4.  A mozgóháború időszaka (1914).

A világháború a szemben álló hatalmi csoportosulások államai között a hivatalos hadüzenetekkel (1914. július 28.-augusztus 5.) kezdődött. Az első szárazföldi hadműveletek a nyugati- és kelet-európai, valamint a balkáni hadszíntereken bontakoztak ki. Később, 1914. októberében Törökországnak a központi hatalmakhoz való csatlakozásával a háború kiterjedt a Kaukázusra és a Közép-Keletre is. A döntő fontosságú hadműveletek azonban Európában, a nyugati és a keleti hadszíntéren zajlottak le. A háború gépi korszaka első világméretű összecsapásának kezdetén vált először nagy jelentőségűvé a háború kezdeti időszakának problémája. Már a XIX. Század folyamán vívott háborúkban fokozatosan kialakult az a nézet, hogy a végső győzelem feltételeit, a háború elején. -annak kezdeti időszakában- kell megteremteni.. Ezen általában csak a hivatalos hadüzenettől a szétbontakozott csapotok határ menti harctevékenységének kezdetéig tartó időszakot értették. Ez magába foglalta a mozgósítást, a csapatok felvonultatását és hadászati szétbontakoztatását, valamint q főerők ütközetbe vetését biztosító bevezető harcokat. Ezen feladatok gyors, az ellenséget megelőző végrehajtásában látták a győzelem előfeltételeit. A vezérkarok még a háború kitörése előtt különböző intézkedéseket hoztak, elsősorban az általános mozgósítás rejtett előkészítésére, a fegyveres erők hadiállományra való észrevétlen feltöltésére, az ellenség szétbontakoztatásának megelőzésére.

Ennek jelentőségét a váratlanságra és meglepésre törekvő németek ismerték fel leginkább. 1914. augusztus 2-án megszállták Luxemburgot, majd 3-án éjjel az Emmich-féle hadműveleti csoport (6 békeállományú dandár, a nehéz tüzérség és 3 lovashadosztály) betört Belgiumba, majd a Maas folyó átkelő helyei irányában támadott. Az átkelő helyek (Liege, Huy stb) birtokbavételével biztosították a főerők zavartalan átkelését, szétbontakozását, ezzel kedvező feltételeket teremtettek ütközetbe vetésükhöz. A főerők támadása augusztus 18-án indult meg, a Schlieffen-tervben előírt feladatok végrehajtására. A németek Belgiumba való betörése átcsoportosításra kényszeríttette az Elszász-Lotharingiával szemben álló francia erőiket. Az átcsoportosítást augusztus 14-én fejezték be, és négy nap múlva a németekkel egy időben ők is megkezdték támadásukat a német jobb szárny ellen. A hadművelet elgondolása, az eredeti tervtől eltérően az volt, hogy a szárnyon való lekötés mellett, észak felé támadva a németeket bekerítik és megsemmisítik. A két fél támadó tevékenysége a francia-belga határ körzetében nagyméretű találkozóütközetek kialakulásához vezetett, amelyekben mindketten a háború győzelmes befejezésének feltételeit akarták megteremteni. Az ütközeteknek ezt a sorozatát „határ menti ütközetek”néven tartja számon a hadtörténelem

Az augusztus25-éig lefolyt küzdelemben a szövetségesek hadműveletei nem jártak sikerrel; a német csapásmérő erők megsemmisítését nem tudták végrehajtani, nagy veszteségeket szenvedtek, kénytelenek voltak hadászati védelembe átmenni. Ennek fő formája a mozgóvédelem volt. A franciáknak a vereség ellenére sikerült főerőiket a további küzdelemre megőrizni, de a németek eredményei mégis nyomasztóhangulatot keltettek Párizsban. A döntőnek tartott csata elvesztése következtében a helyzetet helytelenül értékelő francia kormány szeptember 3-án Bordeuxba menekült, annak ellenére, hogy főerőik nem semmisültek meg. A német hadvezetés a határ menti ütközetek után úgy vélte, hogy a döntő csatát megnyerte, már kezében érezte a győzelmet. Még jobban megerősítették ezt a feltevést, az ellencsapásokat végrehajtó szövetséges erőkkel szemben az augusztus 28-29-én elért újabb sikerek. A keleti arcvonalon kialakult helyzet azonban a németeket a Schlieffen-terv módosítására kényszeríttette. Az orosz támadás Kelet-Poroszországban a vártnál hamarabb, már augusztus 17-én kibontakozott, amit a 8. német (n) HDS. Nem tudott feltartóztatni. A német hadvezetés – hadászati tartalék nem lévén- arra kényszerült, hogy nyugatról vonjon el erőket, ezt azonban csak úgy tudta magvalósítani, ha Párizs megkerüléséről lemondva szűkíti az arcvonalat, és úgy hajtja végre a még meglévő francia erők bekerítését. A módosított elgondolás végrehajthatóságának a biztosítékát az ellenség főerői ellen elért eddigi sikerekben látták. Az új elhatározásnak megfelelően a jobb szárny hadseregei az eddigi délnyugati irány helyett dél,, illetve délkelet felé folytatták a támadást.

 Galíciában hasonló manőverező hadműveletek és nagyarányú találkozóütközetek bontakoztak ki, amelyekben mind az osztrák-magyar, mind az orosz erők a kezdeményezés megragadásáért, az ellenség főerői megsemmisítéséért küzdöttek. A változó sikerű hadműveletek végül az osztrák-magyar csapatok visszavonulásával végződtek, de az orosz csapatok sem tudták sikereiket kifejleszteni, a gyors győzelem feltételeit megteremteni. Az 1914. augusztus 18-25. között, lezajlott határ menti ütközetekkel lezárult a háború bevezető szakasza. A döntő jelentőségűnek tartott időszak azonban egyik fél számára sem hozta meg a végső sikert. Az ellenfél főerőit nem tudták megsemmisíteni. Tehát a háború kezdeti időszakának tartalma a háború előtti elvektől eltérően a gyakorlatban a főerők mozgósításán, felvonultatásán és ütközetbe vetésén túlmenően magába foglalta az ellenség főerői szétverésére irányuló törekvést is.

Szeptember 5-én a francia vezetés felismerve a főerőktől elszakadt 1. n. HDS. Szárnyainak nyitottságát, az újonnan felállított 6. francia (fr.) HDS. A főváros körzetéből ellencsapást indított. Ennek sikerét kihasználva a következő napon a Marne folyó mentén a többi szövetséges hadsereg is támadásba ment át. Az ellentámadás- „a marnei csata” eredményeként, a németek kénytelenek voltak szeptember9-én megkezdeni a visszavonulást az Aisne és a Vesle folyók mögé, valamint a Verdun körüli magaslatokra. A szövetségesek a kezdeményezést megszerezve, szeptember 13-án újabb támadást indítottak, de ezt a németek visszaverték. A szemben álló felek továbbra is a szárnyak átkarolására törekedtek. E kísérletek nem jártak eredménnyel, mert mire a támadó csapatok kijutottak az ellenfél szabadnak vélt szárnyára, ott már frissen  átcsoportosított, szabadon manőverező tartalékokba ütköztek  A próbálkozás mindaddig tartott, amíg a támadó csoportosítás ki nem jutott  az Északi-tenger partjára. Ezeket, a hadműveleteket „versenyfutás a tengerig„összefoglaló néven tárgyalja a hadtörténelem. A tengertől a svájci határig zárt összefüggő arcvonal alakult ki.

A németek ezt követően az ellenség védelmének áttörésével igyekeztek átkarolható szabad szárnyakat teremteni, de a flandriai Ypern körzetében indított kísérletek nem jártak eredménnyel. A november közepéig tartó küzdelemben a német tömegrohamok nagy veszteséggel összeomlottak, az arcvonal megmerevedett. Nyugaton még négy hónap sem telt el, és a mozgóháború időszaka véget ért. Megkezdődött a háború új, eddig ismeretlen formája az állásháború. A keleti hadszíntéren december közepéig tartott a mozgóháború időszaka. A központi hatalmak csapatai több kísérletet tettek az orosz főerők megsemmisítésére, de döntő sikert itt sem értek el. Az év végéig az arcvonal itt is megmerevedett.