Hadműveleti szünet és védelem a Dnyeper nyugati partján (augusztus17—október11.)

A nyikolajevkai harcok után a Gyorshadtest mozgásképtelenné vált, mert elfogyott az üzemanyaga. Ennek az volt az előzménye, hogy a támadás előtt a németek kiutalták ugyan a szükséges hajtóanyagot, de 700 kilométerre az arcvonal mögött, ezért Miklós tábornok egyszerűen megtagadta az átvételt. Valószínű azzal a szándékkal, hogy a mozgásképtelenséggel kész helyzet elé állítsa a németeket, és végre kicsikarja a már régóta esedékes hadműveleti szünetet, amely augusztus17-étől 27-éig tartott. A 10 nap alatt az állományt pihentették, felzárkóztatták az anyagi alapot és feltöltötték a dandárokat. A legnehezebb helyzetben a lovasdandár volt. A nyikolajevkai harcok végére 6000 lóból 3300 vesztesége volt. Ezek többsége még felgyógyult, megerősödött, de nagyobb igénybevételre már nem voltak alkalmasak.

Míg a Gyorshadtest pihent és feltöltést hajtott végre, a német csapatok kijutottak a Dnyeperhez. Vezetésük kedvezőnek ítélte meg a helyzetet arra, hogy Kijev térségében védő szovjet Délnyugati Frontot a Közép- és Dél Hadseregcsoportok szárnyairól Lohvica irányában mért csapással bekerítsék. Ezért minden ütőképes erőre szükségük volt. Mivel Dnyepropetrovszktól délre két páncéloshadosztályuk látta el a folyó védelmét, a Dél Hadseregcsoport parancsnoka úgy határozott, hogy ezen erőket a Gyorshadtest előrevonásával és védelembe rendelésével váltja ki. A Dnyeper és part menti sávja igen sajátos jelleggel bírt. A jelzett szakaszon a folyó szélessége 600-1200m között ingadozott. Vízsebessége nagyobb a Duna magyarországi szakaszának átlagánál. A partviszony igen váltakozó, különösen ebben az időszakban. A nyugati part felső szakasza 15-20 méterrel magasabb volt, mint a túloldali terület, helyenként mélyen homokos, teljesen kopár (sztyeppe jellegű), máshol sűrűn benőtt és horhosokkal tarkított. Zaporozsjénél egy nagy kiterjedésű sziget emelkedett ki a folyómederből. Ott a folyó ágai 200-300, illetve 400-800 m re szűkültek. A Gyorshadtest megérkezésekor a szovjetek felrobbantották Zaporozsjénél a zsilipet, aminek következtében a folyó 10-15km szélesre duzzadt, így a partot napokig lehetetlen volt megközelíteni. Az árhullám levonulása után a vízszint lényegesen lecsökkent, visszatért eredeti medrébe, miközben a déli szakaszon kisebb szigetek tömkelege bukkant elő. A folyóvédelem időszakában mindkét fél nagy erőfeszítéseket tett a szigetek birtoklásáért.

Miklós tábornok a 200km-es(!) védőszakaszon állományát négy részre osztotta. Északon a lovas és a kerékpáros részekből létrehozta az Ankay csoportot, míg a középső és a déli szakaszt a 2., illetve az 1. gépkocsizó dandár szállta meg. A negyedik részt a gépkocsizó tartalék képezte. Az egyes harccsoportok összetétele vegyes volt. A védelem felépítésénél gondolni sem lehetett összefüggő és mélyen lépcsőzött állások létrehozására. Az első vonalat a műszaki zárakkal összhangban felállított figyelő-fülelők láncolata képezte. Mögöttük tábori őrsszerűen kiépített és működtetett raj-, szakasztámaszpontok húzódtak. A sort végül a tartalékok vonala zárta, amelyeket századnál 1-3 raj, zászlóaljnál egy-két szakasz, dandárnál egy puskás és egy forgalomszabályzó század, míg a hadtestnél két lovas osztály erő képezett. A nehézfegyvereket a szigetekkel szemben, uralgó pontokon helyezték el, míg a harckocsikat tartalékban hagyták. A október elejéig tartó folyóvédelem nagybani jellemzése: a magas vízállás időszakában zsákmányolt vízi járműveken golyószórókból, műszaki katonákból és tüzérfigyelőkből összeállított felderítő járőrök kutatták át a folyamszakasz túlsó partját és a szigeteket. Miután a víz apadni kezdett, egyre nagyobb számban jelentek meg a polgári ruhás partizánok a szigeteken, majd őket soralakulatok követték. A magyar felderítő járőrök igen gyakran vívtak tűzharcot részben a vízi járművekről, részben a szigeteken, azok felderítése során. Hamarosan megkezdődött a polgári ruhás partizánok átszivárgása a Dnyeper nyugati partjára, is és mint halászok és egyéb vízi munkások elvegyültek a települések lakossága között. Éjszakánként pedig egyre nagyobb katonai csoportokat vezettek át az innenső partra. Sokszor jelenlétüket csak a terrortámadások, rajtaütések alkalmával lehetett felfedezni. Pár nap után állandósultak a szovjet átkelési kísérletek, amelyek mindig igen erős leplező tüzérségi tűzzel és légitámadásokkal párosultak.

Ezt az időszakot jól jellemzi a következő eset. Az egyik éjjel a több mint 20km szélességben védő 2. gépkocsizó zászlóalj sávjában, Nyikopol térségében egy szovjet lövészzászlóalj kísérelt meg átkelni szűk szakaszon. A figyelők időben felfedték a partváltás kezdetét és segítséget kértek. A dandártartalékból rövidesen megérkezett egy puskás század és 10 harckocsi. Itt még javában tartottak a harcok, amikor az 1. gépkocsizó zászlóaljat, amely 47km-es szakaszt védett, szintén megtámadta egy megerősített lövészzászlóalj. Az ellenséggel szemben csupán egyetlen tábori őrs, valamint a 4k-re települt zászlóaljparancsnokság és a másfél szakasz tartalék állt. A zászlóaljparancsnokság ezen kis erőkkel órákon át feltartóztatta a támadókat, míg be nem érkezett 65km távolságról a dandár utolsó tartalékait jelentő három szakasz és 5 darab harckocsi. A hajnalban induló ellenlökések szinte teljesen megsemmisítették a védelembe beékelődött ellenséget. Az 1. gépkocsizó zászlóaljnál 180 foglyot ejtettek és 200 szovjet halott katona maradt a helyszínen. Az egyre erősödő harcok után végre a németek is belátták, hogy a széles arcvonal miatt a hadtest képtelen feladatát maradéktalanul teljesíteni. Szeptember7-e és 8-a között leváltották az 1. gépkocsizó dandárt, így a védelmi sáv szélessége közel felére csökkent. Ezt követően a hadtest sokkal zártabb figyelő- és tűzrendszert tudott kialakítani. A reálisabb feladat, a víztükörre szervezett elhárító tűz megtette hatását. A zászlóalj, nem egy esetben ezred erejű, tüzérségi tűzzel és légi csapásokkal támogatott átkelési kísérleteket már a kezdet kezdetén elfojtott. A tartalékokat kiválóan felkészítették, pontosan ismerték az elől lévők helyzetét, az odavezető utakon éjszaka is bármikor oda találtak. Az összeköttetést többszörösen is megszervezték. Futárszolgálatok, vezetékes eszközök és rádiók álltak rendelkezésre. Ezen kívül kidolgozták, a lát- és hangjelek rendszerét is. Már arra is jutott erő, hogy a magyar kötelékek is nyugtalanítsák az ellenséget, és vállalkozásokat hajtsanak végre. A korabeli leírások elismerőleg szólnak a szovjet katonákról.

A Dnyeper-mentén vívott védelmi harcok szokatlanul fárasztóak voltak. Nappal a rejtőzés, a mozgás teljes hiánya, éjjel a feszült figyelem és véget nem érő véres harcok idegileg és fizikailag is, egyre jobban felőrölték a már amúgy is kifáradt magyar katonákat. A küzdőket csak néha tudták leváltani, mert kevés volt a tartalék, még tisztálkodási lehetőség is alig akadt. A német páncéloshadosztályok előretörésével párhuzamosan megszűnt a Gyorshadtestre nehezedő nyomás és október6-ától a védelmi hadművelete lényegében véget ért. A 17. német hadseregparancsnok 11-éig pihenőt biztosított a hadtest számára. Miklós tábornok ezt az időt a mögöttes területek megtisztítására, a német előretörések szárnyainak fedezésére, illetve feltöltésére és pihentetésére fordította. Október10-én pedig végleges döntés született arról, hogy a lovasdandár lovas részeit kivonják. A hazavonulók Pongrácz ezredes parancsnoksága alatt gyülekeztek. A németek több kísérletet tettek arra, hogy a lovasdandárt visszatartsák, és megszállási feladatokra használják fel. Miklós tábornok határozott fellépésének köszönhető, hogy ezek a kísérletek kudarcot vallottak. Szigorúan megparancsolta Pongrácz ezredesnek, hogy a dandárt minden körülmények között vigye haza, ha kell erőszak árán is. A dandár utolsó részei november elején értek Kassára. Ünnepélyes fogadtatására és a díszszemléjére 1941. november15-én került sor.

Támadás a Donyec-medencében és a Gyorshadtest hazaszállítása (október12—november 15.)

A pár napos pihenő után a Gyorshadtest október12-én megkezdte előrevonását, hogy felvegye támadó pozícióját a 17. német hadsereg arcvonalában. A szűnni nem akaró esőzések következtében a magyar-német csapatok kénytelenek voltak megállni. A közel egy hétig tartó kényszerpihenőt új támadó csoportosítások létrehozására fordították. A 17. német hadseregnél és a Gyorshadtestnél is átszervezések történtek. A gépesített és harckocsi csapatokból ütőképes, jó menettulajdonságokkal rendelkező harccsoportokat hoztak létre.

A Gyorshadtestnél a zászlóalj harccsoportok a következő erőkből álltak; egy gépkocsizó zászlóalj, egy-két gépvontatású üteg, egy gépvontatású légvédelmi szakasz, egy-két műszaki szakasz és 5-10 darab harckocsi. Az 1. gépkocsizó dandár került az első lépcsőbe, amelyet a 2. gépkocsizó dandár jobbra eltolódva követett. A kerékpáros zászlóaljak Ankay alezredes parancsnoksága alatt a 17. német hadsereg alárendeltségébe kerültek. A gyalogrészek a főerők mögött biztosítási feladatokat láttak el, és személyi tartalékot képeztek. A két gépkocsizó dandárunk előtt két-két felderítőosztagot alkalmaztak; egy felderítő puskásszázad, egy tüzérüteg, egy légvédelmi üteg, egy utász-szakasz és egy harckocsi szakasz erőben.

A soron következő hadműveletek célja a szovjet erők bekerítése volt Harkov térségében, és minél előbb kijutni a Donyec-medencébe. A támadás súlyát Rozsdesztvenszkoje¾Mecsebelovka¾Izjum irányában határozták meg. Az 1. gépkocsizó dandár harccsoportjai október19-én egymás mögött (Peinlich, Temesvári, Baló) a két felderítőosztag fedezete mellett nyomult előre. Rozdesztvenszkoje ellen a Peinlich harccsoport kezdte meg a támadást, de már a település előtt megtorpant. A Britaj patak megáradt és a túloldalról olyan erős elhárító tűz zúdult a harccsoportra, amely jelezte, hogy a támadáshoz az egész dandár erejére szükség lesz. Major vezérőrnagy ezért úgy döntött, hogy a támadást az alapos felkészítés befejezéséig leállítja. Az új támadás időpontjának 20-át határozta meg. A felderítők jelentése alapján megállapítást nyert, hogy a dandár előtt egy megerősített lövészhadosztály védekezik, melynek elővéd zászlóalja Rozdesztvenszkojét, míg főerői Mecsebelovkát védik. A hídverés a Britaj patakon csak késő délután fejeződött be. A Peinlich harccsoport, hogy teljesítse a napi feladatát, a sötétség leple alatt betört a szovjet elővéd állásaiba. A váratlan és határozott támadás meglepte az ellenséget, akik nehézfegyvereiket hátrahagyva menekülésszerűen visszavonultak a fővédőövük mögé. A harccsoport, fenntartva a tűzösszeköttetést, szorosan követte a visszavonulókat és felzárkózott az ellenség fővédőöve előtt húzódó műszaki zárrendszerre. Míg a dandár főerői a másnapi támadásra készültek, Szentgyörgyi főhadnagy saját kezdeményezésére műszaki katonákkal megerősített századával, áthatolva a mély harckocsi árkon és a műszaki záron 21-én 01 órakor betört a szovjet védelembe. A meglepett ellenséget szétugrasztva a település közepéig nyomult előre. A dandárparancsnok azonnal riadóztatta elől lévő harccsoportjait, amelyek reggelre elfoglalták a település nagy részét és mélyen behatoltak a szovjet lövészhadosztály védelmébe. A kora reggeli órákban a védők két zászlóaljból álló csoportosítással ellenlökést hajtottak végre a falu irányába. A támadókat szervezett tűz fogadta, míg a tartalék század a megerősítésül kapott Toldi harckocsikkal átkarolta a szovjeteket. Az ellenlökés alig egy óra alatt összeomlott, s vele együtt az utolsó szervezett szovjet védelem is a Donyectől nyugatra. Ebben a szép sikerben igen nagy érdeme volt Szentgyörgyi főhadnagynak és a dandárparancsnoknak, akik személyes bátorságukkal, magukkal ragadták az egész támadó lépcsőt, sőt még a 257. német hadosztályt is. A dandár a harcok során 1000 fő foglyot ejtett és igen nagy mennyiségű hadianyagot zsákmányolt. Hot vezérezredes a nagyszerű győzelem hírére meglátogatta a magyar dandárt és igen elismerően szólt teljesítményéről

Közben Miklós vezérőrnagy egyre türelmetlenebbül kérte a Gyorshadtest kivonását. Mivel egyértelmű választ nem kapott, a parancsnokságot átadta Major vezérőrnagynak, majd október27-én a német főhadiszállásra, onnét pedig Budapestre repült. Újabb esőzések következtében szinte az egész 17. német hadsereg a sár fogságába esett. A magyar dandár ennek ellenére gyalogosan folytatta előnyomulását és a hónap végére kijutottak a Donyec folyóhoz. Miklós vezérőrnagy november11-én érkezett meg, a már oly régóta várt kivonási paranccsal. A hadtest Dnyepropetrovszk térségében gyülekezett. 25 000 fő saját járműveiken, míg 15 000 fő vonaton tért haza. Fogadásukra és ünnepi díszszemléjükre 1941. december14-én került sor a Hősök terén. Az I. magyar királyi Gyorshadtest a honvédség legmozgékonyabb, legütőképesebb kötelékének számított, amelyet kiváló parancsnoki állomány vezetett. Bár különböző szerkezetű, manőverező képességű és lökő erővel rendelkező részek (harckocsizó, gépkocsizó, kerékpáros és lovas) összeolvasztása nem volt szerencsés dolog, de ez nem a korszerűtlen elveket valló nézetek, hanem a kényszerűség következménye volt. A Magyar Királyi Honvédségnek egyszerűen nem volt lehetősége korszerű technikával ellátni a hadtest valamennyi egységét. A Gyorshadtest mindezek ellenére kiválóan helytállt a több mint 4 hónapig tartó harcok alatt. Felszereltségéhez mérten erőn felül és példásan teljesített, veszteségeinek nagy része is a gyengébb színvonalú technikai ellátottságából adódott. Személyi vesztesége 4524 fő (208+4316) volt. Meg nem térülő veszteségei: 1200 db gépjármű, 30 db repülőgép, 28 löveg, a páncélos eszközök 80¾85%-a.

A Gyorshadtest tevékenységének értékelése

Major vezérőrnagy (az 1. gépkocsizó dandár parancsnoka) hazatértük után igen szakszerű és részletes jelentést írt a Gyorshadtest tevékenységéről, a harcok tapasztalatairól. Részletezés nélkül néhány szemelvény a jelentésből.

Az oroszországi hadműveletek jellemzéséről

„Ismert tény, hogy a német támadás nem várt időben megelőzte az ugyancsak támadásra készülő orosz hadsereget. Ezért a németek már kezdetben sem találtak összefüggő védelmi vonalakat. A német csapatok minden igyekezete arra irányult, hogy a résekben minél mélyebbre előretörjenek motorizált csapataikkal és bekerítsék a szabad szárnyakkal rendelkező orosz gócokat. A hadműveleteket tehát a folyamatos mozgás, a gyors térnyerésre való törekvés jellemezte. Az oroszok igyekeztek a nagy mélységbe előretörő ékeknek gátat vetni, ami a közlekedési útvonalak rombolásából, ellentámadásokból és a főirányokban hosszabb-rövidebb idő alatt kiépített védelmi vonalak megtartásából állt. A németek eme gátak felszámolása érdekében igen mozgékony és erős ún. Voraus-Abteilunk-okat (előretolt csapatokat) alkalmaztak.... A különböző menetsebességű csapatrészeknél a teljesítmény a leglassúbb járművek szintjére esik vissza. A harcot az egyes részek széttagolása, magára hagyatottsága és önállósága jellemezte. Már a zászlóaljak is szabad szárnyakkal rendelkeztek, amelyek átkarolásával mindig számolni kell.”

A vezetésről

 „A magasabb vezetés sikerét …elsősorban az egyéni cselekvőképesség, a megbízható hírhálózat és az alárendeltek helyzetéről való tökéletes tájékozottság biztosítja.… A harcok bevezetésénél a hadtestparancsnok tartózkodjék annyira elől, hogy személyes benyomása és ráhatása legyen az eseményekre. Ezt legcélszerűbb úgy megoldani, hogy legszűkebb törzse (1 fő vk. tiszt, 1 fő parancsőrtiszt, 1 fő tolmács és 1 rádióállomás) csekély biztosítással (2 motorkerékpáros, vagy Botond gépjárművön szállított fél raj) az élcsapatokat szorosan követi, innen utasítva a tágabb törzsben tartózkodó vezérkari főnököt parancsainak továbbítására. A dandárokat közvetlenül irányítja, de parancsairól azonnal tájékoztassa tágabb törzsét. Ez a módszer igen jól bevált. Az első lépcsők érezhették parancsnokuk jelenlétét, míg a harchoz felfejlődő hátsóbb lépcsőkre jó hatással volt midőn megpillantották őt a tűzvonalban.

A hosszú, részleteket tartalmazó parancsok általában elkéstek, s mire leértek a végrehajtókhoz, már túlhaladott állapotokat találtak… A megoldás: rövid részletparancsok kiadása rádión, vagy írásban mozgékony hírvivő útján.

Az alsó vezetőket a nagy önállóság jellemezze, a kapott feladat szellemében kezdeményezően járjon el. Az ilyen parancsnokok mindig sikerrel, kevés veszteséggel oldották meg feladataikat. …

A parancsnokok több mint 11 féle térképből dolgoztak, s nem volt ritka, amikor csak 1:300 000 méretarányban állt rendelkezésre, domborzat feltüntetése nélkül… Az orosz, illetve a szovjet térképek egyáltalán nem voltak pontosak. Olyan helyiségeket tartalmaztak, amelyek nem léteztek, a meglévőknek pedig nyomuk sem volt, vagy éppen nagy távolságra máshol voltak fellelhetők…

Mindez megkövetelte az előzetes szemrevételezéseket és tolmácsok alkalmazását.”

A felderítésről

„Az elméleti képzettségünk teljesen tisztában van a felderítés fontosságával. Az első hetekben mégis előfordultak mulasztások. Számos esetben történtek menetek és támadások anélkül, hogy nem álltak rendelkezésre felderítési adatok. A váratlan megbosszuló meglepetések hamar kijózanították a vezetőket.

A földi felderítés eszközei a felderítő zászlóaljak voltak. Ezeket rendszerint egy tüzérüteggel, egy légvédelmi gépágyús szakasszal, egy harckocsi-szakasszal, egy forgalomirányító- és egy utászszakasszal, valamint egy gépkocsizó puskás századdal kellett megerősíteni. Így ez a kötelék összetételében igen hasonlított a német hadosztályok Voraus-Abteilung-jához…

A csapatok általában hajlamosak voltak, különösen éjszaka a harcfelderítések elhanyagolására. Ez is hozzájárult sok esetben ahhoz, hogy a szovjetek éjszaka le tudtak válni csapatainkról.”

A biztosításról

„a.) Menetbiztosítás: …Tekintettel arra, hogy a hadtest általában két, a dandárok egy menetvonalat kaptak, az élen menetelő felderítő zászlóaljak menetbiztosítási feladatokat is kaptak… Az elővéd legtöbbször úgy szerepelt, mint a felderítő zászlóalj második lépcsője. Az elővéd gyakran megerősítette a felderítő zászlóaljat egy puskás századdal és egy lövegszakasszal.

…Az elővéd és a felderítő zászlóalj lényegében egy erős harccsoportot képezett, amely önmagán belül hernyóaraszolás módszerével mozgott előre. Az elővéd a felderítő zászlóaljat 25-30km távolságra követte. A két kötelék együtt 1 1/2 gépkocsizó zászlóaljból, egy harckocsi- és egy páncélgépkocsi századból, 1-2 tüzérütegből, 8 páncéltörő lövegből, 3-4 légvédelmi gépágyúból, egy műszaki századból állt és meghaladta a dandár összerejének 1/3-át.

A felderítő zászlóalj motorkerékpárosokkal, vagy gépkocsizó gyalogsággal megerősített páncélos élt tolt előre. Ezen él mögött az előosztag menetelt a műszaki erőkkel és páncéltörő eszközökkel megerősítve. Őket a felderítő zászlóalj zöme követte 5-6km távolságra lemaradva, kellő önbiztosítás mellett.

A dandár elővéd zászlóalja egy erősebb elő osztagot különített ki saját biztosításra és a felderítő zászlóaljjal való kapcsolattartásra.

A dandár főerői 20 kilométernyi távolságban követték az elővédet, kijelölt csoportparancsnok vezetése alatt… A menetoszlopot páncéltörőkkel megerősített utóvéd zárta be.

b.) Biztosítás a harc alatt: Tekintettel arra, hogy már a zászlóaljak is szabad szárnyakkal rendelkeztek, így azok biztosításáról mindig gondoskodni kellett. Az orosz páncélosok előszeretettel támadták az oldalakat, amit csak jól szervezett páncélelhárítással lehetett ellensúlyozni. A magyar csapatok kezdeti oldalérzékenysége fokozatosan megszűnt.

A hát biztosítása a mögöttes lépcsőkre hárult, de az önállóan tevékenykedő kötelékeknek maguknak kell gondoskodniuk. Ide tartozik még a helység és erdei harcoknál a már birtokba vett terület átfésülése, a visszamaradt ellenség felkutatása.

c.) Biztosítás nyugvás alatt: A mélységben tagozott nyugvás már önmagában is biztonságérzetet nyújt, mindenek előtt az elölről jövő rajtaütésekkel szemben. Ugyanakkor minden esetben gondoskodni kell az oldal és a hát biztosításáról is. Az éjszakai szállásra alkalmas helyeket mindig alaposan át kell kutatni. (Az 1. gk. dd. pságot egy emeletes házban orvtámadás ért, a padláson elhelyezett víztartályban megbújt négy szovjet katona részéről. Ez a figyelmetlenség 3 fő halottat és 5 fő sebesültet követelt.)”

Az összeköttetésről

„…sok mulasztás fordult elő, különösen a harcok és az előnyomulás során. Be kell vallanunk, hogy a csapatok közötti hézagok üressége igen sokáig idegesítően hatott a csapatokra. Augusztus végéig sokszor előfordult, hogy német gyalogsági és tüzérségi tűzbe kerültek csapataink, mert azok nem keresték az összeköttetést s nem engedték magukhoz a mi összekötő járőreinket.

Sokszor a nagy távolságok és a gyors helyzetváltozások következtében csak a rádiókra lehetett számítani.”

A menetekről

„Az orosz útviszonyok mélyen ama színvonal alatt voltak, mint amit eleve elképzeltünk. Minél keletebbre értünk, annál ritkábban lettek a köves alapépítményű utak, Kamenyec-Podolszkij után egy-két 100km-es szakaszt kivéve már csak földutak álltak rendelkezésre. Ezek egészen különleges természetűek. Száraz időben az úttest kőkeménységű és sokszor jobb, mint a kő és aszfaltút. Elég volt azonban egy ötperces zápor ahhoz, hogy szétmálljon és a bogárhátú formája miatt a szembejövő forgalom lehetetlenné, váljon… A heves légköri zavarok lényegesen csökkentették a híradás lehetőségét. Mindezek a tényezők erősen próbára tették a csapatokat, ezért leleményes kiegészítő rendszabályok foganatosítására volt szükség.

Ilyenek: az oszloprészek önállósítása, a terepjáró, vontatóképes gépjárművek arányos elosztásával, a tüzérség és a műszaki alakulatok arányos szétosztása, a kisegítő vontatók beállítása a nehéz útszakaszon, valamint szükséganyagok, esetleg állati vontatóerő felhasználása stb.

Tartós esőzések október10-e után kezdődtek el. A fagyok beálltáig csak a Botond típusú járművek tudtak többé-kevésbé megbízhatóan mozogni. Ezek terepjáró képességét nagymértékben növelték a kerekekre felszerelt hóláncok. Ebben az időszakban igen fontos volt az azonos menetteljesítményre képes csapatrészek kialakítása úgy, hogy az önálló harcra is alkalmas legyen…

A forgalomszabályozás a menetek igen fontos része.

Eszköze a forgalomszabályzó század (dandáronként), amely harcos század.

Feladatai: az út szemrevételezés, amit legtöbbször a műszakiakkal és a felderítőkkel old meg, az útmegjelölés, táblákon feltüntetett ismertető jelrajzokkal, az útkereszteződésekben, rossz látási viszonyoknál irányító közegek hátrahagyása, a menetakadályoknál forgalmat irányít, lemaradókat gyűjt és irányít, elöljárókat tájékoztat az oszlopok helyzetéről, harc előtt eltolási lehetőségeket keres és jelöl ki, míg harc alatt tartalék harci erő.

A németek minden gépjárművezetővel közölték a menetcélt. Ez a tájékozódás és titoktartás szempontjából meggondolandó eljárás. A Gyorshadtestnél az utakat római számmal jelöltük és tűzettük ki, amit mindenkivel közöltünk. A vonatkozási pontokat (településeket, körleteket, útelágazásokat stb.) arab számmal határoztuk meg az állomány részére. A vonatkozási pontok igazi tartalmát csak a térképpel ellátott parancsnokok ismerték. Ez a módszer igen jól bevált. A rádión nyíltan lehetett forgalmazni és kizártuk a tévedés lehetőségét…

Az éjjeli meneteket igen gondosan elő kell készíteni, mert különben az oszloprészek leszakadnak. Fontosabb feladatok: a menetek előtt, ha lehetséges szemrevételezés; több forgalomszabályzó alkalmazása és lámpával való ellátása, az oszlopok között nagyobb távolságokat kell hagyni, mert az előrejutás nehezebb, az élen haladó sokszor megáll tájékozódni; torlódások esetén figyelőőrsöket kell felállítani, akik jelzik, amikor az előttük lévő oszlop megindul; a gépjárművezetőket minden lehető alkalommal pihentetni kell.”

A harcról

„A találkozóharc

Ennek általában az alábbi formái fordultak elő.

1. Amikor mindkét fél élei menetközben ütköztek egymásba. Ilyen esetekben az azonnali vakmerő rámenés, még a járőrök vonatkozásában is megtorpantja és védekezésre kényszeríti az ellenséget. Ebben a pillanatban már szabad oldalai vannak, amelyeket a menetvonalról letérő felderítő járőrök hamar kikezdhetnek….

Miután a felderítő zászlóalj minél szélesebben bevezette a harcot, a vele, együttműködő elővéddel mindig sikeresen verte szét, vagy szorította vissza az ellenséget. A mi erős összetételű éleink gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, amelyben a gyorsan cselekvő tüzérség fontos szerepet játszott. Az egyre szélesedő arcvonalunk lehetővé tette a mindkét oldalú átkarolást, vagy olyan terepszakasz elfoglalását, amelyről a főcsapat kedvező irányban átmehetett támadásba….

2. Amikor vizes akadálynál biztosítottuk a javítási vagy hídverési munkálatokat és a felvonuló ellenség élei fedező erőinkbe szaladt.

A széles arcvonalú és oldalt lépcsőzött biztosítás minden esetben lehetővé tette zsákok képzését. A szárnyakon elhelyezett mozgékony és tűzerős részekkel gyorsan be lehetett a zsákot zárni, illetve abba befutókat megsemmisíteni.

A túlparton küzdőknek a nyomatékot az elővéd tüzérsége adta meg.

3. Amikor saját éleink ráfutottak az ellenségre. Az oroszok azt a módszert alkalmazták, hogy az él biztosítókat, felderítő járőröket átengedték a jól álcázott vonalaikon és csak a főerőkre nyitottak meglepetésszerű tüzet. Ha az ellenség felderítésben megelőzött minket, maradt elég ideje rejtett terepet kiválasztani és a tüzét megszervezni.

…A felderítő zászlóalj, illetve az elővéd zöme ilyenkor azonnal teljes erővel vágjon bele az ellenség ellenállásába. A habozást nem tűrő gyors cselekvés mindig sikerrel járt, amellett, hogy: áttörte a még gyenge ellenséges vonalat, elfoglalta az ellenségtől a védelemre alkalmas terepszakaszt, az ellenség főerőit kedvező és előkészített terepszakaszon tudta fogadni, és nem utolsó sorban felmenti az ellenség tűzhatása közé szorult sajáterőt.

Fegyvernemek a találkozó harcban:

A tüzérség ritkán volt abban a helyzetben, hogy összevontan központi vezetés mellett támogassa a találkozó harcokat. Mint azt a meneteknél jeleztem, a célszerűség és a rossz útviszonyok a szétosztást követelték meg. Összevonásra csak azután kerülhettek, amikor a támadási terv elkészült, befejeződött a csapatok felfejlődése.

Alkalmazása:

a.      a súlyon lévő zászlóalj mögé vonni és a már ott lévővel támogató csoportot képezni,

b.      a szervezetszerű tüzérségen felüli erőkből, különösen a közepes lövegekből központi tüzércsoportot létrehozni, vagy

c.       a zászlóaljakat, támogató ütegeket a harc alakulásához mérten összműködésre bírni.

Ezen esetekhez a tüzérparancsnok jelenléte szükséges, aki mindig a dandárparancsnokkal a tűzvonal közelében tartózkodjon. A zászlóaljaknak alárendelt ütegek rendszerint nyílt tüzelőállásból, közvetlen irányzással nyitották meg tüzüket. Harcászati biztosításukról maguknak kell gondoskodniuk. A tüzérségi figyelésbe és felderítésbe a támogató gyalogságot be kell vonni, amit mindig szívesen vállalt.

Szaklégvédelem

Hasonló okokból a menetek alatt már szétosztásra kerültek. A harc során a légvédelmi parancsnokként működő legidősebb légvédelmi tiszt ugyanúgy rendszerbe vonja az ütegeket, mint a tüzérparancsnok. A dandároknak csak egy 6 löveges gépágyús ütege van, ami kevés. A harcok során kaptak még egy légvédelmi tüzérosztályt. Ez volt az a legkisebb erő, amely a dandárt még megbízhatóan tudta oltalmazni.

Páncélelhárítás

Egységesen a találkozó harcokban megszervezni lehetetlen. Minden dandárnak, ezen belül zászlóaljnak önállóan működő páncélelhárítása kell, hogy legyen. Ebben részt kell vennie minden 20 mm-es nehézpuskának, harckocsinak, páncélgépkocsinak, a 37 mm-es páncéltörő ágyúnak, a 40 mm es légvédelmi gépágyúnak és a tarackoknak.

A legnagyobb sikert az az irányzó éri el, aki rejtett tüzelőállásból 100m-re meri engedni a páncélost, és higgadtan tud még irányozni. Tüzet korábban akkor kell megnyitni, ha felfedezték az elhárító tűzfegyvert, de csak azután, amikor a páncélos megállt. Találkozó harcban az oldalak biztosítására mindig gondolni kell. Ezen csoportokat elhárító tűzfegyverekkel meg kell erősíteni és lépcsőzni kell.”

Támadás a védelemre berendezkedett ellenség ellen

„A támadás lefolyásának mikéntjét elsősorban az ellenség védelmi rendszere, műszaki kiépítettségének foka határozza meg. Ezek közül a következő esetek fordultak elő:

Utóvédek halogató harca az előterep műtárgyainak rombolásával. Ez leggyakrabban a hidak környékén fordult elő…

A felderítő zászlóalj és az elővéd szükségeszközökön, gyalogosan gázlókon, vagy harácsolt vízi járművekkel azonnal megkezdte az átkelést és hídfőszerűen biztosított. Valamennyi tüzérüteg ezen csoportok harcát támogatta. A hídfő egyre bővült, mert mind több saját erő kelt át. A közben elkészült szükséghídon átkeltek a főcsapatok és támadáshoz csoportosultak.

2. Nagyobb erők találkozóharcát megakadályozó védelmi berendezés, amelynek előkészítéséhez több óra állott rendelkezésre.

Ha az orosz felderítés időben megállapította előremozgásunkat, az ugyancsak felénk mozgó ellenséges zöm megállt egy alkalmas terepszakaszon és ott gyorsan védelemre rendezkedett be.

Ebben az esetben a viszonylag nagy tűzerővel rendelkező élcsapat (f. z. és elővéd) azonnal bevezette az erőszakos felderítést, mind szélesebb arcvonalon. Páncélosaink a gyalogsággal együtt kiválóak voltak arra, hogy a védelembe bele-bele döfjenek, felmérve azok mélységét és tűzrendszerét. Ezen erők lekötő tevékenysége mellett főerőink kihúzódtak oldaltámadásra. Ez jó tüzérségi támogatás esetén mindig meghozta a sikert.

3. Nagyobb erők több napig tartó védelmi berendezkedése az előterep elaknásításával.

Erre akkor került sor, amikor a szovjet erők már előre elhatározták, hogy azt hosszabb időn keresztül fogják tartani. Az aknákat több egymás mögött fekvő övben, övenként több vonalban sakktáblaszerűen telepítették. Ezen kívül a támpontokat is félkörben körülvették aknákkal, helyenként drótakadályokkal…

Az aknaövön 10-15m széles átjárón a puskás szakaszok már veszélymentesen áthaladhattak, tüzérségi és géppuskás fedezet mellett. Az előnyomulás ezt követően igen lassan haladt, mert az előterepet tüzetesen át kellett vizsgálni. Különösen azon helyeken, ahol friss földkivágásokat fedeztünk fel.

A figyelésnek igen fontos szerepe volt, különösen az ellenség harcelőőrseit illetően. Ugyanis visszavonulási utjaikat bátran lehetett használni, mivel azok nem voltak elaknásítva. Ezen felül minimálisan egy század számára szükséges sávot is meg kellett tisztítani a betöréshez, illetve a résütéshez. Az ilyen támadást nem lehetett lerohanás szerűen végrehajtani. Ennek előkészítéséhez és befejezéséhez 2-3 nap kell.

4. Tervszerű védelemre való berendezkedés, az előterepen harckocsi-árokkal, aknamezőkkel, drótakadályokkal. (1-2 hétig tartó védelmi munkálatokkal előkészítve).

A támadás rendje: az előterep kézbevétele, az előőrsök elűzése; a védelem részletes feltérképezése harcfelderítéssel és légi megfigyelés által; a támadási terv kidolgozása; súlyképzés az ellenség gyenge pontján és betörés.

Cél a védelem átvágása, felborítása és jobbra-balra történő felgöngyölítése.

5. Természetes akadály mögötti tervszerű védelem, hosszabb ideig tartó előkészítéssel.

Ilyen esetekben a gyors siker csak akkor érhető el, ha sikerül a hidakat az ellenséggel együtt elérni, vakmerően megrohanni. Rajta páncélosokkal gyorsan átjutni és túlparton hídfőt képezni. Ennél elengedhetetlen az erős légi és tüzérségi támogatás.

Ha ez nem sikerül, csak a szabályzatban lefektetett tervszerű előkészítés marad.

A tüzérségünket a védelemhez fejlődött ellenség ellen igyekezni kell egy kézbe fogni. Különösen akkor, ha a védelem kiépítettsége előrehaladott.

A harckocsiknak fontos szerepük van a betörésnél és az ék előretörésénél. Kiválóan alkalmasak összeköttetés fenntartására is. Ellentámadások elhárításában való részvétel miatt mindig legyen néhány harckocsi tartalékban.

A légvédelemnek a támadási tervhez kell igazodni. Legyen képes a támadás menetét követni, a betörés helyén súlyt képezni.

A műszaki egységek beosztásánál a betörőket és a felderítést, végrehajtókat kell elsősorban figyelembe venni.

A harci repülők közreműködése igen fontos a betöréseknél, hídfőképzésnél s az ellentámadások elhárításakor. Igen eredményesen működnek az ellenség védőállásainak, tűzfegyvereinek, készülő ellentámadásának felderítésében, a tüzérségi tüzünk hatásának megfigyelésében. A bombatámadások során fontos a gyors és biztos rádióösszeköttetés a földi és a légi egységek között.”

A védelemről

„Hadjáratunk során csak folyam menti védelemben volt részünk.

1. A Bug mentén történő előnyomulás során 1-3 napig hídfőállásokban.

A gyors előretörés következtében egyes esetekben hídfő képzése vált szükségessé, abból a célból, hogy átkelőhelyeket megbízhatóan kézen tartsunk lemaradt (hátsóbb) lépcsők beérkezéséig és a további támadás megkönnyítése érdekében. Ezek a hídfők mindig igen szélesek voltak.

2. A Dnyeper mentén öt-hétig tartó folyamvédelem.

A hadtest kezdetben több mint 200km szélességben védett. Ekkor a védelemnek nem volt mélységi tagozódása, sőt még a hézag nélküli figyelést sem lehetett teljesen biztosítani. Ezért a figyelőhelyek között járőrözést kellett folytatni. A figyelőket a víztükörnél helyeztük el. Összeköttetést egymás között hang- és lát jelekkel, valamint járőrökkel tartottak. Mögöttük helyezkedtek el a küzdők egymástól 800-3000m térközre, tábori-őrs-szerűen. A harmadik vonalban a mozgékony tartalékok csoportosultak.

Szeptember7-étől rendes védelmi csoportosításban, 100km szélességben. A figyelőket és egyes nehéz tűzfegyvereket a víztükörnél állítottuk fel.

Tartalékok: századnál egy szakasz; zászlóaljnál egy-két század; dandárnál egy zászlóalj és 10-15 darab harckocsi; a hadtestnél a két lovas osztály (megmaradt részek), közepes tüzérosztály és harckocsik.

Tüzérség elosztása: minden zászlóalj mögött egy alárendelt üteg, amely a zászlóalj egész területét és folyó túlpartját 1-3km mélységig uralta. Ezeken felül dandáronként egy közepes tüzérütegből távolharc csoportot hoztak létre, illetve az orosz zsákmányanyagból központi üteget állítottak fel vándor váltóállásokkal. A zászlóaljaknak alárendelt lövegekből párat rejtett tüzelőállásban helyezetek el a víztükör hosszanti pásztázására.”

Üldözés:

Fontos feladat a visszavonulás ellenszereinek a megtalálása.

Ezek lehetnek: a szakadatlan földi- és légi felderítés; a visszavonulókat tüzérségi és repülő támadásokkal zavarni; tűzerős, gyorsan mozgó erőkkel üldözni, a fedező erőket idejekorán szétverni és nem engedni, hogy a harcérintkezés megszakadjon;a hidakat gyorsan birtokba venni, mielőtt az ellenség befejezte az átkelést.

Harc különleges viszonyok között:

Harc éjjel: Általában a németek és az oroszok is kerülték az éjjeli mozgóharcot. Állóharcokban, különösen folyóvédelemnél inkább vállalkozó jellegűek voltak.

Ezzel szemben mi előnyomulás közben is igen sokszor meneteltünk éjjel. Ugyanúgy a hadtesten belüli átcsoportosításokat, vagy a támadáshoz történő felfejlődéseket, jóformán veszteségek nélkül. Éjjeli rajtaütő támadásaink mindig meglepően hatottak és igen eredményesek voltak.

Erdei növényzetű harc:

Lehetőleg kerülni kell a nagy kiterjedésű erdőket, mert a csapat kicsúszik a parancsnokok kezéből és a meglepetések tömkelege, érheti őket. Kisebb erdőkön is bizonyos rendszabályok betartása szükséges. Erre vonatkozóan szabályzatunk kiváló. Kiegészíthető:

Fákon a sűrű lombok között gyakran maradnak vissza orvlövészek. Az áthaladás előtt a lombok magasságába lőtt géppuskatűz igen hatásos.

Magas növényezettel fedett területen (kukoricás, gabonatábla) úgy történik mint az erdőkön. A szárnyakat páncéltörőkkel fedezni kell, mert igen alkalmasak harckocsik lesállására.

Helységharc:

A páncélosok törjenek előre párhuzamos utcákon, minimálisan 200m-re egymás mögött, az elől lévőket fedezve. A páncéltörőkkel ellátott gyalogság szakaszról-szakaszra nyomuljanak előre a házfalak mellett, a keresztutcáknál oldalbiztosítással. Uralgó háztetőkre, tornyokba géppuskákat, terekre, utcák torkolatának tengelyébe tüzérlövegeket kell elhelyezni. A hátsóbb lépcsők, tartalékok a támadók mögötti épületeket kutassák át. Nagyon fontos a villanytelepek, a posták, a pályaudvarok, vízközpontok mielőbbi kézbevétele és megbízható őrzése. A városban a parancsnokságok, és a csapatok között gyorsan mozgó alakulatokból hírláncot kell képezni. Megbízható őrségek legyenek mindenütt.