A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN

Előzmények

1941 tavaszára jelentősen megváltoztak a nagyhatalmi viszonyok Európában. Hitler, miután Ausztria bekebelezésével megteremtette a harmadik birodalmat, hozzálátott világuralmi terveinek megvalósításához. Feldarabolta Csehszlovákiát, lerohanta Lengyelországot, megszállta Dániát és Norvégiát, majd súlyos vereséget mért a francia, brit, holland és belga haderőkre Nyugat Európában. Bár Nagy Britanniát nem tudta légierejével térdre kényszeríteni, de nyugodt lehetett, hiszen a szigetország nem rendelkezett olyan szárazföldi haderővel, amely rövid időn belül képes lett volna válaszcsapást mérni. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy Közép-Európa is német befolyási övezetté vált, s a térség országai kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Ebből a sorból csupán Jugoszlávia és Görögország lógott ki. A német politikai és katonai vezetés, amely már megkezdte a Szovjetunió elleni támadás, előkészítését nem hagyhatta figyelmen kívül a „nyitott” déli szárny okozta veszélyeket. Különösen azok után, hogy Mussolini 1940 őszén Albániából indított támadása Görögország ellen teljes kudarccal végződött. Hitler kész tények elé volt állítva, s arra kényszerült, hogy még a Szovjetunió elleni hadjárat megindítása előtt „rendezze a görög kérdést”. A német vezérkar ki is dolgozta a „Marita” tervet, melyben az Albániában lévő két olasz (9. és 10.), valamint a Bulgária területén felvonuló 12. német hadsereget jelölték ki a feladat végrehajtására. Jugoszláviát Hitler diplomáciai úton kívánta a tengelyhez csatolni. 1941. március25-én a jugoszláv kormány titokban alá is írta a csatlakozási szerződést, de ennek a német vezetés nem sok hasznát látta. Ugyanis már másnap megbuktatták Pál régensherceget és a Cvetkovič vezette kormányt. II. Péter és az újonnan megalakult Simović kormány március27-én elhatárolta magát a fasiszta blokktól és érvénytelenítette a szerződést.

Hitler már március27-én döntött, a „Marita” tervet kiterjesztik Jugoszláviára is. Ez a döntés lényegében Magyarország sorsát is megpecsételte. Ugyanis az új helyzettel a kétirányú manőverezés időszaka lejárt, a magyar politikai vezetésnek színt kellett vallania. Mégpedig: vagy nyíltan szembefordul a németekkel és a nyugati vonalat követi, amely különben erkölcsi támogatáson kívül (lásd Csehszlovákia, Lengyelország példáját) semmiféle konkrét segítséget nem tudott adni, s ennek következtében a gyenge magyar haderővel alátámasztott ország magára maradt volna, vagy nyíltan csatlakozik a „Marita” tervhez, s ezzel kinyilvánítja, hogy Magyarország katonailag is elkötelezi magát a fasiszta blokk oldalán. Teleki miniszterelnök nagyon jól tudta, hogy egyik út sem járható, mert mindkettőnek tragédia lesz a vége. Ezért 1941. március27-ei német felszólítást követően egy olyan közbülső változat megoldásán munkálkodott, amely nem követeli meg a németekkel szembeni nyílt fellépést, ugyanakkor a nyugati kapcsolatok sem szakadnak meg. Április3-án miután nyilvánvalóvá vált, hogy a brit politika nem toleráns Magyarországgal szemben, és mereven elutasítja koncepcióját, kiutat nem találva önkezével vetett véget életének. A magyar vezetés végül is Teleki koncepciójából indult ki, amikor úgy döntött, hogy részt vesz a háborúban, de csapataival csak azt követően lépi át a határt, miután a német támadás már megindult és Horvátország kivált Jugoszláviából. Ezzel a megoldással kívánták azt a benyomást kelteni, hogy a magyar egységek a délvidéki magyarság védelmének érdekében vonulnak be a Duna-Tisza közére.

A kibővített „Marita” terv lényege a következő volt: A légierő megelőző csapással megsemmisíti a jugoszlávrepülőket, lerombolja Belgrádot, majd áttér a szárazföldi csapatok támogatására. A támadó csoportosítást északi és déli szárnyra osztották. Az északi csoportosítást a Bulgáriából támadó XLI. Páncélos hadtest és a 12. hadsereg kisebb része, valamint Ausztrián és részben Magyarországon át felvonuló 2. hadsereg erői képezték. Feladatuk volt, hogy összetartó irányú csapást mérjenek Belgrád irányába, foglalják el azt, majd délre fordulva fejezzék be a jugoszláv hadseregek szétverését. A terv számolt még egy olasz és egy magyar hadsereg támadásával is. A 2. olasz hadseregnek a tengerpart mentén kellett támadni Albánia irányában, míg a 3. magyar hadsereg a Duna-Tisza közének elfoglalását kapta feladatul. A déli szárnyon a 12. német hadsereg és az Albániában állomásozó olasz erők helyezkedtek el azzal a céllal, hogy Dél-Jugoszlávia elfoglalása után egyesült erőkkel rohanják le Görögországot. A bolgár hadsereg biztosítási feladatot kapott, míg a románok megerősítették a szovjet határszakasz védelmét.

belépés a második világháborúba

A vezérkar a minisztertanácsi döntésnek megfelelően április elsején elrendelte a légvédelmi körzetek figyelő- és jelzőőrseinek készültségbe helyezését. A német csapatok felvonulásának biztosítására megerősített zászlóaljakat küldött ki Dávidházára, Murakeresztúrra és Gyékényesre. A déli határon pedig megkezdték a „J” (jugoszláv) határvédelmi tervben előírt rendszabályok bevezetésével kapcsolatos előmunkálatokat. A támadáshoz kijelölt erők számára a mozgósítást 1941. április3-án rendelték el. A délvidéki hadműveletre mozgósított és felvonuló erők: A 3. magyar hadsereg-parancsnokság vezetésével, a Gyorshadtest az 1. és 2. gépkocsizó-, illetve az 1. és 3. lovas dandárok. Az I. hadtest, az 1.,2. és 3. gyalogdandár: A IV. hadtest, a 10., 11. és 12. gyalogdandárral. Az V. hadtest, a 13., 14. és 15. gyalogdandárral. A határvédelmi erőkből a 66. határvadász ezred, valamint a 16. határvadász zászlóalj. A mozgósítás a várthoz, és a korábbi gyakorlathoz képest igen vontatottan haladt, ezért a vezérkar a menetkészség elérésének időpontját egy nappal kitolta. A németek előzetes tájékoztatójukban a támadásuk napját április12-ében jelölték meg. A magyar vezérkar ehhez a dátumhoz igazította a felvonulás és a támadás ütemtervét. Ennek megfelelően a határátlépés időpontját a helyzettől függően 13-án vagy 14-én tartották lehetségesnek.

A németek azonban már április6-án megkezdték a támadást. Ez lényegében azt jelentette, hogy a magyar tervekben szereplő 2-3 napos időeltolódásból közel egy hetes csúszás lehet. Így fennállt annak a veszélye, hogy a Délvidéket nem tudják elfoglalni, az a németek által megszállt területté válik. Így az eseményekben beállt változások miatt a katonai vezetés egy sor, intézkedést adott ki. A határvadász erőkkel lezáratta a határt és két gyalogdandárt (11. és 14.) vezényelt a térségbe. A határvédelem vezetésével a 3. hadsereg-parancsnokság beérkezéséig az V. hadtest parancsnokát bízta meg. A folyamerők számára elrendelte a Duna és a Tisza biztosítását. A Dunát Dunaszekcsőnél az őrnaszád-ezred, míg a Tiszát az első folyamőr-zászlóalj zárta le. Utasította az őrnaszád-ezredet, hogy készüljön fel a határátlépésre és a 3. hadsereg Duna felöli szárnyának felderítésére.

Április6-án délutántól már a Duna-Tisza között húzódó magyar határszakaszon is érzékelhetőek voltak a háború jelei. A jugoszláv granicsárok (határőrök) felrobbantották a fontosabb hidakat, és több ponton átlépték a magyar határt és támadásokat indítottak a biztosító erőink ellen. Ezeket a határvadászok rendre visszaverték és több foglyot ejtettek. Április7-én a jugoszlávrepülők magyar városokat támadtak meg. Szegedet hat alkalommal érte bombázás. A magyar légvédelem igen jól működött, közel 70%-os veszteséget okozott az ellenségnek. Az utolsó támadást már csak két géppel hajtották végre, de a magyar vadászgépek még Szeged előtt lelőtték őket. Légitámadás érte még Pécset, Kelebiát, Körmendet, Zalaegerszeget valamint több dunántúli vasúti szerelvényt. A vezérkar 1941. április8-án intézkedést adott ki a mozgósítás ütemének meggyorsítására és utasította az érintett csapatparancsnokságokat, hogy már 9-én kezdjék meg a felvonulást, függetlenül attól, hogy befejeződött a tartalékosok bevonulása vagy sem. A támadás megkezdésének várható időpontját 12-ében határozta meg. Ennek az intézkedésnek az lett a következménye, hogy nem lehetett alkalmazni a korábban precízen kidolgozott felvonulási terveket. A kapkodás miatt az alakulatok összekeveredtek. Április11-ére a csapatoknak csupán alig több mint fele érkezett be megindulási körzetébe, 60-70%-os feltöltöttséggel. Közben a támadás időpontját újból módosították, amely szerint a határátlépést 11-én, a jugoszláv erődök elleni támadást 12-én kellett megkezdeni. Persze ezzel a magyar katonai vezetés nem kockáztatott sokat, hiszen erre a napra Horvátország kinyilvánította függetlenségét, a jugoszláv légierő megsemmisült, a szárazföldi erőket az északi szárnyon szétverték, és a német csapatok már Belgrád előtt álltak.

A jugoszláv fegyveres erő 1941. április elejei adatok alapján

A jugoszláv fegyveres erő három haderőnemből állt. A szárazföldi haderőhöz 7 hadsereg, kb. 20 erődzászlóalj, a granicsár alakulatok és a vezérkar közvetlenek tartoztak. Ide kell sorolni a népfelkelőket is, amelyek a haderőn kívül szerveződtek és partizán tevékenységre készültek fel. A légierő 700 repülőgéppel rendelkezett, amelyből 300 db igen korszerű volt. A vadász erő Messershmitt BF—109E-3, Hurricane—1 és a saját tervezésű IK—2, 3-as típusokból állt, míg a bombázó ezredekbe Bristol Blenheim DO—17-ka, DM—79B és Bregnet—19 típusokat rendszeresítettek. A haditengerészethez 1 db repülőgépet szállító hajó, 1 db cirkáló, 1 db torpedóromboló, 11 db torpedónaszád és 21 db különböző rendeltetésű hadihajó tartozott. A dunai folyamerők gerincét a volt osztrák-magyar monitorok, így pl. a Bodrog, a Kőrös, illetve a Bosna és az Enns képezték. A három haderőnem békelétszáma 130 000 fő volt, amely mozgósítás után megközelítette a 2 milliót. A magyar vezérkar korabeli értékelése a jugoszláv katonákat így jellemezte: jól kiképzett, értékes katona, önmagával szemben kemény, a fájdalom iránt érzéketlen, feltétlenül engedelmes. Jellembeli tulajdonságainál fogva igen erős ellenfél. Az ország terepviszonyai miatt a területi kiegészítés elvére épül és az önálló harcra képes kis, de nagy kohézióval rendelkező egységek vezetésén alapszik. A jugoszláv határt Magyarország felé több megerődített vonal is biztosította. Az első ilyen megerődített vonal maga a határ volt, ahol a karaulák (megerődített határőr-állások) jelentették az első nehézséget. Ez a határ teljes hosszában kiépített rendszer kőépületekből, magasfigyelőkből, beton- és föld-fa fedezékekből, tüzelőállásokból állt. Az épületeket, figyelőket, tüzelőállásokat és pihenő házakat 3-4 soros tüskésdrót akadályokkal vették körül. Jellemző volt a határ- és útzárak alkalmazása. Több helyen gépkocsi- és harckocsi akasztókat (földbe süllyesztett síneket) is elhelyeztek. A jugoszláv védelem valódi alapját azonban az erődítési rendszer képezte. Ezeket, a védelmi építményeket már a húszas évek közepén elkezdték építeni, majd folyamatosan fejlesztették és erősítették. A teljes magyar határszakaszon folytak a munkák és 1940 végére már elkészültek a védelmi vonalak. A Duna-Tisza közén két erődövet építettek ki. Az első, egyben az erősebb, a határtól 3-5 kilométerre Bezdán, Gádor, Őrszállás, Bajmok, Szabadka, Palicsfüdő, Horgas, míg a második Pacsér, Csantavér és Zenta magasságágban húzódott. Az erődöveket különböző mélységekben építették ki. Nagy gondot fordítottak a jól járható irányok, utak, vasutak lezárására.

Egy-egy erődövben két erődsort hoztak létre, amely a következő elemekből állt: harckocsi árok, beépített egyes és kettes oldalazó művekkel; süllyesztett drótakadály öv (harckocsiakadály), helyenként beton baksorral; erődsor, kiserődökkel és betonkupolás erődökkel; harckocsi árok, oldalazó művek nélkül; süllyesztett drótakadály öv (harckocsiakadály), helyenként beton baksorral; erődsor, kis-, betonkupolás- és nagy erődökkel. Az erődöv mélysége 600-700m között volt. Az erődövben elhelyezett, már kész, vagy építés alatt álló vasbeton erődök tehát különböző típusúak voltak. A kiserődök általában 5m hosszúak és 2m szélesek voltak. Magasságuk több mint 3m volt, de ebből csak 1,8m emelkedett ki a földfelszín fölé. Bejárata nem a szokványos vasajtós megoldás volt, hanem úgynevezett bejárati aknán jutottak be a kezelők az erődbe. Falvastagsága 0,6 és 0,8m között változott. Fegyverzetét 2 darab géppuska, vagy golyószóró jelentette. Az iker kiserődök adatai megegyeztek a kiserőd paramétereivel, annyi különbséggel, hogy két kiserődöt építettek össze különböző variációkban. Építettek kiserődöket aknavető és páncéltörő ágyú számára is, igaz kisebb számban. A betonkupolás erődök voltak az erődöv legmasszívabb részei. Alapterületük elérte a 30 négyzetmétert, falvastagságuk 1,2 és 1,8m között változott. Szellőztető rendszerrel és jelzőrakéta kilövő nyílással is rendelkeztek. Fegyverzetük 2 db páncéltörő ágyúból és 3 darab géppuskából, esetleg golyószóróból állt. Az erődövekben óvóhelyek, futóárkok (lövészárkok), különböző típusú figyelők, járműterelők, útszorítók voltak még nagy számban kiépítve. Az erődöket föld vagy kőhányással, illetve burkoló hálóval álcázták, sőt legtöbb helyen gyeptéglával fedték az erődöket, így nehezítve azok felderítését. A legjellemzőbb a kiserődök fölburkolattal való ellátása volt, hiszen azok így szinte teljesen a terephez simultak. Az erődök tűzrendszerét úgy szervezték meg, hogy azok teljesen lefedjék az előttük lévő területet. Figyeltek arra is, hogy az építmények egymást is biztosítani, támogatni tudják. Az erődöveket az erőd-zászlóaljak szállhatták meg, kiegészítve különböző más erőkkel.

A 3. hadseregparancsnok szűk törzsével 9-én 23,00-kor érkezett meg Kiskunhalasra. Ekkor már ott tartózkodott a vezérkar futára, aki átadta a VKF 28/Főv.hdm. 41.IV.10. sz. hadműveleti intézkedést;

„A német XLVI. Páncélos hadtest Barcsról Vinkovci, a XLI. Páncélos hadtest Temesvártól Belgrád irányába támad. Benyomás, hogy az ellenség megrendült. Helyzete a barcsi és a temesvári csoportok bekerítés folytán kritikus. Így a Fővezérség a Duna-Tisza közén szívós ellenállással nem számol. A 3. hadsereg Szabadkától nyugatra jól összefogott súllyal törje át az erődvonalakat, nyugatról kerítse be és semmisítse meg a jugoszláv erőket. A gyorsan mozgó csapatokkal lehetőleg a Ferenc-csatornától délre előretörni, mielőbb elérni a Duna vonalát és birtokba venni az átjárókat. A 11. dandár a hadsereg jobb szárnyán támad azzal a feladattal, hogy a baranyai háromszöget birtokba vegye. A bezdáni csatornatorkolat zsilipje gyorsan elfoglalandó; a vállalkozás esetleg még a hadsereg megindulása előtt végrehajtandó…”

A hadsereg törzse ennek megfelelően kidolgozta a részletes hadműveleti tervet a 12-ei támadáshoz. Közben a hadseregparancsnok kiadta előzetes intézkedését az alárendeltek felé. 10-én délután a terveket át kellett dolgozni, mivel a Fővezérségtől az a parancs érkezett, hogy a támadást a karaulák ellen már 11-én meg kell kezdeni.

„Intézkedés a támadásra április 11-re és 12-re

1:200 000

1. A Duna-Tisza között a következő jugoszláv erők nyertek megállapítást: 1 erődhadosztály, 3 gyaloghadosztály és lovashadosztály súllyal Zombor, Szabadka területén. Az erőd-hadosztályból 5 erődzászlóaljból sz. erődítményeket megszállva tarja.

A határmenti grenicsár alakulatokat, karaolánként (őrlaktanyánként) 2-3 figyelő kivételével visszavonták részben az erődökbe, részben az erődvonalak mögé.

A német haderő XLVI. Páncélos hadtest és (Vietinghof tábornok) a Drávától délre keleti irányban nyomul előre. Április 10-én Slatina-t (Barcs-tól 35km-re délkeletre) érte el, április11-én pedig Vinkovce-t. Gombos-ra tört elő.

A Temesvár környékén lévő XLI. német páncélos hadtest (Renihardt tábornok) április11-én Belgrád környékén tört előre.

2. A Fővezérség benyomása szerint a Duna-Tisza közötti jugoszláv erők a jugoszláv haderőre mért csapások következtében annyira megrendültek és helyzetük a bekerítés veszélye miatt annyira kritikussá vált, hogy az ellenség szívós ellenállásával már nem számol. A jugoszláv haderő esetleg kénytelen lesz a Duna-Tisza közét teljesen kiüríteni.

3. A Legfelsőbb Hadúr rendeletére a 3. hadsereg már ma április11-én kezdi meg a támadást.

4. A 3. hadsereg az össze fogható seregtestek zömével a jugoszláv erődvonalat Őrszállás keletre át fogja törni, hogy a Duna-Tisza közben lévő erőket, bekerítve megsemmisítse. E célból gyors seregtestek az áttörés után az ellenség visszavonulásának megakadályozására, a Ferenc-csatornától délre kerülnek alkalmazásra.

5. A hadsereg támadását április hó11-én a karaolák elfoglalásával indítja meg. Április12-én erősen összefogott erőkkel a jugoszláv határerődítéseket áttörni. Szándékom mielőbb Zombor, Kerény, Bács-Gyulafalva vonalát elérni.

6. Az április hó10-én délután tartott hadtest-parancsnoki értekezleten kiadott szóbeli rendelkezéseimnek megfelelően a 3. hadsereg április hó 11-e folyamán és az április hó 11-ről 12-re hajló éjjel az alábbi csoportosítást veszi fel.

a.) A IV. hadtest zömével (10. és 12. dandár) Bácsbokod, Martinitz puszta. Katymár nyugat fele (Kastély kizárólag), Lellbach puszta, 22. dandárával és a 16. határvadász-zászlóaljjal Gara körzetében.

b.) I. hadtest a 15. és 13. dandárral Katymár kelet felé Madaras, Bács-Almás körzetében.

c.) V. hadtest a határbiztosítást a Bács-Almás kelet, Bajmok kelet vonaltól keletre eső sávban egészen a Tiszáig átveszi. Rendelkezésére áll a 14. dandár és a 19. dandár beérkezett részei. Hadtestparancsnokság. Szeged.

d.) Gyorshadtest: 1. gépkocsizó dandárjával Baja, Érsekcsanád, Sükösd, 2. gk. dandárjával Jánoshalma, Mélykút, Kisszállás, 2. lovasdandár Csikéria, Kelebia, Tompa körzetében. Gyorshadtest parancsnokság. Mélykút.

e.) Fel nem sorolt seregtestek, hadsereg közvetlenek, csapatok és alakulatok irányítására rövid úton már intézkedés történt.

7. 49/3. hds. hdm. I.a. 41. IV. 11. számú rendelkezésemmel a jugoszláv haderőre való támadás április hó 11-én történő megindítására már intézkedtem. Eme intézkedésem lényegét az alábbiakban foglalom össze:

a.) A karaolák vonalát április11-én délután folyamán a hadsereg egész arcvonala előtt megkezdi. Ugyanakkor a gyalogság roham- és felderítő egységei az ellenség főállásáig nyomulnak előre.

b.) A seregtestek az előző pontban meghatározott körleteiknek déli részében április11-én 12 h-ig zömeikkel érkezzenek be.

A tüzérség április hó 11-ről 12-re felvonul a főállás leküzdésére.

c.) A IV. és I. hadtest támadási területében az előnyomuló osztagokat a zöm akként kövesse, hogy az ellenséges főállás elleni támadás április12-én a 2 órai tüzérségi előkészítés után 10 h-kor végrehajtható legyen.

A tűzterv külön kerül kiadásra.

8. A támadás végrehajtása a jugoszláv erődvonalra:

a.) IV. hadtest a Duna fő ága és Ilma major (régi térkép szerint Matheovics puszta) Felső Szent Iván-tól délkeletre, továbbá Katymár közép 110 magassági pont összeállástól északkeletre, 2 kilométerre Nemesmilitisz dél Kerény délnyugat Kis-Sztapár vonal közötti sávban 10. és 12. dandárral súlyt alkotva a bal sávhatártól nyugatra 1kilométerre eső sávban támad.

Az erődvonal áttörése után súllyal Zomborra, részekkel Nemesmiliticsre, majd eme részekkel is Zomborra nyomul előre. Zombort elfoglalja és a Ferenc-csatornától délre Bácskertes dél, Bukováci szállások dél, Fernbach szállás vonalában hídfőt alkot.

b.) I. hadtest előbbihez csatlakozva a Bács-Almás feletti Bajmok kelet, Bács-Kossuthfalva kelet vonaláig terjedő sávban támad, súllyal a nyugati sávhatártól keletre 1km-re terjedő sávban.

Az erődvonal áttörése után zömével Kerény, Bácsgyulafalva délre, vonalába nyomul elő. Részekkel sodrítsa fel a Nemes-Militics észak, Pacsér észak vonalában húzódó erődrendszert és biztosítson Bács-Kossuthfalva, Pacsér területén kelet irányba.

c.) Az erődövön való áttörést az I. és IV. hadtest a J 4534 és a J 4544 számú erődök (1:25 000-es térkép) „Őrszállás” 5662 (2. lap) közötti mintegy két km-nyi szakaszban hajtja végre. Válaszvonal a két hadtest között a 4538 és 4540. számú erődök közötti középvonal.

d.) április12-én tüzérségének zömével vegye tűz alá a Béka halom (Horgos délnyugat) területén lévő ellenséges állásrészeket, majd ha az ellenség azokat kiürítette, akkor a Rózsa major, legelőtől délre lévő állások ellen összpontosítsa tüzérségének tüzét.

Egyébként erőviszonyaihoz és az ellenség ellenállásához mérten törekedjék Horgos területén át Csantavér irányában támadva szintén előretörni.

A hadtestparancsnokság létesítsen egy jelentésközvetítő állomást Petróczy iskolánál (Szabadkától északra 16km)

3. Az 1. gépkocsizó dandár a helyzethez képest Garán át Zombor, vagy Bácsbokod, Katymáron át Nemes-Militics Kerény irányában kerül alkalmazásra.

f.) Az I. Gyorshadtest zömével (2. gépkocsizó dandár és 2. lovasdandár) a jugoszláv erődvonalon ütött résen át, kerül bevetésre, gépkocsizó dandárjával előreláthatólag délkeleti lovasdandárjával délkeleti és keleti irányba.

g.) Ejtőernyős század előreláthatólag akkor kerül Zombortól délre a Ferenc-csatorna mentén az ottani hidak kézbevételére, alkalmazásra, ha a IV. hadtest támadása térnyerően halad előre.

9. A Dráva-Duna háromszögben a 11. dandár feladatára vonatkozóan 52/3. hds. hdm. I.a. 41. VI. 11. szám alatt intézkedtem.

Eme intézkedés lényege:

a 11. dandár jobb szárnyán erős súllyal Dárda irányában áttöri az ellenséges állásokat, és birtokba veszi a Baranya-i háromszöget. A többi seregtestekhez hasonlóan a karaolákra való támadást április11-én, az ellenséges erődvonalra való támadását pedig április12-én indítja meg.

Folyamőr dandár április hó 12-e folyamán vállalkozást hajt végre a Ferenc-csatorna Bezdánnál lévő zsilipjei kézbevételére.

10. határvadász őrsök helyi ismereteinek kihasználása végett a támadás első részében részt vehetnek. Feladatuk továbbra is az előnyomuló csapatok mögött a határvonal lezárása marad. Az elfoglalt területekről további intézkedésig az anya országba való belépés polgári egyének részére tilos. Ez alól kivételt csak a hadsereg-parancsnokság engedélyezhet.

11. Légierők:

a.) A légi felderítésnek április11-én reggeli óráktól történő bevetésére intézkedtem.

b.) Repülődandár alkalmazására külön intézkedtem. Ennek lényege.

Bombázó osztály az egyik vadász osztály biztosítása mellett az ellenséges ütegállásokat, gyülekező tartalékokat és menetoszlopokat támadja a másik vadász, légvédelemben részesíti a támadó zömét.

c.) A IV. és I. hadtest támadását jugoszláv erődvonalra április12-én egy zuhanó bombázók bevetésével kapcsolatban saját első vonalak megbízható megjelölésére (fehér vászondarabok, vagy lepedők) különös súlyt kell helyezni. A zuhanó bombázó bevetésének tartama alatt a tábori tüzérség tüzét teljesen szüntesse be. Bevetés időpontjára és egyéb részletekre külön intézkedem.

d.) Április hó 11-étől kezdve a harcok tartama alatt a seregtest parancsnokságok álláspontjuk közelében saját felderítő repülőgép közeledése esetében ledobó helyüket jelezzék.

12. Műszaki toldalékot 2. számú mellékletként csatolom jelen intézkedéshez (az I., IV., V. hadtest és a folyamdandár-parancsnokság részére)

13. Légvédelmi toldalék 3. számú mellékletként kerül kiadásra.

14. Hadsereg-parancsnokság. Kiskunhalas. Híradó toldalék csatolva van.

15. Anyagi intézkedések külön kerülnek kiadásra.

Törzsszállás, 1941. IV. 11-én 9 h 30 I.

Gorondy-Novák Elemér altábornagy s.k.”

Határátlépés és az erődvonal áttörése

1941. április11-én délben még alig volt a határ közvetlen közelében bevethető erő. A csapatok felvonulása, kiválogatása és rendezése még javában folyt. Ennek ellenére a délután folyamán, igaz jelentős időeltolódásokkal megtörtént a határátlépés. A jobb szárnyon a hadtestek egy-egy gyalogezredet alkalmaztak a főirányban, míg a szárnyakat egy-egy gyalogszakaszból, 3-4 fő határőrből, két műszaki rajból, két golyószórós rajból és 1-2 páncéltörő lövegből álló rohamcsoportok fedezték. Az V. hadtestnél a fontosabb szakaszokon zászlóalj erejű harccsoportokat vetettek be. A hadtestek sávjaiban a támadás 14-és 18 óra között, különböző időpontokban indult meg. A támadás előtt a tüzérek közvetlen irányzással szétlőtték az őrházakat, majd a támadó csapatok lendületes rohammal elfoglalták a granicsárok állásait. A legtöbb helyen a gyors és határozott roham meglepte a védőket, akik nagyobb ellenállást nem is tanúsítottak. Jelentős részük megadta magát, míg a többiek az erődökbe menekültek. Az V. hadtest sávjában lévő erők miután elfoglalták az őrházakat, jugoszláv oldalon védelembe mentek át. A jobb szárnyon Őrszállás előterében heves harcok dúltak az erőd védői és a magyar támadó csoportosítás között. A harcos felderítő járőrök estig mindenütt felzárkóztak az erődvonalra és beásták magukat.

Április12-én reggelre ismertté vált, hogy az ellenség az éjszaka folyamán megkezdte erőinek kivonását az erődökből, és már csak kisebb biztosító-fedező részek tartózkodnak az állásokban. A 3. hadsereg tüzérsége 8 órakor az áttörési szakaszon négy tüzérezreddel és nyolc közepes, illetve nehéz üteggel megkezdte a tüzérségi előkészítést. Mivel a fedező jugoszláv erők már visszavonulóban voltak, a tüzérségi előkészítést kb. 300 lövés után, leállították. Az előnyomulás azonban nem kezdődhetett meg, mert a légierővel nem volt összeköttetés, és a 9 órára betervezett légi előkészítést már nem lehetett leállítani. A légi előkészítésben 27 német és 7 magyar repülőgép vett részt. 9 órakor a német kötelék pár bombát dobott le az erődökre, többségük kioldás nélkül továbbrepült, őket a magyar bombázók követték. Bombavetésük pontatlan volt, mivel a 7 gépből 5 a 15. gyalogdandárunkra dobta le bombáit. Csodálatos módon senki sem sérült meg. Ez annak tudható be, hogy a vasbeton építményekre beállított gyújtószerkezetek nem léptek működésbe a felázott talajban és így nem következett be a robbanás. A légi előkészítés befejezése után rendezték az áttörésre kijelölt IV. és I. hadtest újonnan beérkezett erőit, amelyek 12-13 óra között megkezdték az erődvonal leküzdését. A műszakiak által készített átjárókon áthaladva az ezredek csak kisebb ellenállásba ütköztek. Így a jobb szárny főerői jó ütemben nyomultak előre és késő estére elérték Gádor, Nemesmilitics, Kerény településeket. Közben az 1. gépkocsizó dandár felderítő-zászlóalja megelőzve a főerőket, már kora délután Zombornál kijutott a Ferenc csatornához. Mivel a hidak már fel voltak robbantva, az északi parton kezdték meg előnyomulásokat Óverbász irányába.

A Zombor térségében lévő csatorna hídjait egy légi deszant századnak kellett volna elfoglalnia. Ez azonban nem történt meg, mert az esőzések miatt a repülők Pápán nem tudtak felszállni. A légi deszantot átirányították a veszprémi repülőtérre, ahol új feladatot kapott. Az ejtőernyős század, miután áttelepült, felkészült, hogy ledobás után elfoglalja a Szenttamásnál lévő Ferenc-csatorna hídját és a földi részek, beérkezéséig megtartsa azt. A bevetés négy szállítógéppel 17 órakor kezdődött volna meg. A gépeken egyenként 31 fő és a szükséges fegyverzet volt elhelyezve. A vezérgép röviddel a felszállás után lezuhant és kigyulladt. Mentésre szinte semmi esély sem volt, a 31 főből csupán nyolcan élték túl a szerencsétlenséget. Életét vesztette a zászlóalj- és a századparancsnok is. A repülőtér parancsnoka leállította a bevetést, de a vezérkar döntése alapján a 3. hadsereg parancsnoka 18 óra 45 perckor újból elrendelte a felszállást. A megmaradt három gép 19 órakor indult el feladatának végrehajtására. Szenttamásig azonban nem jutottak el, mert navigációs hiba miatt az ejtőernyősök Szabadka délen (Napfény területén) ugrottak ki. A század személyzetét Sándor alezredes gépkocsira ültette és a következő napokban, mint gépkocsizó gyalogság vettek részt a harcokban.

A Gyorshadtest 1. felderítő zászlóalja közben folytatta menetét. Él százada Topolyánál jelentős erővel rendelkező visszavonulásban lévő ellenségbe ütközött. Heves harc bontakozott ki és a túlerőben lévő szerbek egyre szervezettebben léptek fel. Már-már kritikusra fordult a század helyzete, amikor megjelent a harctéren a Sándor Mihály hadapród vezette páncélgépkocsis szakasz. A főerőktől felderítésre kiküldött hadapród látva a magyar század szorult helyzetét, gyors manőverrel oldalba támadta az ellenséget. A meglepő felbukkanása és a páncélgépkocsik hatásos géppuskatüze igen nagy zavart okozott a szerbek között. Kisebb részük megfutott, míg több százan megadták magukat. (Sándor Mihály hadapródot a Bácsszőregnél mutatott bátor, öntevékeny tettéért a kormányzó Magyar Nagyezüst Vitézségi Éremmel tüntette ki.)

A jobb szárnyat fedező folyamerők sem tétlenkedtek. Az őrnaszádezred aknakereső osztaga 12,30 órakor lépte át a határt, és a szárazföldi erőkkel együttműködve elfoglalta a robbantáshoz már előkészített zsilipet. Ezzel megakadályozta, hogy az ellenség elárassza a csatorna környékét. Ezt követően felszedték a bezdáni- és a kis-szőregi aknazárakat, így biztosítva az őrnaszádezred főerőinek előnyomulását Kis-Szőregig. Miután kiderült, hogy az ellenség visszavonul a Duna-Tisza közéről, az V. hadtest sávjában is megindult a támadás. Mivel a Gyorshadtest második lépcsőjének bevetésére a jobb szárnyon nem volt szükség, a 2. gépkocsizó dandárt és a lovas részeket az V. hadtest sávjába irányították. A 2. gépkocsizó dandár azt a feladatot kapta, hogy Szabadkán át Szenttamás irányába támadjon. A támadást jobbról huszárezredek, a Tisza felől pedig kerékpáros zászlóaljak fedezték. A 2. gépkocsizó dandárból létrehozott két támadó csoportosítás (Sándor- és Benda csoport) azonban már Szabadkára sem tudott benyomulni, mert az egyetlen járható út kb. 15km-en keresztül fel volt robbantva. Az útjavítás egész éjjel tartott, miközben a menetoszlopok tétlenül várakoztak.

Események április 13-án és a hadműveletek befejezése

Az április13-ára vonatkozó intézkedések lényege a következő volt: A főirányban támadó I. és IV. hadtestek a nap folyamán jussanak ki a Ferenc-csatornához Kula és Bezdán között, majd átkelve azon főerőkkel szállják meg a déli területeket, míg részekkel biztosítsák a Dunát Apatin és Vukovár között. Az V. hadtest gyalog részei pedig foglalják el Szabadkát és vegyék birtokba Magyarkanizsa¾Nagyfény vonalától északra eső területeket. A Gyorshadtest dandárjai különböző térségekben különböző feladatokat teljesítettek. Az 1. gépkocsizó dandárnak a nap végére ki kellett jutnia a Duna vonalához, Újvidék és Palánka között. A 2. gépkocsizó dandárnak, amely mozgása rossz útviszonyok között igen lassú volt, ráadásul súlyos harcokba keveredett Nagyfény (Szabadka dél 10km) területén, Szenttamáson át Titel és Újvidék között kellett kijutnia a Dunához. Ezzel egy időben a lovas részek pedig a Tisza torkolata és Kula közötti csatornaszakasz megszállását kapták feladatul.

A IV. hadtestnél ezen a napon bizonyos fokú szervezetlenség mutatkozott. A 10. dandár be sem várta a parancsot, öntevékenyen elindult Zombor irányába. A 12. dandár parancsnokát pedig csak késő délután kerítették elő. Mivel hadihíd-készletek előrevonására senki sem intézkedett, így a 10. dandár hiába foglalta el Zombort, csak késő este tudott átkelni a Ferenc-csatornán. Két zászlóalját, amely Apatin irányába nyomult előre, hogy fedezze a Dunát csetnikek támadták meg. A csatorna környékén és a városban egész éjszaka vad lövöldözés volt, amit a parancsnokok képtelenek voltak megfékezni. Az I. hadtest él dandárja minden nehézség nélkül kijutott a csatornához, de a másik két dandár és lovasdandár vonata Pacséron egymásra futott. A torlódást a szerbek kihasználták és rajtaütéseket hajtottak végre. Itt is bebizonyosodott, hogy a magyar csapatok szinte majdnem tehetetlenek voltak e harcmodorral szemben. Az V. hadtest Csantavér, Nagyfény és Zenta térségében vívott komolyabb harcokat. A szerbek nem vállalták fel a nyílt ütközeteket, a településekben húzódtak meg. A felderítő és az él biztosító erőket átengedték és a főerőkön ütöttek rajta. Ügyesen használták ki a torlódásokat és a sötétséget. Nappalra fegyverüket eldugták, és mint békés polgárok élték mindennapi életüket. Ezek a rajtaütések nem okoztak komoly vérveszteséget a magyaroknak, de demoralizáló hatása nagy volt. A Gyorshadtest 1. gépkocsizó dandárja Kuláról Újvidék irányába nyomult előre. Petrőc és Dunagálos között több irányú támadással rajta ütött egy ellenséges ezreden, melynek során 30 szerb tisztet és 1000 katonát ejtett foglyul. A dandár még sötétedés előtt benyomult Újvidékre és megszállta a várost. A 2. gépkocsizó dandár és a lovasdandár feladatát késve és csak részben teljesítette. A lovas részek sokáig Pacséron vesztegeltek, míg a gépkocsizó csapatok Napfény és Topolya térségében ellenséges csoportokat számoltak fel.

A szenttamási híd birtokba vételére a lovasdandár páncélos zászlóalját és a Sándor csoportot küldték ki. Az erődökből valamint Nagyfény és Topolya körzetéből a szerbek a Szenttamás körül kiépített erős támpontba vonultak vissza. A páncélos zászlóalj a visszavonulókat szorosan követte, így be tudott nyomulni az erődövbe, mielőtt a védők a műszaki zárakon az átjárókat le tudták volna zárni. Az ellenséges harckocsik láttán feladták állasaikat és a településbe, illetve a csatorna túlpartjára vonultak vissza. Ekkor érkezett be a 2. gépkocsizó dandár egyik harccsoportja is. Sándor alezredes átvette az ott lévő erők felett a parancsnokságot és megszervezte a település elfoglalását. A tervszerű támadás lassan, de határozottan nyert tért. Még javában tartottak az utcai harcok, amikor Szabó Gyula százados, a 4/1. tüzérüteg parancsnoka észrevette, hogy az ellenség a híd felrobbantására készül. Egyik tüzérszakaszát előrevonta a hídra, majd pár réslövéssel szétrombolta azt a bunkert, ahová a gyújtózsinórok voltak becsatlakoztatva. Ezt követően egy utászrajjal és a közben megszervezett helybéli polgárőr-csapattal megrohamozta a hidat. A híd tartószerkezetéről nagy mennyiségű robbanóanyagot szereltek le és 35 fő foglyot ejtettek. A harccsoport ezt követően biztosította a hidat, majd hídfőt foglalt a Ferenc-csatorna partján. Ez idő alatt a Benda alezredes harccsoportja (2. gépkocsizó dandár másik része) egész nap részeivel Szabadkán, zömével Palicsfürdőn harcban állt a szerb szabadcsapatokkal. 1941. április14-én lényegében befejeződött a Duna-Tisza közének megszállása. A jugoszláv reguláris erők utolsó ezredét a Gyorshadtest erői számolták fel, mielőtt Titelnél partot váltottak volna. Ebben az akcióban jelentős mennyiségű hadianyagot zsákmányoltak és 2000 főt ejtettek fogságba.

A IV. hadtest14-ére a rend helyreállításán túl azt a feladatot kapta, hogy Almás és Újpalánk között biztosítsa a Dunát, egy különítményt pedig küldjön Bácsra. A hadseregparancsnok közölte azt is, hogy a IV. gépvontatású tüzérosztály a Gyorshadtesttel együtt kivonásra fog kerülni. A Bácsra kirendelt különítmény (a IV. kerékpáros zászlóalj, egy gyalogszázad, egy lovasszázad és egy üteg) délután megérkezett és megkezdte a Duna közvetlen biztosítását. A 10. gyalogdandár a neki alárendelt 18. gyalogezreddel Zomborban maradt és a rend helyreállításán fáradozott. A 12. gyalogdandárt jelölték ki a meghatározott Duna-szakasz biztosítására. Ehhez Sztrapár, Gombos, Szond, Bácsordas területére kellett átcsoportosítania főerőit. A dandár ezt a körzetet az egyre fokozódó ellenállás miatt csak 15-én tudta elfoglalni. Április14-én a zöm csupán Sztrapár, Szond területét érte el. A dandárparancsnok sötétedéskor leállította a zászlóaljak menetét, mert a csetnik rajtaütések a sötétedés beálltával mindig kiújultak. A 2. gyalogdandár a napot Bezdánon, Hercegszántón, Dávodon és Garán töltötte. A 16. határvadász-zászlóaljat Gádorról Garára vonták vissza. Az I. hadtest április14-én állva maradt, csak a 13. dandárnál voltak kisebb mozgások. A hadtestparancsnok a nap folyamán rendszabályokat foganatosított a menetekre és a csetnikekkel vívott harcokra vonatkozóan. Kifogásolta, hogy „a csapatmozgások szervezetlenek, és hiányzik a kellő forgalomszabályozás. Az utakon a 3-as, 4-es oszlopok egymásra rohannak, szembe mennek egymással, végtelen torlódások keletkeznek, miközben a parancsnokok mindezt tehetetlenül nézik”. Mindezekre való tekintettel elrendelte a menetfegyelem szigorú betartását, a forgalomszabályozás feszes megszervezését, a városokba történő bemenetel előtti alapos felderítést. Az őrnaszád ezred az elkövetkező napokban tovább folytatta előnyomulását. A „Sopron” őrnaszád Újvidéknél bekapcsolódott a város környékén kibontakozó harcokba. Géppuskás rajaival hatásosan támogatta a Gyorshadtest csapatainak harcát és megakadályozta, hogy az ellenség partot tudjon váltani. Ezt követően kivált az őrnaszád ezred kötelékéből és aknakereső osztagával, mint elővéd folytatta tevékenységét. Estére elérte Szalén Kemént, ahol aknazár állta útját. A zár felszámolása 15-én délig tartott. Ekkor az elővéd újból megindult és délután befutott Belgrádba. Ezáltal lehetővé vált, hogy a Belgrádban rekedt magyar nagykövetséggel helyreálljon az összeköttetés. A főerők 16-áig megtisztították a Dunát, így az hajózhatóvá vált, majd a „Győr”, a „Szeged” és a „Debrecen” is megérkezett a jugoszláv fővárosba. A Tiszán a folyamzár-zászlóaljak 16-án Zentáig mentek előre.

Ezzel a 3. hadsereg alakulatai 1941. április14-én teljesítették feladataikat. Bár a jugoszláv reguláris erőket kiszorították a Duna-Tisza közéről a csetnik szabadcsapatokkal, nem tudtak mit kezdeni. A városokban és a nagyobb falvakban állandósultak, főleg éjszaka a rajtaütések. Különösen súlyos volt a helyzet Szabadkán, Zomborban és Újvidéken. Ezekbe, a városokba a magyar kormány több mint ezer rendőrt és csendőrt vezényelt. A válságos helyzetre való tekintettel, megszálló feladattal a térségben maradt a 12., 13., 14., 15. gyalogdandár és a 2. lovasdandár, Gorondi Novák Elemér parancsnoksága alatt. Ezen erők kivonására csak szeptember végén került sor. A Gyorshadtestet április15-én a vezérkar kivonta a Délvidékről és 16-ai kezdettel a német Kleist páncélos csoport alárendeltségébe utalta. A felkérés már április12-én megérkezett, de tudatos időhúzások következtében a parancs csak 14-én késő este került Miklós Béla vezérőrnagy, hadtestparancsnok kezébe. A kivonás lassításával, kerülő útvonalak kijelölésével sikerült elérni, hogy ütközetbe vetésére már ne kerüljön sor. Előrevonását április18-án leállították, mivel Jugoszlávia kapitulált. 1941. májusig biztosítási feladatokat láttak el Vukovár, Vinkovci, Eszék térségében. Hazahozásukra ezt követően került sor. A délvidéki területekért vérrel is fizetni kellett. A veszteségeket a hiányos hadműveleti jelentések miatt nem lehetett pontosan nyomon követni. A Honvédelmi Minisztérium 1941. április28-án az újságok számára veszteségként 719 főt adott meg, a következő megoszlásban: halott 5 tiszt és 60 közkatona; súlyos sebesült 16 tiszt és 648 katona. A vezérkar 1941. december9-én a német katonai attasénak 467 főt említett, mégpedig: halott 226 fő (7+119), súlyos sebesült 241 fő (2+239).

A tapasztalatok összegzése

A délvidéki hadművelettel Magyarország belépett a második világháborúba és ezzel katonailag is elkötelezte magát Németország mellett. A németek újabb látványos és gyors sikere tovább növelte a háborúpárti tábor létszámát, s így befolyását. A Magyar Királyi Honvédség fejlesztése 1941. elejéig igen jó ütemben haladt és az eredeti HUBA-1 tervet túl is teljesítette. Ennek ellenére minőségi mutatókban igen nagy volt a lemaradás. Ez elsősorban a gépjárművek alacsony számában, a harckocsik és a repülőgépek elavultságában és az aránytalanul kevés nehézfegyverzet terén mutatható ki. Viszonylagossá tette a magyar csapatok ütőképességét az is, hogy a katonák kiképzésére nem állt rendelkezésre elegendő idő, igen kevés gyakorlatot tartottak, különösen dandár és hadtest szinten. Így a parancsnokok sem tudták megszerezni a vezetéshez szükséges gyakorlati tapasztalatokat.

A támadás időpontjához képest a mozgósítást későn rendelték el. Egy hadsereg mozgósítására a korabeli utasítások minimálisan 10 napot írtak elő. Mivel a felvonulást már 9-én meg kellett kezdeni, nem véletlen, hogy a csapatokat nem sikerült feltölteni. A nem kellő ütemű mozgósításnak azonban voltak más okai is. Ezeket a vezérkari tisztek tapasztalati jelentései alapján a következőkben lehet összefoglalni: a váratlan fordulat miatt rövid idő nem tette lehetővé, hogy az ország lakosságát hangulatilag felkészítsék. Bennük még, joggal élt a barátsági szerződés szelleme, így a mozgósítást sokan egyszerű stílusgyakorlatnak tekintették. A posta nem volt felkészülve a hétvégén és az ünnepnapokon végrehajtandó kikézbesítésekre. Ezért sok helyen a tartalékosok 24—28 órával később kapták meg a behívókat. A vasúti forgalmat korán csökkentették le és a nyári időszámítás miatt megváltozott menetrendet, nem propagálták kellő mértékben. Sok parasztot a halaszthatatlan tavaszi munka, valamint a bevonulás idejére járó alacsony családi pótlék késleltetett, illetve tartott vissza. Számtalan családban megélhetési gondok lépnek fel, ha a családfő hosszabb ideig távol van. A különböző polgári szervek nem az ország, hanem a saját érdekeiket tekintették elsődlegesnek, amikor kivételezéseket tettek, felmentési kérelmek garmadával árasztották el a területi szerveket. Az „M” törzseknél (békében csak kerete volt, amit behívások útján kellett feltölteni) igen alacsony a hivatásos tisztek száma. Példaként a 3. hadsereg-parancsnokság esetét hozták fel. Mivel azt egy alacsonyabb szervezeti egység (IV. hadtest) állította fel, így a legfontosabb irányító szerv alakult meg utoljára. A mozgósítás egyik legnagyobb gondjaként említették meg a gépjárművek, az országos járművek (szekerek) állapotát és bevonultatási nehézségeit. Elterjedt az a gyakorlat, hogy a kiállításra kötelezett úgynevezett „M” járműveket tartottak fenn. Ezek általában már használhatatlanok, vagy igen komoly javításokra szorultak. A tulajdonosok akként vélekedtek, hogy amennyiben a hadsereg igényt tart a járművekre, akkor javíttassa meg őket. A területi szervek nem vették komolyan a mozgósítási feladataikat. A nyilvántartások pontatlanok, a változásokat nem vezették. Hiába lett 200%-ban behívó kiküldve, a hadsereg feltöltöttsége alig érte el a 70%-ot. Ez az arány a járművek vonatkozásában még rosszabb volt. A mozgósítási normákat szinte mindenki túl szűknek tartotta. Ez különösen a Gyorshadtestet érintette hátrányosan, mivel esetében nem lehetett alkalmazni a területi elvet. A területi elv sok előnye mellett hibaként rótták fel, hogy a mozgósított területek túlterheltekké váltak, ezekben szinte megállt az élet, míg a többieket alig érintették a mozgósítás következményei.

A vezérkar időben, talán túl korán is, elkészítette a különben igen precíz felvonulási, szállítási terveket. Ugyanakkor nem módosították kellően a megváltozott helyzet, szabta igényekhez. Nem vették figyelembe többek között azokat a kapacitásokat, amelyeket a német csapatok át- illetve felvonulása kötött le. Nem volt véletlen tehát, hogy a csapatok egy része nem a kijelölt körletbe és a megadottaktól eltérő időben érkezett ki. Ennek tudható be, hogy a hadművelet során többször is átcsoportosításokat kellett végrehajtani és meg kellett változtatni az alárendeltek feladatát. Mivel nagy ütközetekre és véres harcokra nem került sor, szinte lehetetlen, és nem is lenne célszerű, részletes elemzést adni a 3. hadsereg támadó tevékenységéről. Így az értékelés csak egyes részterületeket érint.

Az elhatározásról, illetve az egész hadműveleti tervről megállapítható, hogy korszerű elemekre épült. Az erők zömét a Duna felőli szárnyra helyezték, kihasználva a folyó szárnybiztosító jellegét. Helyesen választották ki az áttörés helyét. Ugyanis Őrszállás térségében a terep kissé kiemelkedett, nem volt annyira vizenyős és az esőzések sem áztatták fel annyira, mint az attól nyugatra eső részeket. Az áttöréshez kellő erőt vontak össze. A IV. és az I. hadtest csatlakozó szárnyon (1-1km) tervezte az erődövet áttörni. A két kilométer széles szakaszra így 6 gyalogdandár (12 ezred) jutott, amelyeket kellő mélységben lépcsőztek. A támadást tervszerű (a biztosítási öv felszámolása, tüzérségi és légi) előkészítés után kívánták megindítani. A siker kifejtését a német elveknek megfelelően tervezték, a Gyorshadtest ütközetbe vetésével. Az ellenség mélységébe történő gyors kijutás érdekében légi deszantot terveztek alkalmazni Zombor térségében, a Ferenc csatornán lévő híd birtokba vétele céljából. Ezen túl felkészítettek egy hadihíd századot is arra az esetre, ha nem sikerülne az átkelőhelyet épségben elfoglalni. A végrehajtásba azonban már sok hiba csúszott. Elsősorban a rendelkezésre álló igen rövid idő és a tapasztalatok hiánya miatt. A légi deszantot nem tudták Zombor térségébe irányítani, mert a parancs kiadása után derült ki, hogy a pápai repülőtér felázott talajáról a megterhelt gépek nem tudnak felszállni. A műszakiak pedig hídkészletekkel készenlétben álltak, de nem kaptak parancsot az előrevonásra. Feltűnő volt a gyaloghadtestek nehézkes mozgása, esetenként tervszerűtlen tevékenysége. A zömében szekerekből álló vonatok rendre lemaradtak, ami még ebben a viszonylag egyszerű helyzetben is komoly ellátási nehézségeket okozott. A csapatok viszonylag jól el voltak látva rádióval, de a hírrendszer felületes megszervezése és a hozzá nem értés miatt az összeköttetés gyakran megszakadt. Egyes dandároknál nem fordítottak kellő figyelmet a menetek megszervezésére, a forgalomszabályozás feszes megvalósítására. Így az utakon, de különösen a településeken és azok környékén a csapatok egymásra futottak és összekeveredtek. A legnagyobb problémát a lakott települések lokalizálása jelentette. A parancsnokok nem fordítottak kellő figyelmet a biztosításra, a csapatok széttagolt elhelyezésére és a települések átvizsgálására. A nagy tömegekben csoportosuló magyar alakulatok kiváló célpontjai voltak a csetnikeknek.