szantomihaly
szantomihaly
Menü
     
E.mail címem

szanto.mihaly@zmne.hu

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Hírlevél hallgatóimnak
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
A Magyar Honvédség a kiegyezés után
     
MH 1867-től
     
A Magyar Honvédség 1945 után
A Magyar Honvédség 1945 után : 3./II. A Magyar Néphadsereg az 1956-os forradalom idején

3./II. A Magyar Néphadsereg az 1956-os forradalom idején

  2007.01.21. 08:35

Ez a rész az október 28-ai fordulat utáni eseményeket, illetve a szovjet intervenció elleni tevékenységet és a retorziót mutetja be.II. rész

Az október 28-i fordulat katonai és politikai okai

A politikai fordulat közvetlen előzménye, hogy a politikai és katonai vezetés a kezdeti zűrzavar után egyre pontosabb képet kapott a felkelők erejéről. Ebből arra következtettek, hogy a legjelentősebb fegyveres csoportok állásai ellen indított összpontosított támadással döntő fordulat következhet be a harcok menetében. A felkelés leverése legfontosabb előfeltételének a Corvin köz és a környékén lévő —a Kilián laktanyát is ide sorolták—felkelő erők ellenállásának a megtörését tartották. A támadás előkészítése27-én este 19 és 20 óra között a Honvédelmi Minisztériumban meg is kezdődött. A szovjet és magyar katonai vezetők ekkor abban állapodtak meg, hogy a szovjet hadtest parancsnoka az akció vezetésével a Dimitrov téren települt szovjet hadosztály parancsnokát bízza meg, aki egyben a támadáshoz a harckocsikat és a páncélozott szállító járműveket is biztosítja. A feladat végrehajtásába bevonták az alapvetően Budán tevékenykedő 128. lövész gárdahadosztály erőit is. A magyar vezérkar vállalta, hogy gyalogsági megerősítésként a megjelölt hadosztály alárendeltségébe helyez egy 300-350 főből álló alegységet. Október28-án hajnalban, a támadás megindításának tervezett időpontjában Obaturov tábornok a Corvin köz és környéke felderítésére három T–34-es harckocsit indított az Üllői úton a Körút irányába. Mivel ezek a harckocsik egy-másfél óra múlva sem érkeztek vissza, utánuk küldtek három T—54-es harckocsit. Újabb egy órás várakozás után az egyik T—54-es épen, a másik sérülten visszatért. A szovjet harckocsik parancsnoka jelentette, hogy a T—34-esek a Corvin előtt égnek, és felkelők az egyik T—54-es harckocsit is kilőtték. A szovjet erők az első jelentősebb veszteségek után a támadás végrehajtását bizonytalan időre elhalasztották. A szovjet csapatoknak a felkelők továbbra is nagy veszteségeket okoztak, szovjet harckocsikat, tüzérségi eszközöket és más haditechnikai felszerelést zsákmányoltak, illetve önállóan tevékenykedő szovjet katonákat és azok kisebb csoportjait fegyverezték le.

A legújabban feltárt dokumentumok ellentmondanak annak, hogy az események október28-i átértékelését—a pártvezetésen belül—a politikai rendezésnek elsőbbséget adó Nagy Imre és hívei kényszeríttették ki. Tény, hogy Donáth Ferenc és Losonczy Géza már október26-án eljutott az események ellenforradalomként történő értékelésének az elutasításáig, a hatalom és a társadalom között feszülő ellentétek politikai eszközökkel történő megoldásának igenléséig, de ezt az álláspontot október28-ig a pártvezetés többsége elutasította és ekkor még Nagy Imre, sem támogatta. Az események „nemzeti demokratikus tömegmozgalomként” való elismerését elsősorban a felkelő csoportok harci sikerei, a szovjet csapatok kudarca, a magyar erőszakszervezetek, ezek között a hadsereg alkalmazhatatlansága, a tömegeknek a forradalom követelései melletti határozott kiállása kényszeríttették ki. Ebbe az irányba tolta a pártvezetést az attól való félelme, hogy a felkelők, illetve a békés lakosság ellen alkalmazott erőszak következtében teljesen elveszítik a harcokba még be nem kapcsolódó, de a felkelőkkel kezdettől szimpatizáló lakosság bizalmát és az újabb áldozatok még jobban elmélyítik a szakadékot a kormány és a lakosság között. Ezért a magyar párt és állami vezetés október28-án további engedmények megtételére kényszerült.

Az MDP Politikai Bizottsága október27-28-i ülésén elfogadott határozatot—tűzszünet, a szovjet csapatok kivonása Budapestről, az Államvédelmi Hatóság feloszlatása, stb.—a Politikai Bizottság döntésének megfelelően Nagy Imre miniszterelnök kormány-nyilatkozat formájában hozta nyilvánosságra. Október28-án 13 óra 20 perckor Nagy Imre azonnali tűzszünetet rendelt el. 14 órakor az új összetételű kormány letette az esküt, majd jóváhagyta a miniszterelnök által beterjesztett kormány-nyilatkozatot. 17 óra 25 perckor elhangzó rádióbeszédében Nagy Imre—a Központi Vezetőség döntésének megfelelően—nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánította az előző napok megmozdulásait, bejelentette a szovjet csapatok azonnali kivonását Budapestről, tárgyalások megkezdését a szovjet haderő teljes kivonásáról, az Államvédelmi Hatóság megszüntetését, az amnesztiát, a Kossuth-címer bevezetését, Március 15-e nemzeti ünneppé való nyilvánítását, az általános fizetésemelést, bér- és normarendezést, az erőszakoskodás megszüntetését a termelőszövetkezeti mozgalomban.

Ezzel a forradalom új szakasza kezdődött. A magyar kormány október28-i nyilatkozata alapján a szovjet hadvezetés is elrendelte a tűzszünetet. A 2. és 33. gépesített, valamint a 128. lövész gárdahadosztályok egységei október29-én a harctevékenységet beszüntették. A szovjet csapatok kivonását, a magyar kormány szovjetvezetőkkel történt megállapodásán túl, a Különleges Hadtest parancsnoka, Lascsenko altábornagy véleménye szerint „a csapatok tétlensége, passzivitása miatt is” végre kellett hajtani. A szovjet csapatok kivonása terv szerint október30-án 18 órakor megkezdődött, de a teljes kivonulást csak 31-én a déli órákban tudták befejezni. A Különleges Hadtest törzse a Tökölön lévő repülőtérre települt, ahol egy szovjet repülőegység állomásozott. A szovjet csapatok Budapest határától 15-20 kilométer-re összpontosítási körletet foglaltak el, ahol a harci technikát és fegyverzetet karbantartották, a személyi állományt, a lőszert, üzemanyagot és az élelmiszerkészleteket kiegészítették.

A Magyar Néphadsereg október 28-át követő tevékenységének fő jellemzői

Az események átértékelése a Magyar Néphadseregben is újabb helyzetet teremtett. Azok a kötelékek, amelyek október28-ig is a kormányellenes megmozdulásokat és a felkelőket támogatták, magatartásuk helyességét látták igazolva. Az eseményeket passzívan szemlélők többsége a kormánynyilatkozatban elhangzottakat elfogadva aktívan bekapcsolódott a kormány célkitűzései megvalósítása feltételrendszerét biztosító feladatok végrehajtásába. Tudathasadásos állapotot okozott a fordulat azon parancsnokok, tisztek és katonák esetében, akik elfogadva az „ellenforradalom” értékelést, aktívan vettek részt a felkelők elleni harcokban. Félve a felelősségre vonástól voltak, akik alakulataikat elhagyták és a szovjet csapatoknál, kerestek menedéket, majd később részt vettek a november4-én bekövetkezett újabb szovjet támadás előkészítésében. A Honvédelmi Minisztérium vezető állományának és a Budapesten lévő, illetve a fővárosba karhatalmi feladatok végrehajtása céljából felrendelt alakulatok és intézetek fő tevékenysége az október28-tól 31-ig terjedő időszakban a szovjet csapatok felváltása, az új karhatalom szervezésében, felszerelésében és elhelyezésében való részvétel, majd a szovjet csapatok kivonásának a biztosítása volt.

Visszalépve az időben, október29-én még folyt a szovjet csapatok kivonulásával kapcsolatos tervezőmunka, amikor döntés született arról, hogy a fővárosban a rend fenntartását—a szovjet csapatok által őrzött objektumok védelmét—három (a 7. és 5. gépesített és a 27. lövész)—hadosztályra bízzák. Mint ismert a 7. gépesített hadosztály fő erői már október23-tól Budapesten hajtottak végre karhatalmi feladatokat. A 3. hadtest állományából a 12. és a 19. gépesített ezredek is Budapesten voltak, így kézenfekvőnek tűnt, hogy másodikként a kecskeméti 5. gépesített hadosztály törzsét rendelik a fővárosba. A választás harmadikként a kiskunfélegyházi 27. lövészhadosztályra esett. Janza Károly honvédelmi miniszter utasítására ez utóbbi két hadosztály kijelölt erői október30-án és 31-én Budapestre érkeztek. A fővárosba felrendelt hadosztályok parancsnoksága alatt három karhatalmi körzetet hoztak létre, ezért a Budapesten lévő csapatok parancsot kaptak az alárendeltségnek megfelelő átcsoportosítások végrehajtására. Az új beosztásnak megfelelően Buda, mint „Bem”-körzet, katonai parancsnoka Mecséri János ezredes lett, akinek alárendeltségébe a saját hadosztályán—a 7. gépesített hadosztályon—kívül, a Budán lévő katonai alakulatok tartoztak. A „Mátyás”-körzet, tehát a Rákóczi és Kerepesi úttól északra fekvő területek felett az ellenőrzést az 5. gépesített hadosztály parancsnoka, Csémi Károly alezredes vette át, akinek alárendeltségébe az 5. hadosztály és a körzetben lévő budapesti alakulatok erői kerültek. A harmadik, úgynevezett „Kossuth”-körzet ettől délre Bakonyi Sándor alezredes parancsnoksága alatt alakult meg. A körzet fő katonai erejét a 27. lövészhadosztály ezredei alkották, de az általános szabályoknak megfelelően—a Zrínyi Akadémiát kivéve—az ebben a körzetben elhelyezett budapesti alakulatok és intézmények is Bakonyi alezredes alárendeltségébe kerültek. A Zrínyi Akadémia Márton András tiltakozása miatt az önállóságát megőrizte. A csapatok átcsoportosítására azért volt szükség, hogy az új körzetparancsnokok lehetőleg saját szervezetszerű csapataikkal oldják meg feladataikat. Az új körzetek szerinti munkát31-én 15 órától kellett megkezdeni, de az átcsoportosítandó állománynak a körzeteket csak november1-jén reggelig kellett elfoglalni.

Az országban történt alapvető változások természetesen a hadseregben is éreztették hatásukat. Ennek egyik jele, hogy a katonai alakulatoknál és intézeteknél spontán módra alakultak meg azok a szervezetek, amelyek azon túl, hogy hangsúlyozták a forradalom céljaival azonosulásukat, a hadseregnek a felkelő-szabadságharcos csoportok, illetve a harcokba közvetlenül be nem kapcsolódott tömegek elleni fellépését igyekeztek megakadályozni. Október28-át követően a hadsereg vezetése—élve az átértékelés nyújtotta lehetőségekkel—ezt az egyre erősödő folyamatot megpróbálta szervezett, felülről szabályozott, s így ellenőrizhető keretek közé terelni, szorítani. Ezért Janza Károly altábornagy a „forradalmi fegyelem” hadseregbeli választott vezető szervezetei, a „Forradalmi Katonai Tanácsok” megválasztására parancsban intézkedett.

Ez a parancs azon túl, hogy lehetővé tette a különböző szintű parancsnokok tevékenységének ellenőrzését és—a parancs szándékai szerint—segítését, arra bíztatta, sőt arra utasította a forradalmi katonai tanácsokat, hogy elsősorban a közrend és a közbiztonság helyreállítása, védelme érdekében kapcsolódjanak be a szűkebb környezetüket érintő feladatok végrehajtásába, vegyenek részt képviselőikkel a területi forradalmi szervezetek—„a helyi munkás és paraszttanácsok”—munkájában. A miniszter fenti intézkedésének ez a része a hadsereg társadalom felé történő nyitásának egyik első hivatalos lépése. Ez a nyitás a pozitív hatások mellett—mint ezt több példa is bizonyítja—magában hordozta a hadsereg egyébként is bizonytalan, megrendült irányítási rendszere további lazulásának lehetőségét. A területi forradalmi szervezetek—és azok karhatalmi ügyekért felelős személyei, testületei—jogot formáltak arra, hogy közvetlenül is beavatkozzanak a működési területükön lévő katonai szervezetek mindennapi életébe. Az így kialakult anomáliákat az illetékes katonai vezetők—az adott szintű forradalmi katonai tanácsok támogatásával—idejekorán igyekeztek felszámolni. Voltak alakulatok, ahol a forradalmi katonai tanácsok megalakulásukat követően azonnal leváltották a parancsnokokat, a politikai munkásokat, az ügyészségeknek átadták az elhárító tiszteket, a tömegre 28-a előtt tüzet parancsoló tiszteket letartóztatták. Az ilyen és ehhez hasonló jelenségeket, a hadsereg tevékenységét veszélyeztető „működési zavarokat” a Katonai Forradalmi Tanácsok tevékenységének lehető legrészletesebb szabályozásával igyekeztek kiküszöbölni, illetve megelőzni.

A forradalmi katonai tanácsok működésének ideiglenes szabályzatában rögzítették, ezen szerezetek feladatait, jogait és kötelességeit: a „Magyar Néphadseregben működő Forradalmi Tanácsok feladata a Magyar Néphadsereg minden alakulatánál biztosítani a Minisztertanács határozatainak és a Forradalmi Tanácsok egyetértésével kiadott parancsok maradéktalan végrehajtását... a Magyar Néphadsereg egységes, határozott kiállását a forradalom célkitűzéseinek megvalósítása és vívmányainak megvédése érdekében... Fontosabb kérdésekben kiadandó parancsokat a parancsnok csak a tanács beleegyezésével adhat”. A forradalmi katonai tanácsoknak a szabályzat a parancsnokok leváltásának, illetve felfüggesztésének kérdésében—a helyzetből adódóan, de a miniszter parancsától eltérően—különleges jogosultságokat biztosított. Így, amellett, hogy a tanácsoknak az „egyszemélyi parancsnoki tekintélyt” minden eszközzel biztosítaniuk és a parancsnokokat a munkában segíteniük kellett, a parancsnokkal egyetértésben az alárendelt egységek parancsnokait joguk volt beosztásukból felfüggeszteni, illetve azok helyébe kötelesek voltak megfelelő parancsnokot állítani. A felfüggesztést az elöljáró parancsnoknak és forradalmi tanácsnak kellett jelenteni. Ezen jogok érvényesítésében bizonyos korlátozást jelentett, hogy a hadosztály és ezzel egyenrangú szervek parancsnokait a mellettük működő forradalmi tanács javaslata alapján (a) Magyar Néphadsereg Forradalmi Katonatanácsa függeszthette fel, illetve a hadtest és ezzel egyenrangú szervek és az ettől magasabb beosztású parancsnokok felfüggesztéséről és kinevezéséről a Magyar Néphadsereg Forradalmi Katonatanácsának javaslatára a Minisztertanács dönthetett. A forradalmi katonatanácsok a fentieken túl „a burkolt vagy nyílt forradalomellenes cselekmények elkövetőit, továbbá azokat, akik a forradalmi hadsereg erejét megbontják, katonai bíróság elé” állíthatták.

Az ideiglenes szabályzat rögzítette a forradalmi katonai szervezeteknek a hadsereg hierarchiájához igazodó szervezeti felépítését is. Az ideiglenes szabályzat fontos rendelkezése volt, hogy a Forradalmi Katonai Tanácsok és a Magyar Néphadsereg Forradalmi Katonai Tanácsa—mint csúcsszerv—megválasztásával egyidőben a Politikai Főcsoportfőnökséget megszűntette és a politikai beosztásban lévő tisztek felfüggesztéséről, illetve új beosztásba helyezéséről a forradalmi katonai tanácsok a parancsnokokkal egyetértésben, saját hatáskörben dönthettek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a pártszervek után a Magyar Dolgozók Pártja politikájának hadseregbeli végrehajtásáért felelős politikai szervek helyébe—más jogosítványokkal és kötelezettségekkel—az október28-i kormányprogram általános és konkrét, a honvédelem területére vonatkozó céljait megvalósító forradalmi katonai tanácsok léptek. A forradalmi katonai tanácsok spontán módon, majd a miniszter utasítására—a forradalmi katonai tanácsok felállításának ideiglenes szervi határozványa alapján—a Magyar Néphadsereg majdnem minden alakulatánál, intézeténél és vezetőszervénél megalakultak.

Október30-án este 8 órakor alakult meg véglegesen a Honvédség Vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa. Az új testület megalakulását az ekkor elfogadott, de csak október31-én megjelent nyilatkozatában jelentette be. A hadsereg vezetetésének Forradalmi Katonai Tanácsa kinyilvánította, hogy „a Forradalmi Katonai Tanács a Hadsereg valamennyi honvédje, tiszthelyettese, tiszti iskolása, tisztje, tábornoka nevében csatlakozik a Munkás, Ifjúság és Értelmiségi Forradalmi Tanácsok határozataihoz és követeléseihez, s azt magáévá teszi”, és a forradalmi vívmányok megvédése érdekében követeli „a Szovjet Hadsereg azonnali kivonását Budapestről, és a legrövidebb időn belül hazánk területéről”. A Forradalmi Tanács bejelentette továbbá, hogy „a hadsereg vezetéséből a szektás visszahúzó erőket—a Vezérkar Főnökét, Tóth Lajos vezérőrnagyot, a Politikai Főcsoportfőnököt, Hazai Jenő vezérőrnagyot, illetve Hídvégi Ferenc vezérőrnagyot és Szabó István altábornagyot—eltávolították. A Forradalmi Tanács nyilatkozatában úgy értékelte, hogy „az ÁVH megfélemlítésben tartotta a honvédséget is” és ezért a Hadsereg Vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa a még fegyverben lévő ÁVH azonnali lefegyverzését elhatározta. A Tanács befejezésként követelte, hogy a Határőrség a jövőben a honvédséghez tartozzon.

A hadsereg vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsának kibővített ülésén—október 31-én a hajnali órákban—a forradalmi erők megbízottai, valamint a Néphadsereg, a Határőrség és a Rendőrség forradalmi bizottságai küldöttei választották meg a fegyveres erők legfelső szintű irányítását ellátó forradalmi vezető szervet, a Forradalmi Honvédelmi Bizottmányt. A Bizottmány a megalakulását követően kiadott felhívásában többek között követelte: a szovjet csapatok Budapest területének elhagyása után—1956. december31-ig—az ország területéről is távozzanak; a kormány a Varsói Szerződésben részt vevő tagállamok azonnali összehívásával a szerződést mondja fel; a megszüntetett ÁVH tagjai a fegyveres alakulatokba felvételt ne nyerhessenek. A Bizottmány kilátásba helyezte: ha a szovjet csapatok a meghatározott időre nem hagyják el Magyarország területét, fegyverrel kelnek harcra az ország szabadsága és a forradalom tisztasága ügyéért.

A hadsereg tevékenységének értékelésekor gyakorta elhangzik, hogy a forradalmi katonai tanácsok „rendszeresítésével” a parancsnoki önállóság oly mértékben sérült meg, hogy ezzel kezdődött a hadsereg teljes szétesésének időszaka. Az igaz, hogy a Magyar Néphadsereg a forradalom napjaiban —a társadalom egészéhez hasonlóan—olyan válságon esett át, melynek következtében sok más tényező mellet szervezettsége, fegyelme, vezetettsége, hadrafoghatósága több esetben a kritikus állapothoz közelítette. Azzal viszont nem igaz, hogy ez a folyamat október28-át követően a forradalmi katonai tanácsok felállításával indult el. A forradalmi katonai tanácsok intézményesítésével a helyzet—a nagyon fontos tartalmi különbségeket elismerve—a korábbiakhoz képest lényegében annyiban módosult, hogy az egyszemélyi parancsnokoknak a katonai élet legfontosabb területeit, érintő döntéseit már nem az illetékes pártszervezetekkel és politikai szervekkel, hanem az állomány többségének bizalmát élvező forradalmi katonai tanácsokkal kellett megvitatniuk, egyeztetniük és néhány kérdésben jóváhagyatniuk.

A forradalom időszakában a parancsnokok jelentős része—ha nem másért, mert ők is tagjai voltak a testületnek—a forradalmi katonai tanácsok támogatását és segítségét igényelte. A forradalmi tanácsok többsége az arra képes, illetve azt akaró parancsnokokkal együtt a hadsereg új követelményeknek megfelelő átalakítása, az aktuálisan jelentkező feladatok végrehajtása érdekében még ebben a szovjetek által rendkívül szűkre szabott időben is sokat tett. Ez persze nem azt jelenti, hogy a forradalmi katonai tanácsok tevékenysége nyomán ne keletkeztek volna a hadsereg rendeltetésszerű működését zavaró, sőt néhány területen akadályozó jelenségek is, mint ahogy az is bizonyos, hogy a hadsereget nem a forradalmi tanácsok verték, kergették szét, hanem november4-ét követően a szovjet hadsereg.

Döntés az újabb támadásról, a „Forgószél” fedőnevű hadművelet megindítása

A szovjet csapatok mozgása a Szovjetunió területén a szovjet alakulatok Budapestről történő kivonása időszakában is folytatódott. Október30-án, a szovjet kormány nyilatkozata, amely szerint új alapokra kívánja helyezni a többi szocialista országokkal kapcsolatos viszonyát, még a győztes forradalom reményeit táplálta. Ma már tudjuk, hogy ez az új viszony első torzszülöttje a magyar forradalomra kollektíven kimondott halálos ítélet volt. A katonai előkészületek és az újabb szovjet katonai beavatkozással kapcsolatos egyeztető tárgyalások megkezdődtek. Október31-én újabb erők Magyarországra irányításával, a már Magyarországon lévő megszálló erők jelentős növelésével a november4-i újabb támadás előkészítése kezdődött. A Magyarországon lévő, illetve november első napjaiban a határt átlépő összességében 17 hadosztálynyi erőnek a feladatok megkezdéséhez a készenlétet november3-án estig kellett elérni és a „Vihr” („Forgószél”) hadműveletet végrehajtását a „Grom”, („Menydörgés”) jelszó elhangzását követően kellett megkezdeni.

Nagy Imre az újabb szovjet csapatok bevonulásáról értesült. A magyar vezetés ezt követő döntései —segítségkérés az ENSZ-től, a semlegesség bejelentése, a Varsói Szerződés felmondásának kilátásba helyezése, javaslat újabb tárgyalásokra stb.—az új magyar bábkormány összeállításával és a többi szocialista ország tájékoztatásával, meggyőzésével elfoglalt szovjetvezetést nem bírta jobb belátásra. A szovjet csapatmozgásokat jelentő vidéki alakulatok a hadműveleti csoportfőnökségtől minden esetben olyan parancsot kaptak, hogy ne álljanak ellen a szovjet csapatoknak, vegyék fel a kapcsolatot az odaérkező szovjet csapatok parancsnokával, és akadályozzanak meg minden összeütközést, „provokációt”.

1956. november4-én megindult a mindent elsöprő katonai gépezet. A támadási terv sikere érdekében Szerov, a KGB elnöke—a szovjet csapatok kivonásáról tárgyalásokat folytató magyar tárgyalóküldöttség tagjait—Erdei, Ferencet, Maléter Pál vezérőrnagyot, honvédelmi minisztert, Kovács István vezérőrnagyot, a vezérkar főnökét és Szücs Miklós ezredest, hadműveleti csoportfőnököt letartóztatta. A Moszkvában összeállított Kádár János vezette bábkormány politikai legalizálása érdekében Nagy Imrét és a politikai vezetők egy jelentős részét—a törvényes kormány lemondásának kikényszerítése céljából—a Josip Broz Titóval történt megállapodás értelmében—a menedékjog felkínálásával a Jugoszláv Követség épületébe csalta.

Moszkvai idő szerint 6, magyar idő szerint hajnali 4 órakor elhangzott a jelszó: „Mennydörgés” és ezzel hivatalosan is megkezdődött a „Forgószél” fedőnevű hadművelet. A parancsban meghatározott objektumok elfoglalására kijelölt osztagok és a Különleges Hadtest kötelékébe tartozó hadosztályok fő erői—a főváros környékén települt felkelő erők egy részének ellenállását leküzdve—5 órakor különböző irányokból betörtek Budapestre. A 38. összfegyvernemi és a 8. gépesített hadsereg erői megkezdték az ország megszállását. Ebben a hadműveletben 17 (8 gépesített-, 1 harckocsi-, 2 lövész-, 2 légvédelmi tüzér-, 2 repülő-, 2 légi-deszant) szovjet hadosztály részei mintegy 60 ezer szovjet katonával vettek részt.

Janza Károly altábornagy körülbelül 3 órakor táviratot kapott Tökölről, amelyben Maléter Pál nevében—a magyar katonai és politikai vezetés megtévesztése érdekében—az állt, hogy a tárgyalások rendben, „megfelelő mederben” folynak. Az altábornagy ezt azonnal jelentette Nagy Imrének. Hajnalban a Honvédelmi Minisztériumba Király Béla vezérőrnagy katonai törzsének jelentették, hogy a szovjet csapatok a Soroksári úton előrenyomulva elérték a Boráros teret. Budán a Petőfi laktanyánál 5-10 perces tűzharc alakult ki a fővárosba bevonuló szovjet és a laktanyában elhelyezett magyar csapatok között. A szovjet erők ezt követően egy-másfél óráig lőtték a laktanyát. A laktanyában lévő állományból sokan meghaltak, illetve megsebesültek. Az esztergomi hadosztály harckocsijai közül több kitört a laktanyából, de ezek egy részét a szovjet csapatok megsemmisítették. Később a körülzárt laktanyát elfoglalták és az ott lévő csapatokat, lefegyverezték.

A repülőterek parancsnokai, vagy ügyletes tisztjei sorban jelentették, hogy szovjet csapatok törtek be és az állományt felszólították a fegyverletételre. Janza Károly és Váradi Gyula vezérőrnagy a telefonálóknak minden esetben olyan utasítást adtak, hogy a szovjet csapatok követeléseit feltétel nélkül teljesítsék, a fegyvert rakják le és a szovjet csapatok elé, küldjenek parlamentereket. Erre az időpontra nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet csapatok megszállják a fővárost. Körülbelül ekkor—5 óra 20 perckor—hangzott el a rádióban Nagy Imre következő felhívása: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

Nagy Imre beszédét a Honvédelmi Minisztériumban úgy értelmezték, hogy a Nagy Imre a magyar csapatok harcba lépését, mint tényt jelentette be. Ennek a bejelentésnek az ellensúlyozása érdekében Janza Károly altábornagy, Uszta Gyula, Váradi Gyula és Kovács Imre vezérőrnagyok a magyar csapatoknak minden lehetséges módon megtiltották az ellenállást. A Honvédelmi Minisztérium főcsoportfőnökségei, csoportfőnökségei, főnökségei, valamint az Országos Légvédelmi Parancsnokság a tűzszüneti parancsot továbbították alárendeltjeik felé. Nem sokkal később, amikor a szovjet csapatok a minisztérium épületét megközelítették Janza Károly és Váradi Gyula az őrséget bevonatta, illetve a harckocsik lövegét az épület felé fordíttatta. Janza altábornagy fehér kendőt lobogtatva ment a szovjet katonák elé, akiket élükön egy altábornaggyal ez a fogadtatás sem tartott vissza attól, hogy a minisztérium épületét feldúlják, a személyi állományt lefegyverezzék, letartóztassák, illetve a tábornokokat és a tiszteket Tökölre szállítsák. Tökölről a kormánydelegáció tagjainak többségét repülővel a Szovjetunióba deportálták, de a minisztériumból kiszállított tisztek közül is sokan csak november11-én szabadultak.

A fővárosban több nemzetőralegység folytatott védelmi harcot. November4-én hajnalban a szovjet támadás hírére Budán a Széna téri csoport részére riadókészültséget rendeltek el, megkettőzték az őrségeket. Intézkedtek arra, hogy a XII. kerületi tanácsháztól a Margit hídig az utakat fegyveresek ellenőrizzék. A déli órákban egy körülbelül 5 harckocsiból álló alegység támadta a Széna teret, majd Margit híd irányában távoztak. A fegyverletétel már november4-én este megkezdődött, és csak egy körülbelül 30 főből álló fegyveres csoport vonult el a Rózsadomb irányába. November5-én a térre és környékére kiváltott tüzérségi tűzcsapás után a szovjet csapatok a Moszkva teret és Széna teret ellenőrzésük alá vonták. Ezt követően a csoport tagjainak egy része a Várban, másik része a III. kerületben lévő Schmidt kastélyban folytatta az ellenállást. Szabó János, és vele egy kisebb csoport a Statisztikai Hivatalba és a kerületi pártház épületébe húzódott vissza. Később a felkelők a Széna térről a Budai hegyek irányába vonultak vissza. Ez a csoport november13-án Solymár környékén került harcba a szovjet csapatokkal. Ekkor a felkelők közül 17 fő elesett. A csoport vezetője, Szabó János ezek után a csoportot feloszlatta.

A Móricz Zsigmond körtéren a harcok november4-én és 5-én voltak a legsúlyosabbak. Az egymástól függetlenül tevékenykedő csoportok harcát november4-én Oláh Jenő—volt katonatiszt—a Körtér 10. szám alatt lévő csoport parancsnoka igyekezett összehangolni. A november5-ről 6-ra virradó éjszakáig folytatott harcokban—a szovjet parancsnokság által megküldött hivatalos jelentés szerint—csak ebben a körzetben 140 szovjet katona halt meg, vagy sebesült meg. November6-án reggel a szovjet csapatok a Körtéren és a környékén folyó ellenállást felszámolták, a csoportokat szétverték.

Óbudán szovjet harckocsik rohanták meg, taposták le a jászberényi 50. tüzérezred menetoszlopát. A gépkocsik közül több kigyulladt, a rajtuk lévő lőszer felrobbant. Mühlstein Béla vezetésével a nemzetőrök egyik csoportja tüzelőállást foglalt a Sztálin híd budai hídfőjénél. Az óbudai Schmidt kastélynál nemzetőrök—civilek és katonák vegyesen—gyülekeztek a szovjetek elleni harcra. A kastélynál lévő fegyvereseket honvédtisztek és tisztiiskolások rajokba, szakaszokba szervezték és felkészültek a védelemre. A csoport tagjai ezen a napon felrobbantották a közelben lévő rádiózavaró állomást. Másnap a csoport felvette a harcot a szovjet csapatokkal. Miután a felkelők a szovjet csapatoknak jelentős veszteséget okoztak, a parancsnok a csoportot november7-én feloszlatta. November8-án a Schmidt kastélyban lévő szabadságharcosok csoportja beszüntette az ellenállást.

A szovjet csapatok—amint ez az október24-től 29-ig terjedő időszakban is történt—a legnagyobb ellenállásra a VIII. és IX. kerületben ütköztek. November4-én hajnalban a VIII. és IX. kerületben alakult nemzetőr alegységek, ezen belül elsősorban a Corvin közi ezred, a Práter utcai önálló nemzetőr zászlóalj és a Kilián laktanya ellen a szovjet csapatok először kb. 15 nyitott páncélautónyi deszantossal és hat harckocsival a Nagyvárad tér és a Boráros tér felől indítottak támadást. A környék házaiban települt kisebb-nagyobb fegyveres csoportok aktív tevékenysége a Corvin köz elfoglalását lehetetlenné tette. A szovjet csapatok, miután nagy veszteséget szenvedtek, ideiglenesen visszavonultak. A délelőtt 10 óráig tartó tűzharcban a szovjet csapatok 20 vagy 30 katonát vesztettek. Az első támadás alatt és azt követően a parancsnokság, illetve a kiképzést segítő katonatisztek egy része is elhagyta a Corvin közt. A visszamaradt nemzetőrök Pongrátz Gergely utasítására felvették a harcot. A vezetők eltűnése, a szakértelem és a tapasztalatok hiánya—a többség 28-29-ét megelőzően nem vett részt a harcokban—a szervezett ellenállást nagyon megnehezítette. A nemzetőr alegységek harca a belső kerületekben is védekező jellegű volt. Ennek elsődleges oka a hatalmas túlerőn túl a vezető szervek megbénulása, egyes vezetők elmenekülése és az ennek következtében bekövetkezett szervezetlenség volt.

November5-én—egyes magyar források szerint 7-én vagy 9-én—13 órakor Obaturov hadosztályának alegységei 170 ágyúval és aknavetővel mért erős tűzcsapás után—amelyben a 11. tüzérosztály is részt vett, —ismét megkezdték a rohamot a Corvin mozi környékén lévő ellenállási góc felszámolása érdekében. A épülettömböt tankokkal vették körül, amelyekkel a harckocsikra veszélyes tűzeszközöket sikeresen elhallgattatták. A Kilián laktanyát is hamarosan elfoglalták. Estére—a magyar források szerint ez 7-én történt—a felkelők az ellenállást lényegében az egész városrészben beszüntették.

November4-től az Üllői út másik oldalán, a IX. kerületben, lévő városrészben a Tűzoltó utcai és Ferenc téri csoportok egyes részlegei együtt harcoltak a szovjet csapatok ellen. November4-én este az Üllői út, Ferenc körút, Mester utca, Thaly Kálmán utcák által határolt városrészt barikádokkal zárták le, illetve gépkocsikkal torlaszolták el. A Tűzoltó utcai csoport Csongovai Per Olaf vezette 20-25 fős alegysége a Nagyvárad tér sarkán lévő épületből, vette fel a harcot a szovjet csapatokkal. November5-én a Bokréta utcai kollégisták az Ipar és Mester utca sarkán lévő iskola épületéből nyitottak tüzet a túlerőben lévő szovjet csapatokra, de november6-ra a Tűzoltó utcaiak a többi csoporttól teljesen elszigetelődtek. Wágner István és csoportjának egy része—15-20 fegyveres—az Örökimádás templom melletti ház tetejéről—november7-ig—vette tűz alá az Üllői úton közlekedő szovjet harckocsikat. November8-án dél körül a nemzetőrök ebben a körzetben is teljesen beszüntették az ellenállást.

A VII. kerületben a Baross téri csoport tagjai a téren és annak környékén harcot folytattak a szovjet csapatok ellen, majd a túlerő elől a csoport megmaradt része, körülbelül 100 fő, a Péterfy Sándor utcai kórházba, 85–100 fő a Landler Jenő út 44. szám alá vonult vissza. A Péterfy Sándor utcában a nemzetőröket, mint a kórház alkalmazottait vették nyilvántartásba. Megszervezték a kórház fegyveres őrségét. Később kisebb csoportok a Keleti pályaudvar környékén harcoltak a szovjet csapatok ellen. A harcok megszűnése után—november16-ig—röpcédulákat készítettek és terjesztettek.

A magyar honvédség alakulatai Budapesten csak egy helyen, a Jutadombnál fejtettek ki szervezett ellenállást. Az 51. légvédelmi tüzérosztály alárendeltségébe tartozó két könnyű- és egy közepes lövegraj valamint egy honi légvédelmi tüzérüteg foglalt tüzelőállást ezen a helyen. November4-én 10 órakor két harckocsiból, két páncélozott szállító járműből, három tehergépkocsiból és egy „Hudson” típusú személygépkocsiból álló szovjet oszlop érkezett a lövegállások elé a Soroksári úton. A lövegek tüzet nyitottak. Két harckocsit és a személygépkocsit kilőtték. A szovjet katonák és a teherautókon lévő magyar államvédelmi tisztek közül több mint tízen megsebesültek, és 13-an életüket vesztették. A többiek elmenekültek. 4-én délután a Jutadombnál lévő lövegek egy része—állásváltás végrehajtása után—már a Határ útnál nyitott tüzet a szovjet csapatokra. Ekkor egy oldalkocsis motorkerékpárt lőttek ki. Az egyik szovjet harckocsi üzemanyagtartályát is találat érte, de a kigyulladt harckocsi el tudott menekülni.

Soroksáron—XX. kerület—Oltványi László a kerületben lévő nemzetőr erők parancsnoka Kálmán Béla hadnagyot utasította, hogy a Soroksári út és a Gubacsi út közötti részt biztosítsa és a szovjet csapatok bejutását, akadályozza meg. A nemzetőr alegységbe ezen a napon sokan jelentkeztek szolgálatra. A feladat végrehajtásához Kálmán Béla nemzetőrei két darab légvédelmi gépágyút és egy szovjet sorozatvetőt szereztek, és ezeket, az eszközöket a tűzharcra előkészítették. November5-én a Kálmán Béla hadnagy alegysége a részére kijelölt körzetben—a Határ út és Török Flóris utca kereszteződésében—és más csoportokhoz tartozó nemzetőrök egy szovjet katonai gépkocsira tüzet nyitottak. A gépkocsin lévő katonák felvették a harcot. Ebben a támadásban két szovjet katona meghalt, hat megsebesült és hármat elfogtak. Kálmán Béla alegysége később a Mikulás-dombon foglalt tüzelőállást, de ezen a helyen összetűzésre nem került sor. November6-án az alegység már a Hangya-dombról nyitott tüzet egy szovjet harckocsira. Az alegység, később még a Nagykőrösi úton és a Juta-dombon foglalt állást, de a túlerőben lévő szovjet csapatokkal itt harcba már nem bocsátkoztak. Ez alatt az idő alatt Kálmán Béla hadnagy utasítására sorozatvetővel lőtték a Népligetet és a Mester utca környékét. A Kálmán Béla vezette nemzetőr alegység november10–11-én feloszlott.

Csepelen a november4-e után hirtelen 500-550 főre duzzadt nemzetőrség a Pf. 9318. számú légvédelmi tüzér ezred 6. ütegétől több közepes légvédelmi ágyúhoz és egy légvédelmi géppuskához jutott. A lövegeket Kőrösi Sándor főhadnagy Csepel belterületén tüzelőállásba rendelte, a tűzrendszert megszervezte, a lövegek kezelő személyzetét civil jelentkezőkkel kiegészítette. A lövegrajokat a nemzetőrséghez átállt honvédek irányították. A lövegek elhelyezése az Imre tér minden irányból való védelmét, illetve a Csepel területén áthaladó szovjet csapatok megtámadását tette lehetővé. Egy löveg november4-én délután a Kossuth Lajos utcán közeledő páncélosra tüzet nyitott, és azt megsemmisítette. Ugyanez a löveg nem sokkal ezután egy páncélost megrongált. Később egy Tököl felől közeledő páncélozott harcjárműre nyitottak tüzet. A megrongálódott harcjárművet a nemzetőrök benzines üveggel felgyújtották. A menekülő szovjet katonák a tűzharcban életüket vesztették. Az Ady Endre úton a HÉV állomásnál felállított löveg egy páncélost lőtt ki, és ezt a páncélost később fel is gyújtották. November7-én a lövegekkel egy IL—28-as típusú repülőgépet lelőttek. Kovács Sándor főhadnagy 30–35 fős csoportja november5-én vagy 6-án a Királyerdői részen egy lőszerszállító gépkocsit megsemmisített. A szovjet csapatok közlekedésének megakadályozása, illetve lassítása céljából az utat a Gubacsi híd előtt felrobbantották, illetve vagonokkal lezárták. A XX. kerületből visszakért sorozatvetővel lőtték, a tököli repülőteret. A szovjet csapatok november7-e és 9-e között végrehajtott támadásai következtében—novembert 10-én—a nemzetőrök az ellenállást beszűntették.

A XVIII. Kerületben (Pestszentlőrincen) november4-e után több helyen támadást intéztek a szovjet csapatok ellen. A rendőrség tagjai elhagyták az épületet, a felkelők és a lakosság a rendőrség fegyvereit széthordták. A Béke téren november4-én nemzetőrök és katonák vegyesen Szántó Farkas Béla főhadnagy, a közeli légvédelmi alakulat tisztje segítségével, majd irányításával a szovjet csapatok bejutásának megakadályozása céljából két légvédelmi löveget helyeztek tüzelőállásba. Erről a helyről tüzet nyitottak egy repülőre, illetve több lövést adtak le földi célokra is. A két lövegre mért erős tűzcsapás miatt november5-én a közeli temetőbe vonultak vissza. Szántó Béla főhadnagy ezen a helyen is átvette a parancsnokságot, helyettese Forró András főhadnagy lett. A löveggel november6-án légi célra tüzeltek, november7-én a szovjet harckocsikkal folytattak tűzharcot. Ezt követően a löveggel az iparvasút mellett új tüzelőállásba települtek. Ezen a helyen a kezelők egy szovjet tehergépkocsit kilőttek, a menekülő szovjet katonákat elfogták. Később Budapest felől szovjet harckocsik érkeztek, amelyekre tüzet nyitottak. A szovjet harckocsik visszalőttek. Forró főhadnagy megsérült és két felkelő az életét vesztette. November8-án Tusch József nemzetőrei a „Piros iskolánál” szovjet harckocsikat támadtak meg. Egy harckocsit kilőttek, egy szovjet katona meghalt. Később három teherautónyi élelemmel a Bakonyba indultak, hogy Király Bélához és Maléter Pálhoz csatlakozzanak, de hamarosan visszafordultak és a csoport feloszlott.

A XIX. kerületben november4-én Koroly T. György hadnagy fegyvert adatott a harcra jelentkezőknek, akik ezt követően tüzet nyitottak a rendőrség előtt elvonuló szovjet csapatokra. Később a szovjet csapatok tüze, majd támadása az épületben lévő nemzetőröket menekülésre kényszeríttette. November6-án Koroly hadnagy már egy 100-150 fős csoport élén szervezte a szovjet csapatok elleni harcot. A nemzetőrökből négy kisebb csoportot alakított. Ezek a csoportok a kerület több pontján vették fel a harcot a szovjet csapatok ellen, majd november8-án, 9-én a szovjet túlerő az ellenállás beszűntetésére kényszeríttette őket.

A Kőbányán (X. kerület) telepített légvédelmi alegységek november4-ét követően a nemzetőrökkel együtt a támadó szovjet csapatokra tüzet nyitottak, és a november8-ig folytatott harcokban a— elsősorban az Éles saroknál—körülbelül négy-öt harckocsit, három páncélozott szállító harcjárművet és egy híradós gépkocsit megsemmisítettek. A kerületben a harcok során körülbelül 30 szovjet katona életét vesztette. A kerületi rendőrkapitányság épületében alakult csoport november4-ét követő harcok során egy lőszerszállító gépkocsit feltartóztatott és a szovjet katonákat lefegyverezte. Az alegységet november6-án a szovjet csapatok szétverték. A X. kerületben a Füzér utcai csoport november4-e után két páncélozott szállító harcjárművet tett harcképtelenné. Ezen a helyen több szovjet katona meghalt, az elfogott katonákat később szabadon engedték. Az alegység az ellenállást november11-én szüntette be.

A Magyar Néphadsereg alakulatainak lefegyverzése

Babadzsanjan és Mamszurov tábornokok hadseregei vidéken a Magyar Néphadsereg legfontosabb helyőrségeit, laktanyáit körülvették. Először a repülőtereket, majd ezzel szinte egyidőben a laktanyákat támadták meg, foglalták el, de ellenőrzésük alá vonták a Budapestre és az osztrák határhoz vezető útvonalakat is. A szovjet hadsereg nagy erejű támadását látva a Magyar Néphadsereg alakulatainak többsége meg sem kísérelte az ellenállást. A már november3-án körülzárt vidéki laktanyák egy részére minden figyelmeztetés nélkül a szovjet csapatok tüzet nyitottak, a magát többségében harc nélkül megadó alakulatokat lefegyverezték, szétkergették. A szovjet csapatok kegyetlenségére jellemző, hogy a záhonyi 19. honi légvédelmi tüzérosztály fegyvertelenül gyülekező katonáira a laktanyát körülzáró szovjet harckocsik tüzet nyitottak, melynek következtében 5 katona meghalt, 8 fő megsebesült. Akiket a szovjet katonák elfogtak—összesen 60 főt—átvitték a Szovjetunióba ahonnan november6-án térhettek vissza. Szolnokon 4 óra 15 perckor a szovjet csapatok megkezdték a honi légvédelmi tüzér tiszthelyettes kiképző ezred, a 27. légvédelmi tüzérezred és az 56. aknavető tüzérezred laktanyájának a megszállását. A tiszthelyettes kiképző ezred őreinek a lövéseire a szovjetek harckocsi ágyúval nyitottak tüzet, melynek következtében egy növendék meghalt és egy megsebesült. A 27. légvédelmi tüzérezred állományából egy honvéd meghalt, kettő megsebesült. Az 56. aknavető tüzérezredből ketten sebesültek meg. A magyar egységeket lefegyverezték.

Dunaföldváron a 35. légvédelmi tüzérezred technikai állomását szétlőtték a szovjetek, majd harckocsi és tüzérségi tűz alá vették a laktanyát. Székesfehérváron a szovjet csapatok 4 óra után elfoglalták a város főbb objektumait. Ezen harcok során több belövés érte a hadtest parancsnokságát, a tiszti klubot, a városi tanács, megyei tanács és a posta épületét. A reptéri laktanya elfoglalásakor egy feltartott kezű katonát a szovjetek lelőttek. Ez ismétlődött meg a Vadásztöltény Gyárnál is, ahol egy magát megadó és egy megsebesült katonát végeztek ki. A 75. híradó zászlóaljból összesen három fő meghalt, kettő megsebesült.

A szovjet csapatok elfogott magyar katonákat végeztek ki a fővárosban is. Erre példa, hogy a MÁV Igazgatóság Kerepesi úton lévő épületéből a felkelők több lövést adtak le a Keleti pályaudvarnál csoportosuló szovjet csapatokra, majd a hátsó kijáraton eltávoztak. Az épületet, ezt követően átvizsgáló szovjet alegység Katonai Szállítási Vezetőség állományából két tisztet elhurcolt, és rövid idő múlva kivégzett.

Komolyabb összecsapásra került sor a beérkező szovjet erők között Dunapentelén, a légvédelmi tüzérezred állásainál is. Miután a Nemzeti Bizottságot, fegyverletételt megtagadta, november7-én 14 óra 30 perckor megindult az általános támadás. 25 perces tűzcsapás után 8 darab MIG 17-es repülőgép támadta a harcot folytató légvédelmi ütegek állásait. A szovjetek nehéz aknavetőkkel és 122 mm-es tarackokkal lőtték a harckocsikkal körbefogott várost. 06 óra 30 perckor Dunapentele védelme összeomlott. A harcokban magyar részről meghalt 8 fő, megsebesült 35 fő. Harcképtelenné vált 41 darab közepes- és könnyű légvédelmi löveg.

Szovjet források szerint a magyar felkelők szervezett ellenállását november végére sikerült mindenütt megtörni és végrehajtották a hadsereg lefegyverzését is. Ezt követően a szovjet csapatok országszerte a katonai közigazgatás—városparancsnokságok keretében folytatott járőrtevékenység, őrszolgálat, stb.,—feladatait látták el. A szovjet állambiztonsági szervek—KGB—azonban folytatták a felkelők és az ellenállók letartóztatását, valamint a lakosságnál lévő fegyverek összegyűjtését.

Karhatalom szervezése és „tisztogatás” a Magyar Néphadseregben

November5-én, amikor a forradalom leverése, a magyar hadsereg lefegyverzése be sem fejeződött a Kádár János vezette bábkormányt—Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány—támogató honvéd és belügyis tisztek utasítást, kaptak a karhatalom megszervezésére. November8-án—az október végén feloszlatott Magyar Dolgozók Pártja helyett (november1-én) megalakított párt—a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetése és a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány közös határozatot hozott a karhatalmi erők létrehozásáról. Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere 1956. november10-én a Rádión keresztül felhívással fordult a Budapesten tartózkodó honvédtisztekhez, hogy a Petőfi Akadémián vagy a Zrínyi Akadémián jelentkezzenek. Az akadémiákra bevonult tisztekből, pártmunkásokból, volt ÁVH-s és rendőrségi beosztottakból alakult meg—november13-ig—Budapesten három karhatalmi ezred. A Belügyminisztérium rendőr karhatalmi ezrede 1956. decemberében állt fel. November27-ére az ország valamennyi megyéjében megalakultak a karhatalmi zászlóaljak.

A hadseregben—és így a karhatalomban is—csak azok a tisztek maradhattak, illetve lehettek a tagjai, akik aláírták az Elnöki Tanács által 1956. november10-én kibocsátott Tiszti Nyilatkozatot. Ebben a nyilatkozatban többek között az olvasható, hogy Magyarországon 1956. októberében „...nagymértékű hazafias népmozgalom indult meg a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a Rákosi-Gerő klikk által elkövetett súlyos hibák kijavításáért, a nemzeti függetlenség és szuverenitás biztosításáért.

Ezeknek a követeléseknek a jogosságát elismerem, ezeket magam is támogatom.... A helyzet tisztázását nagymértékben megnehezítette a Nagy Imre kormány gyengesége és határozatlansága. E politika következtében néphadseregünkben is meglazult a katonai fegyelem. Ezek után népünket az a súlyos veszély fenyegette, hogy az ellenforradalmi erők felülkerekedtek, visszaadják a gyárakat a tőkéseknek, a földet a nagybirtokosoknak, megdöntik hazánkban a nép hatalmát.

Kijelentem, hogy feltétel nélkül csatlakozom az 1956. november 4-én megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz. ... Egyetértek azzal, hogy ... szükséges volt kérni a baráti Szovjetunió, illetve a szövetséges szovjet hadsereg segítségét, ... kijelentem, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány intézkedéseit magamra nézve feltétel nélkül kötelezőnek elismerem és a katonai eskühöz híven, a katonai parancsnak öntudatosan alávetem magam. ...” Ezt a nyilatkozatot a tisztikar 75-80%-a aláírta. Bár a szovjet csapatok behívása szükségességének elismerése a tisztikar többségének önérzetét sértette, a forradalmi retorika azonban megtette hatását. Voltak azonban olyan tisztek is, akik aláírták a nyilatkozatot, de később—a megtorlás kegyetlensége miatt— a sortüzek és gyilkosságok hatására kérték a leszerelésüket.

A forradalmat követő hónapokban a lefegyverzett, szétkergetett, majd a megtorlás szolgálatába állított hadsereg sorai nehezen rendeződtek. A honvédség létszáma 1957. január végén - 16 776 tiszt, 7171 tiszthelyettes, 19 139 honvéd—43 086 fő, a forradalom előtti katonalétszám 36%-a volt. A hadsereg állományából ekkor a Budapesten lévő karhatalmi egységekben 4450, a vidéken lévő karhatalmi alegységekben 5910, összesen 10 360 fő teljesített szolgálatot. Több átszervezés után az Elnöki Tanács 1957. április30-án feloszlatta a honvéd karhatalmat. A Budapesten lévő karhatalmi ezredek maradványaiból megalakult „Forradalmi Honvéd Tiszti Ezred” 1957. december20-án szüntette be tevékenységét.

A forradalom leverése után első alkalommal 1957. májusának elején hívtak be újoncokat és május 8-án a Magyar Néphadseregben megkezdődött a „békekiképzés”.

Veszteségek, és ami utána következet

A szovjet csapatok „segítségnyújtásának”, valójában a Magyarország ellen végrehajtott támadásának szomorú következményeit a következő adatok is érzékeltetik: A harcok következtében Budapest 11 évvel a háború után ismét romokban hevert, közel 20 ezer fő megsebesült, több mint két és fél ezer ember meghalt, kb. 200 000 magyar hazája elhagyására kényszerült. A Budapesten folytatott harcok következtében 1945 fő vesztette életét. A fővárosban a polgári áldozatok száma hozzávetőleges adatok szerint 1569 fő volt, akiknek 50,2%-a a 30-ik életévét nem töltötte be. Ezen belül a magyar erőszakszervezetek állományából—a, Magyar Néphadseregből 279 fő, az BM dolgozóiból és a Belső Karhatalomból 90 fő, a Rendőrségtől 41 fő, a Határőrségtől 12 fő, a Büntetés Végrehajtási Intézetektől 1 fő—összesen 423 személy vesztette életét.

A Magyar Néphadsereg állományából—a felkelők, és nemzetőrök oldalán folytatott harcokban— kb. 105 fő vesztette életét. A 105 főből—hozzávetőleges adatok alapján—33 fő október23-a és 28-a, 15 fő október9-e és november3-a, 63 fő november4-e és 29-e között, 5 fő november30-a után halt meg. Ebből a kategóriából Budapesten kb. 87 fő halt meg. A fenti 105 főn túl a Magyar Néphadsereg állományából szolgálati feladataik ellátása során—objektum védelemben 33 fő, szállítási feladat végrehajtása közben 4 fő, aktív harctevékenység alatt, vagy az ott szerzett sérülésben 63 fő, egyéb okok (baleset, öngyilkosság, más magyar kormányerők, illetve szovjet csapatok tüze, stb.) következtében 68 fő—összesen 174 fő halt meg. 6 elesett katonáról értékelhető adattal nem rendelkezünk.

Összességében megállapítható, hogy az elesett katonák 37.6%-a a szovjetek és a támadó magyar erők elleni harcban halt meg. A szovjet csapatok—november4-e után—több magyar katonát elfogtak és kivégeztek. A kivégzett és a kormányerők között a szervezetlenség következében kialakult tűzharcban meghalt katonák száma 66 fő, a teljes veszteség kb. 23%-a volt.

A szovjet honvédelmi minisztérium veszteséglistája szerint a hadműveletben részt vett 7349 tiszt, 51 472 tiszthelyettes és sorkatona. A szovjet csapatok vesztesége 2260 fő, ebből 669 fő—85 tiszt, 584 tiszthelyettes és honvéd—meghalt, 51 fő köztük 2 tiszt eltűnt és 1986 fő megsebesült.

A megtorlás jogi eszközökkel történő végrehajtásában a katonai igazságügyi szervek—a katonai ügyészségek és a katonai bíróságok—is jelentős szerepet játszottak. A katonai igazságügyi szervek tevékenységének nagyságát jól érzékeltetik a következő adatok. A katonai ügyészségek 1957-ben szinte kizárólag statáriális és ún. „ellenforradalmi” ügyek feldolgozásával foglalkoztak. 1957. január1. és 1958. augusztus31. között 5658 honvédszemély ellen jártak el, akik közül 2012 főt—köztük 458 tisztet—állítottak bíróság elé. 1762 fő esetében fegyelmi áttételre utaló határozatot hoztak, míg 1808 személy ügyében az eljárást megszüntették. A katonai ügyészségek—a fentiekkel párhuzamosan— 9749 olyan személy ellen jártak el, akik belügyi állományba tartoztak, illetve ilyen személyekkel összefüggésben követtek el bűncselekményeket. 1958. augusztus31-ig az elsőfokú katonai bíróságok „ellenforradalmi” bűntett miatt 824 főtítéltek el: Katonát, 379főt, (45,9%), határőrt, 36fő, (4,4%), rendőrt, 65főt, (7,9%), polgári egyént, 344főt, (41,8%).MSZMP Adminisztratív Osztály részére 1959. október5-én készített feljegyzés szerint az 1958-ban „Népköztársaság elleni büntet” miatt elítélt 323 főből 50 főtiszt, 136 tiszt, 16 tiszthelyettes és 121 tisztes vagy honvéd volt. A halálraítélt 21 katonából 4 főtiszt, 7 tiszt, 2 tiszthelyettes és 8 tisztes vagy honvéd volt. Nem végleges adatok szerint a néphadsereg volt tagjai közül „Népköztársaság elleni bűntett” vádjával összességében 570 főt ítéltek el. Közülük a forradalomban való részvételért 30 főn hajtották végre a halálos ítéletet. 540 főt hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre ítéltek, akik közül többen csak a 70-es évek elején szabadultak.

 

 

     
Pontosidő
     
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Látogatók száma
Indulás: 2006-12-19
     
Linkek

www.bunker.gportal.hu

www.zmne.hu

 

     
Üzenetrögzitő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal