A Magyar hadsereg a háború után

A politikai helyzet változása a győzelem után

A fasiszta koalíció teljes veresége gyökeresen megváltoztatta a nemzetközi politikai és katonai erőviszonyokat. Ezzel egy időben a Szovjetunió erőteljes lépéseket tett befolyási övezetének biztonsági érdekszférájának kiterjesztésére. Megkezdődött az úgynevezett szocialista világrendszer kiépítése. Az országon átvonuló háború óriási károkat okozott, a nemzeti vagyon közel 40%-a ment veszendőbe. Az európai háború befejezésével az országon belül is új helyzet állt elő. A FKGP vezetésével a polgári erők egy alapvetően demokratikus társadalom felépítését szorgalmazták. A kommunista párt körül tömörülő erők a proletárdiktatúra létrehozására törekedtek. Ebben nagy segítségükre volt a SZEB, mely működésében egyre inkább a szovjet politika eszköze lett. Az MKP igyekezett alkalmazkodni a körülményekhez, és mindent elkövetett a politikai hatalom megszerzése érdekében. Ezért a kezdetektől megragadták a belügyminisztérium és a rendőrség vezetését, ezen belül elsősorban a politikai osztályt, mely rajtuk keresztül a szovjet politikai rendőrség irányítása és ellenőrzése alá került. Az MKP miután maga mögött érezte a SZEB, a szovjet hadsereg és állambiztonsági szervek támogatását, elérkezettnek látta az időt az „ellenség” felszámolására. Éles ideológiai támadásba kezdett az ún. „reakció” megfélemlítésére. A népi demokrácia hirdetésével indítottak támadást a polgári demokrácia ellen. Az SZDP, a NPP és a szakszervezetek gyakorlatilag felsorakoztak az MKP mögött, ők alkották a baloldalt.

A polgári erőket és a jobboldalt lényegében a FKGP és a PDP képviselték. Az 1945. november4-i választásokon az—1945. évi VIII. tc. által szabályozott módon—minden 20. évét betöltött magyar állampolgár választott. A végeredmény a FKGP abszolút győzelmét hozta 57,03%-al. mégis koalíciós kormány alakult, mert a kisgazdavezetők tisztában voltak azzal, hogy a SZEB és a Vörös Hadsereg támogatását élvező baloldal nélkül nem lehet kormányozni. Két nagyon fontos tárca, a belügyi és az igazságügyi a baloldal kezébe került. A kommunisták kierőszakolták saját irányításuk alatt a Gazdasági Főtanács létrehozását, mely az egész gazdaságra kiterjedően jogokat kapott a rendeleti úton való kormányzásra. Ezzel hozzájárult a parlamenti politizálás elsorvasztásához. 1946. elején a legfontosabb kérdéssé az ország újjáépítése és az infláció megszüntetése vált. A kommunisták ennek leple alatt támadást indítottak a polgári erők ellen. 1946. februárjától tömegtüntetéseket szervezett „földet vissza nem adunk” jelszóval. Majd 1946. március5-én az MKP, SZDP, NPP és a szakszervezetek részvételével megszervezték a Baloldali Blokkot, és követelték a FKGP jobbszárnyának eltávolítását a parlamentből. „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!” jelszó jegyében. A gazdasági, pénzügyi stabilizáció programját a Gazdasági Főtanács égisze alatt, gyakorlatilag a kommunisták dolgozták ki és vezényelték le. Az értékálló új pénz bevezetésére 1946. augusztus1-jén került sor, amikor már a pengő teljesen elértéktelenedett.

A nemzetközi politikában 1946. folyamán a szembenállás felerősödött, elkezdődött a később kiteljesedő hidegháború. A Szovjetunió által megszállt országokban, így Magyarországon is felerősödött a jobb oldal elleni nyílt támadás. 1946-ban a belpolitikában folytatódott a baloldal előretörése. A kommunisták a SZEB követelésével összhangban elérték számos katolikus társadalmi szervezet betiltását. Ennél sokkal jelentősebb lépés volt az ún. „köztársaság ellenes illegális szervezkedés” felgöngyölítése és leleplezése. A mondva csinált „összeesküvésbe” belekeverték Nagy Ferenc miniszterelnök egyik bizalmi emberét és a jobboldali beállítottságú Parasztszövetség vezetőit is. A koholt összeesküvés vádlottait 1946 decemberétől kezdve tartóztatták le. A vallatások, kínzások eredményeként a vádlottak a tárgyalásokon mindent beismertek. Ezt kihasználva a kisgazdapárt mintegy 50 képviselőjét, kizárták a parlamentből, a párt főtitkárát, Kovács Bélát pedig a szovjetek elhurcolták. Az FKGP szinte teljes felbomlását Nagy Ferenc miniszterelnök lemondása koronázta meg. 1946. július29-én megnyílt a második világháborút lezárni kívánó győztesek békekonferenciája Párizsban. A győztesek a magyar fél érveit nem méltányolták, így gyakorlatilag az 1937. december31-én fennálló határt rögzítették. A kisebbségi sorsra jutott magyarajkú lakosság jogainak biztosítása terén sem sikerült eredményt elérni. A magyar haderőre vonatkozólag a békeszerződés 60 000 fős szárazföldi és 5 000 fős légierő fenntartását írta elő. A szerződés aláírására 1947. február10-én került sor. A magyar parlament pedig szeptember16-án iktatta törvénybe. A békeszerződés nem hozta meg a polgári erők reményeit, a SZEB ugyan megszűnt, de a szovjet csapatok maradtak, mivel Ausztria sorsáról nem tudtak megállapodni, a Szovjetunió lehetőséget kapott az Ausztriában állomásozó kontingens ellátásának biztosítására, így Magyarország területén maradhattak alakulataik.

Az „összeesküvési” ügy utáni új kormányban gyakorlatilag a baloldali erők maradtak. A polgári erők kiszorultak a koalícióból, de a kommunista vezetésű elnyomó apparátus minden területen akadályozta működésüket. Az új kormány elfogadta a tervgazdálkodás bevezetését, elindította a három éves tervet (1947. augusztus1.), meghirdette a szövetkezeti mozgalom egységesítését, és a fakultatív vallásoktatást. Ilyen miliőben került sor az 1947. augusztus31-i választásokra. Az MKP, SZDP, NPP és a FKGP koalícióban indultak a választásokon. Rajtuk kívül hat polgári párt indult még. A választások a koalíció 60,7%-os győzelmét hozta. A választásokat követően a kommunista párt még inkább megerősödött, miközben a koalíció többi pártjában (SZDP, FKGP, NPP) belső feszültségek keletkeztek. A harc azonban a pártok baloldalának győzelmével zárult, a polgári irányzatok híveit eltávolították a pártból. A koalíción kívüli pártok vezetőit külföldre száműzték, képviselőit kizárták a parlamentből. Ezzel együtt megindult az SZDP és NPP megmaradt tagjainak átáramlása az MKP-be, így napirendre került a munkáspártok egyesítése. Az 1948. június12-én megnyíló kongresszusok kimondták a két párt fúzióját. Az új párt a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) nevet vette fel. A gyakorlatban pedig a sztálinista proletárdiktatúra megteremtése került napirendre. A bemutatott politikai folyamatokkal párhuzamosan megindult a gazdasági hatalom megragadása is. Az alapot a három éves terv, illetve a tervgazdálkodás bevezetése jelentette. A tervgazdálkodás megkövetelte előbb a nagybankok ellenőrzését majd államosítását. A következő lépés a nehézipar, illetve a bányák és az alumíniumipar, majd a 100 munkásnál többet foglalkoztató üzemek államosítása volt, ami gyakorlatilag a könnyűipar 75%-nak állami tulajdonba vételét jelentette. Ezeknek a vállalatoknak az élére megbízható „pártkatonák” kerültek, akik önálló döntésre képtelenek voltak, de a központi akaratot maradéktalanul végrehajtották. Összességében 1948 nyarára a politikai és gazdasági hatalom lényegében a moszkovita kommunisták kezébe került.

Politikai harc a haderőért

1945. február elején, amikor a hadseregszervezés megindult, az INK-t alkotó politikai erők a munkáspártok javaslatára elfogadták, hogy az új honvédségben egy erre a feladatra létrehozott külön szervezet, a „Honvéd Nevelőtiszti Intézmény” működjön. A polgári pártok döntésében közrejátszott, hogy a szovjet hadseregben is működött politikai nevelőmunkát végző szervezet. Remélték azonban, hogy a magyar hadseregben nem lesz politikai feladata az intézménynek. A demokrácia elveinek megfelelően a hadseregnek a pártpolitikától való távoltartását szorgalmazták. A háború befejezése után az előírás elvileg érvényben maradt, de a valóságban senki sem tartotta be. A hatalom kizárólagos birtoklásáért folytatott harc a hadseregre is kiterjedt. A vezető pártok 1945. végére, 1946. elejére saját apparátusukban létrehozták azt a szervezetet, amely a hadsereg megszerzéséért folytatandó politika irányát, feladatát meghatározta és vezette. A FKGP-nál ezt Véderő Bizottságnak, az MKP és NPP-nál Katonai Bizottságnak, az SZDP-nél Honvédségi Csoportnak nevezték. A pártok tevékenysége csak a laktanyákban volt tiltva. A honvédelmi tárcát birtokló FKGP remélte, hogy polgári demokrácia programját a hadsereg hivatásos tiszti és tiszthelyettesi kara, de a sorállomány is, a maga számára elfogadhatónak, támogatandónak tartja és ez a hadsereg megnyerése szempontjából elegendő lesz. Különösebb propagandát ennek érdekében nem kell kifejteni. Az kétségtelen tény, hogy a polgári demokrácia programja a magyar társadalom többségének elfogadható volt, hiszen ezt mutatták a választások, de a politikai munkáról való lemondás a katonatömegek megnyerése érdekében hiba volt. A baloldali pártok részéről a politizáló hadsereg természetes volt. Az MKP a Nevelőtiszti Intézménynek a háború után is fontos szerepet szánt. A haderő szervezésének kezdetétől nagy hangsúlyt fektetett a katonatömegek közötti politikai munkára. Nevelői posztokra azokat a tagjait jelölte, akik részt vettek a hazai vagy külföldi ellenállási mozgalomban, szovjet partizániskolát végeztek, ezért antifasiszta beállítottságukkal kapcsolatban kétség nem merülhetett fel. Ennek következtében a nevelőapparátus főleg a kommunisták közül került ki, sőt a HM-on belül a szervezet irányítása is az MKP kezében összpontosult. A háború után az MKP kiépítette szervezeti rendszerét is a hadseregben. A hadosztály- és ezrednevelők pedig közvetlen és személyes kapcsolatot tartottak a párt központi szerveivel. Végül 1946. elején a hadseregben, vezető funkcióban lévő párttagok részvételével megalakult a párt Katonai Bizottsága. A hadseregben szolgálatot teljesítő kommunisták részvételével a párt-adminisztráció úgynevezett katonai konferenciákat szervezett. 1945—48 között öt ilyen értekezletre került sor. A politikai munka leginkább arra irányult, hogy a katonatömegek elfogadják a kommunisták stratégiai célját, azaz a proletárdiktatúra megteremtését, a szocializmus felépítését ezen keresztül a hadsereg felsorakozását az MKP mögött a hatalom megszerzéséért vívott harcban. A hadsereg megnyeréséért folytatott harc három területen csúcsosodott ki. Egyfelől a nevelőapparátus megtartásában vagy elvetésében, másfelől hogy a tisztikar mely politikai erő mögött sorakozik fel, végezetül pedig, a hadsereg ellátásának kérdésében. Az új honvédségben szolgálatot vállaló régi tisztek és tábornokok valóban komolyan gondolták a hadsereg demokratizálását, a politikától való távoltartását. A nevelőtiszti intézmény létrehozását ideiglenesnek, szükséges rossznak tartották.

A háború befejezése után derült ki, hogy a nevelőtisztek többsége a kommunisták befolyása alatt állt és az eseményeket a politikai harc kérdéseit a baloldali eszméknek megfelelően magyarázták. Ezáltal egyre nagyobb befolyással bírtak a katonatömegekre. A katonai felső vezetés javaslatot dolgozott ki a zömében tisztesi rendfokozatban lévő nevelők felmentésére és nevelői tanfolyamot végzett tisztekkel, tiszthelyettesekkel való felváltására. A baloldali erők a kommunisták vezetésével elért pozícióik megőrzésére, illetve továbbiak megszerzésére törekedtek. Fontos volt számukra a nevelők és az intézmény tekintélyének növelése, elfogadtatása a társadalommal. Előbb megakadályozták nevelőik leváltását, majd az intézmény felszámolására indított bátortalan lépéseket is. Végül 1946. szeptember11-én kiadták a központi „Honvéd Nevelőszemélyzet Működési Szabályzat”-a című okmányt. Ezáltal az intézmény jogilag legalizálódott. A nevelőtiszti intézmény megtartásáért, illetve politikai hovatartozásáért folytatott harcban a polgári erők vereséget szenvedtek. Utólag azt lehet mondani, hogy az események után kullogtak, azokat érdemben már nem voltak képesek befolyásolni.

Bármely fegyveres erő magatartását mindig is jelentősen befolyásolta a tisztikar, a parancsnoki állomány politikai állásfoglalása, azaz, hogy mely politikai erővel, párttal szimpatizál, kinek a programját fogadja el. Az új honvédség tábornokai, tisztjei zömében az előző hadseregből jöttek, miután elfogadták az antifasiszta célokat. A háború befejezése után a politikai erők jobb és baloldalra polarizálódtak, a folyamat a hadseregben is végbement. A volt hivatásos tisztek számára a proletárdiktatúra megteremtése nem volt elfogadható cél. Ők a polgári demokrácia talaján álltak és elsősorban a kisgazdapárt célkitűzéseit támogatták. Ezzel ellentétben a tartalékos tisztek, nevelő beosztásba került tiszthelyettesek, tisztesek társadalmi helyzetükből adódóan a baloldal törekvéseivel szimpatizáltak és ilyen irányba igyekeztek befolyásolni a sorállományt is. A felső katonai vezetés a FKGP egyetértésével előnyben részesítette a volt hivatásos tiszteket, azokat is, akik 1945 nyarától nyugatról tértek vissza tudomásul véve, hogy a Szálasi hadseregben való továbbszolgálás nem a politikai beállítódástól, hanem legtöbb esetben a helyzet objektív körülményeitől függött. A baloldal részéről az, hogy a fasizmus elleni harcra önként jelentkezett tartalékos tiszteket a háború után igyekeztek leszerelni és a helyükre a visszatérő ún. nyugatos tiszteket beosztani, váltotta ki az első, szinte hisztériával felérő támadást. Hiszen ez két szempontból is előnyös volt a felső katonai vezetés, illetve a polgári pártok számára, egyrészt, mint hivatásos katonák megfelelő ismeretekkel rendelkeztek a hadsereg ügyeit illetően, tehát szakértői voltak a munkának, másrészt várhatóan a polgári demokrácia hívei voltak és elutasították a baloldal céljait. Ezért a kommunisták régi hadsereget különösen a nyilas hatalomátvétel utánit (1944. október15.) egyszerűen fasiszta, hazaáruló, idegen érdekeket kiszolgálónak nyilvánították. 1945. második felétől a különböző újságokban megjelent adatok és tudósítások, pellengérre állították az alakulatokat és a HM-et, hogy a beosztásba helyezett tisztek hány százaléka fasiszta és hazaáruló. Ezzel heccelték a közvéleményt. Végül is a SZEB utasítására és a közvélemény nyomására a HM 1946. februárjában kénytelen volt elrendelni a nyugatos tisztek leszerelését. A baloldal ezzel az intézkedéssel ismét jelentős győzelmet aratott. Az 1946-os létszámcsökkentés ezen a téren újabb lehetőséget biztosított a baloldal számára a tisztikar ismételt átvilágítására. Ebben az évben az újjáépítés, a pénzügyi és gazdasági stabilizáció sikeres megvalósítása érdekében a koalíciós pártok egyetértésével határozat született a közalkalmazotti létszám jelentős csökkentéséről, az olcsóbb államapparátus kialakításának szándékával. Azért, hogy az állami szolgálatban megmaradók az új rend iránt elkötelezettek, de legalábbis lojálisak legyenek, a közalkalmazottak politikai szemléletű általános felülvizsgálatát rendelték el. Amit kiterjesztettek a tisztikarra is. Az eljárásokat, lefolytató szervezetet „B” lista bizottságnak nevezték. Az átvilágítás végrehajtása után a „B” lista bizottságok javaslata alapján a hadseregből elbocsátottak több ezer tisztet és tábornokot. Így tovább erősödött a kommunisták pozíciója a hadseregben. Miközben a SZEB támogatásával, a közvélemény befolyásolásával elérték a volt hivatásos tisztek és tábornokok eltávolítását, azt is kierőszakolták, hogy az antifasiszta ellenállásban részt vett, illetve volt partizánokból mintegy 50 főt—elsősorban kommunistákat—tiszti, tábornoki rendfokozatba léptessék elő, egy részüket vegyék át hivatásos állományba és helyezzék a HM-be vezető beosztásba. Ekkor nevezték ki tábornokká Pálffy Györgyöt, a határőrség parancsnokát, Sólyom Lászlót a HM katonai csoportfőnökét—ez az intézmény fejlődött később vezérkarrá—Illy Gusztávot a személyügyi osztály vezetőjét. Ezek a beosztások a HM-en belül kulcsszerepet biztosítottak birtokosuknak és rajtuk keresztül a kommunistáknak. Az MKP 1946. tavaszán elérkezettnek látta az időt, hogy a hadsereggel kapcsolatos politikáját a hadsereg legmagasabb posztjain, lévő tagjain keresztül érvényesítse. Létrehozta a párt Katonai Bizottságát, melynek elnöke Farkas Mihály tagjai pedig Sólyom László, Illy Gusztáv, Pálffy György magasbeosztású tábornokok és mások lettek. Az volt a feladatuk, hogy a hadsereg belső életének minden kérdését megtárgyalva javaslatot tegyenek az MKP Politikai Bizottságának a megoldásra, ezt követően a döntést végrehajtották. Végül is a hadsereg tisztikarának politikai arculatának kialakításáért folytatott harc 1946. végére a bemutatottak alapján a baloldal győzelmét hozta.

A politikai harc harmadik színtere a hadsereg ellátásához kapcsolódott. A rendívül nehéz gazdasági helyzetben lévő ország a katonai alakulatok számára a kielégítő központi ellátást biztosítani nem tudta, a különböző csapatparancsnokoknak maguknak kellett megoldani a gondokat. A parancsnokok havi beszámolói ezt szemléletesen bizonyítják. A csapatújságok és más dokumentumok ugyanakkor felrótták, hogy az illetékesek nem elég felelősségérzettel látták el feladataikat, illetve, hogy a HM-nek és a központi szerveknek úgy ruházati, mint élelmezési szempontból jobb ellátást biztosítanak, mint a csapatoknak. Ezekből a tényekből azt a következtetést vonták le, hogy a „reakciós katonai vezetés” az ellátás szabotálásával igyekezett fellazítani a hadsereg fegyelmét, megbontani erkölcsi-politikai egységét, azzal a látszattal, hogy az új rend és kormányzat képtelen gondoskodni a hadseregéről. A valóság az, hogy az ország hihetetlenül gyenge gazdasági helyzete, az élelmiszer, a nyersanyag és fűtőanyaghiány, az egyre súlyosbodó infláció eredményezte a központi ellátás nehézségeit, hiányát. Úgy gondoljuk tehát, hogy az egész ellátással kapcsolatos ügyet valamint az objektív helyzet által produkált nehézségeket és visszásságokat a baloldal politikai támadásként használta a polgári erőkkel szimpatizáló katonai vezetés ellehetetlenítésére. A bemutatott események, tények egyértelműen bizonyítják, hogy 1946. végére a hadsereg megnyeréséért folytatott küzdelemben a baloldal, élükön a kommunistákkal, győzedelmeskedett. Ezt maguk a polgári erők is kénytelenek voltak elismerni. 1946. júniusában az FKGP Véderő Bizottsága az elnökséghez felterjesztett határozatában erről így fogalmazott: „A honvédelmi minisztérium személyügyi, katonapolitikai osztálya, a nevelőtiszti intézmény, amely az MKP kezében a honvédség korlátlan irányítását jelenti .... minden ellenakciót képes letörni ..... E szervek befolyása olyan nagy, hogy akaratukat a kisgazdapárti honvédelmi miniszternél 100%-ban keresztül tudják vinni... Ma már a honvédség irányítása is az MKP kezében van.”

Szervezeti változások és az újjáépítés

A szervezeti változások a csökkentés irányába hatottak. A fegyverszüneti szerződés is ezt írta elő, de a háború által elpusztított ország gazdasági, pénzügyi helyzete sem tette lehetővé a fejlesztést. Néhány nappal a háború befejeződése után hazatérő 1. hadosztály Pápán települt, alárendeltjei pedig Zalaszentgrót és Répcelak körzetében helyezkedtek el. A 6. hadosztályt Balatonalmádi fogadta be, illetve Székesfehérvár, Zirc, Kisbér körzetét jelölték ki települési helyként. Az 5. és 7. hadosztályt az INK 1945. júniusában feloszlatta. A SZEB csak a határvadász alakulatok, kiegészítését engedélyezte. Az új települési helyen a hadosztályok azt a feladatot kapták, hogy biztosítsák a vasúti közlekedést, illetve őrizzék a körzetükbe eső fontosabb objektumokat. E feladatokat a hadosztályok általában két ezreddel oldották meg, a harmadik tartalékban volt. Rendszeres harcászati kiképzés azonban nem folyt, a tartalékban lévő ezred is csak az alapkiképzésre, alaki foglalkozásra, szolgálati szabályzat megismerésére szervezett foglalkozásokat. A hadosztályok szolgálati feladataik mellett 1945. nyarán és őszén bekapcsolódtak az ország újjáépítésébe. 1945. májusában azok a magyar műszaki alakulatok is hazatelepültek, amelyeket a szovjetek szerveztek. Az INK ezeket 1945. június16-án 1. Magyar Vasút- és Hídépítő Hadosztály néven egységes parancsnokság alá vonta Gyöngyössy Gábor százados vezetésével, mivel feltöltöttsége csak részleges volt, a HM a hadosztály elnevezést 1945. július2-án dandárrá változtatta. A dandár zászlóaljai a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium tervei alapján vasút helyreállítási munkát végeztek. Fő feladatuk a Budapest-Debrecen és a Budapest-Sátoraljaújhely közötti vasúti pályatest felújítása volt. Októberi fennállásukig összesen 1 132 760 munkaórát teljesítettek.

Az ország hírhálózatának kijavítása, az élet beindításának nélkülözhetetlen feladatát jelentette. A munka elvégzésére a kormány a háború befejezése után a magyarországi fogolytáborokból önként jelentkezőkből 1945. június16-án megszervezte a Híradó-építő Dandárparancsnokságot, állományában öt zászlóaljjal, közel 3000 fővel. Ezek a zászlóaljak is kettős alárendeltségben működtek, szervezetileg, fegyelmileg a HM-hez, munkavégzés szempontjából a Postához tartoztak. Fő feladatuk volt a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Hatvan, Budapest-Vác, valamint a Székesfehérvár—Kisbér—Nagyigmánd—Komárom vonalakon a híradás helyreállítása. 1945. júniusától 1946. márciusáig összességében mintegy 4 400 000 munkaórát teljesítettek. Az erők még határozottabb koncentrálása érdekében a HM 1945. október15-én a két műszaki alakulatból és a vasútbiztosító ezredből létrehozta a műszaki hadosztályt, melynek parancsnokául Molnár Pál vezérőrnagyot, vezérkari főnökéül Györgypál László századost nevezték ki. A 10 200 fős hadosztály a vasútbiztosító ezreden kívül hat vasút-és hídépítő zászlóaljból valamint négy híradó-építő zászlóaljból állt. A vonatbiztosító ezred az 1945. elején létrehozott zászlóaljból jött létre a vasúti szállítmányok, raktárak és egyéb objektumok őrzése volt a feladata. A hadosztály építő zászlóaljai is az egész ország területén dolgoztak. A zászlóaljak megalakulásuktól 1946. december31-ig összesen mintegy 17 millió munkaórát teljesítettek. A munka, különösen a roncsok kiemelése áldozatokat követelt, a hadosztály 22 katonája halt hősi halált.

A háború után az élet beindításának nagyon fontos feltétele volt a robbanótestek hatástalanítása. A hatalmas lőszertömeg, ami a háborúban nem semmisült meg, valamint a városok, falvak, mezőgazdasági területek, szárazföldi és vízi utak elaknásítottsága sok helyen lehetetlenné tette a romok eltakarítását, a termelőmunka beindítását. A robbanótestek hatástalanítását még a háború alatt a szovjet és a bolgár hadsereg katonái kezdték meg. Természetesen a nagyobb rész a magyar katonákra várt. 1945. nyarától a kerületeknél aknarobbantó szakaszok működtek, melyek járőrökre tagozódtak. A kerületi parancsnokságok alárendeltségében 1946. januárjában 7 szakasz működött, 327 fős állománnyal. A nehéz körülmények mellett a legnagyobb gond mégis a műszaki felszerelés rossz állapota, a műszerek teljes hiánya volt. A földbe helyezett aknák felkutatására csak szúróbot állt rendelkezésre. 1945. nyarán a minisztérium kérésére a SZEB 20 aknakutató műszert bocsátott rendelkezésre. A tűzszerészek odaadó munkájának eredményeként 1946. őszére a lőszer- és aknamentesítések legnagyobb munkáit befejezték, bár 70 év elteltével sem múlik el nap, hogy ne kérnék valahol az országban a második világháborúból visszamaradt robbanótest hatástalanítását. Az elvégzett munkákról összesítés nem áll rendelkezésre, de a terjedelem nem is teszi lehetővé a felsorolást. Vizeink aknamentesítése is jelentős gondot okozott. A munka dandárja az 1945. májusában megszervezett magyar flottillára hárult. A hadihajós osztály keretében működő speciális aknakutató-alegységek a nagy nehézségek ellenére 1946. végére befejezték vízi útjaink aknamentesítését. A hatástalanított robbanótestek vasanyagai, illetve az egyéb vashulladékok (híd roncsok, sínek stb.) enyhítették az ipar vashiányát, a kiszerelt robbanóanyagok pedig a bányászat beindulását, illetve a romeltakarítást és az ipari termelést segítették. Sajnos az aknamentesítés áldozatokat is követelt. Az eddig feltárt adatok szerint 1946. végéig 200 aknakutató és tűzszerész áldozta életét az ország újjáépítéséért. (Sajnos az azóta eltelt időben ez a munka további áldozatokat követelt, melyről összesített kimutatás nem áll rendelkezésre.)

A háború befejezése után a minisztérium szervezete lényegesen kibővült, az 1946. február5-én életbe lépett rendelkezés szerint a miniszter közvetlen alárendeltségében működött az Elnökség, a Katonai politikai osztály, a Számvevőség, a Katonai csoportfőnökség, az Anyagi főcsoportfőnökség, a szemlélő és a politikai államtitkár. Az említettek irányítása alatt még 20-25 osztály, alosztály illetve csoport működött. A katonai közigazgatási rendszer kiépítése befejeződött, miután 1945. májusában felállították a székesfehérvári (2.); és a szombathelyi (3.) kerületparancsnokságot és alárendelt intézményeit is. Ebben az időben hozták létre a legszükségesebb hátországi intézményeket, mint: egészségügyi anyagszertár, élelmezési raktár, ágyraktár, kerületi gépjavító műhely, ruharaktár, állategészségügyi raktár, Hadimúzeum, lókórház stb. A bemutatott szervezeti változások következtében 1945. őszére a magyar hadsereg összlétszáma mintegy 40 000 főt tett ki. Jelentősebb átszervezésre és létszámcsökkentésre 1946. nyarától került sor. Ugyanis a SZEB 1946. márciusában elrendelte a magyar haderő létszámának 25 000 főre való csökkentését. A kormány, értékelve az ország rendkívül nehéz gazdasági helyzetét, a létszámot további ötezer fővel csökkentette. A hadosztályok 1946. júliusától gyakorlatilag kiképző keretként működtek, hadrendjük a következőképpen alakult, hadosztálytörzs, egy önálló gyalogzászlóalj, egy önálló tüzérüteg, egy önálló utászszázad, egy önálló híradószázad, egy tiszti század és egy tiszthelyettesi század. 1946. októberétől a hadosztályok új helyőrségbe költöztek, az 1. Tolnára, a 6. Pécsre. Itt a tiszti, tiszthelyettesi századok átképzését, továbbképzését folytatták, a többi alegység pedig megkezdte az új kiképzési feladatok végrehajtását. Jelentősen csökkentették a műszaki hadosztály létszámát is. Először 1946. áprilisában a vasút-és híd építő zászlóaljak felét, és mind a négy híradó-építő zászlóaljat feloszlatták, így a hadosztály létszáma csaknem felére csökkent. Ugyanakkor a minisztérium a műszaki hadosztály állományába utalta a hadihajós osztályt és ide vezényelte az 1. és 6. hadosztály műszaki századait. 1946. júniusában a hadosztály elnevezést Műszaki Vezetési Törzsre változtatták. További létszámcsökkentésre 1946. őszén került sor. Miután pénzügyi fedezet hiányában a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium az építőzászlóaljakat foglalkoztatni nem tudta, azokat feloszlatták. A Műszaki Vezetési Törzs mint közvetlen alakulat megmaradt a minisztérium irányítása alatt, két utászzászlóalj, a hadihajós osztály és két önálló aknakutató század állománnyal. Feladatuk volt az ország lőszer- és aknamentesítésének folytatása, felkészülés az árvízvédelmi munkálatok ellátására, illetve a munkát nem végző alegységekkel műszaki kiképzés folytatása. 1946. november1-től a kerületeknél működő aknakutató alegységeket az egységes irányítás érdekében a Műszaki Vezetési Törzs alá rendelték, az 1. önálló aknakutató század Budapest, a 2. önálló aknakutató század Székesfehérvár állomáshellyel folytatta tevékenységét. A létszámcsökkentés és átszervezés kiterjedt a katonai közigazgatási szervekre is. 1946. nyarán a hét katonai kerületből négy maradt, Budapest, Székesfehérvár, Szeged és Debrecen központokkal, a bevonulási központokat teljesen felszámolták, viszont hat új kiegészítő parancsnokságot hoztak létre, így számuk 38-ra nőtt. A létszámcsökkentés a követelmények ellenére a minisztériumot nem érintette, bár az átszervezések egymást érték, a létszám alig változott. 1946. augusztusában a HM létszáma 612 fő és 1947. júliusában pedig 618 fő volt.

Az 1946-os átszervezés egyedül a határőrséget érintette pozitívan. A kormányrendelet ugyanis a határőrség megerősítéséről szólt. A határportyázó századokat kivonták a kerületi parancsnokságok alárendeltségéből és az újonnan létrehozott Határőr Parancsnokság állományába, rendelték, ahol 14 határvadász-zászlóalj törzset hoztak létre, melyek egyenként négy századot irányítottak. A századok¾az őrzésükre bízott határszakasztól függően¾4-6 őrsre tagozódtak. Ide tartozott még egy vasútbiztosító zászlóalj is. A Határőr Parancsnokság élére 1946. márciusában Pálffy György ezredest, az MKP egyik jeles katonai vezetőjét nevezték ki, aki közvetlenül a honvédelmi miniszter alárendeltségébe tartozott. Az átszervezés mellett jelentősen meg is erősítették a határőrséget, a hadsereg csökkentése folytán felszabadult erőket és eszközöket ide csoportosították. A határőrség összlétszáma az átszervezés után meghaladta a 10 000 főt. Az anyagi gondok enyhítésére április. 26-án 3700 millió adópengő hitelt kaptak, egy hónap elteltével pedig 14 db teher- és 2 db szolgálati gépkocsit. A határőrség megerősítése és egységes parancsnokság alá vonása, az MKP részéről jól átgondolt, tudatos cselekvés volt, és a hatalom megragadását szolgálta, mivel az 1946-os átszervezéseket követően a honvédség legütőképesebb és hadrafogható magasabb egysége a határőrség lett, a maga 15 zászlóaljával. Ezen túl alig marad 4-6 zászlóalj különböző parancsnokságokhoz rendelve. A határőrség, a belügyminisztérium, a rendőrség kommunista irányítás alatt, szovjet segítséggel, szükség esetén biztosította volna a megfelelő fegyveres támaszt az MKP számára a hatalom megragadásához. Az 1946-os átszervezések után gyakorlatilag a fegyveres erők és testületek vezetése a kommunista parancsnokok és nevelőtisztek irányítása alá kerültek, és megbízható támaszát jelentették a kommunista pártnak. A változások után 1947. őszéig szervezési, nyugalmi állapot következett. Ugyanakkor a kis létszámon tartott hadsereg nem terhelte meg túlságosan az amúgy is szűkös gazdasági lehetőségeket, ezáltal elősegítette a gazdasági stabilizációt.

Közben 1947. február10-én aláírták a magyar békeszerződést Párizsban. Ennek értelmében Magyarország jogot kapott 65 000 fős haderő felállítására. De az 1947. nyarára Magyarországon kialakult belpolitikai, különösen gazdasági helyzet nem tette lehetővé az ilyen nagy létszámú haderő gyors megszervezését. Az MKP azonban¾miután a hadsereg gyakorlatilag mögötte állt¾elérkezettnek látta az időt az ún. „szocialista típusú hadsereg” alapjainak megteremtéséhez. Az erre vonatkozó rendelet 1947. július23-án látott napvilágot. Az 1947—48-as évre előírt hadrend létszámban csak némileg módosította az 1946—47 évre előírtat. A hadosztályok hadrendje a következőképpen alakult. A hadosztály törzs maradt, alárendeltségében egy önálló lövészzászlóalj, mely kapott egy géppuskás századot, egy páncéltörő ágyús szakaszt és egy aknavető szakaszt. Az önálló fogatolt üteget gépvontatású ágyús üteggé szervezték. Az önálló híradó zászlóalj egy központos, egy vezetékes és egy rádiós századra tagolódott. A Műszaki Vezetési Törzset, Műszaki Kiképző Táborrá szervezték át, alárendeltségébe két utászzászlóalj és egy aknakutató zászlóalj tartozott. Fő feladatuk volt az ország további akna-és lőszermentesítése; a műszaki alegységek kiképzésének megszervezése és vezetése; a honvéd alakulatok egységes vezetése jég- és árvízveszély esetén. A Honvéd Hadihajós Osztály önálló fegyvernemként különváltan működött tovább, alapvetően két feladatot látott el. A vízi közlekedési utak további aknamentesítését, valamint a szakkiképzés megkezdését.

A kerületi parancsnokságok szervezete alig változott, csupán a kiegészítő parancsnokságok számát 38-ról 24-re csökkentették. Megmaradtak a kerületi parancsnokságok őrszázadai, illetve Budapesten egy őrzászlóalj. Újonnan került megszervezésre közvetlenül a minisztérium alárendeltségében az 1. önálló repülőszázad, és az elhanyagolt repterek felújítására, karbantartására a repülőtéri gondnokság. Ugyancsak újként állt fel az 1. honvéd rádió felderítő század is. Ezen túl a rendelet kitért 18 HM közvetlen katonai vagy ilyen jellegű intézmény kibővítésére, illetve újjászervezésére. Az intézkedés külön foglalkozott a határőrséggel. A Határőr Parancsnokságot, Határőr Főparancsnoksággá keresztelték el, ez inkább a határőrség szerepének növekedését hangsúlyozta, mint a szervezeti átalakulást, bár létszámuk jelentősen nőtt.

A rendelet irányt mutatott az új behívási és kiegészítési rendszer kialakítására, valamint a személyi nyilvántartás létrehozására és az anyagi felszerelés sorrendjére is. Fontos előírása volt a rendeletnek a tisztet és tiszthelyettest képző iskolák felállítására vonatkozó rész. Ennek alapján kezdhette meg működését 1947. október1-én a Honvéd Kossuth Akadémia, majd a Hadiakadémia is. Az előbbi feladata volt olyan tiszt- és tiszthelyettesi kar kinevelése, amely elfogadja és hű követője a kommunista eszmeiségnek. Ennek biztosítékát a származásban találták meg, ezért munkás- és parasztszármazású fiatalok tömegét toborozták hivatásos katonai szolgálatra. A Hadiakadémia feladata volt a magasabb beosztású parancsnokok, a magyar vezérkari tisztek képzése, a proletárdiktatúra megerősödésével¾kétéves fennállás után¾felszámolták, a magasabb beosztású tisztek képzését a Szovjetunióban folytatták.

Összességében az új hadrend¾a kommunista elképzeléseknek megfelelően¾az anyagi lehetőségek függvényében létrehozta egy továbbfejlesztésre lehetőséget adó párthadsereg kereteit.