|
A német-szovjet háború II.
2007.09.09. 19:26
II. Rész. Ebben a részben mutatjuk be a németek 1942. évi nyári-őszi hadjáratát, Sztálingrád védelmét, 1942. november19-december31. tartó ellentámadást, a nemet rők bekerítését és felszámolását Sztálingrád körzetében. A szovjet általános támadást 1943. január1-március végéig.
A német fegyveres erők 1942. évi nyári-őszi hadjárata
1942 tavaszának végére a Szovjetunió katonai helyzete 1941-hez viszonyítva javult. Az 1941-42-es téli hadjáratban a Vörös Hadsereg kivívta első nagy sikereit, és jelentős harci tapasztalatokat szerzett. Fejlődött az ország hadigazdasága, fokozódott a hadiipari termelés is. Az erő- és eszközviszonyok élőerőben, harci repülőgépekben, lövegekben és aknavetőkben továbbra is az ellenség fölényét mutatták. Ebben a helyzetben a szovjet hadvezetés elhatározta, hogy az arcvonal nagy részén hadászati védelmet folytat, de egyidejűleg több támadó hadművelettet is indít Leningrád, Gyemjanszk, Harkov körzetében, a szmolenszki, orjoli irányokban és a Krímben. A főhadiszállás úgy vélte, hogy a németek a főcsapást ismét Moszkva ellen fogják mérni. Ezért a délnyugati irányban kevesebb erőt összpontosított, mint a nyugatiba. Engedve a Délnyugati Irány-főparancsnokság sürgető javaslatainak, engedélyezte a harkovi támadó hadműveletek végrehajtását, ami később súlyos tévedésnek bizonyult.
A német hadvezetés elgondolása az volt 1942 nyarára, hogy a döntő támadással, újra magához ragadja a hadászati kezdeményezést, megsemmisíti a Vörös Hadsereg megmaradt erőit, elfoglalja a Szovjetunió gazdasági és politikai központjait, és ezzel befejezi a háborút. Mindhárom hadászati irányban való támadáshoz, azonban nem rendelkezett elegendő erővel. Ezért azt tervezte, hogy a déli irányban mérve a főcsapást, szétzúzza a szovjet csapatok balszárnyát, elfoglalja a doni és kubáni körzeteket, a Krímet, valamint a Kaukázust olajkészleteivel együtt. Május8-án a németek támadásba mentek át és július4-ére az egész Krím a kezükbe került. Szevasztopol elestével a Fekete-tengeri Flotta elvesztette fő támaszpontját. A Dél HDSCS előtt megnyílt a Kaukázushoz a Kercsi-szoroson keresztül vezető legrövidebb út.
A Délnyugati Front 1942. május12-én indította harkovi támadó hadműveletét, amit a kezdeti sikerek után az ellenség északról és délről a szárnyakra mért erős ellencsapásai megállítottak, bekerítve a front főerőinek zömét. Május végéig csak egyes osztagok tudtak kitörni az Észak-Donyecen túlra. A Délnyugati Front veresége az arcvonal déli szárnyán a helyzetet gyökeresen az ellenség javára változtatta meg. Főerői június28-án támadásba lendültek, és miután áttörték a Brjanszki és a Délnyugati Frontok védelmét Voronyezs felé kifejlesztve a sikert, elérték a várost, majd csapást mértek déli irányban. A Déli Front csapatai, hogy elkerüljék a bekerítést, július15-én megkezdték a visszavonulásukat a Don vonalára. A mintegy 170km-es hátrálás következtében az arcvonal déli szakaszán rés keletkezett, és az ellenség főerői megkezdhették támadásuk kifejlesztését a Kaukázus irányában, illetve Sztálingrád felé. Az ellenség Donon való átkelése, a Volgához való kijutása és Sztálingrád elfoglalásának megakadályozása céljából a Főhadiszállás szilárd védelem kiépítését határozta el Sztálingrád előterében a Don vonalán. A feladatot a július12-én létre jött Sztálingrádi Front (21., 28., 38., 51., 57., 62., 63., 64., HDS, 2. légi hadsereg /LHDS/) kapta. A sztálingrádi védelmi hadművelet július17-én indult meg a 64. és 62 HDS előrevetett osztagainak harcba lépésével. Hat napig tartó elkeseredett ellenállásuk után kezdődött a harc a fővédőövért. A túlerőben lévő ellenség, csapást mért a 62. HDS jobb szárnyára és áttörte azt. Az eredeti helyzet visszaállítása céljából a frontparancsnok ütközetbe vetette a megalakulóban lévő 1. és 4. harckocsi hadsereget, azzal a céllal, hogy a 13. harckocsi hadtesttel együttműködve verjék szét az ellenség betört csoportosítását. Háromnapos küzdelemben megállították ugyan a német előre nyomulást, de a Donhoz kijutott erőket nem tudták felszámolni. Ezután az ellenség délre a 64. HDS sávjába helyezte át a főerőkifejtést. Itt is kijutottak a Donhoz, és egy átkelő helyet is birtokba vettek, de a szovjet csapatok július30-ai ellencsapása megállította őket. A támadás elakadása miatt az OKW arra kényszerült, hogy a kaukázusi irányból Sztálingrád ellen fordítsa a 4. PCHDS-ét. Így augusztus elején az a veszély fenyegetett, hogy ez a seregtest délnyugatról áttör a város felé.
A főhadiszállás a vezetés megszilárdítása érdekében augusztus5-én a Sztálingrádi Frontot két frontra (Sztálingrádi és Délkeleti) osztotta. Augusztus7-én az ellenség 4. PSHDS-ének négy hadosztálya betört Abgenyerovo körzetébe. A 64. HDS parancsnokának elhatározása alapján, három lövészhadosztály és egy harckocsi hadtest erőivel csapást mértek erre a csoportosításra. Az augusztus 9-10-én, jól előkészített és sokoldalúan biztosított ellencsapás a beékelődött ellenséges erők szétzúzását, valamint az eredeti helyzet visszaállítását eredményezte. Az ellenség kénytelen volt tíz napig szüneteltetni a támadást. Az Abgenyerovó elleni támadással egyidőben az ellenség augusztus7-én két csapást mért Kalacs városától északnyugatra, és másnap bekerítette az előző harcokban legyengült 62. HDS erőinek egy részét. Ezt követően ennek a hadseregnek három hadosztálya visszavonult a Don keleti partjára. Így tehát az ellenséges csapatoknak egy hónap alatt mindössze 50-70km-l sikerült előrenyomulniuk és eljutniuk a külső védelmi övezethez. A Sztálingrád távoli megközelítési útjain vívott harcok eredményeként a szovjet csapatok, rendkívül nehéz körülmények között hiusították meg az ellenségnek azt a szándékát, hogy menetből áttörjön a Volgához.
Az ellenség augusztus19-én felújította a támadást. Agusztus23-án a 6. német (n) HDS-nek sikerült Sztálingrádtól északra, Rinok körzetében áttörni a Volgához. A Sztálingrádi Front nem tudta felszámolni a beékelődést. Ezért, hogy elvonják az ellenség erőit a várostól, augusztus24-28. között a 63., a 21. és az 1. gárdahadsereg (GDHDS) csapatai a várostól északra egy sor ellencsapást mértek, amelyek a későbbi események szempontjából az oly fontos doni hídfők elfoglalásához vezettek. Arra kényszeríttették a 6. német (n) HDS-et, hogy erőinek jelentős részét északnak fordítsa. Ez valamennyire könnyítette a város védőinek helyzetét, mert augusztus28-án estére sikerült megállítaniuk az ellenséget a város északnyugati peremén. Sztálingrád elfoglalása érdekében a „B” HDSCS parancsnoksága új erőket vetett ütközetbe: a várostól északra a 8. olasz (ol), tőle délre pedig a 3. román (r) HDS-et. Szeptemberben már a sztálingrádi irányban harcolt az ellenségnek mintegy50, a Kaukázusban pedig körülbelül 30 hadosztálya. A német hadvezetés terveinek meghiúsítása céljából a szovjet főhadiszállás új tartalékokat küldött a Sztálingrádi Front állományába (a 24. és a 65. HDS-et), amelyek az 1. GDHDS csapataival együtt szeptember5-13. között több ellencsapást mértek a várost északról veszélyeztető ellenséges csapásmérő csoportosításra. Ezzel lekötötték azok jelentős részét, de a Volgához áttört erőket továbbra sem tudták felszámolni. Szeptember12-ére az ellenség már szinte a városban volt, melynek közvetlen védelmét a 62. és a 64. HDS vette át. A város megtartásáért vívott küzdelem főterhe a 62. HDS-re hárult. A szeptember13-26-áig tartó súlyos harcokban az ellenségnek sikerült elfoglalni a város déli részét. A hadsereg ezután egy szűk, 25km-es sávot védett a városban, melynek mélysége nem haladta meg a néhány száz métert. A hónap végére a németeknek sikerült kijutni a Volgához a Traktorgyár körzetében is, november11-én pedig a Barikádok gyártól délre érték el a folyót. A várost azonban teljesen elfoglalni nem tudták.
Szeptemberben a főhadiszállás előrevonta Sztálingrád körzetébe a 24. és 66. HDS-et, és a front állományába rendelte a 16. LHDS-et. Abban, hogy az ellenség nem tudta a várost elfoglalni, nagy szerepet játszott a szomszédos frontok aktív tevékenysége. Így például szeptember-októberben Sztálingrádtól északnyugatra és délre több korlátozott célú támadó hadműveletet hajtottak végre, hogy segítséget nyújtsanak a város védőinek. Ennek következtében sikerült a 6. n HDS erőinek egy részét északra fordítani, és Sztálingrádtól délre birtokba venni a tavak vidékét. November elejére a „B” HDSCS támadási lehetőségei kimerültek.
Az 1942-es nyári-őszi hadjáratban a szovjet csapatok védelmi hadműveletei rendkívül intenzívek voltak, megállították a németek támadását, és nagy veszteséget okoztak nekik. A Volga és a Don közötti elkeseredett ütközetben a németek mintegy 700 ezer katonát, kétezernél több löveget és aknavetőt, több mint 1000 harckocsit és 1400 repülőgépet vesztettek. A szovjet fegyveres erők kimerítették a német hadosztályokat, de a védelmi harcokban a saját csapatok is nagy veszteségeket szenvedtek. Fel kellett adni az ország területének jelentős körzeteit. Az ellenség Sztálingrádnál kijutott a Volgához, illetve elfoglalta az Észak-Kaukázus nagy részét.
A sztálingrádi szovjet ellentámadás 1942. november19-december31.
Az OKW, miután a nyári-őszi hadjárat nem hozta meg a várt sikert, október14-én Sztálingrád és a Kaukázus kivételével az egész arcvonalon védelmet rendelt el, amelyben a főhangsúlyt a moszkvai irány megerősítésére helyezte. Sztálingrád és a Kaukázus körzetében úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a szovjet csapatok nem képesek nagyszabású támadó hadművelet közel jövőbeni végrehajtására. Sztálingrád térségében a Csir, a Don és a Volga folyók közti területen a „B” HDSCS főerői (a 8. ol-, 3. r-, a 6. n-, a 4. r- és a 4. PCHDS) tevékenykedtek. A 6. HDS és a 4. PCHDS kétharmada Volga és a Don között, illetve a városban összpontosult. Szárnyaikat északon a 3. r, délen pedig a 4. r HDS biztosította. A sztálingrádi német támadó csoportosítás november elejére kimerült, elvesztette támadó képességét, ennek ellenére továbbra is támadó csoportosításban maradt, nem tér át védelemre.
A Szovjetunióban 1942 őszére befejeződött a nemzetgazdaság haditermelésre való teljes átállítása. Ez a tény, valamint az antifasiszta koalíció megerősödése. A szovjet fegyveres erők fejlesztésében, szervezetében beállt változások megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy a háború menetében döntő fordulat következzen be. Az erő- és eszközviszonyok az egész arcvonalon már a szovjet csapatok fölényét mutatták.
Általános erőviszonyok 1942 novemberében
|
Szojetunió |
Németo. és szöv. |
Arány |
Létszám |
6591000 |
6200000 |
1,1:1 |
Löveg és aknavető |
77851 |
51680 |
1.5:1 |
Harckocsi és rolg. |
7350 |
5080 |
1,4:1 |
Repülőgép |
4544 |
3500 |
1,3:1 |
A főhadiszállás hadászati elgondolása 1942 novemberében az volt, hogy Sztálingrád térségében északnyugatról és délkeletről Kalacs, illetve Szovjetszkij irányba mért találkozó csapással bekeríti, majd megsemmisíti a Volga és a Don között összevont német csoportosítást. Ezzel magához ragadva a hadászati kezdeményezést, kedvező feltételeket teremt a téli általános támadás kibontakoztatásához. A feladat végrehajtását három front erőire bízták. A Délnyugati Front csapásmérő csoportosításának (5. harckocsi hadsereg /HKHDS/, 21. HDS) az volt a feladata, hogy a Szerafimovics-Kletszkaja hídfőből támadva törje át a 3. r HDS védelmét, majd a sikert Kalacs általános irányban kifejlesztve, a hadművelet harmadik napjára egyesüljön a Sztálingrádi Front csapataival. A front 1. GDHS-ének délnyugati irányú csapással a Krivaja és Csir folyók vonalában a bekerítés külső arcvonalát kellett létrehozni. A Sztálingrádi Fronta csapást a Szarpa-, Caca-, Barmancak-tavak körzetéből tervezte mérni a 64., az 57. és az 51. HDS-ek erőivel. Át kellett törni a 4. r HDS védelmét, majd a sikert Szojetszkij, Kalacs irányába kifejlesztve, a Délnyugati Fronttal egyesülve kellett befejezni a bekerítést. A front erői egy részének- Abganyerovo, Kotyelnyikovszkij irányába támadva- részt kellet vennie a bekerítés külső arcvonalának létrehozásában. A Doni Front 65. HDS-ének a kletszkajai hídfőből, a 24. HDS-ének pedig Kacsalinszkij körzetéből Vertjacsij általános irányban mért összetartó csapásokkal a kis Don kanyarban lévő ellenséges csoportosítást kellett bekerítenie és megsemmisítenie.. A frontok a harcérintkezés vonalától távol, friss erőket kapva készültek a feladat végrehajtására. Az előkészületeket november közepére fejezték be, szigorú álcázási rendszabályok mellett. A német felderítés nem észlelte a létrehozott csoportosításokat, ezért a támadás teljesen váratlanul érte őket. A szovjetvezetés az általános fölényt az áttörési szakaszokon az erők, és eszközök határozott összpontosításával döntővé fokozta.
Erőviszonyok a sztálingrádi irányban1942 novemberében
|
Szovjetunió |
Németország |
Arány |
Létszám |
1103000 |
1011500 |
1,1:1 |
Löveg és aknavető |
15501 |
10290 |
1,5:1 |
Harckocsi és rolg. |
1463 |
675 |
2,2:1 |
Repülőgép |
1350 |
1216 |
1,1:1 |
A sztálingrádi ellentámadást három szakaszra oszthatjuk. Az első 1942. november19-30-áig a német védelem áttörésétől a „B” HDSCS főerőinek bekerítéséig tartott (Uranus hadművelet). A második, 1942. december1- 1943. január9-éig, az ellentámadás továbbfejlesztését és a német felmentési kísérlet meghiúsítását foglalta magába (Kis Saturnus hadművelet). A harmadik, 1943. január10-február2-áig, a bekerített erők felszámolásáig terjedő időszakot fogta át (Gyűrű hadművelet).
A Délnyugati Front november19-én ment át támadásba. Az első nap áttörte a 3. r HDS védelmét, és 25-30km-t nyomult előre. A seregtestek a támadást kifejlesztve november22-én elérték a Dont, majd azon átkelve 23-án elfoglalták Kalacsot, és megkezdték az előnyomulást Szovjetszkij felé. A Sztálingrádi Front csapatai 20-án indultak rohamra. A napvégére áttörték a 4. r HDS védelmét, és 22-én délre elérték Szovjetszkij falut. 23-án 16 órakor az északnyugati és déli csapásmérő erők egyesülésével befejeződött a „B” HDSCS főerőinek a bekerítése. Húsz német és két román hadosztály, 330 ezer ember szorult a gyűrűbe. November végéig a bekerített erőket1400 négyzetkilométernyi területre szorították vissza, de a gyors felszámolásra nem volt elegendő erő. A bekerítés belső arcvonalán folyó tevékenységgel párhuzamosan a kijelölt erők november30-ára a Csir és az Akszaj folyók vonalában- a belsőtől 20-100km-ra- létrehozták a bekerítés külső arcvonalát is. A Doni Front csak részben tudta teljesíteni feladatát, mert az ellenségnek sikerült erőit a kis Don kanyarból kivonni.
A 6. HDS parancsnoka Paulus vezérezredes felismerte ugyan a bekerítés veszélyét, de megakadályozni nem tudta. Hitler a kitörésre vonatkozó kérését kategorikusan elutasította. A bekerítés után a német főparancsnokság létrehozta a Don HDSCS-ot, állományában a Hollidt hadműveleti csoportot (HDMCS) (a német-román osztagokból újjá szervezett 3. r HDS), a Hoth HDMCS-t (a 4. PCHDS és a 4. r HDS bekerítésből kitört erői), ide rendelte a katlanba zárt 6. HDS-et és a 4. légi flotta (LF) körülbelül 300 repülőgépét. A két hadműveleti csoport feladata a bekerített erők felmentése és az eredeti helyzet visszaállítása volt. A katlanba zárt erők ellátását légi úton tervezték megoldani. A szovjet hadvezetés felismerte a németek szándékát, ezért december elején leállította a bekerített erők felszámolását és felkészült a felmentési kísérlet elhárítására, a légihíd bénítására, valamint a 8. ol HDS és a 3. r HDS megmaradt erőinek szétverésére.
December12-én Kotyelnyikovszkij térségében a Hoth HDMCS támadásba ment át, és áttöréssel fenyegette a külső arcvonalat. A veszély elhárítására a főhadiszállás nagy erőket irányított a térségbe. 16-án A Délnyugati Front, támadásba lendült. És a 8. ol HDS szétverése után a Hoth HDMCS hátát fenyegette. Ezért a németek a front támadásának megállítására ütközetbe vettették a Hollidt HDMCS-t. Ezek erőit a Délnyugati Front kéthetes küzdelemben felszámolta. Közben a Hoth HDMCS beékelődve a külső arcvonalába, már csak 30-35km-re volt Paulus vezérezredes erőitől. A Sztálingrádi Front csapatai azonban 23-án a Miskova folyó vonalában megállították, majd a hónap végéig tartó küzdelemben felszámolták őket. A német felmentési kísérlet tehát megbukott, és a szovjet csapatok kedvező feltételeket teremtettek a bekerített erők felszámolásához. 1943. januárra a gyűrűbe zárt erők helyzete rendkívül súlyossá vált. A légi utánpótlást a szovjet légierő jórészt meghiúsította. Mindezek ellenére Paulus vezérezredes visszautasította a megadásra felszólító január8-i szovjet ultimátumot. 1943. január10-én reggel megkezdődött a sztálingrádi csata utolsó fejezete. A főcsapást a Doni Front 65. HDS-e mérte nyugatról keletre. Január25-ére betörtek a városba, és a Mamajev Kurgan körzetében egyesültek a várost védő 62. HDS-gel. Ezzel a 100 négyzetkilométerre összezsúfolt erőket két részre vágták. Ettől a naptól megkezdődött a német csapatok tömeges fegyverletétele. Január31-én a déli, február2-án az északi csoportosítás felszámolása is befejeződött. A szovjet csapatok győzelme gyökeres fordulatot jelentett a német-szovjet háború menetében. A Vörös Hadsereg megsemmisítette a „B” HDSCS főerőit, kezébe vette a hadászati kezdeményezést, melyet a háború végéig megtartott. Németország a sztálingrádi vereséget soha többé nem tudta kiheverni. A győzelem hatására megnőtt a Szovjetunió nemzetközi tekintélye, erősödött az antifasiszta koalíció.
A Vörös Hadsereg általános támadása 1943. január1-1943. március vége
A főhadiszállás még a sztálingrádi ellentámadás alatt megkezdte az általános támadás előkészítését. A főcsapást a délnyugati hadászati irányban a Bjanszki, a Voronyezsi, a Délnyugati, a Déli és a Kaukázusi Frontok erőivel tervezték. A cél a „B” HDSCS megmaradt erőinek, a „Don” és a Kaukázusban tevékenykedő „A” HDSCS-nak a szétzúzása volt. A támadást a Déli Front erői kezdték meg 1943. január1-jén Rosztov irányában. Január3-án a Kaukázusi Front indította meg támadó hadműveletét. A két front támadása arra kényszeríttette a német hadvezetést, hogy Észak-Kaukázusból megkezdje erőinek visszavonását. Ezt követően a Délnyugati Front seregtestei lendültek támadásba, s megkezdték a Donyec-medence felszabadítását. A Déli Front hadseregei 300-350km-es előretörés után, február14-én felszabadították Rosztovot, előrenyomulásukat folytatva 18-án kijutottak a Miusz folyóhoz. Ezzel kedvező helyzetet teremtődött az Észak-Kaukázus elfoglalására és az ott rekedt „A” HDSCS erőinek megsemmisítésére.
Északon a Leningrádi és a Volhovi Front csapatai 1943. január12-e és 18-a között elkeseredett harcokban a Ladoga-tó déli partja mentén 8-11km-es sávban áttörték az ellenség védelmét. Ezen a folyosón keresztül a város -18 hónapi körülzárás után – kapcsolatba léphetett az országgal szárazföldön is. A Leningrád alatti hadműveletekkel szoros összefüggésben, Moszkva előterében is támadó tevékenységbe kezdtek a szovjet csapatok. Felszámolták a németek gyenjanszki, rzsev-vjazmai hídfőit. Ezzel az arcvonal Moszkvától újabb 150km-rel távolodott.
A sztálingrádi fordulat előrevetítette a Don felső folyása mentén védők, köztük a 2. magyar hadsereg (m HDS) katasztrófáját is. A Voronyezsi Front oszrogozsszk –rosszosi hadműveletével január13-23 között szétzúzta a 8.ol és a 2. m HDS erőit, majd 23-28 között a Brjanszki Front csapataival karöltve végrehajtotta a voronyezs-kasztornojei hadműveletet. Felszabadították Voronyezst, és gyors ütemben nyomultak előre a kurszk-harkovi irányban, miközben szétverték a 2. n HDS-et is. Február8-án felszabadult Kurszk, 16-án Harkov. A két város körüli harcokba február második felében bekapcsolódtak a Nyugati Front csapatai is, és a Voronyezsi Fronttal együtt beékelődtek A Közép és a Dél HDSCS erői közzé. A szovjetvezetés azonban túlértékelte saját lehetőségeit: a frontok kimerülése, újabb tartalékok hiánya és az anyagi ellátás akadozása ellenére erőltette a támadást. A német főparancsnokság, felismerve a kialakult helyzet számára kedvező feltételeit, az arcvonal megszilárdítása érdekében, különböző helyekről átcsoportosított erőkkel február második felében indított ellencsapásaival visszafoglalta Harkovot és Belgorodot. A támadás tovább folytatásához nem rendelkezett elegendő erővel. Így alakult ki a mintegy 500km hosszú kurszki ív. Március végén a főhadiszállás úgy rendelkezett, hogy a frontok az elfoglalt terepszakaszon menjenek át védelembe. A téli hadjáratban a szovjet fegyveres erő szétverte a német „B”, „A”, Don HDSCS-it és a felső Don mentén védekező HDS-eit, a hadászati kezdeményezést kézben tartva, a délnyugati hadászati irányban mintegy 600-700km-re vetette vissza az ellenséget. A sztálingrádi csata és a téli hadjárat azzal, hogy a német főparancsnokság minden erejét lekötötte, elősegítette a szövetségesek észak-afrikai sikeres támadását is.
| |