A MAGYAR HADERŐ ÚJJÁ SZERVEZÉSE 1944¾1945

Magyarország helyzete 1944 második felében

Az 1944. nyári-őszi sikeres támadó hadműveletek eredményeként az európai hadszíntéren a katonai politikai helyzet az antifasiszta koalíció számára kedvezően alakult. A háború Németország határaihoz közeledett. A szovjet-német arcvonal déli szárnyán a Vörös Hadsereg csapatai együttműködve a belső antifasiszta erőkkel, befejezték Románia és Bulgária birtokbavételét és kijutottak Magyarország keleti, délkeleti határaihoz.

A magyar felső vezetésnek döntenie kellett az ország további sorsát illetően. Azonban Horthy Miklós kormányzó a németekkel való szembeforduláshoz nem rendelkezett jelentős tömegbázissal. Mint Legfőbb Hadúr számíthatott a katonai alakulatok támogatására. A magyar antifasiszta ellenállás vezető erejét, a Magyar Frontot nem kívánta bevonni. Az augusztus végi szeptember eleji kedvező helyzetet elmulasztotta. A nyugati figyelmeztetés ellenére Horthy kormányzó csak 1944. szeptember végén látta be, hogy fegyverszünetért a szovjet kormányhoz kell fordulnia. A Faraghó Gábor altábornagy vezette fegyverszüneti delegáció október1-jén érkezett meg Moszkvába, és némi huza-vona után október11-én írta alá a fegyverszünet előzetes feltételeit. Ezalatt Horthy és környezete a fegyverszünet végrehajtása érdekében alig tett valamit. A németekkel lovagiasan akart viselkedni, szabad elvonulást biztosítva számukra. Nem rendelte el a főváros és az ország stratégiai jelentőségű pontjainak megbízható védelmét. Sőt a fegyverszünet bejelentésének esetére saját biztonságáról sem gondoskodott kellően. Így került sor az október15-ei fegyverszünetet kérő proklamációra. Az eseményről még a szovjet felet sem értesítették, ezért nem tudtak felkészülni. Tudomást szereztek róla, viszont a németek, és mindent megtettek az átállás megakadályozására. Így a németek fegyveres beavatkozása és a nyilasok, fellépése megbuktatta a kormányzó jó szándékú tervét. Magyarország nem tudott átállni az antifasiszta szövetség oldalára, a hatalmat a szélső jobboldal vezére Szálasi Ferenc ragadta meg.

Az új államiságért folytatott küzdelem

Az októberi proklamáció sikertelenségét követően, a Vörös Hadsereg érkezésének hírére különösen a tiszántúli és a Duna-Tisza közi városokból és falvakból elindult egy menekülési hullám. Nem csak a német és magyar katonai alakulatok vonultak vissza, hanem a magyar államhatalmi szervek képviselői, a közigazgatás tisztviselői, a rendőrség és a csendőrség és gyakran a birtokos, iparos és kereskedő réteg is. Végeredményben a régi rend napok alatt össze-omlott, a bevonuló szovjet csapatok a legtöbb helyen, a papon és a paraszti származású bírón kívül alig találtak valakit a régi vezetésből. A szovjet hadvezetés a harcok elültével a megszállt területeken a magyar közigazgatás újraindításán fáradozott, azonban ennek megvalósításához a tisztviselők nagy részének elmenekülése akadályozta. A népgyűlések mindennaposak voltak, az emberek részt vettek ügyeik intézésében különböző elnevezésű népi bizottságokat alakítottak, melyek hatóságként intézték a helyi közigazgatást. Negatívan befolyásolta a közhangulatot, hogy tömeges méreteket öltött a szovjet katonáknak a magyar lakossággal szembeni agresszív, durva viselkedése, amely elsősorban értékek eltulajdonítását, asszonyok és lányok ellen elkövetett erőszakot, durvább esetekben életek kioltását jelentette. Az élet beindításával együtt megkezdték működésüket a korábban betiltott antifasiszta pártok. A legtöbb helyen először a Magyar Kommunista Párt (MKP) alakult meg, majd a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP), végül a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt (FKGP). Az MKP volt leginkább felkészülve a teendőkre, határozott programmal rendelkezett az ország jövőjét illetően. A pártprogram 1944. november30-án a debreceni Néplapban jelent meg. A tervezet mindenek előtt a cselekvő fegyveres részvételt sürgette a németek elleni harcban, továbbá széleskörű földreformot és a demokratikus szabadságjogok biztosítását, a háborús bűnösök felelősségre vonását. Végül javaslatot tett az antifasiszta demokratikus erők összefogására. A program összhangban volt az antifasiszta koalíció célkitűzéseivel. Ezen az elvi alapon szerveződött meg 1944. december2-án Szegeden a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF), melyben részt vettek az MKP, SZDP, NPP, FKGP a Polgári Demokrata Párt (PDP) valamint a szakszervezetek. 1944. év végére gyakorlatilag Magyarország területének több mint a fele a Vörös Hadsereg birtokába került, ahol elindulhatott és megerősödött az antifasiszta demokratikus népmozgalom, az újjáéledő pártok politikai szövetséget kötöttek, így kormányképes erővé váltak. Az ország megmentése csak egy demokratikus népmozgalomra támaszkodó új kormánnyal volt végrehajtható. Mivel a szövetségeseknek is ez volt az érdeke, a szovjet kormány hozzájárult, hogy ideiglenes magyar kormány alakuljon. December első napjaiban, Moszkvában ennek jegyében zajlottak a tárgyalások a szovjet kormány képviselői és a magyar küldöttek között. A szovjet fél az antifasiszta koalíció követelményeinek megfelelően ragaszkodott ahhoz, hogy az új ideiglenes magyar kormány hatalmának megalapozásához, stabilizálásához rendkívüli választásokkal teremtsen megfelelő jogforrást. A magyar küldöttség a tárgyalások befejeztével 1944. december7-én indult haza különvonattal Moszkvából, és december 12-én érkeztek meg Debrecenbe.

Választások és az új kormány első intézkedései

A Moszkvában tárgyaló küldöttek és a MNFF vezető politikusai 1944. december14-én Debrecenben létrehozták az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottságát. Ez és a helyi nemzeti bizottságok közösen december15¾20-a között a németektől megtisztított országrészen (közel 50 településen) nagygyűléseken nyílt szavazással megválasztotta a 230 képviselőt. A nemzetgyűlésben a baloldal (MKP, SZDP, NPP és a szakszervezetek (149 képviselő) abszolút többségbe kerültek. December20-ára a törvényhozó testület összehívására Debrecenben az élet lényegében visszatért a megszokott ritmusba. Az oroszok segítségével a legnagyobb kényelmet igyekeztek biztosítani a megérkező képviselőknek. December21-én Debrecenben a református kollégium oratóriumában összeültek a megválasztottak, létrehozták az Ideiglenes Nemzetgyűlést (INGY). Ez az esemény az antifasiszta, demokratikus erők jelentős sikere, rendkívül fontos állomása a hazánkban kibontakozó fejlődési folyamatnak Az INGY első lépése az volt, hogy a magyar állami szuverenitás kizárólagos képviselőjévé nyilvánította magát, majd a tisztségviselők megválasztása után elfogadta „Az Ideiglenes Nemzetgyűlés szózatát a magyar néphez” című dokumentumot. Ez tulajdonképpen állami programként is felfogható. Legfőbb feladatként a hitleri Németországgal való azonnali szakítást, a fegyverszünet mielőbbi megkötését az antifasiszta szövetségesekkel, hazánk felszabadításában való részvételt, valamint a romokban heverő ország újjáépítését határozta meg. Az ország lakosságát nemzeti egység létrehozására és népi szabadságharcra szólította fel a német elnyomók és hazaáruló nyilasok ellen. Leszögezte, hogy „Demokratikus Magyarországot akarunk!”, ennek érdekében széleskörű politikai jogokat biztosított. Korlátozásokkal ugyan, de kiállt a magántulajdon sérthetetlensége mellett, és kötelezettséget vállalt a földreform végrehajtására. E program lényegét tekintve megegyezett a MKP által előterjesztett és az MNFF által elfogadott akcióprogrammal. Az INGY 1944. december22-én megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt (INK), összetétele megfelelt a moszkvai és a pártközi tanácskozásoknak, 8 tárcát kaptak a MNFF pártjai és 4-et a korábbi rendszer képviselői. Az utóbbiak a jobboldalt jelentették, őket erősítette az FKGP két minisztere, a baloldalt szintén hat miniszter képviselte (MKP—3; SZDP—2 és a NPP—1). Ez egyensúlyt jelentett, mely megfelelt az antifasiszta koalíció elvárásainak és biztosította a hazai legszélesebb Hitler-ellenes összefogás érdekeit is. A miniszterek megválasztása után az INGY elfogadta az INK nyilatkozatát, mely lényegében megegyezett a Moszkvában december elején előkészített szöveggel és a végrehajtandó kormányprogramot képviselte. E program az ország előtt álló feladatok közül csak a legfontosabbakra koncentrált, nevezetesen Magyarország kivezetésére a német szövetségből és a fasisztaellenes szabadságharc megindítására. Utolsó mozzanatként az INGY felhatalmazta az INK-t az „ország ügyeinek vezetésére”, illetve külön rendelkezett a „fegyverszünet megkötéséről”. Az INK a felhatalmazás alapján, első ülésén (december23.) megfogalmazott egy dokumentumot, melyben közölte a Szovjetunió kormányával, hogy Magyarországon létrejött az INGY, mely a magyar nép egyetlen törvényes képviselőjeként, megválasztotta az INK-t. Kérték a fegyverszüneti feltételek közlését. Az elkészült dokumentumot december24-én adták át a szovjet kormány magyarországi megbízottainak, akik rövid időn belül eljuttatták azt Moszkvába. A szovjet fél pozitívan fogadta, és azonnal továbbította szövetségeseihez, kifejezve támogatását az új magyar kormánynak. A nyugati szövetségesek december26-án kedvező választ adtak a szovjetek tájékoztatására. Ennek eredményeként közölhette Puskin követ december27-én, hogy a szovjet kormány kész fogadni a magyar fegyverszüneti delegációt. Az INK december28-ai ülésén meghozta döntését a Németországnak szóló hadüzenetről, és kijelölték a fegyverszüneti delegáció tagjait, név szerint Dr. Gyöngyösi János külügyminisztert, Vörös János vezérezredes honvédelmi minisztert, és Dr. Balogh István miniszterelnökségi államtitkárt. A delegáció 1945. január elsején érkezett Moszkvába. A küldöttségvezetőt, Dr. Gyöngyösi Jánost a szovjet külügyi népbiztos január4-én este fogadta bemutatkozó látogatáson, ahol Molotov türelmet kért, mivel a fegyverszünet feltételeit a szövetséges nagyhatalmaknak előzetesen kell megtárgyalni. A következő találkozóra január18-án került sor. Itt Gyöngyösi külügyminiszter rövid nyilatkozatában az INK nevében fegyverszünetet kért. Ezt követően Molotov átnyújtotta a fegyverszünet kidolgozott szövegét. A delegáció egy napot kapott a tanulmányozásra, majd január19-én előterjesztette észrevételeit, de azok nem eredményezték a szöveg módosítását. Így január20-án sor került a fegyverszüneti egyezmény aláírására. Ezzel befejezett ténnyé vált a magyar antifasiszta demokratikus és hazafias erők több hónapos harca, melyet az országnak az Egyesült Nemzetek oldalára történő állításáért vívtak. A fegyverszünet aláírása azt jelentette, hogy az INK-t a szövetségesek nemzetközi jogilag elismerték. Magyarország tehát az INGY és az INK megteremtésével 1944. végén elindulhatott szabadsága és nemzeti függetlensége visszaszerzésének útján.

Építőalakulatok szervezése

1944. utolsó napjaiban, a magyarországi hadifogolytáborokban a szovjet illetékes szervek kezdeményezésére az önként jelentkező magyar hadifoglyokból elkezdődött építőalakulatok szervezése. Felállításukat elsősorban az arcvonal érdekei indokolták. A magyar területeken harcoló szovjet csapatok anyagi készleteiktől, 5-600 km-re eltávolodtak, ezért a folyamatos ellátás biztosítása érdekében szükség volt az észak-keleti Kárpátokon átvezető vasutakra és közutakra, melyeket a visszavonuló német csapatok szisztematikusan tönkretették. Az első ilyen alakulat szervezése 1944. december27-én a debreceni Pavillon laktanyában kezdődött és január 10-ig négy zászlóaljat hoztak létre. A megalakulásakor 3662 főt számláló egység parancsnoka Gyöngyössy Gábor százados lett. A négy zászlóalj magyar elnevezése vasútépítő ezred volt, de a szovjetek osztagként tartották nyilván. Később jó munkája elismeréseként dandár lett, majd az 1. magyar vasútépítő hadosztály nevet kapta. Az alakulat két munkaterületen dolgozott március végéig a Máramarossziget—Gyelatin vasútvonalat állították helyre. Külsőségekben magyarnak érezhették magukat, de lényegében megmaradt hadifogoly státuszuk. Március végén új munkaterületüket Losonc—Lónyabánya—Kriván körzetébe jelölték ki. A 3. magyar vasútépítő dandár szervezése február 5-én kezdődött el a gödöllői hadifogolytáborban. Itt alakult meg az I. és II. vasútépítő és a III. híradóépítő zászlóalj. A ceglédi hadifogolytáborban szervezték a IV. és az V. vasútépítő zászlóaljakat. Február25-én fejeződött be a megalakítás és a dandárparancsnokságot Cseney Iván ezredes vette át, a létszám 3023 fő volt. A dandár a 47. szovjet vasútépítő dandár ikeralakulataként és alárendeltségében működött. A zászlóaljak külön-külön több munkaterületen dolgoztak. A felállított zászlóaljakat a fogolytábor elhagyása után feleskették a független demokratikus Magyarország és a magyar nép iránti hűségre. Ellátásuk fokozatosan javult, a munka érdekében szabadabb mozgást élveztek. Tájékoztatást kaptak a háború állásáról, a jól dolgozókat megdicsérték, de hadifogoly státuszuk nem változott. 1945. januárjában, a jászberényi fogolytáborban alakult meg az 1. honvéd műszaki és távbeszélő-építő zászlóalj. A jelentkezés itt is önkéntes volt és a szovjet zászlóalj ikeralakulataként működött. Parancsnokuk Czeglédi József csendőr százados volt. Több helyen is dolgoztak, a háború befejezése az ausztriai Laa an der Thaya városában érte őket. Sajátosan alakult az 1. önkéntes magyar hadosztálysorsa. Ez a kötelék I. Petrov altábornagy az NKVD (Narodnüj Komisszariat Vnutrennüh Gyel, Belügyi Népbiztosság, szovjet állambiztonsági hatóság) Hadifogolyügyek Csoportfőnökének rendeletére szerveződött a temesvári hadifogolytáborban, és 1945. január1-én alakult meg 5500 fős létszámmal. A hadosztály parancsnoka Szigethy Zoltán folyamőr százados lett. Fegyvert ugyan nem kaptak, de alaki és rohamkiképzésben részesültek. Az alegységeknél fegyelem és rend uralkodott, voltak parancsnokok és parancskihirdetések, megszervezték a bel-szolgálatot. A várva várt indulási parancs azonban nem érkezett meg. 1945. április23—25-e között a megszervezett alegységeket ünnepélyes keretek között, a vasútállomásra vezették, bevagonírozták és több éves hadifogságba, szállították. Fegyverrel is harcoló antifasiszta magyar katonai alakulat létrehozására, bár magyar részről volt rá törekvés, a Fegyverszüneti Egyezmény megkötéséig a szovjetvezetés nem járult hozzá. 1945. január végén a 2. Ukrán Front parancsnoka, Malinovszkij marsall adott utasítást a Budapesti Csoport parancsnokának önkéntes magyar századok szervezésére. Az átállt vagy fogságba esett magyar katonákból az önként jelentkezőket századokba szervezték, akiket szovjet ezredek állományába osztottak be. A magyar parancsnokok szovjet összekötőt és fegyvereket kaptak, ellátásuk és jogállásuk azonos volt a szovjet katonákéval. A különböző magyar századok Buda több területén harcoltak. Február11-én került sor a Variházy Oszkár alezredes vezette 6. gyalogezred maradványainak és más alegységeknek az átállására. A szovjetvezetés úgy döntött, hogy február12-én az önkéntes magyar századokat Variházy alezredes parancsnoksága alatt összevonja. A századok a német kitörési kísérlet elhárításában vettek részt. A budai önkéntesek létszáma elérte a 2534 főt. A harcokban hősi halált halt 600—650 ember. A szovjet fegyvertársak nagyra értékelték helytállásukat, és hozzájárultak, hogy a Vár kapuján a vörös lobogó mellé kitűzhessék a nemzeti trikolort is. Az önkéntes magyar századok megnevezésében a Budai Önkéntes Ezred később, 1947. elején nyert polgárjogot és ez maradt fenn a köztudatban is.

A vezető szervezet létrehozása

1944-45 fordulójára Magyarországon tisztázódott, hogy az INK-nak fegyveresen is részt kell vállalnia a fasizmus teljes szétzúzásában. Világossá vált, hogy ehhez teljesen új fegyveres erőt kell létrehozni. Először a vezető, irányító apparátust, a minisztériumot és a katonai közigazgatás területi szerveit, kellett felállítani. A Honvédelmi Minisztérium (HM) december utolsó napjaiban, a debreceni Pénzügyi Palota néhány szobájában kezdte meg működését. Személyi állománya néhány főt jelentett, maga a miniszter, Vörös János vezérezredes Moszkvában volt a fegyverszüneti delegáció tagjaként. Őt Faraghó Gábor vezérezredes (közellátásügyi miniszter) helyettesítette. Néhány összehordott bútoron kívül nem rendelkeztek semmivel. Egy dolog volt ismert, hogy a semmiből kell hadsereget létrehozni. 1944. december31-én érkezett meg Debrecenbe Kéri Kálmán vezérkari ezredes, azonnal jelentkezett Miklós Béla miniszterelnöknél, aki megbízta őt a minisztérium megalakításával, és egyben utasította, hogy a munka megkezdése előtt lépjen kapcsolatba a szovjet összekötő tiszttel, Züszmanovics alezredessel és az ő útmutatása szerint dolgozzon. Visszaemlékezésében Kéri ezredes így írt erről: „Züszmanovics-al az érintkezést rövidesen felvettem, aki nem emelt kifogást az ellen, hogy a Honvédelmi Minisztériumot néhány tisztből megalakítsam, a debreceni, a miskolci és a szegedi kerületi parancsnokságok felállítását és az őrszázad megalakításának időszerűségét azonban még korainak vélte és azt tanácsolta, hogy ezzel a Szövetséges Ellenőrző Bizottság beérkeztéig várjak.” Bár ez a megbeszélés nagyban korlátozta a tevékenység lehetőségét, optimizmusuk töretlen volt. Január 10-re elkészült „A hadsereg felállításával kapcsolatos kérelem” című okmány, melyet Faraghó Gábor megbízott miniszter írt alá és Züszmanovics alezredesnek adtak át. Sajnos a kérelmekre válasz nem érkezett. Közben Moszkvában január9-én sor került Vörös János vezérezredes és F. J. Kuznyecov vezérezredes közötti megbeszélésre is. Vörös Jánost arról tájékoztatták, hogy „A szovjet kormány már hozzájárult egy magyar hadosztály megalakításához. Malinovszkij marsall megkapta az erre vonatkozó utasításokat.” E beszélgetés alapján fogalmazta meg Vörös János január10-én távirati utasítását, mely így kezdődött, „Meg kell kezdeni az első magyar honvédhadosztály szervezését...”. A távirat ugyan megkésve, csak január16-án érkezett meg, de a végrehajtást nem lehetett megkezdeni, mert a megfelelő feltételek nem álltak rendelkezésre. Január10-én érkezett a minisztériumba Simonffy-Tóth Ernő őrnagy, aki rátermettségével, hozzáértésével és nagy munkabírásával sokat segített a helyzeten. Az ő érdeme, hogy a régi szolgálati szabályzat a kor szellemének megfelelően módosult. Miután megérkezett Vörös vezérezredes távirata, és mert az előző kérelmekre választ sem kaptak, új kérelmeket fogalmaztak meg. I. Z. Szuszajkov vezérezredesnek a 2. Ukrán Front Katonai Tanácsa tagjának címezve. Gyakorlatilag minden olyan kérést előterjesztettek, ami a katonai szervező munka beindítása érdekében nélkülözhetetlen volt. Az okmányt Miklós Béla írta alá. A 2. Ukrán Front a név szerint kért tisztek zömét napokon belül Debrecenbe irányította. A minisztérium gyakorlatban megvalósult állománytábláját 1945. január19-én adták ki. Ezek szerint az intézmény Elnökségre és 8 csoportra tagozódott. A miniszter közvetlen alárendeltségében működött az Igazoló Főbizottság, a tulajdonképpeni VIII. csoport. A katonai főnök útján irányította az Elnökséget, az I. csoportot (elvi és szervezési ügyek), a II. csoportot (személyzeti ügyek), a III. csoportot (anyagi ügyek), a IV. csoportot (hadműveleti és vezérkari ügyek külön vezérkar sem, most sem később ne jött létre). A politikai államtitkáron keresztül vezette az V. csoportot (polgári ügyek), a VI. csoportot (nevelői ügyek) és a VII. csoportot (hadbírói ügyek). Ezek alcsoportokra, osztályokra tagozódtak, gyakorlatilag a majdan létrejövő csoportfőnökségek kereteit jelentették. A legtöbb esetben ideiglenes vezetővel és egy-két munkatárssal alakultak meg. Bár kevesen voltak, de a résztvevők szorgalmas, odaadó munkájának köszönhetően a minisztérium ilyen formában is működőképes volt. E néhány fős csoportnak kellett előkészíteni az új hadsereg hadrendjét, a katonai közigazgatás és a területi szervek felállítását, a leendő parancsnoki állomány kiválogatását, a hadfelszerelési és egyéb anyagi alapok megteremtését. A minisztérium munkatársai január19-én értesültek a fegyverszünet közelgő aláírásáról. Ennek tudatában a politikai államtitkár a minisztertanács engedélyével utasítást adott a kormány toborzási felhívásának nyomdába küldésére. Másnap a Fegyverszüneti Egyezmény aláírása után megszületett a megyéknek szóló első rendelet is, amelyben utasították a főispánokat, hogy kezdjék meg a honvéd kiegészítő parancsnokságok felállításának előkészítését. Ezzel nagyobb lendületet vett a szervezés. A Moszkvából hazatérő Vörös János honvédelmi miniszter január 31-én intézkedett a honvédkerületi parancsnokságok helyszínen történő megalakításáról, majd február 12-én a bevonulási központok és népmozgalmi nyilvántartó hivatalok (szervek) felállításáról is. A honvédségi területi közigazgatási szervek felépítése a következő volt. A minisztérium irányította közvetlenül a hét honvédkerületi parancsnokságot, székhelyeik emelkedő számsorrendben Budapest (1); Székesfehérvár (2.); Szombathely (3.); Pécs (4.); Szeged (5.); Debrecen (6.) és Miskolc (7.) voltak. Ezek alárendeltségébe tartoztak a honvéd kiegészítő parancsnokságok, melyek a megyeszékhelyeken működtek. Ők vezették a járási székhelyeken és megyei városokban tevékenykedő bevonulási központokat. A katonai közigazgatás alsó szintjét a városokban népmozgalmi nyilvántartó hivatalok, a falvakban népmozgalmi nyilvántartó szervek alkották. A már említett január 31-i intézkedés kijelölte a pécsi (4.), szegedi (5.), debreceni (6.) és miskolci (7.) honvédkerület felállításával megbízott személyeket. A Dunántúlon folyó harcok miatt azonban a szervezőmunkát csak az 5. (szegedi), a 6. (debreceni) és a 7. (miskolci) honvédkerületben lehetett elkezdeni. Február folyamán, Budapesten és Pécsett a helyi szovjetparancsnokságok engedélyével létrejöttek ugyan a magyar katonai közigazgatási szervek, de a balatoni német ellentámadást követően március 7-én a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elrendelte ezek visszavonását a záróvonaltól keletre. A hadműveleti záróvonalat 1945. február 13-án a szovjet fél Gönc, Miskolc, Füzesabony, Heves, Jászkisér, Jászladány, Szolnok, Karajenő, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Mélykút, Bácsalmás, Gara, Hercegszántó és tovább délre a Duna vonalában állapította meg. Ez a vonal az európai háború befejezéséig nem változott. A katonai szervezőmunka gyakorlatilag az ettől a vonaltól keletre, eső területekre korlátozódott. Így a székesfehérvári (2.), és a szombathelyi (3.) honvédkerület csak a háború után állhatott fel. A pécsi (4.) kerületi parancsnokság is csak ekkortól költözhetett vissza Bácsalmásról. Az 1. (budapesti) kerület a kormánnyal együtt áprilisban települt a fővárosba. A munka gyorsítása érdekében február első napjaiban, a különböző napilapokban hirdetmény jelent meg: „A honvédelmi miniszter felszólítja a felszabadított országrész területén visszamaradt összes hivatásos tisztet, tiszthelyettest és altisztet, akik magukat a hazaáruló Szálasi parancsai alól kivonták, a területileg illetékes főispánoknál azonnal jelentkezzenek”. A jelentkezők többsége a régi hadseregből, politikai okokból eltávolított, vagy nyugállományba helyezett tiszt és tiszthelyettes, illetve polgári alkalmazott volt. Velük és általuk szerveződött meg a katonai közigazgatás. A megalakuló szerveknél igen sokirányú és nagy jelentőségű feladatokat kellett megoldani. Ezek közül a legfontosabbak:

1)    A toborzási felhívásra önként jelentkezők nyilvántartásba vételét, bevonultatásuk előkészítését, az összeírásra, sorozásra való felkészülést.

2)    A különböző anyagok gyűjtését, nyilvántartásba vételét, meghatározni hadrafoghatóságuk mértékét, intézkedni javításukról és elhelyezésükről.

3)    Felkutatni azokat a laktanyákat, épületeket, amelyek alkalmasak csapatok, parancsnokságok és anyagok elhelyezésére. Intézkedni lakhatóvá tételükről.

4)    Az átvett hadifoglyokat elhelyezni, ellátni, nyilvántartásba venni, katonai képzettségük szerint alegységekbe szervezésüket végrehajtani.

5)    A szerveződő alakulatok ellátásához szükséges élelmiszer-készleteket összegyűjteni és raktározni.

6)    A rendelkezésre álló katonai objektumok őrzés-védelmének meg-szervezése.

A felsorolás, bár nem teljes, mégis érthetővé teszi, hogy a területi szervek azonnali megszervezése miért volt olyan égetően fontos, ugyanis a rendelkezésre álló személyi és anyagi erők felmérése és a megbízható adatok ismerete nélkül a tervek és elképzelések csak a levegőben lógtak.

A Fegyverszüneti Egyezmény

1945. január20-án Moszkvában a szövetségesek képviselője és a magyar küldöttség tagjai aláírták a Fegyverszüneti Egyezményt. Ez Magyarország nemzetközi jogi helyzetét legalizálta. Az egyezmény magyar fegyveres erőre vonatkozó pontja a következőket tartalmazta: „Magyarország kormánya kötelezi magát olyan mérvű szárazföldi, tengeri és légierő felmutatására és rendelkezésre bocsátására, amilyent a Szövetséges (szovjet) Hadsereg Főparancsnokság a fővezetése alatt álló szolgálatra megállapíthat. Ezzel kapcsolatban Magyarország legalább nyolc nehéz fegyverzettel ellátott gyaloghadosztályt állít ki...”. Tehát az INK lehetőséget kapott nemzeti haderejének felállítására. A lehetőség nem jelentett teljes szuverenitást, mert az egyezmény előírta, hogy „A fegyverszünet egész időtartamára Szövetséges Ellenőrző Bizottságot létesítenek Magyarországon, amely a Szövetséges (szovjet) Főparancsnokság képviselőjének elnöksége alatt... ellenőrizni fogja a fegyverszüneti feltételek végrehajtását....A Magyar Kormány és annak szervei kötelesek a Szövetséges Ellenőrző Bizottság minden, a fegyverszüneti egyezményből következő utasítását teljesíteni...” A fő hatalmat a SZEB képviselte. A különböző alakulatok felállításához csak a Bizottság engedélye után lehetett hozzáfogni. Más oldalról viszont azt is látni kell, hogy a nyolc hadosztály felállításához a hadszíntérré vált ország területén nem álltak rendelkezésre a szükséges személyi, anyagi, fegyverzeti és felszerelési tartalékok.

A haderő szervezés programja

A minisztérium és a területi szervek létrehozásával párhuzamosan megindult a tervező munka is, hogy milyen legyen az új hadsereg, és hogyan hozzák létre. A kormány úgy foglalt állást, hogy az erőket koncentrálni kell, és először egy hadosztályt nagyon gyorsan fel kell állítani. Ezt Magyarország politikai érdeke diktálta. A január17-re elkészített tervezet, a szervezést a következőképpen ütemezte.

a.      Honvédelmi Minisztérium

b.      Országos Hadkiegészítő szervezet

c.       Az első felállításra kerülő hadosztály

d.      A többi hadosztályok

A miniszter február 4-én rendeletet adott ki az új magyar honvédség hadrendjére vonatkozóan.

Az úgynevezett „A” hadrend a következő volt:

A nyolc gyaloghadosztály létszáma (14 000 fő/hadosztály)                                             112 000 fő

Három hadtest- és egy hadsereg-parancsnokság és a közvetlenek                                 18 000 fő

Hátországi területi szervek, egészségügyi intézetek, pótalakulatok, raktárak stb.              40 000 fő

A honvédség teljes létszám szükséglete                                                                                    170 000 fő

A későbbiek során vált ismertté, hogy a SZEB nem járul hozzá sem a magyar hadtest- és hadsereg-parancsnokság, sem ezek közvetlenjeinek létrehozásához. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a lehetőségek erősen korlátozottak, úgy anyagi, mint személyi vonatkozásban. Ezért márciusban új állománytáblát adtak ki, „B” hadrend néven, mely a hadosztályok létszámát 10 500 főben állapította meg, eltekintett a magasabb-parancsnokságoktól. Így az összlétszám 130—140 000 főre csökkent. Annak ellenére, hogy az új haderő mielőbb történő megszervezésével mindenki egyetértett, a hogyanban már voltak eltérések. Azt mindenki egyformán akarta, hogy a szovjetek minél előbb, minél több hadifoglyot adjanak át. Az eltérés az itthon lévők aktivizálásában mutatkozott. A minisztérium a korábbi rendszer alapján az összeírást, sorozást tette az első helyre, a toborzást nem ellenezte, de nem érezte feladatának. A pártok képviselői viszont a toborzást tekintették elsődlegesnek. A záróvonaltól keletre eső területeken a toborzás és sorozás együttesen sem biztosíthatta a szükséges 140 000 főt, mivel a korabeli összeírások tanulsága szerint a keleti országrészben mintegy 30 000 fő összegyűjtésére volt lehetőség. A katonai vezetők mintegy 100 000 fő hadifogoly átvételével számoltak, a munkáspártok képviselői ezt a számot 70 000 főre becsülték. A valóságban lényegesen kevesebb hadifogoly került átadásra. Az új honvédség fegyverzettel, ruházattal és egyéb anyagi-technikai eszközökkel való ellátása talán még nagyobb gondot jelentett. Mire volt egyáltalán szükség? A február 4-én kiadott „A” hadrend a gyaloghadosztályok felépítését a következőkben állapította meg: három gyalogezred, két fogatolt tüzérezred, felderítő osztály, utászzászlóalj, gépvontatású légvédelmi tüzérosztály, híradó zászlóalj, hadosztály vonat.

Személyi, fegyverzeti, anyagi-technikai eszközök

Személyi állomány        14 000 fő

Légvédelmi ágyú           8 db

Puska                          5 448 db

Légvédelmi gépágyú     12 db

Géppisztoly                   8 272 db

Ló                               3 073 db

Pisztoly            72 db

Szekér (országos jármű)871 db

Golyószóró                   144 db

Aknavető taliga            80 db

Géppuska                     38 db

Tehergépkocsi               525 db

Könnyű tarack                 36 db

Vontató                        129 db

Közepes tarack             24 db

Személygépkocsi              104 db

Könnyű aknavető             38 db

Motorkerékpár             130 db

Nehéz aknavető                       8 db

Oldalkocsis motorkerékpár        33 db

Páncéltörő ágyú            40 db

Sebesült szállító 48 db