokozódását idézi elő.

A karhatalmi riadó elrendelése esetén—a terv szerint—a rendőrség szervei „biztosítják a belső rend fenntartását, őrzik az állami intézményeket, a helyi tanács- és pártszervek épületeit, a külföldi államok követségeit, a történelmi emlékműveket, a külön utasítás szerint kijelölt lakásokat, a vasúti- és közlekedési hidakat, viaduktokat, vasúti felüljárókat, vasútállomásokat, polgári repülőtereket, ipari vállalatokat, állami raktárakat stb. az egyes objektumok őrzésére kiadott terv szerint. A Belső Karhatalom csapatai biztosítják a Kormányszervek épületeit, a nagyobb jelentőségű ipari vállalatokat, erőműveket, állami raktárakat, védelmi jellegű objektumokat, fontosabb hidakat, hírközpontokat, ezen kívül tartalékokat és manőverező csoportokat jelölnek ki. A Néphadsereg csapatai megerősítik a lőszer-, üzemanyag-, haditechnikai anyagraktárak, a törzsek, laktanyák és egyéb katonai objektumok őrségeit, manőverező csoportokat és ügyeletes alegységeket jelölnek és rendelnek ki a rend helyreállítására az egyes körletekben, külön parancs szerint végrehajtják az országhatár védelmével és őrzésével kapcsolatos feladatokat. „Ha a rendőrség és a Belső Karhatalom erői a biztosításukra kijelölt állami- vagy helyi jelentőségű objektumokat az ellenséges bandák szervezett támadásaival szemben nem képesek megvédeni, a Néphadsereg csapataitól kell a rendőr-, illetve belső karhatalmi őrségeket megerősíteni, illetve a szükséges segítséget a támadás elhárítására megadni.” A Határőrség erőinek karhatalmi célú alkalmazását a Határozat egyes részei tiltották, más részei erre lehetőséget adtak. A Honvédelmi Tanács különleges esetekben a Határőrség változatlan feladataként az országhatár védelmét határozta meg, ugyanakkor, ha erre szükség van, a határőr erők karhatalmi alkalmazását nem köti a Honvédelmi Tanács külön engedélyéhez.

Miután a Honvédelmi Tanács vonatkozó határozata a tűzmegnyitás rendjét külön nem szabályozta, így (értelemszerűen) a tűz megnyitására engedélyt a karhatalmi riadó elrendelésére jogosult szervezet vezetője adhatott. Jelentheti ez azt is, hogy külön szabályozás hiányában a magyar erőszakszervezetek fegyvert a szabályzataikban előírtak szerint használhattak, illetve voltak kötelesek használni. A Honvédelmi Tanács fentiekben részben ismertetett 1954-es határozatának megfelelően elkészített budapesti és országos (vidéki) karhatalmi terveket 1956. október23-a előtt utoljára 1956 elején pontosították.

A fegyveres felkelés kirobbanásának közvetlen okai és körülményei

Szegedről indult útjára a kezdeményezés, hogy az 1848.-as márciusi ifjúság példáját követve megfogalmazzák: „Mit kíván a magyar nemzet?” Október16-án a szegedi diákok elhatározták, hogy kiválnak a kommunista párt ifjúsági szervezetéből, a DISZ-ből, és újjáalakítják a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetét (MEFESZ). Október20-án itt fogalmazódott meg az a tízpontos program, amely többé-kevésbé azonos volt a budapesti egyetemeken két nappal később megfogalmazott pontokkal. Október22-én este a Műszaki Egyetem nagygyűlésén született meg többórás vita eredményeként a műegyetemisták 16 pontja, és elhatározták azt is, hogy másnap, október 23-án a fővárosban csendes tüntetést tartanak. A belügyminiszter betiltotta a felvonulást, és azzal fenyegetőzött, hogy ha kell, a tüntetést a fegyveres erők alkalmazásával fogja megakadályozni. A párt és a kormány vezetői a tűzzel játszottak. Az Írószövetség, a Petőfi Kör és a diákok több delegációt küldtek a Központi Vezetőség székházába, hogy követeljék a betiltás visszavonását. Ennek ellenére 14 óra előtt pár perccel a Rádióban beolvasták a Belügyminisztérium közleményét, amely „új rendelkezésig” minden nyilvános felvonulást betiltott, de a felső vezetés határozatlanságát jól érzékelteti, hogy 25 perc múlva ezt a tilalmat visszavonták.

A diákok egyébként sem sokat törődtek a belügyminiszter tilalmával, sőt a tilalom mozgósító erővé vált. A tüntetés átszakította a félelem gátjait. A reformista jelszavak is mind élesebbé váltak. „Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!” „Aki magyar velünk tart!” „Ruszkik haza!”, skandálta a Parlament előtt a már kétszázezer főre duzzadt tömeg. Ezrek gyülekeztek Budapest más pontjain is. 20 órakor Gerő Ernő—az MDP Központi Vezetőségének titkára—a Kossuth Rádióban elhangzó beszédében az eseményeket rendszerellenes megmozdulásként értékelte és minden erőt felszólított a szocializmus védelmére. A Gerő-féle értékelés keltette negatív hatások és érzelmek ellensúlyozására—a pártvezetőség kérésére—a Parlamentnél beszédet tartó Nagy Imre sem volt képes. Az események gyorsan követték egymást. Nagy Imre beszédével közel egyidőben a tüntetők ledöntötték a Sztálin szobrot, a Rádió épületét védő—elsősorban államvédelmi erők—az akkor még fegyvertelen tüntetőkre tüzet nyitottak, illetve Gerő Ernő és Hruscsov egyeztetését követően a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok fő erői megindultak Budapest felé.

A szovjet csapatok első alegységei már akcióba léptek, amikor a Nagy Imre miniszterelnöki megbízatására vonatkozó politikai döntés megszületett. A szovjet beavatkozás kérésének, elfogadásának, tudomásul vételének alapvető okai közé a Magyar Néphadsereg alkalmazhatóságával, megbízhatóságával kapcsolatos kételyek tartoztak. Ezeket, a kételyeket erősítették, a honvédség Budapesten állomásozó, valamint a fővárosba később felrendelt alakulatainak „bevetése” során szerzett első tapasztalatok, a rendőrség vezetőinek—és főleg a BM Budapesti Főosztálya vezetőjének, Kopácsi Sándor rendőr ezredesnek—a tüntetés betiltásával, illetve megakadályozásával kapcsolatos álláspontja is. Az államvédelmi erők korlátozott alkalmazásával kapcsolatban, a vezetésben „kimondva— kimondatlanul az a megfontolás játszott szerepet, hogy a gyűlölt és a tüntetésen élesen támadott »ávó« bevetése tovább mérgesítené a helyzetet” és „nem vállalható annak kockázata, hogy a tüntetés végképp elfajuljon. Ennek megakadályozására pedig egy olyan, megfélemlítően nagy erőket felvonultató demonstratív fellépést láttak alkalmasnak, mint amely 1953. júniusában Kelet-Berlinben órák alatt megoldotta a válságot...”—írta tanulmányában—a szovjet csapatok bevetésével kapcsolatos döntésről Ripp Zoltán.

A Központi Vezetőség döntéseivel—Katonai Bizottság kiküldése, statárium elrendelése, a munkásság, elsősorban a legmegbízhatóbb párttagok felfegyverzésével—a válság kezelése érdekében már október24-én Magyarországra érkező szovjet küldöttek—Mikojan és Szuszlov—is egyetértett. Nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió mindenkori politikai vezetésének döntései alapján vezetőfunkcióba helyezett—a szovjet vezetés Magyarországgal kapcsolatos politikai elhatározásait feltétel nélkül megvalósító—magyar vezetők az így szerzett, „megszolgált” hatalmuk megvédése érdekében—a következményekkel nem számolva— szinte reflexszerűen fordultak a Szovjetunióhoz segítségért. A fentiekkel összefüggésben nem kerülhető meg annak kimondása sem, hogy a politikai vezetés—a válság kezelésével kapcsolatos alap döntések meghozatalában—egységes volt, így a felelősségük is egységes mindazokért a következményekért, amelyek ezeknek, a döntéseknek a hatására Magyarországon bekövetkeztek.

Mint az a dokumentumokból kiderül, a Kádár János vezette párt-, és a Nagy Imre irányította állami vezetés—az SZKP Elnökségének Magyarországra küldött képviselőivel egyeztetett—határozatai, intézkedései, taktikázásai az október28-áig terjedő időszakban kettős célt szolgáltak:

1)    Ha kell politikai engedmények, a nép követelései egy részének teljesítésével vagy annak ígéretével a tömeget leválasszák a hatalom és a szovjet csapatok ellen harcot folytató fegyveres csoportokról.

2)    A főcél ez volt: a fegyveres ellenállást, elsősorban a szovjet csapatokra támaszkodva megtörjék.

A tüntetők és az erőszakszervezetek közötti összetűzések során az első lövések nem a Rádió épületénél dördültek el. A rendőrség és a megyei államvédelmi szervek október23-án délután először Debrecenben nyitottak tűzet a BM Megyei Főosztály épülete elé vonuló tüntető tömegre, melynek következtében a tüntetők közül hárman az életüket vesztették, és sokan megsebesültek.

A Debrecenben történtekről Budapesten, a Rádió környékén gyülekező tüntetők—az idő rövidsége miatt—nem tudtak, illetve nem is tudhattak. Ezzel ellentétben a debreceni fegyverhasználatról az információs csatornákon, illetve a fegyveres erők és testületek ügyeleti szervein keresztül a politikai vezetők nemcsak Budapesten, hanem Moszkvában is értesültek. A magyar politikai vezetés ettől a halálos áldozatokkal is járó erőszakos cselekménytől semmilyen formában nem határolta el magát, a fegyverhasználat—szabályzatokban rögzített—lehetőségét és kötelezettségét a Debrecenben történteket követően az erőszakszervezetek felé kiadott intézkedéseik során nem módosították. Ennek következtében a tüntetők ellen a Rádiónál, illetve később más helyeken bevetett fegyveres alegységek parancsnokai a tűzmegnyitás kérdésében az általános szabályoknak megfelelően szabadon dönthettek. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy Kopácsi Sándor ezredes, a BM Budapesti Főosztálya vezetője a fegyvertelen tömegek elleni fegyverhasználatot a rendőröknek megtiltotta, illetve a Budapesten bevetett honvédségi erők alkalmazásának lehetőségét a lőszer kiosztásának tilalma is jelentősen korlátozta.

A Rádió épületéhez vezényelt karhatalmi erők nagysága és összetétele mutatja, hogy a hatalom Debrecen után Budapesten is készen állt a megmozdulás erőszakos megakadályozására. A Belső Karhatalom őrségi és karhatalmi állományából kirendelt erők 19 óra 45 perc körül adták le az első riasztólövéseket a rádióépületből a tömeg felé, majd az ÁVH megnyitotta a célzott tüzet a tömegre, melynek következményeként nem csak a tömegben, hanem az őrség megerősítésére kirendelt katonák és rendőrök között is számos sebesülés, sőt haláleset történt. Budapesten a Rádió épületénél eldördülő, halálos áldozatokat is követelő sortűz hatása alól felocsúdó tömeg egy része elindult fegyvert szerezni, hogy erővel szerezzen érvényt követeléseinek, és védekezni tudjon az erőszakot alkalmazó hatalom ellen. A civilek fegyverszerzési akciói elsődleges célpontjává a Budapest és környékén lévő laktanyák, rendőrségi objektumok—kapitányságok és rendőrőrsök—fegyver- és lőszerraktárak váltak, és hamarosan lefoglalták és szétosztották a budapesti nagyüzemek egy részében tárolt fegyver- és lőszerkészleteket is. A Rádiónál a változásoknak mereven, görcsösen ellenálló hatalom ellen megkezdett küzdelem—a szovjet csapatok beavatkozását követően—az idegen befolyástól mentes Magyarországért folytatott harccá, szabadságharccá vált.

A hadsereg alakulatainak Budapestre rendelése, bevetése

A szovjet csapatok „segítségül” hívásával párhuzamosan riadót rendeltek el a Honvédelmi Minisztérium állománya és a Magyar Néphadsereg csapatai részére is. A Vezérkar főnökének első—a 6. hadtest szervezetét érintő—intézkedése az volt, hogy a 7. gépesített hadosztályt, valamint a hadtest-közvetlen alakulatok közé tartozó 34. tüzérezredet kivette a hadtest alárendeltségéből. A hadosztály állományából Budapestre rendelték a piliscsabai 8. gépesített ezredet, az aszódi 15. gépesített ezredet, az egri 6. gépesítet ezredet, az esztergomi 33. harckocsiezredet, az 51. légvédelmi tüzérosztályt, a hadosztály híradó-zászlóalját és 34. tüzérezredet. A 7. gépesített hadosztály alárendeltjei közül a riadót elsőként a piliscsabai 8. gépesített ezrednek rendelték el. A Vezérkar főnöke az ezrednek parancsként megszabta, hogy hajtsanak végre menetet Budapestre, ahol közelítsék meg a Bródy Sándor utcában lévő Rádió épületét, és annak környékét tisztítsák meg a tüntetőktől, és fegyverhasználat nélkül akadályozzák meg a Rádió elfoglalását. Az ezred a menetet két lépcsőben hajtotta végre. Az első lépcsőben menetelő erők kijutottak a Rádió épületéhez. Amikor a piliscsabai ezred megérkezett a Rádió épületéhez, a parancsnok, Solymosi János alezredes közölte, hogy katonái nem fognak tüzet nyitni a népre. Ez a bejelentés a sortűz hatása alatt lévő emberekben olyan lelkesedést váltott ki, hogy többen felugráltak a harckocsira és megölelték az alezredest. A katonák leszálltak a gépjárművekről és elkeveredtek a csoportokban álldogáló fiatalokkal, civilekkel. A fiatalok elmondták nekik, hogy mielőtt a katonák megérkeztek, az épületben lévő ávósok a Puskin utcai oldalon, valamint a Bródy Sándor utcai kapunál tüzet nyitottak rájuk, és közülük többen életüket vesztették.

Nem sokkal később a Rádió felől és a környező épületekből is lövések dördültek. Ekkor érkezett meg a katonáktól elkülönítve szállított lőszer, amit Solymosi alezredes jelenlétében a katonáknak és a civileknek kiosztottak. Miután ez megtörtént, az alezredes parancsot adott katonáinak, hogy csak oda lőjenek, ahonnan tüzet kapnak. Mivel a Rádió ablakaiból lőttek, a piliscsabai ezred harcosai, a közeli Kilián laktanyából odaérkező építőkatonák és a megerősítésként kiküldött rendőrök egy része is tűz alá vette a Rádió épületét. A tűzharc megindulása után érkező katonai lőszerszállító autókról a civilek és katonák már együtt szállították a lőszert, a Rádiót ostromlók részére. Az ezred második lépcsőjében menetelő 3. zászlóalj 23-án éjfél körül érkezett az Astoria Szállóhoz, ahol a jelentés szerint a tüntetők „lefegyverezték őket”. Az alegységből megmaradt 68 fő a Honvédelmi Minisztériumhoz vonult, és a továbbiakban részt vett a minisztérium épületének őrzésében, védelmében. Az ezred Rádiónál lévő része október25-én hajnalban parancsot kapott a Rádió épületének visszafoglalására. A feladatot az ezred a szovjet csapatokkal együttműködésben „kisebb harcok árán” végrehajtotta. Ezt követően a Rádió épületének őrzésével egyidőben a VIII. kerületben hajtottak végre őrzési és járőrözési feladatokat.

Október24-én Budapesten a Magyar Néphadsereg kötelékébe tartozó erők—kb. 6500 fő—három hullámban kerültek bevetésre. Az első hullámban 5 katonai és 9 polgári objektum megvédése, visszafoglalása érdekében 23 alkalommal, összesen 2429 fő lett kivezényelve. A második bevetés alatt 5 katonai és 8 polgári objektumhoz 16 alkalommal összesen 2361 fő lett kiküldve. A harmadik hullámban—3 katonai és 3 polgári objektumhoz—kirendelt erők létszáma 389 fő volt. Az ez idő alatt rendelkezésre álló tartalék 100 és 400 fő között mozgott. A hadsereg alakulatai 24-én reggeltől 25-én reggelig 360 főt, köztük 87 fegyverest fogtak el. Ebben az időszakban a pártvezetés által felállított Katonai Bizottság törekedett a hadsereg karhatalmi alkalmazására, megpróbálta felfegyverezni a kommunistákat és a munkásokat, megszervezni és biztosítani az együttműködést a magyar és szovjet csapatok között.

A szovjet katonai vezetés október23-án 20 órakor—egy órával az erre vonatkozó politikai döntést megelőzően—riadókészültségbe helyezte a Különleges Hadtest két gépesített hadosztályát, és meghatározta, hogy a hadtest fő erőivel vonuljon be Budapestre, foglalja el a város legfontosabb objektumait és állítsa helyre a rendet. A szovjet csapatok október23-án 22 órakor Kecskemét, Cegléd, Szolnok, Székesfehérvár és Sárbogárd helyőrségekből megkezdték a menetet Budapest irányába. A Különleges Hadtest vezetésének szűk törzse éjfélkor érkezett Budapestre. Legfontosabb feladatuknak elsősorban a fegyveres csoportoknak a megvédésre kijelölt objektumokból történő kiverését, a főváros legfontosabb objektumainak a védelem alá helyezését és a város központjában a felkelők lefegyverzését tartották. A beérkezett egységek azonnal harcba bocsátkoztak és a fegyveres csoportoktól több objektumot visszafoglaltak, a pályaudvarokat, hidakat és néhány raktárt az ellenőrzésük alá vontak.

A Budapesten lévő szovjet csapatok létszáma ekkor—október 24-én—még egy hadosztály létszámát sem haladta meg. A fegyveres felkelők ellen bevetett 6000 szovjet katona, 290 harckocsi, kb. 120 páncélozott szállító harcjármű és 156 ágyú kevésnek bizonyult. Ezt felismerve a szovjet hadvezetés a Kárpáti Katonai Körzet lövészhadtest állományából kettő—a 128. lövész és a 39. gépesített—hadosztályt, valamint a Románia területén állomásozó szovjet önálló gépesített hadtest alárendeltségébe tartozó 33. gépesített hadosztályt Magyarországra, fő erőivel Budapestre rendelte. Egyes szovjetforrások szerint az így riadókészültségbe helyezett és „rendcsinálás” céljából bevetett öt hadosztály állományába 31 500 fő, 1130 harckocsi és önjáró löveg, 616 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott szállító harcjármű és 3830 gépkocsi tartozott. Riadókészültségbe helyezték a Kárpáti Katonai Körzet egy vadászrepülő-, és egy bombázórepülő hadosztályát is. Így a Különleges Hadtest légi erőivel együtt összesen 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra. A szovjet katonai erők felvonulásának ezen időszakában a vadászrepülők fedezték a menetben lévő csapatokat, a bombázó repülők a repülőtereiken láttak el fokozott készültségi szolgálatot.

A Honvédelmi Minisztérium által kivezényelt, Budapesten lévő vagy Budapestre a közeli helyőrségekről—Piliscsaba, Aszód—felrendelt katonai alakulatoknak kezdetben nem osztották ki a lőszert, és megtiltották a fegyverhasználatot. A több hullámban így bevetett magyar katonai erők nem voltak képesek a fegyveres harc terjedésének megakadályozására, szinte feloldódtak a tömegben, és fegyvereik átadásával, esetleg átállásukkal segítették vagy passzívan, szemlélték a Rádió épületének elfoglalását, a Budapestre beérkező szovjet csapatok elleni harc megkezdését. A hadsereg erőinek ilyen formában megvalósuló tervszerűtlen „bevetése”, a katonák többségének passzív, kisebb részének támogató magatartása a felső vezetés részére egyértelművé tette: a Magyar Néphadsereggel szembeni bizalmatlansága megalapozott volt és az, hogy a rendőrség erői dezorganizálódása után az általuk ellenforradalminak értékelt megmozdulás leverésében a belső karhatalom erőin túl elsősorban a szovjet hadsereg fegyvereire támaszkodhat. A hadsereg morális helyzete, a néphez való szoros kötődéséből fakadó, az első perctől nyilvánvalóvá vált belső meghasonlottsága a felkelők elleni tömeges bevetést nem tette lehetővé. A politikai és a katonai vezetés nem lehetett bizonyos abban, hogy a csapatok végrehajtják a parancsokat.

A szovjet hadvezetés a forradalom első napjaiban gyalogsági támogatás nélkül, harckocsikkal és a felülről nyitott, gumikerekű páncélozott szállító járműveken—találó néven a „nyitott koporsókban”— küldte katonáit a biztos halálba. Néhányszor kísérletet tettek a szovjet harckocsi vagy gépesített alegységek és a magyar gyalogos erők együttes alkalmazására, de ezek a próbálkozások rendre kudarccal végződtek. A szovjet és magyar politikai- és katonai vezetés nem volt felkészülve ilyen erejű határozott szembenállásra. Sokáig nem értették meg, hogy ez a harcmód Budapesten a bevetett szovjet csapatok vereségéhez vezet. A szovjet katonai vezetés előtt tehát egyértelművé vált, hogy a gyors győzelemre nincs remény addig, amíg a forradalom fő bázisai léteznek, ezért e csoportok felszámolásának igénye napirendre került.

A felkelő-szabadságharcos csoportok megalakulásának, harcának fő jellemzői

A magyar és szovjet csapatok ellen Budapesten—az október23-tól 29-ig terjedő időszakban—ténylegesen néhány ezer fő vette fel a harcot. Budapesten néhány fontosabb csomópont, objektum szilárd tartásán túl szinte mindenütt jelen voltak, megtámadták az ide-oda mozgó szovjet és magyar páncélosokat, és nagy veszteségeket okoztak nekik. A felkelők többsége munkásfiatal, kisebb része diák, egyetemista volt, de nagy számban akadtak közöttük tizenéves gyerekek is. Primitív harceszközökkel—kézifegyverek, benzines palackok—szálltak szembe a szovjet tankokkal. Sikereikben természetesen a döntő tényező az volt, hogy a felkelők maguk mögött tudhatták a lakosság gyakorlati támogatását. A forradalom első napjaiban a Budán—elsősorban, a Széna téren és annak környékén, illetve a Móricz Zsigmond körtéren—és, Pesten—többségében a Corvin közben és annak környékén a VIII. és IX. kerületben—valamint, a peremkerületekben—például Csepelen, Soroksáron, Pesterzsébeten és Újpesten—egymástól függetlenül megalakult rendkívül vegyes összetételű csoportok egységes irányítás nélkül harcoltak. Október28-ig a felkelő-szabadságharcos csoportok—még az egymáshoz viszonylag közel lévő Corvin közi csoportok—között sem alakult ki szervezeti kapcsolat. A harcok következtében szétszóródott csoportok tagjainak egy része a szálláshelyre visszatérve régi és új fegyveres társaival folytatta az ellenállást. Másik része a körzetben tevékenykedő csoportok egyikéhez csatlakozott, de voltak olyanok is szép számmal, akik a harc végleges beszüntetéséről döntöttek.

Felkelő-szabadságharcos csoportok elsősorban a fővárosban alakultak, de a kormányellenes fegyveres erők az ország területéből is egymáshoz nem kapcsolódó részen kis területeket ellenőriztek. A felkelő csoportok a legaktívabban vidéken Bács-Kiskun, Győr-Sopron, Heves, Komárom, Nógrád, Somogy, Pest és Veszprém megyében tevékenykedtek. A Budapesten kívül megalakult, egymástól függetlenül tevékenykedő csoportok nagyobb összefüggő területet nem ellenőriztek. Az egyes településeken végrehajtott fegyveres akcióik során az adott régió ellenőrzésük alá vonására nem törekedtek. A fő cél a kormány rendelkezésére álló fegyveres erők tevékenységének megakadályozása, zavarása, illetve ezen erőknek veszteségek okozása volt. A vidéki események vizsgálata során nyert adatokat összesítve megállapítható, hogy a leggyakrabban elforduló cselekmények közé a hatalom jelképeinek megrongálása, a szovjet emlékművek ledöntése, szovjet katonák sírjainak feldúlása, elsősorban szovjet szerzők könyveinek, illetve propagandakiadványoknak az elégetése, az állami vezetők és alkalmazottak—jóval kisebb számban a gazdasági vezetők—elleni erőszak, ezek között házkutatások, a lakások feldúlása, megrongálása, e személyek őrizetbe vétele, ritkábban megverése tartozott. Ezen cselekmények egy részét „idegen fegyveresek” hajtották végre.

A hadsereg tevékenységének sokszínűsége

A belügyi és katonai vezetés teljesen tájékozatlan volt a kialakult helyzetről. A Budapestre beérkező csapatokat minden ellenőrzés nélkül kirendelték, de a honvédség vezetői az alárendeltek részére semmiféle tájékoztatást, határozott utasítást nem adtak. „Hallgassa a rádiót, abból mindent megtud” ... „cselekedjék a helyzettől függően és belátása szerint”, ismételgették az utasítást kérőknek. A Rádióban elhangzott közlemények, utasítások, parancsok nem hogy könnyítették, hanem tovább nehezítették a parancsnokok helyzetét. Erre példa, hogy bár október24-én 4 óra 30 perckor a Kossuth Rádióban beolvasott minisztertanácsi közleményben megtörtént a kijárási és gyülekezési tilalom kihirdetése és a „karhatalmi szervek utasítást kaptak, hogy a rendelet megszegőivel a törvény teljes szigorával lépjenek fel”. De ezt az intézkedést a belügyminiszter két óra múlva fel is oldotta, azzal a megkötéssel, hogy mivel a „fosztogató ellenforradalmi csoportoktól való tisztogatás még folyik, 9 óráig csak feltétlenül halaszthatatlan ügyben közlekedjenek az utcán”. A politikai és katonai vezetés abszolút tájékozatlanságára vall, hogy elképzelésük szerint a fegyveres felkelés leverése 9 óráig befejeződött volna. Ugyanezen a napon—8 óra 45 perckor—kihirdették a rögtönítélő bíráskodás bevezetéséről szóló határozatot, mely szerint „a népköztársaság megdöntésére irányuló cselekmények, lázadás, lázadásra való felbujtás, felhívás és szövetkezés, gyilkosság, emberölés, gyújtogatás, robbantószerek tartása vagy ezek felhasználásával elkövetett bűncselekmény, a közveszélyi bűncselekmények, a hatóság elleni erőszak, az engedély nélküli fegyvertartás... bűncselekményeket halállal kell büntetni...” Nem egészen 4 óra múlva Nagy Imre a magyar néphez intézett szózatában már arról szólt, hogy akik 14 óráig megszüntetik a harcot és leteszik a fegyvert, mentesülnek a statáriális eljárás alól. A határidőt 14 óra 8 perckor 18 órára módosították.

Ez a magatartás tovább erősítette a parancsnoki kar amúgy is nagy bizonytalanságát, hozzájárult az erőszakszervetek—ezek között a hadsereg—bomlásához is. Az első napokban a parancsnokok többsége megszervezte a laktanyák, más objektumok védelmét, megerősítették az őrségeket, járőröket szerveztek, a fő útvonalak lezárására intézkedtek, felvették a kapcsolatot a közigazgatási, rendészeti és politikai vezető szervekkel. A magasabb-parancsnokságok a törzsbe beosztott tisztek egy részét a csapatokhoz küldték a parancsnokok segítésére.

Tyihonov altábornagy, szovjet főtanácsadó a Katonai Bizottságnak újabb magyar hadosztályok Budapestre rendelését javasolta. Mivel várható volt, hogy a felkelés a vidéki városokra is átterjed a javaslat végrehajtása érdekében nem történt semmi. Budapesten a telefonvonalak lehallgatásából származó sok hír és vaklárma valóságos káoszt idézett elő a katonai vezetésben, ami a csapatok további elaprózását, rángatását eredményezte, ugyanakkor a fontosabb fegyveres gócok felszámolása érdekében nem történt semmi intézkedés. A parancsnokok tájékozódását nehezítette 25-én az is, hogy a minisztertanácsnak a Rádióban 6 óra 23 perckor felolvasott közleményében—nem tudni kiknek a megtévesztése céljából—az hangzott el, hogy „a hadsereg, az államvédelmi erők, a fegyveres munkásőrségek és a szovjet csapatok segítségével október25-ére virradó éjszaka az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták. Az ellenforradalmi erők szét vannak verve...”Ennek ellentmond az, hogy három óra múlva Bata István—ugyancsak a Rádióban beolvasott utasításában—megparancsolta, hogy a néphadsereg katonái „fokozott aktivitással és teljes határozottsággal ma délig végleg számolják fel a fővárosunkban még feltalálható ellenforradalmi erőket...”

Tovább bonyolította a helyzetet, hogy Tóth Lajos vezérőrnagy, a Vezérkar Főnöke 14 órakor kiadott távmondatában a csapatok tevékenységét—a miniszter utasításával ellentétben—úgy szabályozta, hogy „ha megtámadnák a laktanyát, szólítsák fel a tömeget távozásra, és csak abban az esetben lőjenek, ha fegyverrel támadnak...” Ebben a parancsban már szó sincs aktív harctevékenységről.

A legfelső vezetés—csapatokra is ható—megosztottságáról árulkodik, hogy amíg Kádár János az MDP első embere október25-én 15 órakor elhangzó beszédében azt jelenti ki, hogy „a népköztársaságunk államhatalma ellen irányuló fegyveres támadást minden lehetséges eszközzel vissza kell verni...”. Addig a közvetlenül utána megszólaló Nagy Imre már a követelések—pld. a szovjet csapatok kivonása—egy részének teljesíthetőségéről beszél és ismételten a kormány megbékülési szándékát kifejező amnesztiára, és annak megvalósítására helyezi a hangsúlyt.

A Magyar Néphadsereg alakulataival kapcsolatban még ma is tartja magát az a felfogás, hogy a forradalom időszakában, teljes mértékben magukra maradtak, a csapatok semmilyen parancsot, utasítást nem kaptak. A már eddig leírtakból is kiderül, hogy ez az állítás nehezen tartható. A hadsereg tevékenységét ezekben, a napokban is meghatározták az átfogó, általános érvényű parancsok. A probléma gyökere ott húzódik, hogy az általános parancsoknak a konkrét helyzethez és körülményekhez való igazítása nagyon nagy gondot jelentett. A valós problémák megoldásában az egység-, magasabb egységparancsnokok az esetek többségében szolgálati elöljáróiktól nem kaptak segítséget. Az egyszemélyi döntésben automatikusan meg kell, hogy jelenjen az egyszemélyi felelősség is. Ezt a felelősséget sokan nem vállalták.

Október25-én a Budapesten lévő 7400 katonából 4638 fő, 65 helyen hajtott végre feladatot. A kirendelt állomány zöme párt, állami vagy katonai objektum védelmét látta el. Kisebb rész járőrszolgálatban volt, de voltak olyan alegységek is, amelyek önállóan vagy a szovjet csapatokkal együttműködve harcfeladat végrehajtására kaptak parancsot. A magyar harcoló alakulatok közül a fővárosban tevékenykedett négy (6., 8., 12. és 15.) gépesített és egy (a 33.) közepes harckocsiezred. Az alakulatok feltöltöttségére jellemző, hogy a fenti 5 ezred Budapesten lévő erőinek a létszáma alig haladta meg a 2000 főt. A fővárosba felrendelt alakulatok közül, még a 37. pontonos dandár, valamint a Dózsa Lövész és Páncélos Tiszti Iskola képviselt jelentős erőt. (704 és 773 fő.) Az itt lévő katonaállomány fele régi elavult puskával volt felszerelve. Ebben az időszakban Budapesten 64 magyar harckocsi hajtott végre harcfeladatot. Október25-én kiadott parancsában Bata István vezérezredes, honvédelmi miniszter az „ellenforradalmi bandák” felszámolása érdekében utasította a hadsereget, hogy „fokozott aktivitással és teljes határozottsággal (csütörtökön) délig végleg számolják fel a fővárosunkban még feltalálható ellenforradalmi erőket”, a Néphadsereg minden katonája „teljes képességgel biztosítsa a szolgálat ellátását, és akadályozzon meg minden hasonló ellenforradalmi akciót...”. Október27-én Bata István a leváltását megelőzően kiadott utolsó parancsában többek között elrendelte, hogy a helyőrségekben „a Rendőrséggel és a megbízható munkásokkal együtt járőrözést kell folytatni! Idegeneket igazoltatni kell! A gyanús elemeket, fegyveres embereket le kell tartóztatni! Gyülekezéseket fel kell oszlatni! A fegyveres ellenállókat meg kell semmisíteni! (...) Helyben a katonai rendet minden eszközzel fenn kell tartani! A helyőrségparancsnok erős tartalékkal rendelkezzen!”

Janza Károly altábornagy,—a Bata István helyébe lépő—új honvédelmi miniszter október27-én kiadott első parancsában a fegyveres csoportok elleni aktív harcra, a harckészültség fokozására adott utasítást. Bár Janza Károly altábornagy első miniszteri parancsában jelzi, hogy a hivatalba lépését megelőzően kiadott parancsok érvényben vannak, egy sor addig kiadott intézkedés ebben az utasításban hangsúlyosan nem jelenik meg. Nem ismétli meg Bata István parancsainak a helyőrségek rendje mindenáron való biztosítására vonatkozó részeit, sőt a fegyveres harcokban részt nem vevő alakulatok tevékenységét—Bata aktív rendteremtésre vonatkozó parancsaival ellentétben—a riadókészültség fenntartására, ezen belül az éberség fokozására, a felkészülésre korlátozza. Ez a parancs hangnemében és tartalmában a Tóth Lajos vezérőrnagy által október25-én délután kiadott—a hadsereg tevékenységét elsősorban a katonai objektumokat ért fegyveres, hangsúlyozom: fegyveres támadás visszaverésére korlátozó—parancsához állt közelebb. Budapestet október27-én 16 vagy 18 körzetre osztották, amely körzetek élére parancsnokokat neveztek ki. A körzetparancsnokok alárendeltségébe került a körzet határain belül tevékenykedő minden alakulatok, és felelősek voltak a körzetükben bekövetkezett minden eseményért. Az új körzetek felállását követően a Honvédelmi Minisztériumba olyan információk futottak be, hogy nem hajtják végre a feladatokat, hogy egyes körzetekben a felkelőkkel alkudozásba bocsátkoztak, és mivel a magyar csapatokat csak ritkán érte támadás, igyekeztek a felkelők és a szovjet csapatok harcába be nem avatkozni, azokból kimaradni. A felkelők által elfoglalt objektumok, épületek visszafoglalása érdekében nem tettek semmit. A fegyveres felkelőket nem tartották olyan ellenségnek, akik ellen kíméletlenül fel kell lépni. De az utasítás végrehajtása más okok miatt is akadozott. Az egyik ok, hogy az erre az időpontra különböző objektumokhoz raj, szakasz kötelékben kiküldött, szétforgácsolt erők egyesítése—még nyugodt viszonyok között is több napot vett volna igénybe. Erre a körzetparancsnokoknak pont a belvárosban, tehát a harcok körzetében nem volt lehetősége. A fentieken túl—sok más nem említett ok mellett—kiemelendő: a fővárosban alig volt olyan alakulat, amelyiket a felkelő-szabadságharcos csoportok ellen a szovjet csapatok oldalán harcba lehetett volna vetni.

Budapesten ezekben, a napokban a katonai járőrök több civil fegyveres csoportot tartóztattak le, de a legtöbb esetben felső utasításra szabadon kellett engedni őket. Sokszor előfordult, hogy a katonák az elfogott fegyveresekkel szabadon engedésük után újabb fegyveres összetűzésben ismételten szembekerültek. Ez a helyzet is tovább gyengítette a hadsereg hadrafoghatóságát. Több alakulatnál már hiábavalónak tartották a harcot, és a kormány egymásnak ellentmondó intézkedései, a Központi Vezetőség hallgatása, a közvetlenül szerzett tapasztalatok arról győzték meg a katonák nagy részét, hogy a hatalommal és a szovjet csapatokkal szembeszállóknak igazuk van. Ez és a felkelés felszámolásáról szóló valótlan híradások, az egymásnak ellentmondó parancsok tovább növelték a passzív önvédelemre berendezkedő alakulatok számát. A hadsereg alakulatainak tevékenysége a forradalom időszakában rendkívül sokszínű volt, így annak tipizálása komoly nehézségekbe ütközik.

A hadseregben történt eseményeket értékelve aránylag éles határvonal a kecskeméti 3. hadtest vezetése és annak néhány egysége, illetve általában a hadsereg egésze között húzható meg. A 3. hadtest bizonyos részeinél tapasztalható, a hadsereg meghatározó részétől eltérő különbség oka Gyurkó Lajos vezérőrnagynak, a hadtest parancsnokának személyében keresendő. Gyurkó Lajos neve a szovjet és magyar katonai vezetés bizonyos köreiben, mint az „ellenforradalom” felszámolására, a katonai diktatúra bevezetésére egyedül képes személy neve merült fel. Gyurkó vezérőrnagy a forradalom kitörésének szinte első pillanatától az érvényben lévő parancsok, szabta kereteket nemegyszer átlépve, a legdurvább eszközöket kiválasztva és bevetve, könyörtelen „háborút folytatott” a védtelen lakosság tömegeivel szemben. Gyurkó és néhány beosztottja többször feltette a kérdést: Akik félnek a tömegbe lőni azok jelentkezzenek és menjenek haza, „ha viszont maradnak a parancsomat maradéktalanul, hajtsák végre—mondta Gyurkó Lajos—, amennyiben nem, úgy fogok eljárni velük szemben, mint háborúban, harcközben a „parancsmegtagadókkal”. Gyurkó fenyegetése a gyakorlatban azt jelentette, hogy a parancsmegtagadókat vagy a parancs végrehajtásában késlekedőket a helyszínen minden vizsgálat nélkül ki kell végezni. Arra még nem került elő adatot, hogy a hadtestnél szolgáló katonák közül a legvégső „fegyelmező eszközt” bárkivel szemben alkalmazták volna, arra viszont igen, hogy harccselekmények közben elfogott felkelők közül közel 20 személyt a 37. kiskunhalasi lövészezrednél —a statáriumra hivatkozva—minden vizsgálat nélkül a helyszínen kivégeztek. Ennek az ezrednek a parancsnoka indulás előtt „...parancsba kiadta az összes alegységparancsnoknak, hogy amelyik katona a fegyverét eldobja, vagy átadja, vagy átszökik az ellenforradalmárokhoz, kísérjék hozzá, amennyiben ez nem lehetséges úgy lőjék agyon... Mindezeket a parancsnok az egész személyi állomány előtt kihirdette és kijelentette, hogy a váll-lapot, rendfokozatot és a Népköztársaság címerét az ő parancsa nélkül nem veheti le senki, és nem engedi meg, hogy valaki is levegye. Aki pedig ezt a parancsot megszegi, vagy pedig az ellenség oldalára próbál táncolni, az le lesz lőve...”. Gyurkó a tűzparancs kiadásával nem késlekedett. Elég volt egy telefonon érkező ellenőrizetlen hír és a repülők már indultak is, például Tiszakécskére. Csak ennek a minden okot és alapot nélkülöző bevetésnek a következménye 17 halott és 110 sebesült.

A rendelkezésre álló dokumentumok alapján ma már határozottan kijelenthető: a politikai vezetés erre vonatkozó döntései ellenére a magyar és szovjet katonai vezetés a kormányellenes fegyveres erők felszámolására konkrét, minden részletében kidolgozott tervekkel október28-ig nem rendelkezett. Mint az látható, a magyar és szovjet politikai és ezzel összefüggésben katonai vezetés az alapprobléma—megőrizni a hatalmat és a kommunista párt vezető szerepét, de elsősorban a szovjet fegyverekre támaszkodva leverni a fegyveres felkelést—megoldhatatlansága miatt október28-ig képtelen volt magához ragadni a politikai és katonai kezdeményezést. Az október28-ig végrehajtott támadások sikertelenségének elsődleges oka az volt, hogy a támadás előkészítésében részt vevő Katonai Bizottság, a konkrét terveket kidolgozó magyar és szovjetparancsnokságok még ekkor sem rendelkeztek megbízható, ellenőrzött felderítési adatokkal, és fogalmuk sem volt arról, hogy Budapesten, hol, milyen nagyságrendű összetételű, fegyverzetű és szervezettségű kormányellenes erők ellenállásával számolhatnak. Ennek nem mond ellent az sem, hogy a párt és a hadsereg egyes körei, érzékelve a forradalom erőinek egyre szervezettebb, határozottabb és főleg egyre eredményesebb fellépését, október27-én és 28-án a hatalmuk megtartása érdekében egy utolsó erőfeszítésre késztették a hadsereg erőit. E napok fegyveres összetűzéseinek vizsgálata azt is mutatja, hogy az őrzésre kijelölt objektumaikat védő katonák egy része is elvesztette a minimális kompromisszumkészségét, és a polgári lakosság kevésbé erőszakos törekvéseit is az erő, a fegyverek alkalmazásával utasított vissza.

Voltak azonban olyan parancsnokok is, akik nem voltak hajlandóak a parancsokat minden mérlegelés nélkül végrehajtani. Például ez történt október27-én Tatabányán is. Az esetről a 7. gépesített hadosztály jelentésében a következők állnak. „Felczán Andor alezredes parancsnoksága alatt a baji nehéz harckocsi rohamlöveg ezred egyik zászlóalja (10 hk. »harckocsi«) Tatabányára ment azzal a feladattal, hogy megtisztítsa a várost a felkelőktől. Ezt a feladatot Felczán alezredes nem hajtotta végre, mert megítélése szerint a nagyszámú felkelő megsemmisítése a város nagy részének pusztulására vezetett volna...” Az ilyen eseteknek hamar híre ment.

A hadsereg és a fegyvertelen, vagy részben fegyveres polgári lakosság közötti összetűzések vizsgálata

A lakosság és a hadsereg erői között kialakult összetűzések egyik forrása az volt, hogy a lakosság egy része többszöri figyelmeztetés után sem vette komolyan azt, hogy a hadsereg alapvető kötelezettsége a katonai objektumok és az ott lévő fegyverzet megvédése. Voltak azonban olyan települések is, ahol az ott lévő vagy odavezényelt fegyveres erők a tüntető vagy már fegyveresen tevékenykedő csoportok törekvéseinek korlátozása, tömegdemonstrációinak megakadályozása, a hadsereg saját vagy a karhatalmi riadótervekben őrzésre kijelölt polgári objektumok, az ott lévő eszközök és nem utolsó sorban a védelmet ellátó katonák és civilek személyi épségének megóvása érdekében—konkrét parancsra vagy parancs nélkül—fegyverhasználatra került sor. Az események alakulását többek között befolyásolta a polgári lakosság aktivitása is, a szándékaik, céljaik elérése érdekében alkalmazott módszerek és eszközök. Az objektumok védelmét ellátó fegyveres erők sokszor csak az eseményeket követve, a tömeg tevékenységére reagálva próbálták elejét venni a fegyveres erőszak alkalmazásának. Éppen ezért az egyes konkrét történések vizsgálatánál nem lehet eltekinteni az előzmények, a lehetséges összes körülmény vizsgálatától.

Október25-én, 26-án bizonyossá vált, hogy a hadsereg kettészakadt. Budapesten és vidéken a helyzet azt mutatta, hogy az alakulatok többsége passzív magatartásával bátorítja, erősíti a kormányellenes fegyveres erőket, amíg néhány alakulat—a parancsnok beállítottságától, döntéseitől függően—minden eszközt felhasznál a sokszor védtelen, követelésüknek békés eszközökkel érvényt szerezni akaró tömegek ellen. A tömegek aktivitására is jellemző, hogy október24. és 29-e között a Magyar Néphadsereg alakulatai 50 településen 71 esetben kerültek a lakossággal összetűzésbe

 

 

 

 

     
Pontosidő
     
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
Látogatók száma
Indulás: 2006-12-19
     
Linkek

www.bunker.gportal.hu

www.zmne.hu

 

     
Üzenetrögzitő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!