A BÉKÉS TeRÜLETSZERZÉSEK IDŐSZAKA

A magyar gazdaságban 1935-től 1937 őszéig bizonyos fellendülés volt érezhető. Mégis 1937. végétől ismét depressziós jelek mutatkoztak egy kiemelten fontos stratégiai ágban, a könnyűiparban. A termelés 15-20%-kal esett vissza. Ettől függetlenül az 1936/37-es évet a pénzügyi egyensúly éveként lehetett értékelni, hiszen a nemzeti jövedelem 10,7%-kal nőtt. Ennek eredményeként lehetőség kínálkozott egy régóta húzódó és tervezett katonai program elindítására. Ennek egyik legfőbb szorgalmazója Rátz Jenő altábornagy, a vezérkar főnöke volt (1936. szeptember5—1938. május14. között), aki már 1936-ban vizsgálva az európai fegyverkezés ütemét, arra a magállapításra jutott, hogy 1940 körül háború lesz és ebből Magyarország, területi elhelyezkedése miatt eleve nem tud kimaradni. A revíziós célokat figyelembe véve pedig, Magyarországnak Németország mellett kell részt vennie ebben a lehetséges konfliktusban, hiszen csak tőle várhat érdemi segítséget a vitatott területek visszaszerzésével kapcsolatban. A vezérkar németbarátsága, illetve elkötelezettsége ekkor már nem volt kérdéses. Az országgyűlés pénzügyi bizottsága, továbbá Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter előzetesen maga is óvatosan fogalmazott a katonai fejlesztés pénzügyi megvalósításáról. Rőder Vilmos honvédelmi miniszter ismertette a Huba hadrend tervét. Ennek értelmében a honvédségnek 1942-ben: 25 könnyű gyalog hadosztályból; 1 lovas hadosztályból; 2 páncélos hadosztályból; 1 hegyi dandárból; 1 határvadász dandárból; 1 folyam dandárból; 2 repülő dandárból (28 harci- és 10 felderítő század) kellett volna, hogy álljon. A hadrend az egyvonalas felriasztás alapján épült fel és az ország egyszeri maximális erőkifejtését vette alapul, mind az emberanyag kihasználása, mind pedig anyagi vonatkozásban. A hadihadrend végcélként egy 107 000 fős békelétszámú, 3 hadseregre és 7 hadtestre tagozódó, 21 hadosztályból, 2 gyors- és 2 lovasdandárból, 1 repülő hadosztályból, 3 hadosztály erejű határbiztosító erőből és a vezérkar közvetlenekből álló erő szerepelt.

A Huba hadrendet három ütemben tervezték megvalósítani: Huba—I. (1939. áprilisáig) a határbiztosítás megszervezése, gyors dandárok kiépítése, tüzérség és légierő fejlesztése. Huba—II. (1940. április) a páncélos csapatok és a légierő további kiépítése. Huba—III.(1941. április) három ezredes hadosztályokra való áttérés. 1935. június14-én a Korona Tanács miután megállapította a 7 hadosztályból álló hadihadrend megvalósításának befejezését, a haderő megkétszerezését tűzte ki célul, a hadosztályszervezet átmeneti felhagyása mellett. Ezt úgy képzelték, hogy a kivonuló haderőt 7 hadtestbe, hadtestenként 3¾3 dandárba szervezik. A dandárok szervezetébe 6 zászlóalj, 1 lovasszázad és 6 üteg tartozott volna. Ezt az önálló dandár szervezetet csak ideiglenesnek tekinteték. Addig tervezték fenntartását, amíg a továbbfejlesztés során a dandárokat hadosztályokká tudták volna kiépíteni.

1938. március5-én Darányi Kálmán hivatalosan is ismertette az egymilliárd pengős hadfelszerelési programot Győrben, amely így „győri program”-ként vált ismerté. Ebből 600 milliót közvetlenül a hadsereg, 400 milliót az ország közvetlen védelmére terveztek felhasználni. A program változatlan formában az 1938. évi XX. törvénycikkben jelent meg június2-án. Egyben új fejezetet jelentett a magyar uralkodó osztály revizionista politikájában. A katonai megrendelések mindenesetre jótékony hatással voltak a munkanélküliségre, az életviszonyok folyamatos emelkedésére. Az ipari termelés 1939. nyarán már 22%-kal meghaladta az előző évit. A Darányi kormány 1938. március9-én újjáalakult, a honvédelmi tárca élén azonban nem történt változás.

A szomszédos Ausztriában 1937. végétől sűrűsödtek az események. Az osztrák nácik kedvező helyzetet alakítottak ki Hitler számára. A tüntetések, merényletek, sztrájkok alapjaiban mozdították meg az országot. Hitler 1938. február12-én találkozott az osztrák kormányfővel és azonnal ultimátumszerűen közölte követeléseit, amelynek lényegét, a nácik vezető helyekre történő állítása jelentette. Schuschnigg kancellár ezek után tett még egy kísérletet, március13-ára népszavazást hirdetett annak eldöntésére,hogy kívánja-e az osztrák nép az önálló Ausztria fennmaradását? Hitler azonban ezt már nem várta meg, 13-án hajnalban a német csapatok megindultak. A március13-án bekövetkezett „Anschluss” nem érte váratlanul a magyar vezetést, várható lépésként értékelték. Ennek egyértelmű jele volt, hogy már másnap, elsőként gratuláltak és Hitlerhez hasonlóan „nemzeti egyesülésnek” kiáltották ki az eseményt.

A politikai események mellett érdemes a hadsereg fejlesztés eredményeit is értékelni 1938. elején. Erre az időre ugyanis létrehozták azt a kerethadsereget, amelynek megteremtésére kezdettől fogva törekedtek. A mennyiségi változás eredményei szembetűnők. A létszám az 1930-as 42 000 főről 85 000-re nőtt. Így elérte a lakosság létszámához viszonyított és elképzelt keretet, ami kezdettől fogva a hadsereg-szervezési politika alapját jelentette. Ezen belül a páncélos alakulatok száma több mint háromszorosára, a repülőké három és félszeresére nőtt. A tüzér ütegek száma 46-ról 92 és félre emelkedett, míg a légvédelmi tüzér ütegek száma 7-ről 21 és félre nőtt. Tehát itt is két, illetve háromszoros fejlődést lehetett megfigyelni. Ez a mennyiségi fejlődés azonban nem jelentett automatikusan minőségi fejlődést is. A tüzérségnél például az ütegek zöme könnyű, számottevő közepes tüzérség nincs, a nehéztüzérséget pedig csak néhány löveg jelezte. A modernkor színvonalán álló gépvontatású tüzérséget az említett erőből csak 13 üteg képviselte. A gyalogos kötelékeknél is ugyan ez volt a helyzet. A 63 gyalogzászlóalj mellett csak 2 gépkocsizó zászlóalj szerepelt a hadrendben. A műszaki csapatok szervezete sem mutatott biztatóbb képet, ami mindenképpen elgondolkodtatta a katonai vezetést, hiszen elméleti téren többször is bizonyították, a műszaki csapatok szerepe döntő lesz egy esetleges háborúban. A fegyvernemek és csapatnemek egymáshoz való arányában beállott változások azonban mégis korszerűbbé tették a hadsereg szervezetét. Növekedett a tűzerő, a gyalogság számaránya csökkent a többi fegyvernemhez képest, ami azok fejlesztését mutatta. A gazdasági lehetőségek azonban mindig is behatárolták a fejlesztést, hiába születtek fontos és átgondolt intézkedések szinte folyamatosan a korszerűsítésre.

1938. május13-án a Darányi-kormány lemondott, és Imrédy Béla alakíthatott kormányt. A honvédelmi tárcát Rácz Jenő kapta, aki a vezérkar élén a fegyverkezési program legfőbb szószólója volt. Rövid időn belül pedig egy olyan új értékelést készíttetett el, amely a összehasonlította a magyar hadsereg állapotát közvetlen szomszédjai hadseregeivel. Ezek szerint: Magyarország nem marad el Románia és Jugoszlávia mögött, de Csehszlovákia hadereje messze megelőzi.

A Felvidék visszatérése

Augusztus20—29. között Hitler meghívására Horthy Imrédyvel Kielbe utazott. Eltekintve a protokolláris céltól, a Prinz Eugen nehézcirkáló vízre bocsátásánál a kormányzó felesége volt a „keresztanya” Hitler bizalmasan közölte a kormányzóval Csehszlovákia katonai lerohanásának tervét és ehhez magyar segítséget kért. Tervei szerint Magyarország egy fegyveres konfliktus erejéig provokálná a cseheket, azonban azok támadása esetén Németország azonnal beavatkozna a magyarok oldalán, így a magyarok is megkaphatnák az óhajtott felvidéki területeket. „Más színbe tűnne fel Németország a világ előtt, ha nem mindig ő játszaná a támadó és kezdeményező szerepet.”, mondta Hitler. Nagy meglepetésére azonban Horthy kitért a kívánság elől, bár tudta, ez visszaüthet a felvidéki területi igényekre is. A kormányzó a következőkkel indokolta döntését: 1920 óta a magyar álláspont, a területi revízió békés megoldása; Magyarország tart a nemzetközi közvélemény esetleges megbélyegzésétől; a magyar haderő egyáltalán nem ütőképes, továbbá kiszámíthatatlan a másik két kisantant állam Jugoszlávia és Románia reagálása. Igaz, Németország és Olaszország biztosította a magyarokat, hogy a kisantant országokkal nem lehet baj, sőt Lengyelország is jelezte, hogy adott esetben Magyarországot támogatja, Horthy mégsem vállalta a részvételt.

Amíg Horthyék Kielben tárgyaltak, egy másik nagyon fontos esemény is történt. A kisantanttal 1936 óta folyó tárgyalások eredményeként 1938. augusztus23-án Bakach-Bessenyey György belgrádi követ Bledben egy kommünikét írt alá. Ennek tartalma a következő volt: Magyarország és a kisantant országok erősítik a jószomszédi viszonyt; az említett országok elismerik Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát és a két fél kölcsönösen lemond az egymás elleni fegyveres erőszak alkalmazásáról; az említett országok vállalják a nemzetiségek jogainak (Trianon 54-58. cikk) biztosítását.

1938. szeptember29-én a négy nagyhatalom Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország a Németországnak átengedendő Szudéta-vidék tárgyában, a már elméletileg tisztázott tények alapján aláírta az ún. „Müncheni egyezmény”-t. Ennek egyik fontos előzménye volt Chamberlain angol miniszterelnök többszöri megbeszélése Hitlerrel, amelynek eredményeként az angolok hozzájárultak a szudétanémet probléma ilyen irányú megoldásához is. Németország október 1-jén megkezdte a Szudéta-vidék megszállását. Ezzel párhuzamosan Lengyelország, majd a későbbiekben Magyarország is jelezte területi igényeit Csehszlovákia felé. Jegyzékben követelte a magyar lakta területek visszaadását és a magyar származású politikai foglyok szabadon bocsátását. Követelte továbbá a csehszlovák hadseregben szolgáló magyarok leszerelését és vegyes parancsnokság alatt álló rendfenntartó erők felállítását. A csehszlovákok elismerték a német és a lengyel követeléseket, de teljesen szembehelyezkedett a magyar igényekkel. Nyomatékul még jelentős haderőt is felvonultattak a közös határon. A kormány az ismert és értékelt katonai erő ellen nem, mert fegyveres erővel fellépni, a „Rongyos Gárda” elnevezésű szabadcsapat révén fegyveres akciókat kezdeményezett Csehszlovákia területén.

A „Rongyos Gárda” működése 1938. október3-ától, 1939. január14-ig tartott. Feladata a Csehszlovák közigazgatás fellazítása, megbénítása volt. Így kívánták bizonyítani, hogy a csehek önállóan nem képesek rendet tartani és nem tudják biztosítani a nemzetiségeket, megillető jogokat. Ezt hidak, vasutak, katonai objektumok elleni támadásokkal, a magyar nemzetiségű lakosság felkelésre történő buzdításával kívánták elérni, összhangban a lengyel szabadcsapatokkal. A félkatonai szervezet hivatásos katonák vezetésével működött. Homlok Sándor vk. ezredes a vezérkar 5. osztályának vezetője és Kozma Miklós irányította tevékenységét. A csapat kb. 900 főből állt, amelyet 19 zászlóaljba, ezen belül 57 akciócsoportba szerveztek Vásárosnamény központtal. Október6-án, még a komáromi tárgyalások megkezdése előtt, Tarpánál már átdobták a határon az első járőröket. Összességében balul sikerült akciók jellemezték tevékenységüket és az erősödő cseh katonaság fellépésének eredményeként, sokan kerültek fogságba. Stefán százados végül december31-én vette át Gányon a csehektől a hadifoglyok egy nagy csoportját, majd 1939. január15-ig Komáromba települt „Műszaki irodájával”, ahol a további hazatért foglyok ellátását felügyelte.

Német nyomásra aztán 1938. október9-én Komáromban megkezdődtek a csehszlovák-magyar tárgyalások a vitás területek ügyében. Az október6-ai zsolnai konferencia határozatának megfelelően Szlovákiában Josef Tiso (1887—1947) elnökletével autonóm kormány alakult, így a prágai Csehszlovák központi kormány azt bízta meg a tárgyalásokkal. A magyar fél (Kánya Kálmán külügy-, Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter) nem fogadta el az autonóm Szlovákián belül felajánlott önkormányzatot, nem érte be a Csallóközzel sem, hanem végérvényesen ragaszkodott a magyar többségű területsáv átadásához. A tárgyalások ezek után 4 nap elteltével sem vezettek eredményre, így véglegesen megszakadtak. Diplomáciai úton azonban tovább folytatódtak és a csehszlovák fél, német közvetítéssel, több terület átadással kapcsolatos variációt juttatott el a magyar kormányhoz. Utazások, jegyzékváltások, dokumentumok cseréje jelezte, hogy a színfalak mögött lassan kirajzolódik egy területi megegyezés lehetősége.

Meg kell említeni azonban, hogy a magyar hadvezetés „őszi hadgyakorlat” címén, cselekvésre készen, már szeptemberben felvonultatta a határ menti hadtesteket. Ez azt jelentette, hogy már a komáromi tárgyalások idején a határ közelében volt a felemelt békelétszámú I. II. és VII. hadtest. A III. hadtest alakulatai békehelyőrségeikben és azok közelében felemelt létszámmal már szeptember óta tartalékban voltak. Az események azonban, Magyarország szempontjából, mégis kedvező fordulatot vettek. 1938. november2-én a bécsi Belvedere palota Aranytermében kihirdették az ún. „első. bécsi döntést”. A Kánya Kálmán külügyminiszter által vezetett küldöttség a következő szerződést írhatta alá:

„Az első bécsi döntés szövege

A magyar királyi kormánynak és a csehszlovák kormánynak a német és királyi olasz kormányhoz intézett felkérése alapján, hogy a Magyarországnak átengedő területeknek a két állam között függőben lévő kérdését döntőbírói határozattal rendezzék, továbbá az ezt követően az érdekelt kormányok között  1938. október30-án váltott jegyzékek alapján Ribbentrop Joachim úr német birodalmi külügyminiszter és őfelsége az olasz király és Etiópia császára külügyminisztere gróf Galeazzo Ciano, ma Bécsben összejöttek,  és kormányaik nevében Kánya Kálmán úr magyar királyi külügyminiszterrel folytatott utólagos megbeszélés után a következő döntőbírói határozatot hozták:

A Csehszlovákia részéről Magyarországnak átengedendő területeket a csatolt térképen megjelölték. A határok helyszíni megvonása a magyar - csehszlovák bizottság feladata.

A Csehszlovákia által átengedendő területek kiürítése és Magyarország részéről való megszállása 1938. november5-én kezdődik és azt november10-éig végre kell hajtani. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, úgy szintén annak egyéb módozatait magyar - csehszlovák bizottságnak kell haladéktalanul megállapítania.

A csehszlovák kormány gondoskodni fog arról, hogy az átengedendő területek a kiürítéskor maradjanak rendes állapotukban.

A területátengedésből adódó részletkérdéseket, különösen az állampolgársági és opciós kérdéseket a magyar - csehszlovák bizottságnak kell rendeznie.

Hasonlóképpen magyar - csehszlovák bizottságnak kell megállapodnia a Csehszlovákia területén megmaradó magyar nemzetiségű egyének és az átengedett területeken megmaradó, nem magyar nemzetiségű egyének védelmére vonatkozó közelebbi rendelkezésekben. Ez a bizottság fog különösen arról gondoskodni, hogy a pozsonyi magyar népcsoport ugyanolyan helyzetbe jusson, mint a többi ottani népcsoport.

Amennyiben a területek Magyarországnak való átengedéséből a Csehszlovákiának megmaradó terület számára gazdasági vagy forgalomtechnikai természetű hátrányuk és nehézségek jelentkeznének, a magyar királyi kormány megtesz minden tőle telhetőt, hogy az ilyen hátrányokat és nehézségeket a csehszlovák kormánnyal egyetértésben kiküszöbölje.

Amennyiben ennek a döntőbírói ítéletnek keresztülvitele során nehézségek vagy kétségek támadnának, a magyar királyi kormány s a csehszlovák kormány ezek tekintetében közvetlenül egyezik meg. Ha ilyen módon valamilyen kérdésben nem tudnának megállapodni, ezt a kérdést végérvényes döntés céljából a német és olasz királyi kormány elé terjesztik.

Joachim von Ribbentrop

Galeazzo Ciano”

Magyarország 11 925 km²-rel és közel 1 millió lakossal gyarapodott, ennek 86,5%-a volt magyar nemzetiségű. Visszakerült az országhoz Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva és Losonc, mint fontosabb városok. A Kárpátalját azonban kettévágták, valamint Pozsony és Nyitra nem került vissza az országhoz, ami nagy felháborodás váltott ki, különösen Pozsony kérdése. A német, olasz döntőbírósági határozat után Komáromban azonnal megkezdődtek a végrehajtással kapcsolatos tárgyalások. A magyar főmegbízott gróf Teleki Pál magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter, helyettese Nichl Alfréd rendkívüli követ és maghatalmazott miniszter volt. Ezen kívül még öt, különböző területtel foglalkozó bizottság kezdte meg a tárgyalásokat. Többek között határmegállapító, kisebbségvédelmi, gazdasági-pénzügyi stb. A bécsi döntőbíróság által meghúzott határvonalat nagy méretarányú térképen kapták meg a felek, így nem volt meglepetés, hogy több kisebb település nem is szerepelt a térképen. Így a hovatartozás kérdésében a határmegállapító bizottságoknak kellett egyezségre jutniuk. A bizottságnak lehetősége volt, hogy olyan községeket, amelyeket a megállapított határ szó szerint kettévágott, a nemzetiségi arányoknak megfelelően ide vagy oda csatoljon. Az ilyen bizonytalan hovatartozású községek esetén lehetőség nyílt arra is, hogy esetlegesen közlekedési, illetve gazdasági kérdéseket is figyelembe vegyenek. A szlovák fél sokáig mereven ragaszkodott eredi elképzeléseihez, még akkor is, ha az gazdaságilag vagy közlekedés szempontjából szlovák nemzetiség lakta községet sújtott. Több héten keresztül tartott a vita, végül sikerült megegyezni a kb. 800km hosszú határ esetében, és ez a községek legnagyobb részének megnyugtató eredményt hozott.

A határozatok azonnali vonzataként a csapatoknak november3-án 13 órakor kellett végrehajtaniuk az ún. „Ipoly” rendeletet, amely a határhoz való felzárkózást jelentette. November4-én Horthy már kiadta nyilvános hadparancsát és 5-ével a kijelölt csapatok megkezdték a Felvidék déli részének megszállását , amelyet 5 nap alatt, 10-én be is fejeztek. Komáromba a „hivatalos” bevonulásra 6-án 14 óra 15 perckor került sor. A kijelölt csapatok, Horthy Miklóssal az élen, ünnepélyes keretek között vonultak be a városba. Ezután a komárom ógyallai műúton tovább folytatták menetüket Érsekújvár felé. Bevonultak Heténybe, Keszegfalvára, Csallóköz-aranyosra, majd Örsfalu községbe. Ógyallát 7-én, Érsekújvárt 9-én érték el. A folyamőrség 2. folyamzár százada ebben a helyzetben azt a feladatot kapta, hogy Komáromnál és Párkánynál az, esetleges ellenséges aknáktól, tisztítsa meg a Dunát. Az 1/II. őrnaszád osztagnak ezzel párhuzamosan Észak-Komáromba kellett befutnia. A közeli, határ mentén elhelyezett, megfigyelő őrsök fölös létszámából elvont folyamőrszázad a 2. vegyes dandár alárendeltségében a 2/3. gyalogparancsnok (6. önálló dandár) oszlopával szintén Észak-Komáromba vonult.

A bevonulásban négy hadtest vett részt. Ezek közül az I. hadtest az Ipolyság környékét, a II. a Csallóközt, a VI. Munkácsot és Ungvárt, míg a VII. Kassát vette birtokba az előzetesen kidolgozott tervek szerint. Szót kell még ejteni a Pozsony elleni magyar tervekről is. A katonai tervek ugyanis számbavették, a Felvidékkel párhuzamosan Pozsony elfoglalását. A Nagykanizsán állomásozó vitéz Székely János vk. (vezérkari) ezredes csapatai szeptembertől felemelt békelétszámmal vártak az események alakulását. Végül november18-án hajnalban érkezett meg a mozgósítási parancs, 36 órás menetkészültséggel. Az így megalakított 9. önálló dandár erőit vasúton Székesfehérvár érintésével Komáromba, majd onnan a Felvidékre szállították. A dandár 20-án rakott ki Dunaszerdahely körzetében. Megindulási körletet foglalt Nemesabony, Hódos, Szentmihályfa területén erős biztosítással. Még ezen a napon pontosították a feladatokat. Ennek alapján 21-én gyalogmenetben kellett volna felzárkózniuk a közös határra, erre még a menetcélokat is pontosították. Rövid idővel a feladat megkezdése előtt azonban a parancsot visszavonták, és a csapatokat visszarendelték békehelyőrségeikbe. Ennek oka egyértelműen a németek erőteljes tiltakozása volt.

A hadsereg szempontjából fontos előrelépés volt, hogy 1938. őszére megtörtént a hadtest-szervezetre való áttérés (a vegyes dandárokat hadtestekké keresztelték át), így Kassán létrehozhatták, illetve megalakíthatták a VIII. hadtestet. A Fővezérség közvetlen alakulatai pedig nyílt, 101-el kezdődő számozást kaptak.

A magyar elképzelések és tervek rövid idő alatt a Kárpátalja felé fordultak. Elő is terjesztették ezzel kapcsolatos kérésüket Hitlernek, de az egyértelműen elutasította a magyar elgondolásokat. A politikai és katonai vezetés azonban nem mondott le erről a céljáról és úgy döntött, hogy lerohanják az adott területet, így kész tények elé állítják az érdekelt hatalmakat. Szombathelyi Ferenc vezérőrnagy parancsnoksága alatt megalakították a „Kárpát csoport”-ot a kassai VIII. hadtestből és a gyorsalakulatokból. A kormány azonban érezte ennek a lépésnek a felelősségét és, hogy legalább egyik oldalról biztosítsa magát Olaszországhoz fordult tanácsért. Ez persze azt is jelentette, hogy Németország így szinte azonnal értesül a magyar tervekről. Ennek eredményeként Hitler január21-én jegyzékében szólította fel a magyarokat, hogy azonnal álljanak le a tervek megvalósításával, mert különben elvesztik a német támogatást. A kormány ennek hatására azonnal visszakozott.

A területi revíziók első sikeres állomásának eredményeként, az első „bécsi döntés” katonai és gazdasági jelentőségét folyamatosan értékelték a szakemberek és a következő megállapításokat, tették: csökkent Budapest veszélyeztetettsége, mivel az eddigi határtól való távolsága 45-80 kilométerről 120-150 kilométerre nőtt. 7 vasércbányát csatoltak vissza (6 Gömörnél, 1 Munkácsnál). Erőteljesen javult a fa, só és az élelmiszer ellátás. A kis-antant vasgyűrűje szétpattant, az eddigi legerősebbnek értékelt ellenség eltűnt a történelem színpadáról. A román és a délszláv nyomás érezhetően gyengült. Szomszédjaink célja az eddigi támadólagos elgondolásról valószínűleg védőlegessé változott. A mi célunk továbbra is a jogos területek visszaszerzése. 1939. február14-én Horthy, Teleki és Keresztes Fischer erőteljes nyomására Imrédy lemondott. Február16-án gróf Teleki Pál alakított kormányt. Teleki a német orientáció fenntartása mellett ismételten erősíteni kívánta az olasz kapcsolatot, másrészt ellensúlyt keresett a német hegemón törekvésekkel szemben a nyugati hatalmaknál, ami Hitler bizalmatlanságát váltotta ki. Csáky István, aki az új kormányban is külügyminiszteri tisztséget töltött be, sietett megnyugtatni Berlint, hogy a magyar politikai irányvonal egyáltalán nem változott meg. Ennek bizonyságául jelezte, hogy Magyarország csatlakozni kíván az Antikomintern Paktumhoz is. A Berlin iránti hűség megpecsételésére február23-24-én került sor a csatlakozási szerződés Budapesten történt aláírásával. (Az Antikomintern Paktumot Németország és Japán hozta létre a Szovjetunió és a Komintern nemzetközi politikai tevékenységének ellensúlyozására 1936. november25-én. Ehhez csatlakozott Olaszország, mint eredeti aláíró 1937. november6-án.)

1939. március11-én új honvédelmi törvényt fogadtak el, ami aztán bizonyos módosításokkal 1960-ig érvényben is maradt. Az 1939. évi II. tc. 7 részből és 235 szakaszból állt, lényege a következő volt: általános honvédkötelezettség, ezen belül: levente hadkötelezettség; honvédelmi szolgáltatások és légvédelmi kötelezettség. A Legfelső Honvédelmi Tanács létrehozása (az LHT 1928. júliusától már működött, de tevékenysége itt jelent meg először magasabb jogszabályba foglalva, továbbá ettől kezdve már minden miniszter tagja lett a tanácsnak). Rögzítette továbbá, hogy a honvédség szárazföldi-, légi- és folyami erőkből áll. A hadkötelezettséget 18 és 60 év között állapította meg. Elrendelte továbbá a törvény, hogy a tényleges szolgálati kötelezettség 3 év, továbbá, hogy a póttartalékos szolgálati idő békében 10-16 heti képzésben valósuljon meg. (Ennek alapját az 1938. évi XX. tc., a győri program teremtette meg.)

A Kárpátaljai bevonulás

A magyar területi követelések időközben új lehetőséghez jutottak. 1939. márciusára a cseh és szlovák viszony erősen megromlott. A németek biztatására a szlovák függetlenséget követelő nacionalisták március9-én teljesen szakítottak a központi kormánnyal. Ennek okát a cseh és szlovák emigráció szolgáltatta. Még 1938. júliusában az amerikai Pittsburgban megegyezett a cseh és a szlovák emigráció, hogy az új csehszlovák államban Szlovákia autonómiát kap. Ez „hátsó” megegyezés bőszítette fel valójában az önállóságra törekvő szlovák nacionalistákat. Miután a Tiso féle Szlovákia hivatalosan is bejelentette önállósulási szándékát, Hitler azonnal lépett. Március13-a után, amikor Szlovákia hivatalosan is kimondta önállóságát, azonnal megindította csapatait és megindulásra való felszólítást küldött a magyar vezetésnek. A magyarok azonban gondban voltak. A január21-ei jegyzék alapján leállították a katonai előkészületeket és minden alakulatot visszavontak a határról, így szinte nem volt fogható erő a bevonulásra. Félve azonban a késedelem hátrányaitól 14-én az „összeszedett”, javarészt 5 hetes újoncokból álló csapatok megindultak. Lényegében a VI., VII. hadtest határ menti részeiről, illetve a gyorsdandárok egyes lovas, kerékpáros és gépkocsizó részeiről volt szó. A bevonulás során csupán kisebb összecsapásokra került sor az ukrán milíciával (Szics-gárda), így a csapatok 18-án az Uzsoki szorosnál elérték a lengyel határt. Románia mozgósított ugyan az események hatására és további csapatokat küldött Erdélybe, de tartva a németektől nem avatkozott be. A magyar vezérkar azonban úgy döntött, hogy a zavaros helyzetet kihasználva, az újonnan visszacsatolt területeket még nyugati irányba kitolja, így a területnyerésen túl, megfelelően előnyös határszakaszt is kialakítson. Konkrétan az Ung völgyéről volt szó és nem utolsó sorban az ott található út- és vasútvonalról. Március23-án délelőtt 10 óra tájban az Ugar felé induló menetoszlop lépte át elsőként a határt. Ezt az oszlopot a falu elérése előtt már szlovák repülő támadta, majd később az elővéd puskatüzet kapott, de rövid idő múlva a szlovákok visszavonultak. Közben az Iglóról felszálló szlovák gépek bombázták Ungvárt és Nagybereznát, de a magyar légierő rövid időn belül válaszcsapást mért az iglói repülőtérre. Szobránc fölött légi harc is kialakult a két fél gépei között. Végül tárgyalások eredményeként a magyar csapatok maradtak a közben elért Kelen, Végaszó vonalon.

Összességében Magyarországhoz a Kárpátalja visszatértével, 12 171 km² csatoltak vissza és 436 000 lakos került vissza az anyaországhoz. Ennek azonban csak 12,7%-a volt magyar nemzetiségű. Csehszlovákia szétesése után több értékelés is megjelent, ami katonai szempontból is érdekes volt. A Magyar Katonai Szemlében, 1939. májusában megjelent írásból érdemes idézni:

„A Berlin-Róma tengely a közelmúltban „kézzelfogható” politikai támaszban részesített. A magyar-lengyel barátság politikai valóság lett (közös határ). Politikai súlyunk növekedett. Erőben gyarapodtunk. Eddigi főellenségünk eltűnt a történelem színpadáról. A magyar-szlovák politikai viszonyt a magyar-német kapcsolatok fogják irányítani.

A Kis-entente „vasgyűrűje” szétpattant. Megmaradt tagállamai bizonyságot szereztek a nyugati nagyhatalmak és a Szovjet politikai támogatásainak értékéről. Németország, Olaszország és Lengyelország politikai súlya növekedett; Románia és Délszlávia nyomása enyhült; Szlovákia nem hatásos.

Összevetve: a trianoni szerződéssel megteremtett viszonyokhoz mérten külpolitikai helyzetünk igen jelentősen javult.”

Az új területek visszacsatolásával felmerült annak az igénye, hogy olyan hegyes terepen folytatott harctevékenységre alkalmas alakulatot kell felállítani, amely képes a különleges feladatok megoldására. Így az 1939-ben folytatódó hadseregfejlesztés eredményeként a VIII. hadtest alárendeltségében október1-jével felállították az 1. hegyi dandárt („m. kir. Kárpátaljai 1. honv. hegyi dandár”). Állományába a kassai, a sátoraljaújhelyi és az ipolysági határvadász-zászlóaljból megalakult három hegyi zászlóalj, a fenti határvadász-zászlóaljak páncéltörő ágyús szakaszaiból alakult a hegyi dandár páncéltörő ágyús százada, a huszti határvadász-zászlóalj kerékpáros századból alakult a hegyi dandár motorkerékpáros szakasza és a 2. gépkocsizó dandár felderítő- zászlóalja felállította a hegyi dandár páncélgépkocsi szakaszát. Ide szerveztek még egy híradó, egy utászszázadot, valamint egy vonatcsoportot. Októberben felállították a hadsereg-parancsnokságokat, és ezzel párhuzamosan Szolnokon a Gyorshadtest-parancsnokságát is, amely így a gépkocsizó és lovasdandárok közvetlen elöljáró parancsnoksága lett. Ezek szerint a következő szervezeti forma lépett életbe: 1. hadsereg (Szolnok), V., VI., VIII. hadtest és a Gyorshadtest. 2. hadsereg (Budapest), I., II., és VII. hadtest. 3. hadsereg (Pécs), III. és IV. hadtest.  A területgyarapodás után nem kellett sokat várni a német „valamit-valamiért” elv ismételt érvényre juttatására. Rövid úton közölték a magyar politikai vezetéssel, hogy a népszövetségi tagság ellenkezik a német elgondolásokkal. Ennek hatására Magyarország április11-én kilépett a Népszövetségből. Május5-én kihirdették az ún. „második zsidótörvényt”, a zsidók közéleti tevékenységét korlátozta. Ezt a törvényjavaslatot még az Imrédy kormány idején nyújtották be, de végül a Teleki kormány működése idején hirdették ki.

1939. május22-én létrejött szerződéses formában is a német—olasz katonai szövetség, az ún. „acélpaktum”. Ebben Mussolini elismerte Németország, azon belül Hitler vezető szerepét Európában. Ebben a hónapban Magyarországon is fontos események zajlottak. Május28—30 között választásokat tartottak, amelyek először voltak titkosak. Az eredmények komoly meglepetést okoztak a közvéleménynek. A nyilasok ugyanis előretörtek, míg a polgári ellenzék és a szociáldemokraták súlyos vereséget szenvedtek. A nemzetközi politikában is forrósodott a helyzet. Csehszlovákia felszámolása után hirtelen megromlott a kapcsolat Németország és Lengyelország között, amelynek kiváltó oka Danzig hovatartozásának kérdése volt. Európa, ezen belül a magyar vezetés is, tisztán látta, hogy Hitler következő áldozata felé fordul és rövid időn belül háború, kezdődhet Európában. A közös lengyel-magyar határ felett örvendező és a Romániával szembeni revíziót követelő kormány szorongva figyelte az eseményeket. Az álláspontjukat azonban igyekeztek gyorsan kialakítani, amely a következő fő gondolatokat tartalmazta: Távol kell maradni a konfliktustól, mert a közvéleménnyel nem lehet elfogadtatni semmiféle Lengyelország ellenes lépést. A részvétel a nyugattal való szakítást és a háborúba való sodródást jelentené. Alapelv a kérdésben: „a fegyveres semlegesség”, de azért készülni kell. A magyar politikában egyébként is érezhető az egyre nagyobb szakadék a civil- és a katonai vezetés között. Teleki egyre biztosabb volt abban, hogy a még tervezett revíziós lépéseket békés úton is meg lehet oldani, így nem tartotta szükségesnek a német támogatást sem. A lengyel kérdéssel kapcsolatban pedig levelet intézett Hitlerhez:

„Kegyelmes Uram!

Július24-i levelem minden hamis értelmezésének megelőzésére van szerencsém ismételten kijelenteni Nagyméltóságodnak, hogy Magyarország, amennyiben az adott körülményekben nem áll be komoly változás, erkölcsi meggondolásokból nincs abban a helyzetben, hogy hadműveletekbe kezdjen Lengyelország ellen.

Van szerencsém kifejezni Nagyméltóságodnak legmélyebb tiszteletemet.

  Gróf Teleki Pál m. kir .miniszterelnök”

Hitler felháborodása határtalan volt a levél elolvasása után. Ennek eredményeként augusztus9-én közölte Csáky külügyminiszterrel, hogy nem tart igényt a magyar részvételre, de elvárja, hogy Magyarország semleges maradjon. Ugyanakkor súlyos szemrehányásokkal illette a magyar kormányt. Ezek után a kormány meghátrálása nem volt meglepetés és kérték Hitlert, hogy Teleki július 24-én írt levelét tekintse semmisnek. Telekivel szemben a katonák, kiemelten Werth vezérkari főnök, csak a németekkel együtt tudták elképzelni a revíziót. Ebben az esetben is szorgalmazták a magyar haderő felvonulását a román határra. Az elképzelés szerint: le kell kötni a románokat, akik valószínűleg meg akarják segíteni a lengyeleket, majd együttműködésben a német erőkkel benyomulni Erdélybe. A kormány végül Werth javaslatára, ellensúlyozandó a románok erdélyi felvonulását, augusztus23-án részleges mozgósítást rendelt el. Meg kell jegyezni, hogy ekkor már közel 250 000 fős román erőt vontak össze az erdélyi területeken.

A sorozatos vádaskodások, szerződésfelbontások, provokációk után már várni lehetett azt, ami 1939. szeptember1-jén elkezdődött. Német csapatok lépték át a lengyel határt, kezdetét vette a „Fall Weiss”. A német támadás hírére Anglia és Franciaország 3-án hadat üzent Németországnak. A magyar kormány az események hatására bevezette a rendkívüli állapotot, a IV. hadtest pedig felzárkózott a kijelölt határszakaszra és védelemre rendezkedett be. A rendkívüli állapot bevezetése (1939.II.tc. 141.§.) lehetővé tette a hadigazdaságra való áttérést. Így lehetőség nyílt arra, hogy az állam és a katonai vezetés szabad kezet kapjon, és közvetlenül beavatkozhasson a gazdasági életbe. Ennek első lépéseként üzemi katonai parancsnokokat neveztek ki a legfontosabb és stratégiailag fontos üzemek élére. A rendkívüli állapot bevezetésével kapcsolatos lépés volt még a honvédelmi munkára való igénybevétel lehetősége is. Ezt a 14—70 év közötti korosztályokra terjesztették ki.

Az első konkrét német kérések már szeptember9-én megérkeztek a magyar kormányhoz. Teleki azonban elutasította mind a német átvonulási kérelmet, mind pedig a Kassa Nagyszalánci vasútvonal közvetlen használatára érkezett kérést, ami a német vezetésben nagy felháborodást váltott ki. Ennek közvetlen eredménye volt a német fegyverszállítások további szüneteltetése is. Keitel ugyanis már augusztus31-én leállítatta a szállításokat (fegyver, hadianyag) amíg a magyar álláspont teljesen nem tisztázódig ebben a konfliktusban. Ennek eredményeként komoly fennakadások voltak a harckocsi és a gépjárműgyártásban. Tovább növelte a német felháborodást, hogy Magyarország lengyel menekülteket fogadott be és segítette azok nyugatra jutását. Az adatok ebben az esetben elég szélsőségesek. Valószínű azonban, hogy kb. 300 000 fő érkezett magyar területre és ezek közül 25—30 000 fő lehetett a katona.